én is úgy gondolom, hogy az ellenzéki szavazók jó része mostanra jutottak el odáig, hogy ha a dk-ra, momentumra, mszpre, jobbikra, kutyákra szavaznak ugyanúgy orbán 2/3 lesz belőle mintha el sem mennének szavazni.
Minden politikai tehetsége ellenére MP simán lepattant volna a hatalomgyárról 2018-ban, vagy 2022-ben, ha akkor állt volna elő. De akkoriban még ő is csak magában tépelődött.
Te sem érted a kommunikációt, ha hajdunánáson 200 ember tüntet orbán ellen a 2000 lakosból az nem kevés, de ha ezt még le is vetíti k 500 ezer embernek, na az már sok. :))
Szerintem ezt mostanra megválaszolta MP 25 százalékos népszerűsége. Mert ezeknek a zálellenzékieknek tökéletes volt a leosztás. Ők kórusban ugatják Orbánt, majd hazamennek, mindenki megkapja a lóvét, ami végső soron hatalmat nem jelent, de átlagon felüli életszínvonalat igen. A népek meg nem tudtak mire szavazni, mert csak ez volt, meg az általuk hatalomban tartott fidesz. Hát most van alternatíva :-) Hallod-e te Rogán Tóni? Van ennek az MP-nek humora :-)
Csakhogy az ilyenek miatt lesz a következő kisvárosban 350 helyett 370. Orbán se vak, látja, hogy nem akar ellaposodni MP , és egy jelzavaró se villog vörösen, ha bekapcsolják, hogy mindenki lássa. Persze az is lehet, hogy a kopasz népszavazási kezdeményezők újabb önálló ötlete van mögötte.
Csakhogy az a 200 fő az Andrássy gyűlés előtt 0 lett volna. A budapesti Kossuth tér előtt 80 lett volna. Debreceni tüntike előtt 160 lett volna. Orbán is így építkezett, látja mi történik. A nadrágszíjas plakátokat ki rakta ki Debrecenben? Konteó szerint a fidesz. Ennyire zavarja őket az a pár tucat tüntikéző?
200 ember volt ott? Arra nem fogja azt mondani a Megafon hogy:sok. Szerintem a Rogánéktol akár a m1 hiradóban is lemehet az ősszefoglaló. Nem akarom azt állítani hogy besült.
Az előző gondolatokat miért nem tudta a dk, a momentum, az mszp, a kétfarkú, a jobbik szisztematikusan ismételni, hiszen a fidesz is ismétel, igaz csak a hazugságokat. MP nem talált fel semmit, csak elmondja azt amit az említett csodálatos ellenzéki pártok is tudtak, de nem merték vaggy nem akartát ismételve, nap mint nap a médiában elmondani. Azt az igazság, hogy mphez képest az összes ellenzéki párt egy rakás szr, most kapnak egy kis oktatást, hogyan kellett volna politizálni az elmúlt 14 évben.
Annak hogy 200 ember lafagyassza a netet, annak kicsi. De annak is, hogy a szolgálatok kétszáz ember miatt mahináljanak valamit. Inkább kiküldik a Vadhajtásos csávót, vagy a Megafont, akik körberőhögik MP-t, mert besült a mutatványa.
"Kedves Gulyás Gergő, sajnálom, hogy Te is lesüllyedtél a rogáni-göbbelsi propaganda szintjére és csak durva személyeskedő megjegyzésre futja egy kormányinfón. Többre voltál Te ennél hivatott. Még nem késő kiszállni és otthagyni a maffiát, már csak a tiszteletreméltó őseid emléke miatt is. Egy kormányinfón az lenne a feladatod, hogy beszámolj arról, hogy miként tettétek hazánkat az Unió második legszegényebb és legkorruptabb országává. Beszélhettél volna arról is, hogy miért hazudjátok magatokat család-, vidék-, gyerekbarát kormánynak, miközben szisztematikusan lerohasztottátok a magyar oktatást, egészségügyet, közlekedést, gyermekvédelmet, szociális ellátást. Beszélhettél volna arról, hogy miért csökkent harmadára a kormányzásotok 14 éve alatt az agráriumban a családi gazdálkodók száma, miért van 220 ezer lakatlan ház a magyar falvakban, miért született tavaly a legkevesebb magyar gyermek. Beszélhettél volna arról, hogy miért nem emelitek 2013 óta a családipótlékot, miért él több, mint 400 ezer idős honfitársunk a létminimum alatt, vagy arról, hogy miért alázzátok meg a beteg gyermeket nevelő és az egyszülős családokat és az idős hozzátartozókat otthon ápolókat. És még oly sokmindenről.Nyomhatod a propagandát, de egyszer el kell számolnod a lelkiismereteddel. Szégyelld Magad"
MP próbálja megmenteni gulyás gergellyel való barátságát, de az nem hajlandó kibujni a röfi hátsófeléből.
Igen, mint a szomszédom esete, aki telefonon beszélgetett a munkatársával, majd amikor megszakadt a vonal, visszahívta, és amikor az felvette kicsit megdöbbenve hallgatták végig mindketten azt a beszélgetést, amit előtte lefolytattak. Igaz akkor egy nagy cégnek dolgozott, spanyolban volt, a magyar céges telefonról hívta az Algériában lévő magyar telefonszámos kollégáját, de akkor is....
Összegezve: MP rettentő szerencsétlen módon pont ezen a két napon járta végig Magyarország azon településeit, amelyeken abban a pillanatban beszart a mobilhálózat, amint elkezdte a rendezvényét. Szerencsére nem ez a jellemző, hiszen előtte és utána is kiderült, hogy Magyarország kistelepüléseiről is lehet élőzni, ez a 7-8 település az, ahol még fejleszteni kell a mobilhálózatot, mert a helyben lakók le tudják azt rohasztani azzal, hogy összeverődik 50-100-200 ember egy helyen.
Összefoglalva: MP abban a két napban pont azon a 7-8 településen járt, ahol gondot okoz, ha a helyiek 3%-a egyszerre van egy helyen. Előtte és utána is olyan településeken járt, ahol ez nem gond. Jobb is, ha felírjuk, melyek ezek a települések, oda ne szervezz buszos kirándulást, mert túlterheled a kisváros mobil hálózatát. Gondolj bele, már azt se bírta, hogy az egyébként ott lakók egy töredéke hallgatott valakit.
MP-jél se hiszem, hogy fel lettek volna erre készülve. Hetekig élőztek, facebook-on, youtube-on. Aztán valamiért nem ment, amire leesett nekik, hogy mi van, addigra hirtelen megjavult az a fránya mobilhálózat. Csak egy kicsit hangoskodni kellett. Látod milyen csodákra képes a világ. Hetekig lehetett élőzni, miden eseményről, volt NET, volt minden, majd jött az a bizonyos "két nap", amikor pont azt a 7-8 települést járta végig, ahol máshogy működik a mobilhálózat, majd a "két nap" után visszatért Magyarország azon településeire, ahol megint gond nélkül lehet élőzni. Az a konteó, hogy abban a két napban valami más lehetett az oka a kiesésnek.
Jo, hat akkor kampanyolhat tovabb azzal, hogy elhozza a savszelesseget minden magyar telepulesre. Ertelme ugyan nem sok, mert ugyis elneptelenednek idovel ezek a kis telepulesek sajnos.
Persze, hogy előfordul a lottóötös. Én is csak akkor konteózok, ha sorozatban ugyanaz a nyertes is. Kaba 5000-es település. Okoz-e problémát a mobilhálózatban, ha egy nap kimennek 200-an a piacra? MP rendezvényén se lehettek ott többen, kb. a település laposságának 3-4%-a mehetett ki a korábbi felvételek alapján. Itt nem arról van szó, hogy az 500 fős faluba megjelenik 1000 új ember, és mind gigabittel akar netezni. A helyiek közül páran egy helyen vannak, azok döntő többsége csak néz, nem telefonál, nem netezik. Ez látható a korábbi felvételeken.
Azt mondod elég nagy a valószínűsége annak, hogy ha valahol piacot tartanak egy településen, akkor annak ideje alatt behal a mobilhálózat? Mert MP gyűlése se nagyobb esemény ennél. Én azért járok ilyen piacokra, eddig sose tapasztaltam olyat, hogy a mobilhálózatban fennakadás lenne. Pedig sok helyen sok a vendég is, nem falusi.
Szóval visszatérve az elejére, mennyi annak a valószínűsége, hogy az ötezres Kabán az MP -re összegyűlő 200 helyi ember lehalasztotta a mobilhálózatot?
Andrássy úton ki tudja mi volt? Talán nem akartak akkor még sokan élőzni, vagy ott épp nagyon erős volt az adó környezet? A Hősök terén látszott, hogy elvileg volt net, de olyan lassú volt, hogy már nem működött (használhatatlan volt).
Látom, nem akarod érteni a szitut. Ahogy Missisipi is írta, kis településen kis sávszélességet telepítenek, ami egy gyűlés esetén az "élőzés"-től is bekrepálhat, túlterhelődhet (és nem a 3% a fontos itt) Egyébként mi akadályozza azt, hogy valaki, MP felvegye a gyűlést és hazatérve feltegye a netre, a hatás ugyanaz. Szóval, mi a motvációja a hatalomnak erre? Az nem lehet, hogy lebukjon és támadások céltáblája legyen.
Elég nagy. Mennyi a valószínűsége a lottó ötösnek(?), mégis előfordul. Feltételezve hogy a szolgáltatók nem állítottak le cellát, mert az tuti kiderülne, feltételezve hogy a szolgálatok nem vittek ki a térre egy 240voltos asztali interferencia generátort, mert akkor arról lenne kép és nem egy kézikütyüről, az a leglogikusabb következtetés, hogy nem történt semmilyen üzemzavar. Sima piárfogással állunk szemben, a BBCvel pedig csak blöffölt. Egyébként mi a helyzet egy labdarugó meccsen, vagy valami nagykoncerten? Hasonló a szitu.
erre 100%osan csak a nervodafon , telekom, yettel szakemberei tudnának választ adni. Andrássy úti tüntetésen miért volt mobil kommunikáció, tt sokkal többen voltak, hajdúnánási tüntetésen viszont jóval kevesebben lehettek, de ott sem volt mobilkommunikáció.
Nem Debrecenről van szó, hanem pl. Kabáról. Meg arról a 7-8 településről, ahol a Debrecen utáni két napot töltötte. Minden egyes alkalommal beszart a mobilhálózat. Kistelepülésen, nagyobb településen. Mitől? Azért, mert a kisváros lakosainak 3%- kiment egy térre valakit nézni? Ettől terhelődött túl? Mert ha nincs ott MP, akkor az miben más? Miért csak ezen a két napon volt ez? Miért csak akkortól, amikor MP azt mondta a rendezvénye elején, hogy kezdjük? Hányszor kell valaki sorozatban megnyerje a lottót, hogy már bizonyítottnak lásd, hogy talán mégse a szerencse aznoka? Vagy MP esetében a balszerencse?
remélem ez a mobilhálózat blokkolás nem fog lelkiproblémát okozni neked akkor, ha 2026ban véletlenül elveri mp orbánt, és elkezdi rendberakni az egészségügyet, az oktatást, az ügyészséget engedi dolgozni a korrupció felderítésében. :))
Ha valaki van olyan "szerencsés", hogy újra meg újra megnyeri az ötös lottót, akkor biztos szembe kell néznie pár konteógyártóval. És ha sorozatban 7-8 alkalommal megnyeri a lottó fődíját, akkor lehet, hogy több konteós is lesz. De persze ott lesznek azok a milliók is, akik szerint piszkos nagy szerencséje volt. Én konteós leszek.
Neked nem logikus, hogy Debrecenben elmegy a mobilnet a túl nagy igénybevételtől? Egyébként mégegyszer: nem állítottam, hogy így volt, hanem csak megkérdőjeleztem egy másik állítást.
A hiteles információforrás megnevezése még mindig hiányzik, az hogy szerinted így volt meg úgy volt, ha nem haragszol, nekem kevés, mert látom, hogy kicsit elvakult vagy MP irányába.
Leírtad már, neked konteó, elfogadtam, hogy neked az. Hogy ezen mosolygok? Ez van. De szerencsére csak abban a két napban és csak ott, ahol MP járt voltak mobilhálózati fennakadások. Csak addig, amíg MP ott volt. Végül is az ötöslottót is rendszeresen megnyeri valaki.
bizonyíték itt senkinek nem lesz arra, hogy bolkkolták vagy nem a mobilkommunikációt. csak a rendelkezésre álló informácókból lehet következtetéseket levonni. neked az a logikus, hogy Debreceni tüntetésen elmegy a mobilnet, máshol viszont nem megy el, másnak és mp-nek más következtetés a logikus.
Az ördög (a hazugság) sokszor a részletekben rejlik. Hol volt ez-az, mikor, ki állít valamit. A konteók a részletek mellőzése mentén szoktak keletkezni, mert csak így lehet egy konteót a dolog főlé kanyarítani.
Én bizonyítékot kérek az állításról. Annak kell bizonyítani, aki állít valamit. És igen MP is hazudhat vagy fogalmazzunk úgy, hogy bizonyíték nélkül állít valamit. Ha azt mondta volna, hogy lehetséges a blokkolás, az oké lett volna. Én egyébként nem hiszek itt most, hanem kételkedem, még pedig azért, mert más miatt is lehetett a debreceni lehalás, mint ahogy az inluenszer tüntetésen is volt. A Debrecen utáni lehalások olyan mendemondának tűnik. Egy faluban mi haszna volna egyébként a net blokkolása, az egész blokkolás ügy motivációja homályos nekem.
MP rendezvényei alatt sokan kérdezgették, hogy ,iért nem élőzik. Még bőven MP jelzavarós megjegyzése előtt beírogatták, hogy az ott lakókat se érik el mobilon. Ezek után jött elő MP először azzal, hogy sajnos nem volt NET, ezért nem tud élőzni, majd másnap este, miután ez minden helyszínen ugyanígy zajlott le, állt elő a jelzavarással. Érdekes módon csak ebben a két napban volt ez. Neked konteó.
mi alapján állítod, hogy mp hazudik? van rá bizonyítékod, hogy nem blokkolták a mobilkommunikációt? te is csak feltételezel valamit, amiben erősen hiszel. nekünk csak arról van információnk, hogy mikor hol meddig nem volt mobilkommunikáció, hogy miért arról mindenki találgathat.
Ilyet nem olvastam, Debrecen utániról igen. Összefoglalva: MP meglátogatott vagy 60 települést, mindenhol ment az élőzés, volt rendes mobilhálózat, majd Debrecen után 7-8 olyan település, ahol se kép, se hang, majd utána megint minden okés. Az meg konteó, hogy azon a 7-8 településen történt valami. Valamit kihagytam? Ja igen, abban a két napban volt olyan élőzős próbálkozása, ami eleje még ment, a gyűlésre elment vagy 50 ember. Ennyi még látszott. A konteó része az is, hogy a falu mobil hálózata nem működőképes, ha a falusiak közül ötvenen egy téren néznek valakit. Vagy nem konteó, amit MP mondott erről amkét napról.
Arról szóltak a hírek, hogy Debrecenben nem volt net, már ott blokkoltak, miegymás. Ha közvetíti a tévé, ha a neten a teljes gyűlés megtekinthető, vajon mi indokolta volna ahatalom számára, hogy gey ilyen kockázatos valamit csináljon, a net blokkolást. Az utána következők nekem továbbra is mendemondák...Facebook, ja keresd meg, ha tudod, és főleg legyen az hiteles forrás, ne esetleg egy vakbuzgó MP-s kis hazudozása.
Ki mondta? Én? Én azt írtam, hogy Debrecen utáni két nap volt 100%-os kiesés. Előtte minden okés, utána minden okés, csak az a két nap... miért javult meg minden az után, hogy MP elhívta a BBC-t is másnapra?
Mennyi annak a valószínűsége, hogy MP 2 hétig gond nélkül turnézik, Debrecen után két napig mindenhol halott hálózat fogadja, csak ott, ahova megy, majd utána újra minden okés?
Szerintem orbánék egyre jobban agódnak magán a folyamaton. Azon, hogy MP gyűléseit látva elkezdenek az emberek kérdéseket feltenni, először csak maguknak, aztán másoknak. Hogy azokat látva olyanok is elmennek majd egy későbbi MP gyűlésre, akik az ilyet nem látva nem mennének. Pszichológia. Gazdasági portálon vagyunk. Tegyük fel így a kérdést: miért vesznek tömegek olyan papírt, ami mögött nincs semmi? Miért indul be egy hype? Miért ragad magával az tömegeket? Erre mondja MP azt, hogy a lavina is úgy kezdte, hogy leesett a hópihe. Orbánék se hülyék, olyat látnak, ami nem tetszik nekik, lásd a hirdetési atomháborújuk, amit MP ellen indítottak. Eljuthattak egy olyan pontig, amikor tovább léptek. Olyan eszközt bevetve, ami rejtett. Nem rögzíti a kamera. Istenem, kihagyott a NET... csak egy idő után furává válik.
Szerencse, hogy itt vagy, aki az átlagnál többet tud a telekommunikációról. A rogáni propaganda is azon alapul, hogy az emberek keveset tudnak a világról, aa politikáról (leaglábbis az Orbán szavazók), s így majdnem mindent el lehet hitetni velük.
Egy kistelepülésen felteszik a szolgáltatók a mikrot a harang mellé, és több falut onnan fednek le. Az összes faluban lehal a hálózat, ha valahol a főtéren lefoglalják a vonalakat. Nem csak a szomszédos utcában.
Mégis honnan vannak ezek a hírek? Például, hogy a faluban se lehetett telefonálni... Konkrétam Debrecen után mely falvakban, településeken tartott MP gyűlést, mely portálok számolta be ezekről? Mendemondákra nem adok.
Szerintem Debrecen után jött el a pillanat, hogy valamit lépni kellene, mert elég gyászosan néz az ki, hogy MP élőzve közvetíti azt, hogy egy 600 fős faluban többen mennek el az ő facebook-os hívó szavára gyűlni, mint Orbán kisvárosi megjelenéseire.
Konteó az is, hogy a 2000 megafonos aktivista rá van kattanva MP minden rezzenesére? Vagy hogy az ÁVH vezetője börtönnel fenyegeti, mert olvasott róla valamit a magyar nemzetben?
Te arra alapozod a bizonyítást, hogy Debrecenben olyan sokan voltak, hogy megijedt a hatalom és másnaptól beavatkoztak. De miért nem a pesti tüntetések után léptek? A parlament előtt is összejött a "kisebb tömeg"? Nem az lett volna a logikus, hogy Debrecenben is blokkoljonak?
Persze, hogy van letjogosultsaga baloldali partnak, elvegre is nem akarunk egypartrendszert. Valahogy ezt a narancs valasztasi krealmanyt kellene megvaltoztatni. Olyan ez mintha korbe-korbe jarnank es mindig ugyanoda lyukadnank ki. Egy remalom.
Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik (TISZA)