Topiknyitó: Törölt felhasználó 2017. 04. 02. 08:10

Magyarok fóruma.  

Minden magyar ember politikai és nemzet fejlesztési topikja ez.Ceu, gdp, roma kérdés, dolgozói szegénység stb.Miért fogy a magyar?Ex, Vazsmegyei? Vélemény?
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 12. 10. 16:17
#880
Sikerült végre felavatni a magyarmentő roma hős emléktábláját
"Azért kellett nekünk emléktáblát állítani neki, mert a többség nem akarta." Puczi Béla emléktábláját másodjára végre sikerült felállítani a Nyugati pályaudvaron. A szervezők bejelentették, ez egy folyamat első állomása.Negyven-ötven ember, köztük Szigetvári Viktor és Kunhalmi Ágnes jelent meg a Nyugati pályaudvarnál, ahol végre leleplezték Puczi Béla emléktábláját. Puczi az 1990-es marosvásárhelyi pogrom leállításában játszott kulcsszerepet, sok életet mentett meg, amikor cigány embereivel megjelent a részeg és felheccelt románok által terrorizált városban. Ekkor hangzott el a híres monsat: ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! Később a hatalom felelősségre vonta, börtönbe is került.
A Nyugati pályaudvar parkolójában segített parkolóhelyet találni az autóknak, ebből élt. Ezért akarta az Idetartozunk egyesület Setét Jenővel az élén és a Roma Sajtóközpont itt felállítani Puczi emléktábláját. De a Máv először ezt elutasította, mondván, Puczi nem volt a cég alkalmazottja. Balog Zoltán miniszter próbált segíteni: a Roma Kultúra Házára gondolta a táblat kitenni. De a romák szerint ez a gettólogika eredménye: így épp azok nem ismerték volna meg Puczit, akiknek kellene: a többségi társadalom.
Végre megyegyeztek a felek, így december 10-én végre megtörténhet a tábla leleplezése és a koszorúzás.
A roma szervezetek mellett koszorúzott az MSZP és a Momentum is, az Együtt viszont nem – Szigetvári azt mondta a hvg.hu-nak, ez szervezési okok miatt nem sikerült, de jelenlétével a kiállását és a párt szimpátiáját akarta kifejezni. 
Vazsmegyei 2017. 12. 06. 00:15
Előzmény: #876  Törölt felhasználó
#879
Rosszul vagy tájékoztatva! A zindexnek, amit mond annak a  fele sem igaz!
madxa 2017. 12. 05. 12:54
Előzmény: #877  madxa
#878
SOLTÉSZ MIKLÓS: AZ ANYANYELV A KÜLHONI MAGYARSÁG MEGMARADÁSÁNAK ZÁLOGA
MTI
Az anyanyelv megőrzése a külhoni magyarság megmaradásának egyik legfontosabb záloga, ebben pedig kiemelt szerepet játszanak a határon túli egyházak, valamint a magyar bölcsődék és óvodák – hangsúlyozta Soltész Miklós az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden."
Ahogyan idehaza is!
madxa 2017. 12. 05. 12:49
Előzmény: #876  Törölt felhasználó
#877
Légy szíves állj el ezzel, mert ez így gyakorlatilag flood.
madxa 2017. 12. 05. 12:41
#875
Az állam 2018. július 1-jétől 25 ezer forintig visszatéríti a húszévesnél fiatalabbaknak a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját. Az elmúlt években egyre többen tettek sikeres B kategóriás KRESZ-vizsgát, tavaly már több mint százezren – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Kimagaslóan sokan vizsgáztak a 17-18 évesek közül, de még a 16–20 év közöttiek száma is meghaladta az 57 ezret – közölte a Világgazdasággal az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága."
Hajrá, csak így tovább!
Törölt felhasználó 2017. 11. 27. 15:10
Előzmény: #872  Törölt felhasználó
#873
Törölt felhasználó 2017. 10. 25. 20:07
#871
Törölt felhasználó 2017. 10. 18. 09:58
#870

Óriásit javult az EU-tagságunk megítélése
,
A magyarok majdnem háromnegyede gondolja hasznosnak az EU-tagságot. Tavalyhoz képest tíz százalékkal nőtt az arányuk. Ma jelent meg az Európai Parlament összuniós közvélemény-kutatása. A felmérés azt mutatja, hogy az európaiak kétharmada, a magyaroknak pedig még az uniós átlagnál is nagyobb része, 72 százaléka véli úgy, hogy az országa előnyére válik az uniós tagság. Ez 10 százalékos növekedést jelent a 2016-os adatokhoz képest.
,
http://index.hu/kulfold/ep/2017/10/18/oriasit_javult_az_eu-tagsag_megitelese/
szivacs
szivacs 2017. 10. 09. 11:53
Előzmény: #863  Törölt felhasználó
#869
"Kivonulhat a Tesco Magyarországról Kivonulhat a Tesco Magyarországról, sőt, a régiós operációkat magában foglaló Tesco Europától is megválhat jövőre, amennyiben a helyi munkavállalók folytatják a sztrájkokat, ezzel tizedelve a Tesco bevételeit. zsarolnak, mint a fidesz"
Az borzalmas volna!!!!
Le kell törni ezeket az egresszív keleti szakszervezeteket!
Tizedelik a teszkó bevételét?
Tűrhetetlen!
Akkor a teszkósokat kell "tizedelni" = minden tizediket kirúgni!
A többinek meg lefelezni a 2000 fontos minimálbérét!
Mégis mit képzelnek ezek az másodiksebességes keleteurópaiak!
Harmadannyit akarnak keresni, mint az angolok?
Nem egy únió ez! Ki hallott már ilyet!
Vazsmegyei 2017. 10. 06. 17:00
Előzmény: #867  Törölt felhasználó
#868
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 16:58
Előzmény: #866  Törölt felhasználó
#867
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 09:37
#866
ma van az aradi vértanúk emléknapja!
a magyaroknak!
Törölt felhasználó 2017. 10. 02. 08:49
Előzmény: #864  -bubu-
#865
lehet de az is lehet asan lesz
-bubu-
-bubu- 2017. 10. 02. 08:48
Előzmény: #863  Törölt felhasználó
#864
mindet megveszi a CBA lovas csapat és másfélszeres áron árulják majd a termékeket :)
Törölt felhasználó 2017. 10. 02. 08:45
#863
Kivonulhat a Tesco Magyarországról Kivonulhat a Tesco Magyarországról, sőt, a régiós operációkat magában foglaló Tesco Europától is megválhat jövőre, amennyiben a helyi munkavállalók folytatják a sztrájkokat, ezzel tizedelve a Tesco bevételeit. zsarolnak, mint a fidesz
-pny
-pny 2017. 09. 28. 20:36
Előzmény: #861  Vazsmegyei
#862
Miért kamuzol? Szó szerint ezt írtad. Itt a link, bárki láthatja: #62649: "Semmivel nem különb a mentális aberráltságod... Vazsmegyei" link
Vazsmegyei 2017. 09. 28. 20:31
Előzmény: #860  -pny
#861
Nem szó szerint! Szövegkörnyezetben írtam! Feledékenységed meg az ismételgetésed már kikezdte a személyiséged iskolázott tartalmát!
-pny
-pny 2017. 09. 28. 20:04
Előzmény: #859  Vazsmegyei
#860
Ezeket te írtad, így, szó szerint.
Vazsmegyei 2017. 09. 28. 20:01
Előzmény: #858  -pny
#859
Nem lesz már túlontúl sok, hogy ezekkel a szavakkal járatod le kedves nickednek (alias:sanka) írott szavakat?
-pny
-pny 2017. 09. 28. 19:46
Előzmény: #855  Vazsmegyei
#858
"Semmivel nem különb a mentális aberráltságod"
szivacs
szivacs 2017. 09. 28. 19:39
Előzmény: #854  Törölt felhasználó
#857
Például itt link felteheted a kérdésedet.
Törölt felhasználó 2017. 09. 28. 17:13
Előzmény: #854  Törölt felhasználó
#856
a magyarbéreket kisemmiző brzzzalom
Vazsmegyei 2017. 09. 28. 16:59
Előzmény: #854  Törölt felhasználó
#855
Többes számban akkor nyilatkozzál ha felhatalmazott vagy! Nálatok ami van az nem Magyarország! Tedd nyilvánvalóvá, hogy kiknek a nevében szórakozol azzal, ami a határon túl történik! Le van szúrva a kúrmányod veled együtt!
Törölt felhasználó 2017. 09. 28. 16:43
#854
Porsche celebrates record year with '911' bonus payout German carmaker Porsche said Wednesday it would celebrate a record year with a one-off payment to workers of up to exactly 9,111 euros, a nod to the its iconic 911 sports car. Despite the 'dieselgate' scandal weighing on parent Volkswagen, 21,000 employees will each receive the bonus, worth up to $9,830, to mark "the most successful year in the company's history," the Stuttgart-based firm said in a statement. link tisztelt kapitalista kizsákmányolók, tisztelt fideszmakik nálunk mikor kapnak a dolgozó ekkora jutalmat/fejenként (nem a vezetők) ha már a qurmányunk igen jelentős támogatásban részesítettet / részesíti őket
Törölt felhasználó 2017. 09. 25. 17:57
#853
Rácsos gyerekágyat tuszkol be egy kantáros munkanadrágot viselő, középkorú férfi egy legalább húszéves kombi autó csomagterébe, a kék nejlonzacskókban lévő játékok és ruhák közé, közben komótosan pereg rá az eső. A jelenetet a budafoki családi ház udvaráról az ingatlan új birtokosai – egy idősebb férfi, a felesége, és talán felnőtt fiuk –, valamint a bírósági végrehajtó és emberei figyelik feszülten. A ház előtti járdán három rendőr bámul unottan. Egy devizahiteles kilakoltatásának pillanatképe, ami az utóbbi és az elkövetkező hónapok tökéletes illusztrációja. – Ez a fotó nem festene túl jól a „Magyarország jobban teljesít”-plakátokon – mondja félig mosollyal, félig haraggal az ágyat rámoló Szabó Andor testvére, Ernő. Ő kénytelen tétlenül bámulni Andor és felesége cipekedését, mivel a végrehajtó még pakolni sem engedi be a házba. – Ha én kölcsönadok neked százezer forintot, és kétszázezret kérek vissza, a törvény szerint uzsorás vagyok. Ha a bank ad neked kölcsön, és a kétszeresét kéri vissza, akkor az rendben van – sommázza Ernő a lakossági devizahitelekkel szembeni máig tartó, össznépi értetlenséget. link
Törölt felhasználó 2017. 09. 25. 14:20
#852
link ő pl magyar lapátos tavi az nem
hatosa 2017. 09. 25. 14:15
Törölt hozzászólás
#851
szivacs
szivacs 2017. 09. 25. 14:11
Előzmény: #848  sanka
#850
Helyes. Az a kérdés, hogy mikortól: 1989?, 1956?, 1945?
Vazsmegyei 2017. 09. 25. 13:59
Előzmény: #848  sanka
#849
Ne felejtsed szavad, ha rákerülsz a lapátra. Gondolj rá!
sanka 2017. 09. 25. 13:46
Előzmény: #846  Törölt felhasználó
#848
Soha se évüljenek el, ezeknek börtönben a helyük!
Törölt felhasználó 2017. 09. 25. 13:36
#847
Beadta a derekát a Tesco: jön a béremelés A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Tesco közötti korábbi megállapodásban foglalt határidő utolsó napján a szakszervezet kiadott egy közleményt, amelyben bejelentette, hogy az áruházlánc elfogadta a béremelésre vonatkozó követeléseket. Szeptember 1-jétől bruttó 179.000 forintra emelkedik a legkisebb keresetű munkavállalók bére.
Törölt felhasználó 2017. 09. 17. 15:36
#846
Korrupcióellenes népszavazási kampány indul, az ellenzék nagy része beleáll A nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartott Vágó Gábor kezdte, de csatlakozott az MSZP, az LMP, az Együtt és a Párbeszéd, a Momentum pedig teljes szervezeti erejével támogatja. A kérdés arról szól, mikor évüljenek el a korrupciós bűncselekmények. ajajjj kopaszok is ott lesznek
Vazsmegyei 2017. 09. 12. 10:27
Előzmény: törölt hozzászólás
#845
Nekem több mint 4perc volt, amíg átolvastam! Neked a válasszal együtt 2 perc sem kellett! Csacsogjál még ilyen borzalmat!
Törölt felhasználó 2017. 09. 12. 10:14
#844
Bezár az egyik legjobb pesti étterem: hivatalosan is bejelentették Facebook-oldalán jelentette be a 13. kerülti Laci!Konyha! étterem, hogy jövő hét pénteken nyit ki utoljára. Az újító magyar konyhájáról ismert hely állandó szereplője (volt) az éttermi toplisták élmezőnyének. A konyhát vezető Mogyorósi Gábor (Csalogány 26, Aranyszarvas, Lou Lou) egy egy évvel ezelőtti interjúban a Chef&Pincér c. szaklapnak arról panaszkodott, hogy komoly munkaerőhiány tapasztalható a minőségi magyar vendéglátásban is. Az elhivatott fiatal szakácsok inkább külföldön tanulnak, a magyar éttermekben csak a kevésbé tehetségesek maradnak.

Az éttermek fenntartása sem könnyű, hiszen ahogy Mogyorósi fogalmazott:
A 180 ezres fizetéséből nem nagyon fognak az emberek eljárni vendéglátóhelyekre. Addig is, ha elmennek, akkor azt nézik, hol tudnak olcsóbban enni. Ahhoz, hogy valódi fizetés emelés legyen a vendéglátásban, nemcsak itt kell bért fejleszteni, hanem mindenhol.
Törölt felhasználó 2017. 09. 08. 17:46
Törölt hozzászólás
#843
Bumbika 2017. 09. 08. 17:44
Előzmény: #830  Törölt felhasználó
#842
Olvassatok az áldozatotokról, DK-s szörnyek! Gigi Moncalco FB oldalán találtam az alábbi két újság cikket ami a rimini-i szörnyek által elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatos vallomásokon alapul.Az olvasmányt szigorúan 18 éven felülieknek ajánlom, olyanoknak, akiknek elég erős a pszichéjük ahhoz, hogy ne okozzak rémálmokat nekik. Bevallom, amikor először olvastam a lengyel lány vallomását, kicsordultak a könnyeim.Nem vagyok a halálbüntetés mellett, de van, amikor az életfogytiglan nem elég, és mivel az elkövetők fiatalkorúak, illetve egyikük fiatal felnőtt, az olasz igazságszolgáltatást ismerve, néhány éven belül bármelyikünket újra megtámadhatják ezek az embernek nem igazán nevezhető lények.Íme a bejegyzés: A rimini-i szörnyek Persze! „Aludtam”…: embertelen erőszak, kettős behatolás. A lengyel turisták és a perui transzszexuális áldozat vallomásai megrázók. Az erőszaktevők ezen közben egymást vádolják.A lengyel lányt egymást követve többször megerőszakolták, majd bele dobták a vízbe, aztán kihúzták és immár ketten egyszerre, újra erőszakolni kezdték.A lengyel fiút ököllel és egy üveggel ütötték, arccal a homokba nyomták. „Hánytam és nem tudtam lélegezni. Mondtam, hogy hagyjanak, mert asztmás vagyok. De nem kegyelmeztek.”A perui transzszexuálist kétszer erőszakolták meg. A kongói Butungu ezt üvöltötte: ”Ki a faszom vagy te, nő vagy férfi? Ha faszod van, megölünk” A rimini-i szönyek: embertelen erőszak, kettős behatolás(Roberta Catania - Libero Quotidiano) Tegnap elfogadták az augusztus 25-ről 26-ra virradó éjjel Riminiben elkövetett erőszak 4, már börtönben lévő külföldi elkövetőjének fogvatartására vonatkozó rendeletet.Nem lehetett másképp.Anna Filomaco, a kiskorúak bíróságának a nyomozással vezetésével megbízott bírója kiadott három parancsot, ami alapján a három kiskorúnak, a 15 és 17 éves marokkói testvérpárnak és a 16 éves nigériai fiúnak börtönben kell maradnia.A kihallgatások és tanúvallomások megtétele alatt olyan vérfagyasztó részletek kerültek napvilágra, amelyek embertelen árnyalatot adnak az egész kegyetlenségnek.De a szó, hogy „kegyetlenség” nem adja vissza azt, ami azon az éjszakán történt.A három eljárás alatt lévő fiatalkorúról egyenként 7 oldalas jegyzőkönyv készült, amiben benne van az orvosi ügyeleten felvett látlelet, valamint a 3 áldozat és a 3 kiskorú elkövető vallomása. Természetesen a 3 elkövető próbálja keverni a lapokat az indíték és a bűncselekményben betöltött szerepüket illetően, de nem tagadja, hogy részt vettek az elkövetésben. A 26 éves lengyel lány precíz részletességgel számol be a brutalitásról (ahogy a jegyzőkönyv 3. oldalán olvasható) A rimini-i tengerparton üldögéltek ugyancsak lengyel barátjával, amikor váratlanul megjelent előttük egy fiú, aki nem túl jó angolsággal megkérdezte: „Where are you from?”„Miután a barátom felelt neki, hogy from Poland, a férfi még mindig angolul szó szerint megparancsolta, hogy adjuk át a telefonokat és a pénztárcákat… Ekkor az a férfi váratlanul megtámadott minket, azonnal arcon ütötte a barátomat, aki a földre esett. Ezalatt a sötétben kirajzolódott előttem két másik, majd egy harmadik férfi, akik lefogtak és lekényszerítettek a földre, lenyomtak a homokra és többször megütöttek az arcomon, a fejemen és a testemen…. Láttam, hogy a barátom is a homokon fekszik és egy személy lefogja. A másik három torkon ragadott úgy, hogy alig kaptam levegőt, majdnem megfojtottak. Lehúzták a nadrágomat és a bugyimat. Ketten szétfeszítették a combom és lefogtak, amíg a harmadik szexuálisan megerőszakolt. A vaginámba hatolt, majd cseréltek és a másik kettő is a vaginámba hatolt. A szerintem több, mint 20 percig tartó brutális akció alatt erőszakolóim angolul folyamatosan ismételték, hogy „I kill you”. Azt is hallottam, hogy a barátomat kegyetlenül verik.Meg voltam félemlítve, ki voltam merülve és semmi erőm nem volt, de az eszméletemen voltam. Hárman levonszoltak a partra és belehajítottak a vízbe, hogy mossam meg magam vagy hogy térjek magamhoz, mert annyira le voltam bénulva, hogy nem adtam életjelet.Amikor a támadóim látták, hogy magamhoz tértem, kihúztak a vízből, kb. úgy 2-3 méterre a homokra. A barátom kb. 15 méterre volt tőlem és még mindig sírt.Újra lefogtak, a hátamról a hasamra fordítottak és legalább kettő ezek közül egyidejűleg análisan és vaginálisan is belém hatolt és belém élvezett.” A nyomozás vezetője a jegyzőkönyv 6. oldalán megemlíti, hogy a 15 éves marokkói és a 16 éves nigériai is azt vallotta, hogy a lányt azért dobták a vízbe, mert az intimrészei tele mentek homokkal, megnehezítve a behatolást.Látták a katatóniás állapotba került, megfélemlített lányt és semmiféle kegyelmet nem tanúsítottak. A lengyel fiú vallomása mindenben megerősíti a lány által elmondottakat, és csak annyit tesz hozzá, hogy „Hallottam a barátnőmet segítségért kiáltani, mondván, hogy megölik. Tudtam, hogy sorban mind megerőszakolják. Ketten vagy hárman folyton egymást cserélgetve fogták le és erőszakolták meg őt. Én ezalatt a földre voltam kényszerítve, két ember arccal a homokba nyomott, átkutattak pénztárcát és telefont keresve nálam. Folyamatosan ütöttek és rúgtak a testem egész felületén, a fejemet pedig egy üveggel verték. Asztmás vagyok, légzési nehézségeim voltak, hánytam, de azt mondták, hogy csak tenger vizet ihatok.” Rettenetes a perui transzszexuális vallomása is:„Egy a fekete fiúk közül megragadott a hajamnál fogva és végig vonszolt a via Flaminián, oda, ahol sűrű bokrok vannak. Próbáltam ellenszegülni, de ekkor az egyikük fejbe csapott egy üveggel, amíg a másik ököllel ütötte a járomcsontomat.” A 20 éves kongóira kiadott fogvatartás parancsban a transzszexuális megnevezi Guerlin Butungut, mint az egész ötletadóját.„Ki a faszom vagy te, nő, vagy férfi? Pinád, vagy faszod van?” – üvöltötte, míg a kezét a transzszexuális nemiszervén tartotta – „Ha faszod van, megölünk!”A prostituált tehát azt mondta, hogy halálosan megfenyegették.„Szorosan állva tartottak, amíg az egyikük erőszakolt, aztán cseréltek és jött a második. Utána hasamra fektettek és a másik kettő így erőszakolt meg. De az első kettő nem volt elégedett, hot újra megerőszakoltak és óvszer nélkül belém élveztek.”A transzszexuális észrevette, hogy az intim testrésziken homok volt, de a döntő bizonyíték arra, hogy a lengyel pár megerőszakolása is hozzájuk kötődik, az az volt, hogy a lengyel fiú ellopott órája a bokrok között maradt. A Butungu ellen folyó nyomozást vezető Vinicio Catarini nem hisz a 20 éves kongói tegnapi vallomásának, amiben azt állítja, hogy ő csak a lengyel fiút fogta, amíg a fiatalkorúak megerőszakolták annak barátnőjét és hogy a transzszexuálissal megállapodtak 30 euróban a szolgáltatásaiért, és csak akkor tört elő belőlük a düh, amikor az 50 eurót kezdett követelni.A nyomozás vezetője elrendelte Butungu fogvatartását. Feltételezve, hogy bár nem „egyedül” követte el a csoportos erőszakot, de ő volt a felbujtó, aki a brutális tettet vezette, aki először „birtokba vette” a lengyel lány testét. „Kétszer erőszakolt meg” – így hazudtolta meg a transzszexuális a kongói verzióját (Stefano Zurlo – Il Giornale) Állítások és ellentmondások.Az ügyvédek elkezdtek dolgozni, és mondókájukban egyre inkább előkerül a szó, „megbánás”. Mint a nigériai esetében.A bírók aláírták a határozatot, miszerint mind a négyen börtönben maradnak. Azt mondják, hogy a rimini-i szörnyek bandája nem létezik többé, csak 4 fiú van, akik egymást vádolják, hogy csökkentsék a saját felelősségüket. Legfőképpen a bírói aktákból derülnek ki eddig közre nem adott vérfagyasztó részletek:A perui transzszexuálist például nem csak megerőszakolták mind a négyen, de mivel az első kettő nem volt elégedett, megismételték tettüket.Az összes áldozat végnélküli és embertelen erőszakról beszél. A négy elkövető viszont szeretne már kiszállni a hintából, ezért vallomásaikban összevissza beszélnek.A legmeglepőbb vallomást éppen a nagykorú Guerlin Butungu tette, aki első pillanatokban ezt mondta: „Miután ittam (alkoholt) elaludtam. Nem vettem részt az erőszakban.”Most változtatott és egy új verzióval állt elő: „Én csak a lengyel fiút fogtam le, amíg a többiek erőszakolták a barátnőjét.” De a 16 éves nigériai vallomása ellent mond neki: „Butungu próbálta megerőszakolni a lányt, de egyedül nem ment neki.”Talán mert a szerencsétlen teremtés reményvesztetten ellenállt. Így a két marokkói testvér segített a kongóinak, hogy befejezhesse a kínzást. A perui transzszexuális megerőszakolása is átértékelődött egy kissé ahhoz képest, amit az elkövető állított róla: „Volt szexuális kapcsolat, megegyeztünk, pénzt akartunk adni neki. Nem volt erőszak.”Aztán ki tudja miért, talán a fiatalkorúak miatt ez a történet is új irányt vett. Mert azokon a lapokon, ami az Il Giornale elő került egy egészen más történet olvasható. Egy dráma. A perui, olvasható a Butungu ellen kiadott határozatban, arról számol be, hogy miután egy törött üveget a torkához szorítottak megfenyegették. Azt mondta a támadójának, akiben felismerte a később Butunguként azonosított fehér trikós férfit, hogy nem hajlandó szexuális aktusra, csak ha elteszik az üveget. Azaz a perui szerint Butungu felelőssége nem vitatható.De ez semmi ahhoz képest, ami következik. Két nagyon felzaklató sorban kimondhatatlan dolgok vannak leírva: „Miután mind a négyen végig mentek rajta, az első kettő (Butungu és az idősebbik marokkói) újabb erőszakot követtek el rajta. Vérfagyasztó. De most, hogy színre léptek az ügyvédek és a büntetőjogászok, megpróbálják újra rajzolni a 4 fiú személyiségét.Például a 16 éves nigériai fiúét: „A fiatal – magyarázza Giovanna Santoro a fiú ügyvédje – megértette és elkövetett tett súlyosságát és megbánta. Ennek ellenére a rimini-i szörnyek egyelőre börtönben maradnak. A bírók, ahogy az előrelátható volt, aláírták az ügyészség által benyújtott fogvatartási határozatot. Sőt, hamarosan újabb, a kongói által vezetett bűnbandához kapcsolható bűnügyi epizódok lesznek előterjesztve.Mint például számos rablás és egy másik, augusztus 12-én este elkövetett erőszakkísérlet. Ebben az esetben szerencsére a lánynak, aki rendesen Lombardiában él, sikerült kiszabadulnia és elmenekülnie. Eddig a két cikk és a bejegyzés. Közben Lino Castoria FB oldalán a követlező látott napvilágot:A lengyel lány, akinek el kellett távolítani a méhét, öngyilkosságikísérletet követett el a kórházban. Nincs mit hozzátennem.
Törölt felhasználó 2017. 09. 08. 17:13
#841
Több Tesco-áruházat be kellett zárni, például Hatvanban, illetve óriási fennakadások vannak egyebek mellett Komáromban és a győri hipermarketben - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken délután az MTI-nek. hajrá szakszervezet hajrá dolgozók
Törölt felhasználó 2017. 09. 05. 10:50
Előzmény: #838  Törölt felhasználó
#840
hajrá viktor
Törölt felhasználó 2017. 09. 05. 10:49
Előzmény: #838  Törölt felhasználó
#839
szeptember 5.: Lőrinc-nap. Lőrinc napra már a déli fekvésű szőlőkben elkezdtek érni a kései érésű szőlőfajták is. Minden jel az időjárás fordulására, a lassan beálló őszre mutat. A nap időjárásából következtetni lehet az őszére: ha szépen süt a nap, hosszú, kellemes őszi napok várnak ránk. Lőrinc rontónap. Belepisil a szabad vizekbe, nem is lehet többé fürdeni a szabadban. Belehugyozik a dinnyébe is, ezért lucskos, íztelen lesz a nyári fajta dinnye.
Törölt felhasználó 2017. 09. 05. 10:23
#838
Balázsék mozgalmi dalokkal köszöntötték Viktor és Lőrinc napját link __)))+++
offshort
offshort 2017. 09. 04. 15:45
Előzmény: #833  -pny
#837
ha jól értem akkor szerinted aki nem ért egyet az iszlám ideologia európába invitálásával, akkor az az egyén ov alattvalója ? :) megint kezdjuk a forumozást onnan h ki a menekült , ki a migráns , mik az eu külső határai , és az azon átlépőkre milyen szabályok vonatkoznak ? , ... meg h kedves' merkel mit mondott, mit nem mondott ? , "minden sziriait befogadunk" .... stb , meg amikor 2015 végén számonkérte a német multicégeket h miért nem foglalkoztatnak több "menekültet" ? kicsit unalmas már az ezerszer lerágott csontokat újrarágni , ott a gúgli , keress rá ha nem emléxel a két évvel ezelött történtekre !
settevoltesette 2017. 09. 04. 15:29
Törölt hozzászólás
#836
szivacs
szivacs 2017. 09. 04. 15:28
Előzmény: #830  Törölt felhasználó
#835
Talán ha az eu nem szaggatja szét a hálójukat, akkor most nem kellene halat osztogatni! Pff!
Törölt felhasználó 2017. 09. 04. 14:59
Előzmény: #833  -pny
#834
link )))
-pny
-pny 2017. 09. 04. 14:58
Előzmény: #832  offshort
#833
Nem lehet, hogy nem az egész világ hazudik, hanem csak titeket ver át Orbán vezéretek?
offshort
offshort 2017. 09. 04. 14:46
Előzmény: #828  Törölt felhasználó
#832
ez szép volt maci , gyönyörű "darwin dijas" öngól a berakott cikk ! szóval már a 8általánosos shulcznak is változik a véleménye migránsügyben , mivel közelegnek a választások, merkelnek meg nem elég h az unios szerződéseket megszegi és saját hazáját elárulja , most még hazudozni is elkezdett!, szép , egyre szebb ! :)
Vazsmegyei 2017. 09. 04. 11:03
Előzmény: #830  Törölt felhasználó
#831
Macika! Csoda hogy éhen nem haltak azok a gyerekek abban a 3 év alatt! Ennyire vagy képben a politikával és az élettel!
Törölt felhasználó 2017. 09. 04. 11:00
#830
Több mint 12 ezer gyermek és ezer felnőtt rászoruló kap Borsodban, Szabolcsban és Hajdú-Biharban minden hónapban élelmiszercsomagot. Uniós pénzből finanszírozzák a programot, amelyre az EU már 2014-ben rábólintott, de a közbeszerzés miatt csak idén indult el. link
szivacs
szivacs 2017. 09. 03. 23:16
Előzmény: #828  Törölt felhasználó
#829
szokásuk szerint megy a kampányhazudozás: mindketten jó fejek ám, zorbán a zoka mindennek, meg az, hogy beengedte meg az, hogy nemengedtebe!
Törölt felhasználó 2017. 09. 03. 21:59
#828
Orbánozva csapott össze Merkel és Schulz A német kancellár és szociáldemokrata kihívója is a magyar miniszterelnökre mutogatott vasárnap esti tévészereplésükön. Pedig vitatkoztak! Angela Merkel német kancellár hibázott, amikor 2015 szeptemberében beengedte Németországba a menekülteket, mert döntésébe nem vonta be az európai partnereket - mondta a szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje vasárnap este Berlinben a kormányfőjelöltek televíziós vitáján. Martin Schulz szerint Merkel kész tények elé állította az uniós partnereket, és ez vezetett oda, hogy Orbán Viktor Magyarországa és Jaroslaw Kaczynski Lengyelországa kivonja magát a felelősség alól és "cserben hagyja Németországot”, holott "sok pénzt fizetünk ezeknek az országoknak". Angela Merkel úgy válaszolt: Martin Schulz is tudja, hogy "Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok", és "tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni a menekültek ellátásában.” Így szeptember 4-én este szerinte gyorsan kellett cselekedni a Magyarországon gyalog elindult menekültek ügyében, mert "semmi remény nem volt abban, hogy Orbán Viktor megváltoztatja hozzáállását" - mondta Angela Merkel.
Törölt felhasználó 2017. 08. 30. 16:03
#827
15:58 | Érdekel, mennyi pénzt lehet keresni Németországban az autóiparban? Itt vannak a számok!
-bubu-
-bubu- 2017. 08. 30. 08:24
Előzmény: #824  Törölt felhasználó
#826
ennek a fasznak ki se lehet a nevét mondani :o)) magyar volt ez egyáltalán ? :O))) nekünk magyar focisták kellenek, mint orbán, szíjjártó kis nagy kovács stb
Törölt felhasználó 2017. 08. 30. 08:22
Előzmény: #824  Törölt felhasználó
#825
rohadékok! 0 ))
Törölt felhasználó 2017. 08. 30. 08:09
#824
Megvették a kazahok Kleinheislert A Werder Bremen úgy döntött, eladja magyar labdarúgóját, Kleinheisler Lászlót az Asztanának. A 23 éves, magyar válogatott középpályás június vége óta kölcsönben szerepelt az Európa Ligásban is érdekelt kazah klubnál, amely tíz tétmeccs után érvényesítette opciós jogát, és végleg megvásárolta őt - közölte Frank Baumann, a német csapat sportigazgatója. A DeichStube úgy tudja, hogy a Werder Bremen végül 500 ezer euróért engedi el a magyar játékost. A Werder Bremen tavaly januárban 250 ezer euróért hozta el Kleinheislert a Videotontól. de akkor minek az 1000 stadion?
Törölt felhasználó 2017. 08. 25. 09:35
#823
09:30 | Csak fél év, és egy Komlóval kevesebben lettek a magyarok 2017 júniusában 7328 gyermek született, 2,6%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 9225 halálozás 5,4%-os csökkenést jelent, a természetes fogyás 1897 fő volt, 326-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. 2017 I. félévében 43 870 gyermek született, 0,2%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A 69 062 halálozás - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 8,5%-kal haladta meg a 2016. január-júniusi időszak haláleseteinek számát. A természetes fogyás 25 192 fő volt, 5289-cel több az egy évvel korábbinál.
Törölt felhasználó 2017. 08. 14. 16:40
Előzmény: #821  HPeter76
#822
Ez a bekre nevű troll végül tényleg eltűnt
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 09. 12:41
Előzmény: #819  Vazsmegyei
#821
De édes..
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 09. 12:40
Előzmény: #818  HPeter76
#820
Macinak az volt a megváltó PÁRTJA A ""MOMENTUM""
Vazsmegyei 2017. 08. 09. 12:40
Előzmény: #812  sanka
#819
Na már te is viktor vagy amióta az eszedet tudod!
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 09. 12:38
Előzmény: #815  HPeter76
#818
Olimpiát se én puccsoltam meg.. hi,hi..
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 09. 12:35
Előzmény: #815  HPeter76
#817
Momentumod sincs a PÁLYÁN,, FANCIA CSAJTÓL KAPTÁK A MEGBÍZÁST OLIMPIA SZAVAZÁSRA... EJTSÉK KI magyarországot... Na ez ""derék"" -Na így aztán kamupártod SEHOL...még poziciókat is osztottak egymás között...::))) Ők a ""komolyak..""
Oszo 2017. 08. 09. 12:34
Előzmény: #815  HPeter76
#816
Neked nem szóltak, hogy ez egy magyar nyelvű fórum?
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 09. 11:49
Előzmény: #810  Törölt felhasználó
#815
Hont írása legkönnyebb kiforgatni PLAKÁT KIÍRÁST.. Úgyan már Baloldalnak sosse volt FONTOS A HAZA..Nem vesznek azok(mármint a Baloldal) ÁLLANDÓAN ELADNÁNAK.. Aztán jöhet az IMF HITEL egy kis ""terápia"" Na DEVIZAHITEL formába..Rárakom a népre.. Ugyan már.. Alig maradt valami MAGYAR CÉG... mindent NYUGATNAK ELDADTAK POTOM ÁRON..
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 09. 11:36
Előzmény: #812  sanka
#814
jujj lelki segítséget kér O.V. Mindenki magára számítson..
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 09. 11:34
Előzmény: #811  HPeter76
#813
Ellenzéki narkotikúm akár stómána avatlak..!!! -minden kéteshítű vállalkozás amig O.V. van a pályán.. Na ne már..
sanka 2017. 08. 09. 11:33
Előzmény: #803  Törölt felhasználó
#812
Szégyen ez az ország! Te tetted ezt viktor, börtönben a helyed!!!!!!!
HPeter76
HPeter76 2017. 08. 09. 11:28
Előzmény: #810  Törölt felhasználó
#811
Mi ez Maci STUDIÓ..::)) HÁT ÍTT VAGY ÍTT CSEPEGSZ.. helló..::))
Törölt felhasználó 2017. 08. 09. 11:05
#810
Napi 110 ezer forintért bérelnek luxusvillát a zánkai táboroztatónak A rászoruló gyerekek üdültetését végző alapítvány főtitkára nem veti meg a luxust. link
Vazsmegyei 2017. 08. 07. 12:04
Előzmény: #804  exmnbs1
#809
Hát nem is jó sodródni sajátjában! Most aztán kiabál a Hont, hogy állítsák már meg, de csak amikor őkigyelme sodródik az árral!
Vazsmegyei 2017. 08. 07. 11:58
Előzmény: #807  Törölt felhasználó
#808
Jót röhögtem ezen a szellemességen! Olyan mint a mesében, avagy a virtuális gagyiság eme csúcstermékének szegénységében!!
Törölt felhasználó 2017. 08. 07. 11:49
Előzmény: #804  exmnbs1
#807
)))) !!!!!! link
Vazsmegyei 2017. 08. 07. 11:48
Előzmény: #803  Törölt felhasználó
#806
Mi közük a meghekkent külföldnek Magyarországhoz? Aki pedig elhagyta az országot, örüljön, hogy nem itt kell élnie! Az oktalankodó külföldi "tudósítót" (meg)vezették és megbeszélték vele mit nem szeretnek az ellenzékben guberáló politikusok! Őrült elmék lelkesednek az ilyen történetekért!
Vazsmegyei 2017. 08. 07. 11:38
Előzmény: #802  _Sigorszky
#805
Meg a te képzeletedet is felgyújtotta ez a GSoros! Úgy látszik nem szűnik az imádatod e kedves ember irányában!
exmnbs1 2017. 08. 07. 11:29
Előzmény: #803  Törölt felhasználó
#804
Törölt felhasználó 2017. 08. 07. 09:47
#803
_Sigorszky
_Sigorszky 2017. 08. 04. 15:37
Előzmény: #801  Törölt felhasználó
#802
Hallatlan, hogy ez a Soros mikre nem képes. Nem elég, hogy összehívatja az országgyűlést, de még a Hortobágyot is felgyújtotta. Tehetséges ember, egy Rodolfó, én mondom! :D
Törölt felhasználó 2017. 08. 02. 21:45
#801

Topik gazda

Kopejka01
Kopejka01
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek