a BB sorsa már meg van írva: . miután az MKB az uniós banki stabilitási kritériumok egyikének sem felel meg (a bank tulajdonosának életképtelen cégeit finanszírozza a betétesek pénzéből), fuzionálni kell az ilyen szempontból még kevésbé szennyezett BB-vel, a kettő együtt már csak egy véres torkú, de legalább nem inszolvens pénzintézet lehet.
Nem a della számított.!!!! 1./ momentumnak, DK nak volt érthető programja. ,2./ többiek pedig a választások után szétverték magukat. Pl: Tisztújítás veszekedés, balhé, stb. jobbik, mászop, LMP, Ennyike. !)))))
ez az érthető program ez egy nagy bullshit, a szavazók ezrelékénél kevesebb foglalkozik a programmal. . még olyan nagyságrendű dolgokat is érzelmi alapon vásárolunk, mint egy autó, pedig az jópár milliós kiadás. a szavazásért még fizetni sem kell (ott helyben). az egyik kispárt elnöke mondta hogy bölcsész, egy este össze tudna ollózni egy vonzó programot, ha ez lenne a célja.
ja, én is úgy gondolom hogy a fúziót követően újabb projekthiteleket fognak folyósítani a lőrinc cégeinek, és az egyesített bank hamar megint inszolvens lesz :)
attól tartok a 2008 óta indított "válságkezelés" egyenes úton vezet majd egy komplett államcsődsorozathoz, lényegében az un. "jóléti" modell csődjéhez és a sztori végén még olyanokat is deregulálni és privatizálni fognak mint az oktatás és az egészségügy... az infrastrukturális elemekről már nem is beszélve...
látom nemcsak nekem ragadt meg ez az érdekes momentum:) "Kerensky's father was the teacher of Vladimir Ulyanov (Lenin), and members of the Kerensky and Ulyanov families were friends." https://en.wikipedia.org/wiki/Alexander_Kerensky#Early_life_and_activism máskülönben nem emelted volna ki pont ezt:) különben mondhatsz bármit ekkora belterjesség tényleg felettébb furcsa... különösen ha a cári állam kolosszális méreteit is tekintetbe veszed...
Tényleg érdekes (bár a témához nem sok köze van :) ), különösen, hogy később Szentpéterváron Kerenszkij mint ideiglenes kormányfő, ki is végeztethette volna a letartóztatott Lenint.
"A korábbi
gyakorlathoz hasonlóan közös megegyezést ajánlottak a munkatársaknak.
Így váltak meg a belpolitikai és közéleti közös rovatvezetőtől, egy
főmunkatárstól és egy lapszerkesztőtől is. Emellett egy titoktartási
nyilatkozatot is aláírattak velük. Úgy tudjuk, rajtuk kívül önként állt
fel két korrektor is. Hogy miért pont az újabb Fidesz győzelem utánra időzítették a változást, nem tudni." . Dehogynem, csak szürreális az egész. Vidéken Csongrádban szerepelt a legrosszabbul a fidesz...
itt sokkal többről van szó... "His academic record was also a testament to his work ethics. Lenin
climbed through the high-school curriculum without pause and each year
with merit. His language and literary teacher, Fyodor Kerensky, the
father of Alexander Kerensky, would set his writing as an example to
others and rewarded him with the highest mark, and spoke of him as
“exceptionally talented, constantly diligent and accurate.” When meeting
with parents, the principal never failed to praise this pupil. " https://www.bolshevik.info/lenin-his-youth-and-his-formation.htm
Megszületett a végeredmény - nagy meglepetések az EP-választáson