a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
najó, de nem azt halljuk állandóan a médiából, hogy így a náciveszély, meg úgy a náciveszély. Nem kéne ott is betiltani az ilyen pártokat? Attól, mert nem európai országban vannak, attól még ugyanazt az eszmét éltetik....
Én is svábhegyi vagyok eredetileg. Ott lehet aztán sok beképzelt úraságot játszó jobboldali szavazóval találkozni.
Igen.az ország leggazdagabb ráészei nem balosok,hanem jobboldaliak.
Kimondottan tökös vagyok... :-) régi portfoliósok tudják ezt. Amúgy a Dr. Gyökösi keresztelt komák. Nem bamálnam magam egy új lipótvárosi kecóval. Joob a svábhegyi levegő.
Nem szeretnék Little barátom helyében szólni, de kikívánkozik belőlem: abszurdum, amit írsz.
1920-ban egy 1000 éves egységes Szent Istváni Államot csonkoltak szét. Milyen kompromisszumot tudnál elképzelni egy olyan helyzetben, amikor mindent elvettek egy országtól, és a vihogó gúnyállamok azokat a legalapvetőbb emberi, kisebbségi jogokat sem tartják tiszteletben.
Széleskörű történelmi ismereteim szerint e tárgyban tudtommal a Magyar Királyságot pont azért szabdaltatták fel a Benes félék, mert hogy milyen rossz soruk van a szegény kisebbségeknek Magyarországon.
De ők üldözhetik a Magyart! Erőszakosan lehet egy áttolt, levágott népcsoportot arra kényzseríteni, hogy ne gyakorolhassa nyelvét, vallását, nemzetiségi hovatartozását?
MA 2007. OKTÓBERÉBEN MÉG MINDIG ÉRVÉNYBEN MARADHATNAK A BENES DEKRÉTUMOK??????????????
EZ EGY VICC!
Követelem, érted, követelem a Benes dekrétumok által sújtott Felvidéki Magyar Testvéreink totális rehabilitálását, és totális anyagi és erkölcsi kárpótlását!!
ja, sok értelme nincs; vagy csinálják komolyan, vagy sehogy; Tojás helyett kézigránátot kéne dobálni; ha igazi káoszt szeretnének, akkor csinálják ezt, de ami most van annak semmi értelme... és egy szimpla hídblokádnak sincs. Lesznek vagy 5-en, és az első 7-es busztól jól megijednek és elszaladnak.
a 16. század elejére, tehát mintegy háromszáz év alatt 3,5–4 millióra növekedett. Ekkor a becslések szerint a lakosság körülbelül 80 százaléka magyar anyanyelvű volt. A következő két évszázad, a török hódoltság időszakának demográfiai hatása ismét katasztrofális volt, ezt egyértelműen tükrözi, hogy a 16. század végére az ország lakossága 3 millió fő volt, azaz az egész század alatt a népesség száma stagnált. A népességszám stagnálása mellett a későbbi századokban külön gondot okozott, hogy az össznépességen belül a magyar anyanyelvűek aránya 35–45 százalékra csökkent, aminek következtében a népesség összetétele drasztikusan megváltozott. Ebben a változásban a magyarok által lakott központi területek nagymérvű pusztulása, a hegyvidéki területeken élő szláv és román népesség számának további növekedése, a törökök elől az országba nagy számban menekülő horvátok és szerbek, illetve a török pusztítás következtében elnéptelenedett országrészekre telepített németek játszottak szerepet. A magyarság Duna-völgyi történelmében ez volt a második népesedési katasztrófa, amely az elsőhöz hasonlóan ismét századokra visszavetette a népesség fejlődését, és a lakosság összetételét újból drasztikusan átalakította. Ez azt jelentette, hogy az 1700-as években a lakosságnak csupán közel 38 százaléka volt magyar anyanyelvű.
...
a 18. század hetvenes éveiben Magyarország népességét (Horvátországgal együtt) 3–5 millióra becsülték. Ezért keltett meglepetést, amikor az 1784–1787. évi, II. József által elrendelt népszámlálás adatai ismertté váltak, ezek szerint ugyanis az ország polgári népessége (Horvátország és Erdély adataival együtt) meghaladta a nyolc és fél milliót.
...
A népesség mai államjogi határok szerinti megoszlása meglepő, hiszen az 1700-as évek végén 5 843 885 fő, azaz az összlakosság 68,5 százaléka nem a mai magyar területnek volt a lakója. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az adatok a katonai igazgatás alatt álló területek polgári lakosainak, valamint a tényleges katonai szolgálatot teljesítőknek a számát nem tartalmazzák, akiknek többsége száznegyven évvel később a Jugoszláviához, illetve a Romániához került területeken élt.
...
1870-ben az ország területe 280 389 km2 volt, ez 80 megyére oszlott, melyből 26 Erdélyre esett. Magyarország és Erdély lakosainak száma 13 219 350 volt, melyből a jelenlévő nem helybéli népesség 554 943 főt tett ki. Ez volt tehát az a népességszám, amelyet az első teljes körű népszámlálás alkalmával megállapítottak. Ez a népesség közel 12 500 településen, illetve 3960 pusztán (tanyán vagy hegyvidéki-erdei szórt lakóhelyen) telepen élt.
...
Az 1880-as években kibontakozott népességfejlődés íve a következő évtizedben sem tört meg, melynek következtében a népesség száma 1890 és 1900 között másfél milliót meghaladó mértékben növekedett. A természetes szaporodás a ténylegesnél erőteljesebb volt, azonban – a nem jelentéktelen bevándorlás mellett – az éppen erre az évtizedre eső, nagy méreteket öltő kivándorlás következtében közel 170 ezer fős vándorlási veszteséggel kell számolnunk. Mindezeket figyelembe véve 1900-ban az ország lakosságának száma 16 838 255 főre növekedett. Ez alatt az évtized alatt is az ország központi részein a népesség szaporodásának üteme magasabb volt, mint az országos átlag.
...
Az 1910-es népszámlálás szerint a Magyar Királyságnak – Horvátország nélkül – 18 264 533 lakosa volt. 1870-hez viszonyítva 1,6-szorosára nőtt a népesség száma. Ez a változás szoros összefüggésben állt a polgárosodással, az egészségügyi viszonyok javulásával. A 19. századot is meghatározó tendenciával szemben, amikor a demográfiai folyamatokat a nagyarányú termékenység és a magas halálozási arány együttesen jellemezte, az 1880-at követő évtizedekben a halálozások aránya jóval gyorsabban csökkent, mint a születéseké. Ez a változás teremtette meg annak feltételét, hogy az 1880-as évektől az első világháborúig a természetes szaporulat évi átlaga 11 ezrelék volt, mely jelentős népességnövekedést eredményezett. Ez a nagyarányú növekedés annak ellenére bekövetkezett, hogy ugyanebben az időszakban 1,2 millióan külföldre vándoroltak. Az 1900 és 1910 közötti évtizedben is folytatódott a magyar nemzetiségűek összlakosságon belüli arányának növekedése. Ez döntően továbbra is a természetes szaporulat eredménye volt, amely ekkor a korábbi évtizedeket meghaladó mértékben több mint 3 százalékkal nőtt. Ennek eredményeként a lakosság közel 55 százaléka, tehát a népesség többsége már magyar nemzetiségű. A magyarok mellett jelentősebb arányban ekkor a román (16,1%), a szlovák (10,7%) és a német (10,4%) nemzetiséghez tartozók éltek az országban. Az akkori magyar határok között élt még 464 270 ruszin, 461 516 szerb, 282 653 horvát, 108 825 cigány, 77 398 szlovén, 38 225 lengyel, 22 924 bolgár, 168 görög és 65 906 egyéb nemzetiségű. Összességében tehát a román, a szlovák és a német kisebbség kivételével a Magyarországon élő többi nemzeti kisebbség össznépességen belüli aránya elenyészőnek tekinthető.
...
Az 1869 és 1910 közötti népességszám növekedésével kapcsolatban összességében tehát megállapíthatjuk, hogy azok a várakozások, amelyek a 20. század kezdetén – a megelőző négy évtized eredményeire alapozva – a hazai népességfejlődés további pozitív kibontakozásáról szóltak, nem voltak túlzóak. Hiszen az 1870-et követő első évtized csekély (1,2 százalékos) növekedését 1880-tól kezdve jelentős, a 10 százalékot is meghaladó növekedés követte. S ez a szint, ha némileg mérsékeltebb formában is, 8,5 százalékos növekedéssel a 20. század első évtizedét is jellemezte. A természetes szaporulat az 1870 és 1880 közötti évtized kivételével tehát az évi 10–12 ezrelék körül ingadozott. Azokat a várakozásokat azonban, amelyeket a népességszám várható alakulásával kapcsolatban az 1900-as éveket követően megfogalmaztak, a Magyar Királyság addigi államkeretének felszámolása illúzióvá tette.
Tóth Pál Péter
Mi lesz veled Magyarország?