Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
mivel te fejből tudod az összes ostoba sztereotípiát és a mégostobább előítéletet az ingatlanpiacot illetően,, jobban járnál ha könyvet írnál belőlük mivel nagy vevőkörük van úgy meggazdagodhatnál belőle, hogy a Federer is megirigyelné
van aki előnyt tudott jutni a magyar ingatlanpiacon, és korai nyugdíj lehetőséghez jutni belőle te meg gazdasági migrációra kényszerültél közel 50 évesen, úgy hogy nagyon okos vagy ingatlanpiacilag, csak nem volt mozgástered de persze mindenben igazad van, évtizedek óta, most meg aztán pláne bizonyítottan
Ja es ahogy nezem kivalo gazdaszaink vezetoink kitalaltak hogy a nyugat eubol - az ingatlanarak es elhetetlenseg miatt- kiszoritott turistakat idehozzak a londonbol szinten kiszoritott ingatlanbefektetokkel egyutt (ertsd keleti bunozok). Jo kilátások az ingatlanpiacnak. Tovabbi aresest varok Bpen:)
Hosszú évek óta jártunk a környékre, több magyar ismerőshöz, olyanokhoz akik VÁSÁROLTAK ingatlant. Az egyik évtizedekig dolgozott ingatlanossal. Elhiszem hogy nektek atomháború esetén is fel kell beszélni a magyar piacot, van ilyen.
a Murdochnak nem az emigrálás közben jött meg a kedve a zöldségtermesztéshez már itthon is nagyban termelte és terjesztette kitartóan . a fityisz minden háttérintézménye fölösleges épp elég lenne nekik őt olvasni, és tökéletesen megtudhatnák belőle mit kajál örömmel a fityiszbirka
és ebben az idilli helyzetben úgy több a bérlő, mint a sajátban élő, hogy minden bérlő játszi könnyedséggel tudna venni és fenntartani ha akarna, csakhát többen nem akarnak, mint ahányan igen mert Svájcban bérlőnek lenni is jobb mint bérbeadó tulajdonosnak .. ezért aztán a Federer is bérleményben él, mert nem a maga ellensége
Birom, hogy kulfoldikent sokan akar par honap alatt megfejtik az idegen orszag ingatlan sajatossagait (is), es jobban tudjak, mint az oshonosok ( valodi kereslet) :) Ne vedd magadra, a csaladban is van kitantorgo, aki par honap mulva mar tudott mindent, es ebben oktatast is tart a rokonoknak:) Illetve olyan is van, akit evek ota gyozkodtem tobb helyrol Bpen, de o jobban is tudott mindent, es mire raszanta volna magat, mar nem tudott beszallni:) tole a ne izgulj zsebbol kifizetem mondások tetszettek. Szegeny meg 2009 kornyeken ment ki - beleragadva az akkori tapasztalatba- es most jott vissza lathato osszeggel, de egy lakas es egy haz arat rakta ossze ugyesen. Azonban meglepodott, hogy az evfolytarsai haz + 3-4 lakassal birnak... Es most egy helyen dolgoznak... A lenyeg. Kint az olcsobb azert olcsobb mert szarabb is... Vszinu lokacioban
Megzavarhatta a 40 fok a belvárosban, nem számít. Nem mellesleg a kamatok is a töredéke az otthoninak. A bérlés meg egy álom, ennek így kéne mindenhol működnie.
és ennek az idilli állapotnak egyenes következménye, hogy Svájcban a bérlői hányad magasabb mint a tulajdonosi és a saját tulajdonú családi házban lakokon belül évrőlévre nagyobb a részaránya azoknak akik tisztán saját alkalmazotti bérjövedelmükből képzett megtakarításukból lettek háztulajdonosok, miközben a generációkon átívelő vagyonfelhalmozás előnyeit élvezőké meg csökken persze pityú, persze, hantázz még, abba ne hagyd
ez csak az egyik módja az átháríthatatlan banki terhernövekmények áthárításának pont te nem tudnád? mert közvetlen adóztatás nem jó, miközben a közvetett nagyon jól, nagy haszonnal eladható a rendszerfenntartó kulturálisan is nyomoronc kistelepülési szavazóbázis ezt észre sem veszi a fityisz és a dagi okos, nagyon okos
Stimmel. Itt a környéken 1,2M chf körül vannak házak, de a franciáknál az 400k, az olyan agglo távolság. Láttam arrafelé nem egy új építésű ikerház projektet, 450-500k-ért. Ezek már magyar árak, az átlagfizu meg kb 5-6-szoros.
~150ért kapok II külsőn vagy XXII világvégén (esetleg Madárhegy, ami nekem már nem is bp) jobb esetben egy ikert, rossz esetben valami könnyűszerkezetes akármicsodát és mondjuk hiába van N+3/4 szoba, a négyzetméter meg 100 alatti lesz. És ezt is úgy, hogy szerződjünk, gondolom fizessek egy csomót és várjak a soromra amíg elkészül. Hát az ilyet nem szeretem. Kiteszem a pénzt, de amikor átadom, akkor a nevemre kerül a cucc. Sajnálom, bizalmatlan vagyok. Szóval nem érzem azt, hogy mondjuk 150-nel a zsebemben tudnék úgy és olyan helyre költözni, ami tetszik. Tudom. Az igényeket kell hozzáigazítani a pénztárcához. Hát nem. Inkább elvagyok a mostani N+2-ben, aztán előbb utóbb inkább korai nyugdíjazom magam. Ha nem dolgozok, akkor meg nincs full HO és nem kell külön dolgozószoba. Hát én így élem meg a dolgokat.
Ez nem "jólét" hanem nyugati spórolás..:-) Én is kívántam a nagy házakat (pénzem se vót rá) de úgy megb..ta a nagy házakat a rezsipánik hogy ott áll a Reviczky a Korda meg a többi hatalmas ház és a kutyának se kell. Kolléganő is atomjó hatalmas házat árul, le se szarja senki. Nem fogsz 740 ftos gázzal fűteni. Én sem. Én nem tehetek róla hogy így alakult. Alkalmazkodni kell. Én nem vagyok dzsentri kisház, kisnyaraló, kisautó, kis Pmáp.
hát igen az 50 körüliek szoktak is nosztalgiadélutánokat tartani itt, hogy milyen jó is volt a 80-as években számukra a több hetes balatoni nyár, fillérekért csak arról nem szoktak beszélni, hogy az ő nyaralásaik rezsijét akkor is fizette valaki helyettük, mégpedig az a pár százezer család akinek elvették a vagyonát a Rákosi-Kádárék .. erről soha nem akarnak beszélni, de még hallani sem így aztán az sem baj ha ma már érzik a saját bőrükön, hogy milyen a rezsit saját erőből fedezni a rezsin való sírás hasznos, nagyon hasznos, tanulságos és hallgatni édes
Hamarosan indul a túra a Balatonra. ( kb 30 perc ) Feltételezem, hogy megint tele lesz szőke vékony MILF-ekkel. Egyébként amit a múltkor észrevettem, hogy viszonylag sok üzlethelyiségere kikerült az eladó tábla. Ez kb 1 hónapja még nem volt így.
Igen, ez a 60-80 milla elég nagy vízválasztó! A többség a jelenlegi ingatlanának árát ki sem bírná fizetni, az egész élete más dimenzióban mozog. Ez van, júli 29 től úgyis drágul a földhivatali ügyintézés is, nagyon kell a lóvé! Nekem is! 🤑
A lényeg, hogy eddig vitték, tudom, mert pár éve az aggloban is nézelődtem. Most a házakat nézve a fű sem nő, de Bp-n se nagyon, a 22-ben már duplázódott a kínálat. Ez nem lokáció kérdése, hanem durván 80M felett megállt az élet, szvsz.
Hát bakker ne vedd személyeskedésnek, de ha nem ez a jelképe a magyar jólétnek akkor semmi. Üljünk a százmilliós nagyságrendű budai ingatlanban és férjünk bele a rezsilimitbe mert létfontosságú. Szivesen elviccelném de az a gáz hogy igazad van. Sosem volt ekkora jólét, még egy kancsó vizet amíg nem lesz fogyasztasi határos, dzsentrik vagyunk vagy mi az isten!
A "kicsi"(150nm alatt) jó helyen lévő és a rezsi limitbe beleférő házakat felzabálta a piac. Én is hajszálra fértem bele a gáz és villany limitbe. Életfontosságú ez.
A probléma a 120-150M forintra taksált agglos házakkal az, hogy a többség nem ebben az árkategórában keres ingatlant bárhogy is nézzen ki, bármilyen felszereltségű legyen. Inkább a fele annyi kategóriában van kereslet. Egy ingatlan eladásához azért sok érdeklődő, nézelődő kell. Az, hogy pont a te 350-400e Euros ingatlanodba akarjanak beköltözni egy vidéki városkában arra statisztikailag is kisebb az esély mint a fővárosban.
Majdnem mindegyik az Euban, különösen a latinok, de már túl sok minden köt Németországhoz és remek a klíma, ma pl. 26 fok volt koradélután és idén még nem kellett locsolni a kertet.
Tízezrével vennének ki 40-200 milliókat álompapírból a tisztelt befektetők? Egyrészt álombácsinak is lesz hozzá 1-2 szava (mert neki hiányozna ez nagyon), másrészt minimum ez a nagyságrend kell, hogy érdemben bármiféle értelmes ingatlanban gondolkozz.
8% fölött forintban lakáshitelezni, áhh... beszéltük korábban 6-7% környékén kezd élénkülni a dolog (én is ezt tartom normális belépő pontnak) Sajnos a tavaszi lelkesedés után beindultak a zöldnyilak, sikerült ismét rátornázni, meg elhitetni az eladókkal a szállj el kismadárt. Nem jött be. DH becslésnél kíváncsi leszek a tranzakciószámokra, mert be fogunk így esni. Gyorsan ugrottam egyet saját lokációra, röpködnek a millió feletti panel árak, ezek így eladhatatlanok, de feltétlen szükség van az állami "manipulációra". A hitelezés állapotát és irányát látva, meg a kamatkörnyezetet nem gondoltam volna, hogy a 2023 tavaszi arbitrázs és 2024 februári-júliusi vétellel "ennyire" (részben volt csak tudatos) jól jövök ki. Itt nem is feltétlen az ingatlan áráról van szó, inkább a hitellel hogyan tudtam játszani a kifüggesztésig.
Nem haragszom, de nem tudom ezt miért írtad nekem, mert én ilyet nem állítottam. Ellenben amit írtam, arra semmit nem reagáltál. Történetesen, hogy hétvégi ház árát állítottad szembe (Reviczkyvel) belterülettel, ami így erős ferdítés.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link