Van egy másik cége is: Langmáhr Kft. Ez úgy tűnik 2017-ben kiürítésre került, talán a leendő Nyrt. számai lettek vele kicsit meglökve. Ott 2016-ban még 29 ember dolgozott, most már senki, bevétele 187M Forint volt, 27M Forint eredmény mellett.
lehet, hogy előrejelez egy építőipari dübörgés-megrottyanást? hmm... ha így alakulna, pálne cumi lesz belevenni egy ideig... mindenesetre az újdonság hatásával járó ralli szaga idevonz majd pár embert. nézem majd én is.
Bennem is hasonló gondolat fogalmazódott. Sajnos a legutóbbi bevezetések mind nagy bukták voltak. Itt sincsenek illúzióim. Bár remélem nem lesz igazam. Az árazáson sok fog múlni. Remélhetőleg nem Waberers 2 lesz.
Nem baj. Nem is erről beszéltünk. Magam részéről jobban örülnék viszont ha komolyabb cégek jönnének a BET-re. Persze ki tudja!? Lehetséges, hogy egyszer ebből is komoly cég lesz. Egyelőre kihagyom.
Törölt felhasználó2018. 12. 04. 09:04
#24
Tyű nagyon profik:-)) mindjárt 5000 db tolnának ki másodeik ajánlatnak:-))) ..na meglátjuk el kell -e:-)
Létezik, hogy ezt a Megakránt nem látom az erste netbrokiba? Prémium, Standard, Egyéb kipipálva, de nem látom. Vagy az a probléma, hogy az alap verizót használom.. ?
Kedves Fórumozók! Tudja-e valaki, hogy a Bét-en hol található a ma bevezetett Megakrón új részvény? Bét Xtend-et , mint kategóriát sehol sem látom. Köszönöm!
Nem kötelező eladni is részvényt. Majd kiderül, hogy mi a cél a bevezetéssel. Xtend-re került bevezetésre, így IPO-zniuk nem kellett, elég volt egy zártkörű tőkeemelés. Lehet nem is céljuk még, hogy részvényeket értékesítsenek.
ok, csak nem mindegy, hogy 3000/részvény-el számolunk kapitalizációt vagy 212/részvénnyel. Nem értem ezt a diffit. Bár még lehet nincs mihez viszonyítani a limitet.
Nem tudom mi alapján gondolták ki a 3.702 Ft-ot, mert a cégbemutató alapján elég sokat kellene még odaképzelni, hogy ez reális legyen. Lehet már tudnak valamit, amit mi még nem.
Ebben sem lesz kötés soha az életben. Semmi ráció nincs a cégben, pláne 3.700Ft-os áron. A nagytulajnak nem kell aggódnia, megtarthatja a részvényeit, örökre.
4.800 Ft-os elemzői célár. Gondolom a tőkeemelést akarnák ezzel megtámogatni. Ami jól is kijöhetett volna, ha nem hónapokkal a nagyobbaknak szóló utánra időzítették volna.
Bejött nekik az ezredelés. Régen a kutyának sem kellett, most pedig nagyon pörög. Lehet, hogy ezt kellene tenni a DH-val és a CyBerggel is. A DH-ban tizedelés nem hozta meg a likviditást.
már csak pszihésen is be fog jönni szerintem... "5 FT az semmi!" alapon... akkor is ha gond van a céggel vagy semmit nem ér vagy ilyesmi lenne a szitu, akkor is valszeg rámennek páran 3-5 Ft-on. :P mer mérne. majd egyszer jól jöhet.
reggel üres volt a könyv :P 5-10ezer darabok vevőin 5-7 szinten, eladóin meg 2-3 szinten :P aztán rájöttek gondolom mindkét oldalon (vevői és eladói) hogy így nem fog mozdulni....látom már többszázezrek is befigyelnek a könyvben.
Szerintetek mi értelme volt ezerrel splittelni? Itt fog megrohadni 2 filléres lépésközzel, vagy 1-2 hónap alatatás után felhúzzák legalább nutexi magasságba, vagy fölé? Nem látom egyelőre az okát miért jó 4 ft-os részvényként jelen lenni. Ha pénzt akarnak keresni, akkor mivel em túl nagy a közkéz, egy idő után hatalmas rallit lehetne ebből kerekíteni. 4ft-40-50-80 ft óriási menet lehet, és onnan , sőt és addig is, lehet szórni és pénzt gyártani. Nekem bűzlik, hogy előbb-utóbb itt lesz valami csavar.
Megakrán Nyrt.
Bevétel: 1.452M Forint
Adózott eredmény: 10,5M Forint
Saját tőke: 798M Forint