Mondjuk a britek már Inkább visszalépnének. Még úgy is, hogy nettó befizetők voltak. Minket még náluk rosszabbul érintene a kilépés, tehát mi valószínűleg jobban megbánnánk.
"Most már azt mondom, legyen huxit. Talán az felébreszti majd a roncstelep lakóit." . Sajna nem. Lásd Brexit. Egyébként pont azok a Fidesz legnagyobb támogatói akik nem tudtak élni az EU csatlakozás lehetőségeivel. Számukra mindegy hogy van EU vagy sem. Mintha a faluba jönne egy jól fizető nem szennyező gyár ami sok embernek adna munkát mondjuk 200-nak az 1000 fős faluban. A bérek nőnének és így a fogyasztás a helyi boltban kocsmában zöldségesnél, a gyár iparűzési adójából meg szépülne a falu. Mindenkinek volna lehetősége hasznot húzni belőle és az egész falu is jól jár. De a falu fele aki vagy nem elég képzett hogy a gyárban dolgozzon vagy túl öreg már ebből keveset tapasztal. A falu dörzsölt polgármestere meg (aki lenyúlja az iparűzési adó javát a többit meg úgy költi mintha azt Ő osztaná és Tőle jönne a segély meg a jóllét ) arra építi a kampányát hogy a gyár rossz és kizsákmányló. Persze ő is csak lázítana a gyár ellen de elüldözni nem akarja mert az iparűzési adó kell neki. . A végére annyira fellázítja a népet hogy népszavazáson betiltják hogy a faluban gyár működjön. A gyár elköltözik a szomszéd faluba. Iparűzési adó nincs, munkahelyek megszűnnek. De azok akik megszavazták boldogok. nekik látszólag alig lett rosszabb hisz eddig se éltek a lehetőségekkel. Az hogy kevesebb falu fejleszts lesz meg beadja a polgármester hogy a gyár miatt van meg a többiek miatt akik nem támogatták. Akik tényleg szívnak akik tudtak élnia lehetőséggel. És vagy elhagyják a falut vagy élnek szarabbul és haragszanak azokra akik elüldözték azt.
Hát pedig úgylátszik hogy ez történik. Bár valószinűleg eleve nem volt annyi ténylges DK szavazó sem hanem sokuk amolyan Orbán ellen a legerősebb ellenzéki párthoz húzó volt. Ezek viszont egyből átpártoltak a tiszához amint az teret nyert. Azért nem véletlen hogy bármennyire is a kutyákat meg a Momentumot teszik a legnagyobb vesztesnek ebben a helyzetben mégis a legjobban a DK és a Fidesz támadja MP-t.
Megijedtek a tévénél, hogy egy akkora tüntetést szervez oda MP, amivel nem fognak tudni mit kezdeni és egyébként is csak tovább szítaná a felháborodást az országban.
Nektek itt tényleg a dk a fontos?! Eszméletlen! Lesz vita! Nem mindennapi esemény egy diktatúra életében. Nekem is vannak kétségeim, hogy mennyire manipulatívan lesz megszervezve.
Egyébként a dk is lehozta a teljes mondatot amint látom. . Akkor most a Partizánon, RTL-en stb. is lesz vita? Jó lenne, mert szeretném már megismerni a Tisza európai programját. És nem mellesleg Magyar képességeit is egy majdani mindennapi vezetői szituációban. Mert eddig csak szónokként volt szerencsém.
ja, gyorsan változik a helyzet, két órája még nem engedett a zsarolásnak, de később meggondolták magukat. :))
"„Egyúttal jelzem, hogy az Önök felszólítását megelőzően megkezdtük egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan. Így hamarosan pártjának elnöke, Gyurcsány Ferenc és valamennyi jogerősen listát állító párt elnöke kézhez veheti a DMSZ és az MTVA hivatalos megkeresését!” Hogy ez pontosan mit jelent, azt egyelőre csak találgatni tudjuk, de az ésszerű következtetés az lenne, hogy a közmédia behívja vitázni a kormánypárti és az ellenzéki listavezetőket, amire emberemlékezet óta nem volt példa kampányidőszakban. A levelet közzétevő Dobrev Klára szerint „a részletekre majd érdemes lesz figyelni, hiszen jól ismerjük a »köztévét«”. Azt is hozzátette, hogy „ezzel elhárult az akadály, hogy jövő pénteken mindenki ott legyen a Partizán által szervezett első vitán és Magyar Péternek sem érdemes újabb indokot találni arra, ha nem akar részt venni.” Pár órával korábban a közmédia még arról adott ki közleményt, hogy a „magyar emberek érdekében” nem engednek a Magyar-féle zsarolásnak, de az a szöveg is ugyanolyan homályos volt, mint a fent idézett levél.
Változott a helyzet. A dk levelére válaszolva az MTVA vezérigazgatója: “(…) megkezdtük egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan. Így hamarosan pártjának elnöke, Gyurcsány Ferenc és valamennyi jogerősen listát állító párt elnöke kézhez veheti a DMSZ és MTVA hivatalos megkeresését.”
Június 9-vel kiderül a pártok támogatottsága. MP-t nem sorolnám a NER-be, az a fidesz egy elég zárt belső köre, oda Vargáék nem kaptak meghívót. Vagy nem fogadták el. Persze a NER szekerét tolták.
Ezt a közleményt nem merné a közmédiától senki élőben elmondani, mert az első mondatná elröhögné magát. Vicc az egész, amit leírtak, kb. comedy central színvonal ez a közlemény...
Azért ekkora, mert MP-nek most van lehetősége legyőzni Gyurcsányt. Szerintem jelenleg a fidesz csak statiszta, és ez még nem esett le nekik. A mostani választás még nem a fidesz legyőzéséről szól, de statiszaként megteszik azt a szívességet, hogy háborúvá nagyítják fel az eseményt, és ez egyelőre nagyon tolja MP-t. Nem a fidesz legyőzésére, hiszen azt most nem lehet, de gyurcsányt ki lehet ütni.
A köztv az egyik szimbóluma az Orbán-rendszernek. Úgy hivatkozza MP, mint a mandínert. Azzal, hogy a köztv nem engedi megjelenni mindent elmond arról, hogy hogyan is néz kimOrbán rendszere. Win-win szitu, ha nem angedik be, akkor azért, ha beengedik, akkor azért. MP is csak azt csinálja, mint Orbán, nem megy bele vesztes csatákba.
Azért szerintem meglepődnénk, ha fordított esetben az ellenzéknek lenne meg az médiatúlsúly amin lehetne naponta 100-szor leadni az Orbán, és a többi fideszes elszólásait, tetteit , milyen drasztikus szinten csökkenne le a fidesz népszerűsége a 40-50%-ról, simán lehet hogy DK-s támogatottsági "magasságokba".
"Gondolom inkább "adj isten 40% alattival" . Jó hát a mondat a fidesz szemszögéből volt írva. Felőlem lehet 10% alatti is mint a DK-nak :). Csak nincs elég normális párt akik között szét lehetne osztani ennyi százalékot. egy 60%+-os Tiszát meg én se szeretnék. Na nem mintha belátható időn belül fenyegetne egy 10% körüli fidesz.
Nincs olyan politikai rendszer, rezsim ami ne bukna meg egyszer, maximum az időtáv a kérdéses. Korábban mar leírtam, hogy MP a politikai evolúció legújabb terméke, ahol a kereslet indukalja a kínálatot. A "gazdatest"- ebben az esetben az orban rezsim - egyre inkabb öregszik, egyre inkabb nem lesz kepes az egyre újabb es újabb külső- belső kihivasokkal - értsd politikai veszélyekkel - hatékonyan szembenézni és egyre több hibát vét, végül " kimúl". Ezt a politikai evolúciós folyamatot az emberiség történelme visszaigazolja- ráadásul egyre gyorsabb tempóban jönnek a " termékek". Azok a diktatúrák tudnak akár hosszabbtávon is fent maradni, amelyek teljes zárványként működnek - lsd Észak- Korea. Talán nem véletlenül jelent meg ma a Magyar Nemzetben egy cikk arról, hogy rossz döntés volt az Unióhoz csatlakozás. Talán.
MP tudott robbantani egy kicsike bombát, erre kapták fel a fejüket a zemberek, jól jött a fidesz körüli botrány is, pedo, de ezen kívül semmi, nem tudom meddig lehet fenntartani az emberek figyelmét, valszeg lohadni fog, fidesznek mindig lesz mivel megfogni az embereket csok, adókedvezmények stb, képtelenség innét elszipkázni szavazókat.
Gondolom inkább "adj isten 40% alattival" MZP kampánya, megjelenése, beszédei egy tragédia volt. Raádásul folyamatosan csökkenő hallgatósággal. A legutolsó, a szavazás előtti napon tartott beszeden kb 1000 ember volt a Madach téren. Ott voltam, egy katasztrófa volt. Ha meg tartott volna pár napig ez a kínlódás, szerintem a fityesznek meg lett volna meg jópár pesti és budai kerület is. MP nem ilyen. Megafos meg tsai nem evolúció képesek vele szemben.
Szerintem senkivel se akar vitázni, de mivel mondta, hogy MTVA, amit a FIDESZ nem akar, Tomika meg főleg nem, mivel kiderülne mennyire nincs fogalma semmiről sem, így nem is lesz! Azonban nagyon jó propaganda fogás, hogy Ő mindent. Itt vita nem lesz, de tüntetés lehet, hogy lesz .. lám-lám a közmédia még ezt sem biztosítja. Szerintem nagyon jó húzás!
"A Fidesznek listán elég 40% mert az egyéni körzeteket uralja vidéken.
Most ha az önkormányzati választásokat simán nyeri vidéken akkor 2026ig
totális uralma lesz. Közben meg MP nem állított listát vidéken. 2026ig
fel kell építenie a pártot és találni olyan képviselő jelölteket és
azokat futtatni akiknek lehet esélye vidéken a Fidesz ellen. Nem
lehetetlen, de nagyon nehéz. Azt se felejtsük hogy DK és momentum sem
fog fel tett kézzel félreállni. " Ezt korábban írtam. Lényeges a fidesznek mert ha az önkormányzati választáson tarol , szerintem akkor 2026ban nagyobb esélye lesz az egyéni körzetekben. Úgy emlékszem 93 képviselői hely dől el listán, 106 egyéniben. a fidesz egyéniben 87 helyet nyert 2022ben, listán 48at.
Tételezzük mar fel rola, azaz MP- ről, hogy nem hülye. Eddig szerintem eleg jol kommunikált es a propaganda eszközöket is jol alkalmazza. ( Pl. nagyon jó a platós teherautó, zászló a kézben, ahogy megközelíti a demonstráció helyszíneit, fehér sportcipő, a folyamatosan, de csak.kismértekben valtozó monologok, emberekkel való szelfizgetes stb. Visszaköszön valami az amerikai választási kampányok hangulatából) Jó kommunikációs szakemberei vannak, maxra tolja komolyabb anyagi erőfeszítés nélkül. Feszültség van körülötte, minden nap van valami dolog, amivel magára hívja figyelmet.Pontosan tudja mit lehet es mit nem, meddig tartanak a határai...és ismeri az ellenfelet!!! Az idősebb hölgykorosztaly sikitozik ha meglátja....( 60- as évek reloaded) Nem, nem célja sz MTVA lerohanása. Meglepetés lesz. En mar sejtem, hogy mit akar, kivancsi vagyok, hogy bejön- e...
Oszt a Megafon es a NER megis ugy kampanyol mint 2022ben se. A Fidesz szamara a legrosszabb lenne ha egyszerre lepne fel egy eleg eros alternativa es meg az o tobbseguk is megkerdojelezodne mondjuk egy 40-42% os eredmennyel ( ne adj isten 40 alattival ). . Tenylegesen semmi hatasa az orszaggyulesire de lathatoan a Fidesz is ugy gondolja hogy de.
"Megjegyzem ha egyszerűen az elérés lenne a szempont akkor ott van az RTL, aki rendez vitát, és mindenhol ingyen elérhető ott, ahol a köztévé." . De azon nem lesz ott a Fidesz. Es pont ez a lenyeg MP nek. Neki csak az eri meg ha van egy o vs Fidesz vita. Ami meg a Fidesznek nem erdeke ezert nem is lesz. Ez nem teljesen eleresrol szol. Arrol hogy a sajat tabora elott kell vitaznia a Fidesszel ( es nem mas "balos" parttal ) ahol le kene gyoznie azt. Mert hiaba adna le az M1 az ellenzeki vitat ( nem fogja ) ha azt ufy tudja bemutatni hogy tessek a balosok vitaznak egymas kozt. A Fidesz meg nem tud hibazni ha ott sincs igy nincs mibe megfogni legyozni osszemerni.
Csakhogy ez jelen helyzetben rohadtul nem az erdeke. Valamelyik vitamusorban elemeztek hogy mar elnezest de hulye lenne elmenni es ingyen 1 millios nezetseget biztositani a kis partoknak mikozben o azt a nezettseget egy sima partizan puzser stb... interjuval maga eleri. . A valaszto ugyan kiharcolhatna ezt de nem teszi. Mert nem erti hogy ez az o erdeke is lenne. A fidesz szavazo is elvan 14 eve a vita nelkul. De sajna az atlag szavazo tobbsege is. Ha tenyleg hatrany lenne nem elmenni egy ilyen vitara akkor elmennenek a nagyobb partok. De jelenleg kb csak a torpe partoknak eri meg csak. . Ja megvan a Kard facebook oldalan volt az elemzes. Szerintem jol leirja a nagyobb partok miert felfele akarnak csak vitazni lefele a kicsikkel nem. Nem azt mondom hogy ez jo hanem hogy ezt a valasztoknak kene elvarni. Dehat ettol sokkal komolyabb dolgokat se varnak el.
Érdekes, előbb azt írtad Magyar nem fog bejutni a köztévébe. Én is ezt mondtam. Magyar is tudja ezt szerintem. . Tehát ennek az akciónak más a célja. Alapvetően az érdeklődés és a feszültség fenntartása, ÉS kibekkelése a "kicsikkel" való vitának. Ő már úgy gondolja, vagy ezt akarja éreztetni, hogy "egyszerűen senkik vagytok", nem ereszkedek le hozzátok, nem emellek fel benneteket, és nem sokszorozom meg a nézettségeteket azzal, hogy ott vagyok. Lényeg, hogy Magyar részvételével nem lesz EP listavezetői vita. . Megjegyzem ha egyszerűen az elérés lenne a szempont akkor ott van az RTL, aki rendez vitát, és mindenhol ingyen elérhető ott, ahol a köztévé.
2-300 ezer fő, vagy háztartás? Mert nem mindegy. De mondom mégegyszer, ő sikert akar felmutatni. Azon lehetne vitatkozni, hogy ez jó ötlet,vagy taktika-e,mert szerintem nem. Nem fog ő oda bejutni 2026 márciusig, akkor is kb 5 percre azt is stopperrel mérve. Azon is lehetne vitatkozni, hogy mennyire megtisztelhetne téged, engem, vagy bárki más nem kormánypárti szavazót, de ettől nem lesz szimpatikusabb, vagy unszimpatikusabb pl nálam. Illetve min is menne a vita? Hogy mit akarnak a pártok képviselni Brüsszelben? Öszintén? Nem kurvára mindegy? Az itthoni dolgok a fontosabbak, ezerszer, milliószor. Erről meg senki sem fog gittet rágni vele 2024-ben. Épitse fel a pártot, vegye fel a lehető legalkalmasabb 4-500 jelentkezőt, és a maradék 2 évben kezdjenek kiépiteni valami olyan kommunikációs hálózatot és tematikát, amit ahol/amiben a fidesz nem tud keresztbe tenni, és járják be azt a 3000 települést, ahová most nem jut el júniusig. Ez a dolga, ha komolyan nyerni akar 2026-ban.
Gyurcsány állandóan azzal jön, hogy ő tenni akar az országért, azért kell maradnia. Ha tényleg érdekelné az ország és tenni akarna ezért az országért, akkor már régen elhúzott volna közéletből, mert ezzel tenné a lgetöbbet, de nem teszi. Na ennyire szereti ő az országot... mint a kolostormalac.
Nem gurult ott el semmi, mert nincs minek elgurulnia. A legjobb választ adta. Láthatólag dobrev nem akar a köztévébe menni (ahogy eddig sem hallottam tőle egyszer sem ezt), nyílván nem véletlenül.
A m1-nek 2-300 ezer a nézettsége. Azon belül is csak 1 müsorban szerepelne. Csakhogy ez csak a töredéke annak, hogy az összes híradásban, az összes állami csatornán + TV2-n + HírTV-n + összes országosan fogható rádióban, és még az online térben is messze a legnagyobb költéssel ömlik a propaganda. MP pedig az ellenzéki szavazóit megtisztelhetné azzal, hogy leül vitázni.
Teljesen mindegy mi a vitakultúrája, ez a sztori nem arról szól. Úgy látszik még mindig nem érted, neki nem a partizánban kell első körben az "igét" terjeszteni, hanem ő fel akar mutatni egy nagy sikert, azáltal, hogy ő bejut az mtva-ba vitára. És ha már ott van, akkor látja az a réteg is, akik azon a 3000 településen laknak, akiket a partizánnal, Facebook-kal nem ér el. Hiszen nem tud mindenhová eljutni sem 2 hónap, de 2 év alatt sem. Neki nem téged, meg minket, a dipolomás, nagyvárosi, tájékozott és tájékozódni képes embereket kell meggyőznie tömegével, hanem tudjuk kiket. Nem mi vagyunk többen ebben az országban,hanem ők.
Már eleve az egy ellentmondás, hogy egy orszaggyülési kéviselö jogellenesen tartózkodhat egy közintézményben. Hogy mi van? Márrészröl az MTVA nyíltan törvényteklenül müködik. 1/1 egy propagamndaezsköz. A híradások súlyosan sértik a kiegyensúlyozottság jogszabályi követelményét, azonnal kötelezni kellen az MTVÀ-t, hogy hozza helyre az egyensúlyt, majd utána maradjon is annál.
Dijjaznam, ha lenne egy szimulacio, leultetni ele a partokat, csinaljatok. Egy baromi osszetett valami. Vegen kiertekeles es eredmenyhirdetes, ki hogy teljesitett. Ennek tukreben lehetne menni szavazni egyikre masikra.
1. MP ha hetekig ott ül az MTVA székház előtt, akkor sem fogják beengedni, hiszen a Fidesz hatalom egyik jelképe, záloga az MTVA leuralása, ott csak a kormánypropaganda folyhat. Ha MP bejut, az neki hatalmas győzelem, megint egy szög lenne a fidesz koporsójába. Ezt a fidesz nem fogja hagyni,nem fog engedni. 2. A fidesz alapjáraton nem fog (mer) vitázni sem MP-vel,sem más ellenzéki vezetővel, sem a köztévében,sem más csatornán. Ezt Deutch kijelentette, a fidesz politikai kultúrájába nem fér bele a nyilvános vita, amit nem ők szerveznek,és már a vita elején nem tudható,hogy a másik felet nevetségessé tudják tenni, le tudják járatni ( Lásd. Tranzit fesztivál vitái) 3. Az 1.-es pont miatt mindennemű vita a jelenlegi ellenzéki pártok vezetőivel, legyen az egy Partizán, meg ATV, RTL helyszin, csak azt a kormánymatrát erősítené, hogy ez a vita egy baloldali belterjes "buli" lenne, tehát semmi értelme. 4. Mivel az 1-3.-as pontok jelenleg semmilyen formában nem tudnak előfordulni, az MTVA székház elé hirdetett tüntetést rossz döntésnek tartom, ezzel csak az ellenzéki,Tisza szimpatizánsok "fáradnak".
Teljesen jó Klára levél, egyet tudok érteni vele, mp visszavehetne kicsit, nem látszik ő kormányváltó erőnek, persze egyik ellenzéki párt se, ahogy múllik az idő úgy fog ellaposodni mp népszerüsége, de ne legyen így, erősödjön meg, de az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások csak ártanak.
Tök mindegy! Feri is húzzon a picsába nyugdíjba végre. Unokázzon, horgásszon....leszarom! De egy gennyes kelés a magyar közéleten, fertőz, taszít, megoszt, hiteltelen, unalmas, korlátolt.
"Válasz Dobrev Klárának: Tisztelt Képviselő Asszony! Az ilyen megnyilatkozásaival csak megerősíti sok millió ember azon meggyőződését, hogy Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral. Ön a bejegyzésével asszisztál a Fidesz propaganda azon évtizedes törekvéséhez, hogy párhuzamos nyilvánosságot építsenek ki hazánkban és több millió emberhez ne jussanak el a valós hírek. Minden jóérzésű, a változást valóban akaró magyar ember számára egyértelmű, hogy a propaganda falát csak úgy tudjuk átütni, Deutsch Tamást csak akkor tudjuk rákényszeríteni egy élő vitára, ha egységesen követeljük, hogy a “köz”média tegyen eleget a jogszabályi kötelezettségének és egy évtized után rendezzen valódi, élő televíziós vitát a listavezetők részvételével. Sokatmondó továbbá, hogy a rogáni propaganda a napszemüvegemet nevezi nőinek, Ön pedig a férfiasságomat vonja kétségbe, csak azért mert nem asszisztálok a Fidesz által kiépített médiaterrorhoz, hanem sok százezer, vagy inkább millió magyar emberrel és a valódi ellenzék tagjaival küzdök annak lebontásáért. Talán nem véletlen, hogy az országjárásom szinte minden helyszínén odajönnek hozzám volt DK tagok és jelzik, hogy tömegesen lépnek ki az Önök pártjának alapszervezeteiből, hogy a valódi változást követelő jobb- és baloldali, konzervatív és liberális honfitársaink milliói mellé álljanak. Önnel vagy Ön nélkül, mi le fogjuk bontani a propagandát és a hallgatás falát, a magyar választok pedig eldöntik június 9-én, hogy őfelsége lejáratódott, cselekvőképtelen ellenzékére szavaznak, vagy a TISZA Pártra, amely valós alternatívát és erőt mutat fel a NER mielőbbi lebontásához. Üdvözlettel, Magyar Péter" Klárika is kiütve...
És ha ez a feleség egy maffia tagja, ami elveszi az emberek alapvető jogait, ami kifosztja az országot, nyomorba dönt embereket a saját meggazdagodásuk érdekében?
Orbánék nem követik el azt a hibát, hogy beengedik MP-t a köztévébe. Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy MP nélkül lesznek megtartva az EP listavezetői viták az RTL-en, ATV-n, Partizánon és a Blikken. . Viszont az MTVA elé hirdetett tüntetés az eddigi legjobb helyszínválasztás, ha be is tartják amit ígért Magyar (" addig nem mennek haza, amíg nem engedik meg, hogy beolvassák a követeléseiket, vagy leüljenek egy élő vitára"). További helyszínek lehetnének: - Fidesz székház - Karmelita - Hatvanpuszta
"Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely […] nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül… Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen… Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az… idegengyűlölettel…" (Orbán Viktor)
De, lehet következménye, mivel a választási eljárásról szóló törvénybe ütközik, ugyanis a 9 fős vagy annál
nagyobb járművek esetében a törvény tiltja a szállítást, illetve tiltja a
szállítás szervezését, a többszöri fordulást, és ilyen, bizonyított esetben a választás rendje elleni bűncselekmény is megvalósulhat.
"Lánczi Tamás a politikai évad egyik nagy vesztese – úgy volt, hogy a szuverenitásvédelem lesz a fő téma, de a botrányok felülírták ezt. A hivatalvezetőnek így nagyjából az maradt, amit a köztévés műsorában is csinált: Schiffer Andrással merenghetett a háttérhatalmak ármánykodásain."
Szerintem szavazatszámlálókkal meg lehet akadályozni a buszoztatást, ugyanis minden párt elméletileg két főt delegálhat a SZSZB-ba, akik közül - ha többen jelennek meg ugyanabból az utcából - az egyik kimehet a szavazóhelyiségből és megnézheti, amikor már többen leszavaztak a fentiek közül, hogy hova mennek, hol gyülekeznek, stb. És, ha egy autóbuszba szállnak be, akkor azt jelezheti és jkv.-be veheti egy, megválasztott bizottsági taggal történt bizonyítás mellett.
"Ha
egy ember 30 éves kor alatt nem liberális, akkor nincs szíve, ha viszont
30 fölött nem konzervatív, akkor nincs esze." (Sir Winston Churchill) . http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=SQSNPC
igen, a szavazatszámlálókkal nem lehet megakadályozni a buszoztatást, a láncszavazást, a közmunkával zsarolást, az óriásplakátok lenyúlását, a szavazókörzetek átrajzolását, a közmédia és a nem közmédia fidesz melletti kampányolását.
2000 ügynökről beszélt. Akik rá vannak állítva. Név szerint nem sorolta fel, szóval max találgatni lehet, hogy kikre gondol. Van aki James Bond-okat keres, nindzsákat, esetleg másodvonalbéli Bourne ügynököket. Én meg annyit teszek, hogy megnézem kik vannak MP-re állítva, napi 24 órában, kiknek van kiadva a feladat, hogy tűzzel-vassal üldözzék. Akiknek eligazátást tart Rogán meg Szíjjártó MP-ről.
Neked melyik a logikusabb erről a 2000-ről? James Bondok? Nindzsák? Vagy a suttyók gyülekezete?
Hozzáteszem: nem én mondom, hogy 2000 ügynök van ráállítva, MP mondja ezt, én csak azt írtam le, hogy szerintem alapvetően kikre gondol. Nálam a megafonos, közpénzen kitartottak a logikus válasz.
Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik (TISZA)