Topiknyitó: Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:05

Matolcsy egy zseni!!  

Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.



A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.



A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.

A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására



Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.

A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.



A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.



Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.

A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.

A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.



A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.



A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.



A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására



Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.



A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.



Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.



A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése



Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.



A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése



Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
bigyula 2013. 04. 05. 13:16
Előzmény: #96  Törölt felhasználó
#100
" ők kóreában kilőnek egy-két rakétát , mi is lőjünk ki egy-két nyugati céget vagy bankot innét, és kész..."

Látom, nem vagy tisztában egy alapvető dologgal: Nekik van mivel lőni (fenyegetőzni), nekünk meg nincs...
csendben 2013. 04. 05. 13:09
Előzmény: #98  Törölt felhasználó
#99
Mitől is "független" Matolcsy? (szerinted!)
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 13:07
Előzmény: #90  Törölt felhasználó
#98
Üdv!

Járai egy balfasz nem mérhető össze Matolcsyval nem csoda, hogy Orbánék ejtették szerintem most van az első független magyar jegybank elnök. Idáig mindegyik a pénzügyi háttérhatalmak Bildenberg csoport stb. embere volt akinek az volt a feladata, hogy minél több pénzt kivigyenek az országból. Az alacsony kamat az ország érdeke.
csendben 2013. 04. 05. 13:04
Előzmény: #95  Törölt felhasználó
#97
Azért Rónát MSZ=P barátnak tartani nem vall nagy politikai jártasságra...

Talán nézz utána a dolgoknak.

Soros: Vity is az ő pénzén tanult.Akkor most vitya is nyugat barát vagy komcsi?
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 12:59
#96
,ha már a soros gyuri bácsi itt "lassú halálról " beszél, akkor váltsunk észak-kórea üzemmódba és inkább váltsunk "gyors halálba", ők kóreában kilőnek egy-két rakétát , mi is lőjünk ki egy-két nyugati céget vagy bankot innét, és kész...
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 12:55
#95
link

a soros és a róna, ha már a nyugati érdekeket és az mszp-t képviseli, akkor legalább egyet mondjanak....
csendben 2013. 04. 05. 11:38
#94
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 11:27
Előzmény: törölt hozzászólás
#93
Ismerem, de azért köszi.
David78 2013. 04. 05. 11:11
Előzmény: #82  signal2
#92
"Például bemondta, hogy maximálják (cap-pelik) a kéthetes jegybanki kötvényállományt, aztán később elmondták, hogy az nem kényszer, hanem következmény lesz. Azza mégsem maximálják. Nem volt egészen képben."

Ebből is látszik, hogy matolcsy egy hozzá nem értő idióta.

Az sem matolcsy érdeme, hanem a szakértői gárdáé, hogy kivételesen sikerült olyan intézkedést bejelenteni ami nem nagyon gáz, viszont talán még valami haszna is lehet (ez majd kiderül)
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 10:54
Törölt hozzászólás
#91
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 10:42
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#90
Kublaj, ha most szerinted is az a jó, ha alacsonyak a kamatok, akkor szerinted Járai szándékosan tett keresztbe az akkori kormányoknak a magas kamatokkal és ezzel szándákosan ártott az országnak. Így gondolod?
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 10:37
Előzmény: #87  Törölt felhasználó
#89
Hogy egyből két mínuszt is nyomtál mindenkire, azzal rögtön elárultad, hogy legalább 2 nicked van:)
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 10:32
Törölt hozzászólás
#88
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 10:07
#87
Újabb jó hír Matóéktól!!!

Bő egyéves csúcson Magyarország devizatartalékai

Kis mértékben, 430 millió euróval 35,467 milliárd euróra csökkentek márciusban a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékai - derül ki a jegybank előzetes ma reggeli adatából.

A részletes adatok szerint a devizakövetelések (a hétköznapi nyelvben a devizatartalékok) 1,4 milliárd euróval 33,6 milliárd euróra emelkedtek a hónap során, ami 2011. december vége óta a legmagasabbnak számít. Ezzel párhuzamosan az egyéb követelések 1,84 milliárd euróval estek. A többi tartalék összetevő érdemben nem változott és ezért következett be az, hogy összességében 430 millió euróval olvadtak a nemzetközi tartalékok.

Az MNB által tegnap bejelentett növekedési hitelprogram során - amint rámutattunk - összesen közel 4 milliárd eurónyi devizatartalékot használhat majd fel a jegybank (kkv devizahitelek kiváltása, illetve a bankok rövid devizaadósságának leépítése nyomán), így ez a friss nemzetközi tartalék adat kb. 11%-át teheti ki.
signal2
signal2 2013. 04. 05. 08:42
Előzmény: #82  signal2
#86
signal2
signal2 2013. 04. 05. 08:35
Előzmény: #72  Törölt felhasználó
#85
Ahhoz legalább az kellene, hogy ne változtassanak évente 25-ször adótörvényt, ha valaki nem fizeti ki nekem az elvégzett munka árát, azt rövid időn belül be tudjam hajtani, egy húsbolt nyitásához ne kelljen 20 engedély, ne az adminisztráció tegye ki a munka 10%-át, stb, stb.
Te azt hiszed, egyedül az olcsó hitel a boldogulás kulcsa? Az csak a végső eszköz, előbb za alapokat kellett volna és kell továbbra is megteremteni.
signal2
signal2 2013. 04. 05. 08:31
Előzmény: #62  Törölt felhasználó
#84
Pldák az extraprofitra?
signal2
signal2 2013. 04. 05. 08:31
Előzmény: #61  Törölt felhasználó
#83
Hmm.
Simor a pénzét több nemzetközi vállalat vezetőjeként kereste, azt leadózta. Hogy aztán azt hol tartja, az a magánügye. Nekem is van osztrák számlám, és? Attól nem offshorozok.
Klasszikus értelemben az az offshore, amikor a végső adózási hely egy alacsony adókulccsal rendelkező ország.
signal2
signal2 2013. 04. 05. 08:26
Előzmény: #60  kukutyinbenko
#82
Például bemondta, hogy maximálják (cap-pelik) a kéthetes jegybanki kötvényállományt, aztán később elmondták, hogy az nem kényszer, hanem következmény lesz. Azza mégsem maximálják. Nem volt egészen képben.
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 08:18
Előzmény: #69  Törölt felhasználó
#81
Te nem vagy valami intelligens ember...
kardkovacsi 2013. 04. 05. 03:22
Előzmény: #68  Törölt felhasználó
#80
Nem öreg. Az a probléma ha a közgép szarul csinálja meg és még 2x annyiért is mint amiért az osztrák megcsinálná. Nézd meg a Vegyépszert mi lett belőle? Semmi. Szerinted egy Vegyépszer vagy egy Közgép megállná a piacon a helyét? Egy nagy túrót. Ilyen cégeket akarsz te látni akik drágán és szarul dolgoznak? Ez a nagy Magyar Álom?
Ez a tipikus nullad rendű gondolkodás eredménye, hogy egy pillanatra se gondolkodsz előre 1 lépésnél tovább. Hány sikeres magyar vállalkozást láttál amelyik az állam csöcsén nőtt fel? Pedig van sok (csak néhány nagyobb: Prezi, LogMeIn, Fornetti, NNG) és egy közös bennük, nulla állami megrendelésük volt.
Sajnos az ország legalább 90%-a úgy gondolkodik mint te és itt kezdődnek a bajok.
Törölt felhasználó 2013. 04. 05. 02:17
Előzmény: #77  exmnbs1
#79
:) hacsak a gyulai kolbászt nem a CBA-ban veszi... akkor tán még több.

De hát, mint láthattad, vannak jó multik és vannak rossz multik. :)

És az a rossz, akire rámondják!
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 23:56
Előzmény: #68  Törölt felhasználó
#78
1. kiforgatod, vagy nem érted, mindegy, egyik ezért baj, a másik meg azért

2. ne azt nézd, honnan jött, hanem mennyire teszi magát hasznossá, mennyivel járul hozzá a boldogulásodhoz. én cégügyekben hasznossági alapon mérlegelek, nem nemzeti alapon, főleg, hogy az utóbbi szerepében rendszerint haszonlesésből szoktak őszintétlenül tetszelegni. nemzeti alapon a kultúrát meg a hagyományt kell éltetni, na ahhoz meg a mostani kurzus pont elég tahó, úgyhogy nem tőlük fogjuk kapni ehhez a segítséget
exmnbs1 2013. 04. 04. 23:23
Előzmény: #59  Törölt felhasználó
#77
gondolom csak 98% körül van
exmnbs1 2013. 04. 04. 23:20
Előzmény: #67  Törölt felhasználó
#76
téged még Matolcsy is szégyelne
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 22:44
Előzmény: #61  Törölt felhasználó
#75
Na... előjött Simor!!!

Az a helyzet, hogy rossz a kérdés!!! Nekem, mint a zembernek, a hétköznapinak tudnom se kéne arról, hogy van/volt egy Simor... Tehát nem tudok/akarok a szakmai munkájáról semmit se mondani. És az a gyanúm, hogy Te sem. Max. amit hallottál innen-onnan. Illetve, ahogy látom, csak innen.

Csak azt nem értem, ha szerinted Simor annyira rossz volt, akkor miért hozzá hasonlítod Matolcsyt??? (vakok közt félszemű a király??)

Így olvasgatva téged, azt hiszem, összehozlak a Matolcsyval... hátha végre elszégyenli magát, hogy kik/hogy/miért is állnak a pártján.

Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 22:37
Előzmény: #67  Törölt felhasználó
#74
Két hangya eldönti hogy ezentúl Elefántokra fog vadászni.
Meg is állapodnak, hogy ezentúl így lesz. Csak egy apró részlet okoz kétséget az egyikben.
Meg is kérdezi a másikat.
"Te mégis ezt hogy fogjuk tenni?"
A válasz:
"Te lefogod én meg átharapom a torkát..."
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 22:15
Előzmény: #72  Törölt felhasználó
#73
Ebből sokat nem tudtam meg a stratégiai partnerség tartalmáról továbbra sem.
Másrészt mire gondolsz, mik lehetnek a mi feltételeink?
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 22:06
Előzmény: #70  Törölt felhasználó
#72
A kérdés összetettebb Multi kérdésben vannak olyan multik akikkel együtt lehet érdemes működni, de a mi feltételeink szerint, he nem fogadják el huzzanak a picsába. A legnagyobb baj a magyar gazdasággal az, hogy nincs erős magyar közép és kisvállalati szektor. Matolcsyék most ezen dolgoznak. Ez kulcs kérdés, ha ez nem tudják létrehozni. Ezt a dilemmát a kiegyezés óta nem sikerült megoldani senkinek talán Hortyéknak valmennyire.

Mára ennyi.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 22:00
#71
Meg van a meccs 20-18 egy kínai figurával a végén parádés nap Matolcsy csomag + ez a kézilabda győzelem.

Bravo srácok csak így tovább.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 22:00
Előzmény: #67  Törölt felhasználó
#70
Miért te tudod mi a tartalma a stratégiai megállapodásoknak? Lehet pont ők nyalnak be a multiknak.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 21:54
Előzmény: #68  Törölt felhasználó
#69
Magyar- Horvát kézi meccs 19-17

Alázzuk a kutya horvátokat.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 21:52
Előzmény: #66  Bekre_Pal
#68
Üdv!

Tehát te jobban örülsz, ha egy Strabag osztrák-orosz cég nyalja be a nayg zsetont mint egy magyar. Na itt kezdödnek a bajok.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 21:51
Előzmény: #65  Törölt felhasználó
#67
Az a multi aki benyal Matolcsyéknak az maradhat, ha van eszük ezt teszik, mert jobban járnak.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 21:50
Előzmény: #62  Törölt felhasználó
#66
meg a nagy pali faszát

elment a levesbe itt mindenki, aki pl. a banki szektornak szállít(ott) be informatikát 2% haszonkulccsal, hogy messzebb ne menjek

de a közgép köszöni, nem megy tönkre, ja, az nem is multi, elfelejtettem, úgyhogy ha ők harácsolnak, az klassz
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 21:48
Előzmény: #64  kotelb
#65
Na,azért a multiknál is lehetnek cimbik...
kotelb 2013. 04. 04. 21:44
Előzmény: #62  Törölt felhasználó
#64
Te tényleg elme beteg vagy?!?!?!?
Extraprofit?? Édes istenem!
Azok tudod hol vannak? Közgép, Simicska birodalom, és sok-sok Önkormányzati megrendelés, a cimbiknek! Na ott van!
De gondolom az nem számít mert a párt-TV-ben arról nem volt említés!
kukutyinbenko 2013. 04. 04. 21:31
Előzmény: #61  Törölt felhasználó
#63
Neked tényleg megártott a kumisz. Menj haza a jurtába, aludd ki magad, és holnap menj el a sámánhoz hátha tud valamit adni!
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 21:30
Előzmény: #56  Bekre_Pal
#62
Üdv!

Multiknál is különbséget kell tenni. Nem véletlen, hogy Matolcsyék nem a Audit, Suzukit, vagy az Opel csinálják ki, hanem az undorító módon privatizált extraprofitot termelő cégeket. Ezekre nincs szükség.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 21:26
Előzmény: #59  Törölt felhasználó
#61
Üdv!

Akkor volna egy költői kérdésem. Simor aki a banki szakma csúcsa külföldön elismert szakember szakmai munkájával meg vagytok elégedve?

Arról nem is beszélve, hogy az összlopott 900 milliós pénzét szépen offshortata Cipruson kár volt vityáéknak hazahoza rángatni Simor pénzét most bukta volna 50% cipruson. Ez a balfasz Simor ezt is Matolcsynak köszönheti.
kukutyinbenko 2013. 04. 04. 21:23
Előzmény: #56  Bekre_Pal
#60
Nem ocsúdott az fel, még hibátlanul elmondani sem tudta mit sütött ki a stáb, nem hogy megérteni. A hatását meg majd meglátjuk. Előbb utóbb már csak a bázis hatás miatt is jönnie kell valami emelkedésnek, örökké nem csökkenhet a GDP még nálunk sem.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 21:16
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#59
Szerintem sem kéne annyira örülni a multik kicsinálásának!! (A javaid közül hány százalék a csőcselék terméke??)... Amit felsoroltál érdemeként, az többnyire csak játék a számokkal.

Az most itt a nagy kérdés, hogy vajon a "egy zseni is tévedhet" (évekig), vagy a "vak tyúk is talál szemet" esete forog fenn??

Jelenleg a topik címe még inkább vicc, mint rádöbbenés.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 21:15
Előzmény: #57  kukutyinbenko
#58
:DD
kukutyinbenko 2013. 04. 04. 21:12
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#57
Nem tudom mit szívsz koma, de olyan nekem is kell!
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 21:01
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#56
a multik kinyírásának miért örülsz?

-legalább fizetnek adót, nem mint a madzsari kkv
-nem zsebbe fizet, úgyhogy az alkalmazottja is adózik
-költ az infrastruktúrájára
-közvetlen és beszállítói munkahelyeket teremt

stb.

ezt buktuk a multik kipicsázásával, ezt kell most rendberakni

elbaszcsi a szememben az az ember ebben a pillanatban, aki felocsúdva részeg randalírozásából most épp a megfelelőnek tűnő takatítóeszközhöz nyúlt, hogy tisztára próbálja maszatolni a saját szarát. üdvözlendő a kármentés, de tudatosabb megelőző életmóddal jobban jártunk volna
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 20:52
Előzmény: #50  yossarian78
#55
Üdv!

Lesz iylen bank a Takarékban és a Takarékszövekezetekre tippelek vagy FHB.

Lehet szeretni nem szeretni Matolcsyt, de szakmailag megkérdőjelezhetetlen. Sikeresen konszolidálta a költségvtést 10 év után. A jegybanki alapkamatot rekord alacsonyszintre rakta és szerinten az sem kizárt, hogy 4% alatt lesz a választásokra. Az IMF-et és a külföldi csöcseléket (Multi) kicsinálta most éppen az energia szektort fogják visszaszerezni. Sikeresen zárja el a pénzszivatyúakt amin keresztül évente 6-7 milliárd dollár hagyja el az országot.

Nincs más út csak Mató útja!

Viva Matolcsy!!

Lehet, hogy fogok inditani egy Matolcsy Fanclubot itt a Portfolion.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 20:36
Előzmény: #53  totoro
#54
számból vetted ki a szót, tesó, valami ilyesmit gondolok én is
totoro
totoro 2013. 04. 04. 20:28
#53
Egy kóklernek tartom ezt az ürgét, de ez a csomag számomra pozitív meglepetés.
exmnbs1 2013. 04. 04. 19:47
Előzmény: #50  yossarian78
#52
"Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint a csomag növekedésösztönző hatása kétséges, pedig ez lett volna az egyik alapvető célja. Mértéke elfogadható, de kétségtelen, hogy az első két pillér kidolgozottabb, tisztázottabb, mint a harmadik - tette hozzá. Megjegyezte ugyanakkor: a 2 százalékos kamatfelár nem biztos, hogy a kereskedelmi bankok számára vonzóvá teszi a kkv-k hiteleinek bővítését, még az sem biztos, a bankszövetség részt vesz a hitelprogramban."

ha a bankszövetség nem akkor bizonyos bankok igen?
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 19:40
Előzmény: #49  Törölt felhasználó
#51
az lehet, de itt nem arról volt szó
yossarian78
yossarian78 2013. 04. 04. 19:39
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#50
Meglepődnék, ha lenne olyan bank, ami hajlandó lenne 2% kamatfelára hitelezni.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 19:05
Előzmény: #44  Bekre_Pal
#49
Tized annyit tudnál tőzsdéről mint gepida már boldog lennél :)
exmnbs1 2013. 04. 04. 17:42
Előzmény: #43  Törölt felhasználó
#48
"Shearing és Jackson hangsúlyozta azt is, hogy az eddigi adatok tanúsága szerint a brit vállalkozások részéről meglehetősen lanyha a kereslet a Bank of England - a brit jegybank - hasonló struktúrájú hitelezés-ösztönző kezdeményezése révén kínált pótlólagos kereskedelmi banki hitelek iránt. "
exmnbs1 2013. 04. 04. 17:40
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#47
bár tévednél
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 17:32
Előzmény: #43  Törölt felhasználó
#46
Maximum neked!
kukutyinbenko 2013. 04. 04. 17:13
Előzmény: #43  Törölt felhasználó
#45
Matolcsy eddigi "szakmai" ténykedésének eredményeit látva, lehet az is jobb volna ha nem csinálna semmit.

"A köztörvényes maffiozó,"

Ilyenekre gondolsz?
link

link

//szendamondja.wordpress.com/tag/szabo-szoke-
link

link
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 16:31
Előzmény: #43  Törölt felhasználó
#44
ajaj, már kezdem érteni, miért haltak ki a gepidák :P
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 16:25
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#43
Nem zseni, mert amit csinál máshol már régen alkalmazzák, de legalább végre valamit csinál!

A köztörvényes maffiozó, bankárkormány, államot eladósító, nyugati multikat helytartóként kiszolgáló szoci-libsi offshore lovagoknál legalább egy klasszisal még mindig jobb. Ha nem sokkal többel.

Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 15:04
Előzmény: #33  Törölt felhasználó
#42
Pedig tágábban értve, azért nem is akkor a hülyeség, ahogy JR mondta a Dallasban: "Nekem olyan hírem van, hogy már semmit nem kell csinálnom". Valahogy Matolcsy is így van vele.
Azaz már csak "elvből" is meglesz a reakció, amikor Matolcsys "intervenciót" sejtenek. (Aztán annak a tárgyát követően erősíti valamely irányban, vagy épp egy megerősíti a forint helyzetét.)
kukutyinbenko 2013. 04. 04. 14:55
Előzmény: #34  bigyula
#41
Szerintem ekkora mozgásra reális indok lehet a megkönnyebbüléses verzió. Kb annyit erősödött most, mint amennyit gyengült az első találgatásokra.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 14:52
Előzmény: #36  signal2
#40
Sajnos nem áll meg 3 milliárdnál, az egyetlen egy "siker" számukat, a 3 % alatt maradást is a tartalékból fogják finanszírozni.
kukutyinbenko 2013. 04. 04. 14:50
Előzmény: #31  Törölt felhasználó
#39
Azért volt némi zavar az erőben

"A bevezetőben jelzett információ azért tisztázó jellegű, hiszen Matolcsy György a délelőtti sajtótájékoztatón kifejezetten hangsúlyozta, hogy a monetáris tanács döntött a jelenlegi 4500-ról 3600 milliárd forintra csökkenő állományról és utóbbi egyben egy felső korlát is (az angol cap kifejezést is használta a jegybankelnök).
A kettő közötti különbség 900-1000 milliárd forint, ami éppen azzal a 3 milliárd euróval egyezik meg, amellyel a növekedési program harmadik pillére keretében az MNB a bankok rövid lejáratú külső adósságát szeretné mérsékelni. Palotai Dániel és Nagy Márton ügyvezető igazgatók a beszélgetésen hangsúlyozták: nincs is szükség a kéthetes MNB-kötvényben való pénzelhelyezés adminisztratív korlátozására, hiszen az magától megtörténik. "

Elnök Úr nem volt képben, de szerencsére az ápolók időben beavatkoztak.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 14:49
Előzmény: #36  signal2
#38
S
Denever 2013. 04. 04. 14:49
Előzmény: #34  bigyula
#37
Szerencsére a bankokat már nem merte piszkálni, mert 1-2 nap alatt 350 lenne az euro. Maradt az alacsony kamatozású támogatások ortodox megoldása.
signal2
signal2 2013. 04. 04. 14:47
Előzmény: #35  Törölt felhasználó
#36
Így lenne, ha nem írnák elő a bankoknak, hogy a kapott devizaforrást a rövid lejáratú külső adósság törlesztésére kell felhasználni. Márpedig a tartalékok elgéséges szintjénél ezt hangsúlyosan szokták figyelembe venni, agy nem hiszem, hogy 3 mrd euró csökkenés eget rengető lenne, főleg úgy, hogy közben ugyanennyivel csökken a külső adósság.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 14:45
Előzmény: #32  Bekre_Pal
#35
Van egy negatív üzenet a világ felé, hogy máris hozzányúltak a tartalékhoz, van egy bevételi forrás teremtés a kormánynak, hiszen a bevont pénzt nem szerepelteti kiadási oldalon, viszont a fogyasztás növekedés egy része megjelenik bevételi oldalon, gazdasági haszna nagyjából nulla, illetve a bizalmi tőke miatt inkább káros. Nem lennék benne biztos, hogy nem álltak alá a forint esésnek.
bigyula 2013. 04. 04. 14:44
Előzmény: #33  Törölt felhasználó
#34
"Hanem magára az intervenciós pletykára írtam, hogy hülyeség, alaptalan."

Tehát, nem csak pletyka? :) (ez vicc volt!)

Nem tudom, de eléggé gyanús a helyzet. 11-kor Matolcsi elkezd beszélni, erre felmegy az euro árfolyam 2 Ft-tal. Igazából nem mond hülyeséget, talán még kicsit pozitív is, de ehhez a részleteket is ismerni kellene. Erre rövid idő alatt 5 Ft-tal csökken az euróárfolyam, miközben az utóbbi időkben nem igen volt ilyen nagyságú mozgás (+2, -5) néhány órán belül...
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 14:38
Előzmény: #30  bigyula
#33
Félreértettél. Nem arra írtam, hogy hülyeség, hogy van-e ilyen pletyka van nem. Hanem magára az intervenciós pletykára írtam, hogy hülyeség, alaptalan.


Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 14:36
Előzmény: #31  Törölt felhasználó
#32
nem kell ezt túlspilázni, fél százalék huf erősödés az elmúlt napok gyengülése után benne van a mai hírben mindenféle intervenció nélkül
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 14:32
Előzmény: #30  bigyula
#31
Igen én is gondoltam az intervencióra, lehet azzal kérkedni, hogy a piac is jól fogadta a bejelentést. Mire is használná ez a kretén a jegybanki tartalékot, ha nem a maga imázsának ápolgatására.
Mellesleg a piac most azt díjazza, hogy nem hangzott el eddig valami bődületes baromság.
bigyula 2013. 04. 04. 14:27
Előzmény: #26  Törölt felhasználó
#30
"Szerintem ez hülyeség. Én éppen az első reakciót, a Ft gyengülést nem értettem."

Hát, erről ezt írják az okosok:

"A kezdeti felívelést a profitkivétek fordították meg, majd azon szereplők a stoploss-megbízásai is lejjebb lökték az árfolyamot, akik még tegnap, az MNB-ülés hírére kezdtek euróvásárlásba - tájékoztatta lapunkat Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője. Hozzátette: erős forgalom mellett ingadozott az árfolyam, a piacon pedig olyan pletykák is szárnyra kaptak, amelyek szerint jegybanki intervenció is szerepet kaphatott a forint visszaerősödésében."

link
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 14:25
Előzmény: #28  signal2
#29
Ez így van. Pontosítok, mert ez valóban fontos: a jelenleg rendelkezésre álló infók megnyugatóak ezzel a tervvel kapcsolatban.
signal2
signal2 2013. 04. 04. 14:13
Előzmény: #26  Törölt felhasználó
#28
Az majd a részletektől függ...
gazmber 2013. 04. 04. 14:13
Előzmény: #23  bigyula
#27
ki fogja fizetni a bankok 2%-os kamatmarzsából a tranzakciós adót pl. amit lehet hamarosan még emelnek is, pedig már most sem piskóta... 0.2% amit akár 4x is levonhatnak az mnb- ker.bank- ügyfél viszonylatokban ...?
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 14:10
Előzmény: #23  bigyula
#26
Szerintem ez hülyeség. Én éppen az első reakciót, a Ft gyengülést nem értettem. A most bejelentett csomag szerintem megnyugtató és pozitív.
exmnbs1 2013. 04. 04. 14:07
Előzmény: #23  bigyula
#25
mi másra való a tartalék, ha nem ilyen célra?))))
bigyula 2013. 04. 04. 14:05
Előzmény: #22  Bekre_Pal
#24
"én azt szeretném, ha megvalósulna az, amit a szíjmaker mondott még ellenzékiként bele naponta a sajtó mikrofonjaiba: kevesebb adót vetnek ki, ettől felpörög minden, amiből összességében több adó jön be"

Na ja! Ellenzékből másként működik a világ, mint kormányon...
bigyula 2013. 04. 04. 14:04
Előzmény: #16  gazmber
#23
"a forint -brókerek szerint- eltolcsi interveniálása miatt mehetett 300-ra..(?)"

Ha ez igaz - de lehet, hogy soha nem fog kiderülni -, akkor érthető az erősödés. Az mégsem járja, hogy a vezír jobbkeze az új pozícióban lebőgéssel kezdje...
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 13:57
Előzmény: #17  Adofo
#22
én azt szeretném, ha megvalósulna az, amit a szíjmaker mondott még ellenzékiként bele naponta a sajtó mikrofonjaiba: kevesebb adót vetnek ki, ettől felpörög minden, amiből összességében több adó jön be, satöbbi, a végén még úgy kell lefogni mo. rakétáját, ki ne lépjen a galaxisból
kukutyinbenko 2013. 04. 04. 13:43
Előzmény: #18  Adofo
#21
Még pár ilyen ötlet és bekerülsz Matolcsy legszűkebb szakértői stábjába :)
exmnbs1 2013. 04. 04. 13:43
Előzmény: #16  gazmber
#20
mint tudjuk hétfőn nem is lesz ott csak 8
exmnbs1 2013. 04. 04. 13:30
Előzmény: #17  Adofo
#19
Mo fújná a passzátszelet innentől???))))
"de mi van egy olyan elmèlettel, effajta akciók keretében beerősödne mondjuk 180-ig a frank...hasonló mértékben minden más is. "

Adofo 2013. 04. 04. 13:27
Előzmény: #17  Adofo
#18
Ja ès sínen lennénk, mert a mostani nagyjából 1000milliárd forintnyi csak kamatként kifizetett összeg fele megmaradna beruházásokra...
Adofo 2013. 04. 04. 13:25
Előzmény: #14  exmnbs1
#17
Hát az importnak. Hazahoznánk az országot elhagyò fiatalokat. :-)
Viccet félretéve értem én, hogy az export jelenleg a húzóerő, de mi van egy olyan elmèlettel, effajta akciók keretében beerősödne mondjuk 180-ig a frank...hasonló mértékben minden más is. Ott visszafizetnénk az adósság felét aminek hatására a devizatartalék drasztikusan lecsökkenne. Pár nap alatt hatalmasat gyengülne a forint, aminek hatására a semmiből újra feleròsödne az export. :-)
gazmber 2013. 04. 04. 13:25
Előzmény: #7  gazmber
#16
sztem, ha minden OK, tuti akkor is van a rendszerben 1-2% bedőlő hitel amit lehetetlen kivédeni...tehát miért tolonganának a bankok a kihelyezésért ?

igazából itt inkább most annak örülhet a piac, hogy nem tették 0%-ra a 2hetes repokamatokat..?

a forint -brókerek szerint- eltolcsi interveniálása miatt mehetett 300-ra..(?)
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 13:15
Előzmény: #12  Adofo
#15
Szerintem marhaság bármilyen fogyasztási hitelt támogatni. Én ebben a globális szisztémában csak is a zöld megoldások eredményességében hiszek.

exmnbs1 2013. 04. 04. 13:13
Előzmény: #12  Adofo
#14
erős HUF szerinted minek kedvez az importnak vagy az exportnak????
exmnbs1 2013. 04. 04. 13:11
Előzmény: #11  exmnbs1
#13
"Ennek ellenére a tanács többségi döntése jelenleg nem támogatta a mostaninál erőteljesebb monetáris expanziót, talán félve, hogy ezzel a jegybank túl direkten menne szembe az árstabilitás fenntartásának céljával, ártva az inflációs várakozások horgonyzottságának. Februárban az infláció 2,8 százalékra emelkedett és a bank szakértői stábja további emelkedést jelez a következő hónapokban. Megjegyzendő, hogy ezt a hatást erősíti majd a font leértékelődése is az importárak felhajtásával."
Adofo 2013. 04. 04. 13:09
Előzmény: #9  Törölt felhasználó
#12
Sziasztok!
Tudja netán valaki, hogyha a kormány legfőbb terve az államadósság leküzdése, akkor miért nem a gazdaságösztönző lépésekkel halad? Ma is láthatjuk, hogy ez a bejelentés eddig majdnem 3 ft-tal erősítette a valutánkat az euróhoz képest úgy, hogy közben amerika pl jó nagyot esett. Ha ez a bejelentés ennyit ért egyenlőre, és még szerintem tovább is fog erősödni, ami nagyban hozzájárul a devizában nyilvántartott adósság forintban számolt értékének csökkenéséhez.
Akkor mi ebben a nehéz? Mármint több ilyen program kell. Pl használtlakás felújításokhoz, gépjárművásárlásokhoz....
exmnbs1 2013. 04. 04. 13:06
Előzmény: #9  Törölt felhasználó
#11
exmnbs1 2013. 04. 04. 13:02
Előzmény: #7  gazmber
#10
anno 1.Orbán alatt volt egy hasonló kampány, a lakáshiteles
FHB-ben osztották, főleg a gazdag haverjaiknak
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 13:00
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#9
Srácok ez lófütty ahhoz képest, hogy az eximbank 500 milliárd huf kihelyezésére készül, hamarosan beindítják a takarékbankokat is. akkora leírások lesznek ezek után, hogy a postabank mizéria kismiska lesz ehhez képest. persze a csókos cégek majd jól járnak.
exmnbs1 2013. 04. 04. 13:00
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#8
és amennyiben a huf menekülővaluta lenne
gazmber 2013. 04. 04. 13:00
Előzmény: #6  Törölt felhasználó
#7
a másik probléma, hogy nem igen fog működni a dolog, mert az eltolcsi ugyan ad pénzt 0%-on, de ennyi, mossa kezeit, a bankok meg dolgozzanak, bírálják el a hiteleket, vállalják, kezeljék a visszafizetési kockázatokat...stb..mindezt 2%-ért??....
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:51
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#6
Az elmélete akár müködhetne is csak a nem létező (mert csődbe mentek) válalkozások nem vesznek fel hitelt.
Az alacsonyabb kamat természetesen jó dolog csak nem azzal van a baj hogy nincsa bankokba tőke a hitel kihelyezésre hanem nem vesznek fel hitelt a válakozások. Ez a taktika müködjön ahoz kellene a kiszámíthatoság amit már régóta kérnek a szakértők és akkor mernének be ruházni a cégek tehát szükség lenne a hitelre.
exmnbs1 2013. 04. 04. 12:15
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#5
mi újság a mostanában kivonult külföldi nagybefektetőkkel????
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2013. 04. 04. 12:14
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#4
nálam itt az íróasztalnál még kissé jobbak is a fényviszonyok, mióta az ő seggéből süt a nap
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:10
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#3
Matolcsy egy senkiházi.
Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:08
#2
Már látszanak Matolcsy jegybankelnöki kvalitásai amióta kinevezték történelmi rekordra zuhantak a hozamok!!

Egészséges kereslet mutatkozott a mai állampapír-aukción, miközben a piac Matolcsy György jegybankelnök bejelentéseit várta. Az Államadósság Kezelő Központ 15 milliárd forinttal magasabb összegben értékesített összesen a mai aukción, a 3 és 5 éves lejáratú kötvényekből emelve meg az elfogadott mennyiséget, miközben a hozamok nagy mértékben, a két héttel ezelőttihez képest 40 bázisponttal csökkentek.

Topik gazda

kublaj1
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek