köszönöm senior, de azt is hozzá kéne tenni ehhez a címhez, hogy a "fejest ugró , önmegsemmisítő" is vagyok és így kevésbé sikeres lefelé menetekben nem vagyok jó, ez tény , főleg a nem várt lefelé menetekben de imádlak, mert érzem a bíztatásod
tőlem azt a (nem rövid) címet kapnád, hogy: "ha nem is a világ, de a BÉT egyik legrégebb óta kitartó, napizásban, kispapírokban, ki-be ugrálásban utolérhetetlen kisbefektetője".
stayerke, sikerült valami? nekem semmi, de nem is voltam, barátnőm hívott, jön a westend-be, van-e kedvem vele csatangolni, mondtam, bármihez több kedvem van, mint nézni ezt a varangytőzsdét:) megvettem az ajándékokat is, ettünk egy finomat, dumáltunk, jól telt a nap
neked de hiányzik a random felülete. A mobil appja a legjobb volt, azonnal reagált mindenre. volt indi. A webes chartjuk No1 volt. Legjobb, nincs már ilyen felület hogy lelépett..
a kicsi kér mindig "címet" tőlem már adtam neki " a világ legjobb sakkozó kislánya", a "világ legjobb beszélgetős kislánya", a "világ legjobb fagyievő kislánya velem" címet és hasonlókat :)
de senior, 20 éves voltam, az egyetemi büdöszoknis tornaöltözőben a fiúk megszavaztak az egyetem második legszebb csajának:) előtte pedig 16 évesen " miss kockatelep" lettem :) tudod, az mi volt? gimiben két hétre mentünk szőlőt kacsolni egy gazdaségba nyáron, én mackónadrágban és trikóban léptem fel az esti "szépségversenyen", egy költő is ott volt, és néhány valaki még, és megszavaztak:) mondtam, ezek nem normálisak:)
Én se úgy terveztem, hogy rajtam ragad a 4ig(és a Mol), amíg ezeket nem tudom eladni, addig nem lesz teljes az OTP pakkom! Egy időben én is kontraindikátor voltam a 4igben, de aztán levetkőztem ezt a kellemetlen tulajdonságom!
de most ezt komolyan írom: majdnem mindig kivétel nélkül akkor veszek bele a mol-ba, amikor nagy cirkusz alakul ki benne-----szóval, ha meglátod, hogy mol-t vettem, menekülj és a 600 mol vétel miatt nem maradt érdemi szabad pénzem otp-re ez bánt a legjobban
de hát értem, csak tegnap este elfelejtettem írni, hogy jól jártál volna a 2752-es vétel 2786-os eladásával én tegnap még nem gondoltam ott eladásra, de korán kapkodtam bele, és írtam is, 2830 körül érné meg adni nekem óóóóóóó, ha az idő kerekét vissza lehetne forgatni !
nagyon régen az erzsébet hídnál volt egy kis utca a váci utca mellett, ott volt a "mézesmackó" büfé, ugyanaz az az utca, mint ahol a "jégbüfé " is volt és az egyetemtől 30 méter volt, ott ettem akkoriban sokat "sonkás molnárkát" ebédre, egy nagyon finom édeskés bucika, és benne sonka és tormakrém, a rajongásig szerettem :)
Én is őrzöm a 102db. MOL-t ... záróból ... igazából nem olvastam híreket ... lehet kellett volna. Mondjuk a 95% adóval nem tudom kifog hozni olajat Magyarországra a MOL-on kívül ... aki ha jól rémlik 70%-át tudja a fogyasztásnak nyélgázon ... a többi 30% -ért Szerbia? Nekem az van 5km-re.
nem lépek ma be az erstéhez, körbenéztem a régi jó öreg teletext-en, de egyik kispapírom se csinált semmit, az otp-t írtad, hogy volt 9866 is azt nem írtam tegnap, hogy a 2752-es mol vétel után elment 2790-ig és hirtelen megláttam, hogy 2786-on áll egy 500-as darab eladáson, azt mondtam, "steyerke ! ", pedig akkor még nem írtad, hogy 500 darabot vettél, csak este de ezek szerint nem te adtad ott pedig neked jó lett volna
Hát túl sok profitot én se termeltem, mától "igazi" (kényszer) befektető lettem! Otpben önként, de a MOL 2752 mire pluszba fordul, hát nem mostanság lesz és a 4ig is lefelé távolodik a 700tól, szóval nem vagyok felhőtlenül boldog! Neked mi a terv a Béten?
szia senior, majd most körbenézek zsemleügyben, de ne hidd, hogy amiről írtam, egy megszokott sajtospogácsa, mert nem is pogácsaszerű, csak annak írják, hanem egy hatalmas ,több, mint 10 centiméter átmérőjű péksüti, és belül olyan ízes, friss, finom, a teteje van megsütve sajtosan, de már csináltam belőle hamburgert és nagyon finom
most már itt vagyok reggel 9-kor hallottam a rádióban, hogy nyitott a mol, jó, akkor lustálkodás, 10-kor felkeltem, és internet semmi hívtam a vodafone-t, megint ugyanaz az elosztóhiba, mint kb 3 hete este fél hétkor jött vissza az internet de úgysem tudtam volna mit csinálni, neked gratula !
azért, ha beírod gugliba, hogy hamburgerzsemle, szerintem lesz 50+ recept meg videó, amit ki tudsz próbálni. sajtos pogiból nekem is furcsának hangzik a hamburger :( de a felfújt, előrecsomagolt meki féle hambi zsemlékhez képest még akár az is jobb lehet. én vagy sütök, vagy amit Hathor is írt, a nagy retro méretű bucit veszem Tesco/Auchan/Spar.
mindegy megyek rádiót hallgatni, egyik lábam párnára felpolcolva a takarón, másik takaró hátulról rámvédve, lábam szigorúan kint, takaró nélkül télen-nyáron, a meztelen lábamon semmit nem viselek el, ez a franciaágy előnye, ha egyedül alszom benne, ide-oda lehet ficánkolni és nem horkol le senki:) jó kereskedést mindenkinek, szerintem 11 körül jövök:)
leves