de tényleg hasonlít, amit én csinálok kicsikben a te sportfogadásaidhoz például az akko mai "futama" csak néztem, 240, 235, aztán 226 beálltam venni 227-re, de aztán biztonságból leálltam venni lejjebb is , kaptam aztán láttam, 19K zárja a 236-ot jó, akkor 234 is jó lesz hogy holnap mi hogy alakul benne, nem érdekel a mai "meccs" ez volt
igen, sok kicsit figyelek és veszek is, ha úgy gondolom, jó lehet fárasztóbb, mint egy nagyban nyerni, de néha többet hoz sokkal kevesebb befektetéssel, mint egy nagy ez az én "sportfogadásom":)
Nem most figyeltem fel erre, de te nagyon szeretsz ezekkel a kicsikkel aprózni! Neked ez a specialitásod! Ha nem fertőzött volna meg a férjem a sportfogadással, talán én is foglalkoznék a kisebb részvényekkel, de így maradok a nagyobb tőke, nagyobb cég elvnél! Mivel délután a tanszerlistát vettük végig a gyerekekkel, lemaradtam a zárásról, így nem adtam az otpt, de nem is bánom. Egy kevés kp még van, jelenleg csak a 4ig tetszik,MOL egyelőre nem tűnik erősnek, opus már nekem túl drága, OTP meg elég sok van, egyébként se venném 14k felett.
hallo, hallo, itt az égigérő tyúkagyú néni nekem sincs opusom, nem vettem pedig láttam a beírásod délelőtt, de gondoltam, nem veszek vettem helyette akko-t 227-en és 222-n, adtam 234-en, pár ezer nyereség meglett ja, és az akko után beálltam futurba venni 22-re :) na, ennyit a tyúkagyamról :)
Opus brutál nagyot ment (nélkülem), cserében az OTP sokkal nagyobb tőkével is szépen hozott! Egyik szemem sír, másik nevet. MOL talán éledezik és újra van 4igem, ha nem is holnap, de pár napon/héten belül szép hozamra számítok és ha esetleg kicsit befektető is lennék, akkor jövőre magas osztalék is jönne. Opus elképesztő, nem találok szavakat, nem rég majdnem 100ért se kellett senkinek, most meg 350 körül kapkodnak érte, mekkora kivéreztetés volt itt az elmúlt években!
Opus szárnyal, OTP és MOL egyelőre tartja magát. Vennék még otpt, a Goldman emelte a célárat 18k fölé, na persze nem ezért venném, de mindenképpen pozitív a jóslat.
Egyértelműen ez a tervem, a céldátum 2026.december! A férjem is támogatja, úgyhogy ha az élet nem szól közbe, akkor már csak bő 3 év! Látva a demográfiai folyamatokat értelmezhető nyugdíjjal egyébként se kellene számolni, inkább arra támaszkodnék, amit én összegyűjtök.
stayerke, semmi jogom beleszólni a magánéletedbe, de nem gondolkodtál még azon, hogy a tőzsdei sikereid után függetleníted magad? írtad, hogy több lábon is álltok, a garázsok, tehát nem lenne alapvetően függés, hogy mi sikerül neked a tőzsdén viszont azt követem és látom, hogy nagyon sikeres vagy nyílván nem olyan egyszerű otthagyni csapotpapot, csak annak kéne utánagondolni, hogy mi éri meg jobban a teletököd főnököddel küzdeni vagy bízni egy saját "karrierben ", ami csak a tiéd
legalábbis a mai "jézusom" az astrasun lett:) minden napra szeretnék ilyen meglepő ajándékokat kispapírokban:) de tudom, hogy nem lehet :) amilyen óriási pánikban adták az otp-t reggel, nem lett rossz és mol-ban sem lett semmi különös tökfőzit csináltam ma és hozzá tökfasírtot, a fasírtot reszelt tök, tojás, kevés liszt, és reszelt sajttal csináltam + fűszerek, nem lett rossz , halmoztam a tököket:)
Jézusom, Astrasun? Hát nem hangzik egy nyugdíjas Portfolio bástyájának... De azért gratulálok! OTP meglepően visszajött 320ról, nem tudom ennyi volt a korrekció? Mol továbbra is kornyadozik.
ááááááá, stayerke, igaz történet következik: ma 4 körül benéztem a tőzsdére, na mondom, itt ma nem terem babér, de még almacsutka sem, erre most megnéztem a teletext-en a zárásokat, aztán a kötéslistát is, mert nem akartam hinni a szememnek van ez az astrasun kispapírom, ma már 350-et sem támasztották, gondoltam, ez hosszú sanyargás lesz, aztán megindult , de mint a vadállat zárás előtt, megjelent egy óriásvevő benne, és elvitte 440-en 400 darabomat, pedig 420-on álltam 354-es és 370-es vételeimmel jaj, nagyon boldog vagyok !!!! :)
Kaptam még egy adag otpt, még két vétel van hátra, sajnos nem voltam elég körültekintő, 13510re tettem megbízást, pedig 13340nél is terveztem és ma kaptam is volna, talán a héten meg lesz...
zselatin nélkül nem lehet ilyen állagot elérni ez olyan, mint a zöldségkocsonyám barátnőm azt mondja, ez nem zöldségkocsonya, hanem zöldségzselé nem mindegy, minek hívjuk, ha finom? :)
Őzgerinc formában inkább valamilyen kakaós-kekszes sütit tudok elképzelni, amúgy tetszene a recepted, de a zselatin nekem nem szimpatikus benne. A piritósos viszont jöhet!
más: stayerke, emlékszel erre? nekem anyukám csinált sokszor gyerekkorunkban, imádtuk ! a kicsi kérésére apróra vágott főtt krumplit is kellett beletenni, mert azt mondta, ő biztos, hogy kikerüli a kovászos uborka darabokat benne:) pedig az a legfinomabb friss íz:) még annyit újítottam, hogy sült csirkemellet is nagyon apró kockákra vágtam, és azt is beletettem https://www.nosalty.hu/recept/husveti-vendegvaro-ozgerinc
5 lépcsőben tervezem venni az Otpt, egyre lentebb egyre nagyobb tételben! Eddig 2 kisebb csomagot vettem, én ugyan nem várom 13k alá, de abban is van ráció, amit te írtál! Nem próbálom eltalálni az alját, egy jó átlagra törekszem nagy összeggel, mert több hónapra tervezem a megtartását!
nem akarlak elkeseríteni, de én 13000 fölött nem veszek otp-t, legfeljebb kimaradok belőle emlékszel, mennyi 1000-forintos zuhanást éltünk meg benne? nem látom most az irányát teljes homály nálam
Sajnos ma napközben nagyon elfoglalt voltam, lemaradtam a 4igről,pedig ez játszható lett volna, viszont a 13640es OTP vétel teljesült. Van még muníció, mehet lejjebb, várom szeretettel!
stayerke, nézted ma a 4ig-t? betöltötte a 765-ös rést , és meg is indították felfelé zárásra ne hagyd ki, te vagy a 4ig "nagyasszonya" :) magam részéről megint keveset tudtam figyelni, futurt sikerült eladni, már régóta megvolt ez 21-ről, ma láttam, kicsit komolyabban megindult, és...... lehet, hülyeséget csináltam, mert láttam, elhagyja a 25-öt, aztán mire bevittem helyesen az eladást, nem láttam, hogy 25.5-öt is eszi, nyomtam egy 25.2-t, és ott kiment a 3000 darabom 12:26:58-kor mindegy, így is jó volt :)
Na a tegnapi vételemmel elindítottam az OTP korrekciót(ahogy vártam is) szóval lépcsőnként jönnek a vételek! 4ig és opus kiscsomaggal még eljátszadozom, de a főcsapás iránya az OTP lesz. Ezen kívül van még MOL is, lehet most nullában kiszállok és azon is otpt veszek, ezt még átgondolom.
ma nem tudtam figyelni, csak eladások mentek ki , amikben régóta bent álltam épduferr, akko és DM beálltam vételre egy másik kispapírba, nem kaptam meg, nem baj
Szinte minden nap elővesznek 1-2 papírt és így uborkaszezon közepén rendesen megrántják! Nagyon mutyiszagú, hogy mostanában jönnek rá, micsoda érték van a Béten...
4iget visszavettem 795-799ért most összesen 1500darabbal próbálkozom és egye fene alapon egy csipetnyi Otpt 13910ért. Ma nagyon mínuszolnak a szimpatizánsaim...
leves