Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Én is vennék 2-3 év múvla kb 2 lakást pluszba még.. meglátjuk ki lehet e lépni a csoda papírból.. egyenlőre szép a hozam és a jövőképe.. meglátjuk... ;-)
Azt hiszem most sokan meglepődnek pedig így van benne is van az állampapír leárásában bárhova tehetik a visszaváltási díjat vagy akár meg is szüntethetik nem kötelező nekik 1 % on visszaváltani.. és nem is fogják? Ki tudja ha kell biztos jön a szigor és aki lakásra ácsingózott megkamatolt pénzből hát...
Miért mindenki a visszaváltáson meg az államcsődön filozofál amikor a török vagy venezuelai út a legvalószínűbb? Szerintem vissza majd lehet váltani és csőd sem lesz csak kamattal együtt sem fog annyit érni az állampapír mint vásárláskor.
Lentebbi előző hozzászolásomba a link... A Prémium hiper szuper állampapír visszaváltása idő előtt ( 1 % ) nem garantált.. Ha az állam úgy dönt ront a visszaváltáson vagy megtiltja sincs semmi gond államcsőd olvasd végig a cikket. Lehet lejáratig kell tartani.. lehet 2 évig kapsz giga kamatot 16-18 % okat de utána lehet hogy utolsó 3-4 évben csak 3-4-5 % ocska lesz... csak mondom... ugy átlagba lehet csak 7-8 vagy annyi se kamat jön ki / év alapon.. Nem azért mondom nekem is van... csak ezzel is kell kalkulálni ami annyira szépnek tűnik most lehet később csapda is lehet és bezárul a kapu majd mikor 5000 milliárdot hirtelen 2 év mulva kivennének 1 % os feltörésért az emberek.. ( ki fogja tudni fizetni az állam?) nem igen jön a szigorítás 10-20 30 % os feltörési díjjal vagy tarthatod lejáratig.. reméljük nem így lesz mert én is egy picit "beszívom" de aki ezért adott el lakásokat hogy ilyen papírt vegyen az elég merész.. mire feltöri veszteség nélkül addigra meg már elszálltak újra a lakás árak :D
"államkincstár felületén 9 éves zöldkötvény most 7 % körül van 20 éves meg 6,5 %" Szerinted az ingatlan befektetések a magánszemélyeknél ezzel versenyeznek?
Hosszu állampapír hozam árfolyam nyerseségből és kamatból áll olyanokat tudok venni az államkincstár felületén 9 éves zöldkötvény most 7 % körül van 20 éves meg 6,5 %... ez nem vissza forgatható azaz igen egy pici része kb a hozam fele fix 2,5-3 % körül van a kamata.. az igaz..
"állampapír hosszuak meg leestek erre a szintre és az nem vissza forgatható hozam ( kamatos kamat)" Miért is nem visszaforgatható? Megtiltják?
Törölt felhasználó2023. 06. 15. 15:25
#199271
Sokan kaján vigyorral mentették a pénz 430-400 as árfolyamokon most megnézhetik magukat.. A legrosszabb pánikba kapkodni és menekülni.. Ingatlanjaim nem adtam el talán múlt év őszin lett volna értelme de igazándiból nem igazán már akkor sem alig estek a külvárosi panelek ezért felesleges.. Akkor volt a panelek hozama 5 % körüli most 6,5 és 7 állampapír hosszuak meg leestek erre a szintre és az nem vissza forgatható hozam ( kamatos kamat) mint a bérleti díj ami felér vissza forgatással ( kamatoztat) -8-9 % os éves hozammal! Hülye lennék most már eladni.. ha esne az ingatlan ára és nőne még a bérleti díj még magasabb lesz a hozam ami vissza csalja a befektetőket már aki tud számolni azt mindenképpen vissza csalja.. Várhatjátok a FT gyengülést én nem igen fogadnék erre az elkövetkezendő 2-3 évben...
Ez nem jelentős gyengülés amíg a kamat felár megvan addig erős marad a FT .. Lengyeleknél 6-7 % körül van az alap kamat nálunk 13... még 8-9 is fogná a FT ot nem még a bika sok 13 vagy napi 17-18 % os kamat.. aki azt hiszi a FT ultra gyenge lesz megint az téved.. mert az infla úgy nem lesz megállítva és roncsolja a gazdaságot.... Ezt a kormány és az MNB is tudja . Végig arra számítottam a FT ot stabilizálják bármi áron 2008 ban is ez volt sokszor leírtam ide.. 10-20 ft os sávba lesz tartva erősen ahogy 2008 ban is volt a magas kamatok ugyanis meghozták a hatást és 3-4-5 évig míg le nem esett az infla sabilizálva volt a FT.. Most se lesz ez másként ha nem így lesz akkor viszont kampec a jelenlegi kormánynak és a gazdaságnak végleg. ( török út )
Ők (Matóék, kormány?) lehet nem engedik el, de a piac elengedi. Ma csak néhány galambot eresztettek szélnek a gázárak és az amerikai jegybank részéről, máris esett 6 Ft-ot pár óra alatt. Nálam ez nem a stabilitás és szilárdság jele. Mi lesz ha történik is valami.
nem fogják nagyon elengedni a FT ot.. különben nem lesz letörve az infla.. én 368-380 as sávra számítok még évekig.. A kamatelőny mindig meg lesz tartva különben az infláció követő állampapírokara giga hozamot kell nem csak 2 évig fizetni hanem 8 évig? :)
Törölt felhasználó2023. 06. 15. 14:29
#199267
A döglődő ingatlanpiac ellenére szépen emelkednek a bérleti díjak.. már 6,5-7 % nál járnak a hozamaim.. nem is rossz! Állampapír hozam meg beesett arra számítok ha a sztár infláció követő papír kifut ( év végéig kb.) akkor már más lesz a leányzó fekvése az ingatlanpiacnak is a nagytőkések szemében... Hosszú állampapír hozamok csak 6,5-7 % on állnak és az nem kamatos kamat...
A forint nyilván vissza fog menni a sávjába amint elkezdik csökkenteni a HUF alapkamatyot. Az sem volt "normális" amikor elugrott bőven 400 fölé és az sem az ahol most látjuk 370-körül. Be fog állni. Ha középértéken veszel eurót és befekteted alacsonyabb kamatyra mint ugyanazt a pénzt forintban akkor elvileg a kamatyveszteséged az árfolyamváltozás többé-kevésbé kompenzálja, azaz szinte mindegy melyikben takarítasz meg. pont ezért van mindig kamatyfelár a gyengébb devizán hiszen ki lenne az a bolond aki ugyanolyan kamatyra a kockázatos devizába tenné? Senki. **** Ami nem mindegy az a MIKOR, ha 420-ért vettél eurót akkor szinte biztos hogy sosem jön vissza a veszteséged a forintos befektetéshez képest, mert a kamatykülönbség tovább mélyíti a veszteséget és még nagyobb árfolyamváltozás kell csak hogy egálban legyenek.
https://licit.info/ingatlan/770699 -- Nem rossz!! 8 éve átadott lakóépület. A társasház alapítása és az alapító okirat most készül. -- 75 nm + teremgarázs -- Ha jól értem, akkor ez egy tetőtéri, belső kétszintes lakás. Két erkéllyel!!!! -- 33,3 millió Ft-nál figyelem........ (nem valószínű, hogy lesz 3. szakasz, de mit lehet tudni)
Miert nem kotsz az apossal eltartasi szerzodest? Bekerul a foldhivatalba, nem tudjak lenyulni a "kedves" holgyek. Ugyved minden gond nelkul elkesziti, beadja. Ne varja vele, mindket felnek jo lesz.
Ugyanazt gondolod amit én, mondjuk a 40 milka általában kevés átlagos családnak van, de lehet viszonyítani. 10 milka utan havi 150 ezer megy a lecsóba, az sem kis pénz!
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link