Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Mindjárt megkapom majd lacikonyhától , hogy a Börzsöny aranya szent, áldott és a hátuljára az lesz írva (Made in China páron meg CCCP lesz az elején) XD.
azt hittem nem érdekes a többi Epiktétos fordítás, de látom, hogy nagyon is .. Más fordításban: "Nem az zavar meg minket,
ami velünk történt, hanem a történtekkel kapcsolatos gondolataink."
(Márton Andrea fordítása) Más fordításban: "Nem a valóság kínozza az embert, hanem a kép, amelyet alkot magának róla." Más
fordításban: "Nem a valóság kínozza az embert, hanem a kép, amelyet
magának alkotott róla." (idézi: Szabó Péter - Merj! Nevess! Szeress!,
247. oldal) Más fordításban: "Az emberek nem a dolgoktól félnek, hanem attól, ahogy látják őket."
Innen a kimozgáshoz is kell 10 év. És akkor leszünk ott, hogy akkor takarítsuk el a romokat . Vissza lépünk, vagy 50 évet, hogy újra kezdhessük. Bocs de én azt nem várom meg... Hal valamilyen csoda fojtán a Börzsöny aranya előkerül és rá van írva, hogy csak kormányváltáskor felhozható , majd akkor :D
Minden rosszindulat nélkül: a nekünk mohács kell mondásnak hatalmas valóságtartalma van. Valahogy nem tudunk hosszútávon szép mcsendesen építkezni, nekünk kardcsörtetés kell, konfliktusok, szembenállás, ellenségek, felelősök. Aztán a politika ezt szolgálja ki mert erre van rezonancia. Lehet pártot építeni gazdasági racionalitással, nemzetközi beilleszkedéssel, közös érdekekkel kampányolva csak nem érdekel senkit. Úgyhogy van ellenségkép meg kurucos ellenállás meg kavarás, meg az ellenséggel barátkozás dafke, aztán majd a romeltakarításon dolgozunk, abban van rutinunk, elég jól is ment amikor kellett. meg operettország díszleteit foltozgatni, végülis minden van ami egy európai országba kell, csak ne nagyon kapargassuk meg a cukormázat milyen erős a tartószerkezet. Hát lesz is böjtje, a matek nem túl rugalmas műfaj. Az eus elszigetelődést majd kimozogjuk valahogy, de ami minden "el lett matekozva" az biza munkás lesz, meg kellemetlen is. Szerintem.
éppencsakhogy visszaértem az akciós csirkefarhát vásárlásból, erre mit találok: "Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények." egy bizonyos ókori görög Epiktétos szövege egy bizonyos Sárosi Gyula fordításában és mennyire de mennyire ontopic itt is ez az öreg görög .. és ki hinné mások is lefordították magyarra, és más magyar szavakat használtak hozzá ..
akkor mégiscsak előfordulhat hogy a szieszta eredeti fogalmazványa mégsem oximoron még egy kicsit sem? hanem csak valami szerényen hibás fogalmazvány a logikai bukfenc kategóriában?
Segítek, mert itt úgy csavarod a szót, hogy 3 bába között elveszik a gyerek... A TÉNYközlés az TÉNY.. ami szubjektívan van torzítva az vagy nyílt hazugság, vagy félreinformáltság, de semmiképpen sem TÉNY!!! Az hogy jogi értelemben azt tekintik ténynek, amit a bíró elfogad az csak a szavak megbszása... Emiatt is ül pár ártatlan ember a rács mögött és túl kevés poltikus aki pedig nem... Esetleg politikus Ön ?
Mindegy is az érzelmi része, ok-okozat. Ezt kellene elengedni hogy szerelmi kérdést csinálunk belőle, hogy de az “én szerelmetes politikusom” nem tévedhet, a “én szerelmetes pártom” bajnok lesz éjjáéjjáó. A matek nem így műkodik.
"Brutális hogy repkednek ki a 20 ezresek egy 4 tagú családnál" Ne kényszeríts rá hogy erről meséljek. Átlagos napon 50et költök. Ha bukok valamin 100 felett. De vannak 500es és egymilliós esték is..ahol lehet navigálok.. túlélek. Szerencsére van hétvége is amikor megúszom és végre bámulhatom a Tvmet.
Jaaa, hát amit írtam abban csak a saját szórakozásom van benne, magán EÜ meg ilyenek ahol tényleg dobálja az ember a fölötted lévő komment szerint a húszasokat nincs benne. :)
Egyre közelebb van de még mindig messze. :) Ausztrália, ott mindenre kell vízum, turistának, letelepedőnek is, most, hogy meglett a záróvizsga lassan elkezdhetem a honosítást intézni ami idő, plusz majd nyelvvizsga jövő év elején. Mindig is szerettem, sohasem utáltam. A kerek 3 év alatt karbantartás címszóval kb. 500e forint ment rá eddig, abból a legnagyobb tétel az idei 52 éves konvektor cseréje volt. Ha a 3 évvel ezelőtti vételárat nézem és most meghirdetném kb. 20-25%-al tudnám eladni a 3 éve folyamatosan figyelt itt eladott lakáshirdetésekhez képest.
Nem sajnalom. Duplara arazva arultak sokan a kinai vackokat a GINOP terhere evekig, a vallalkozok meg vettek tok felesleges kapacitasokat kiepitve. Kozben telepofaval Euztak meg Sorosoztak. Adjak el kinaba es oroszoknak a vackaikat. Az a jovo.... Az EUs penz meg nem hianyzik mert bot meg küllő:)
Ismerős nagymunkagépes cég, siralomház azt mondja. Semmi forgalom, semmi palyázat a vásárlók részere úgyhogy kilatások sem, a tavalyinál messze rosszabb. Költségek meg inkább nagyobbak mint csökkenthetoek.
nemzetkozi cegnel dolgozom es igen, a tavalyi szamokat hozzuk egy elvileg erosen fejlodo szektorban. szerintem meg ezzel is a top ligaban maradunk, de jaj a konkurenseknek.
Dettó. Én vehettem volna x5 újat ha akarok, de sose voltam rajatszos úri gyerek, nekem jó a 15 éves VW is csak mar rozsdal. Brutális hogy repkednek ki a 20 ezresek egy 4 tagú családnál. Semmi urizalas, semmi luxus. Amugy ha van itt valaki iparbol, termelesbol, nem ide ertve( állami szférában dolgozó csókos, avagy nem csókos egyeneket, sem nyugdíjasokat, sem haziurakat. Hanem termelő, iparban lévőket. Ti is eszleltek elég komoly lassulást, vagy csak halucinalok magam körül.?
Most és valószínűleg még egy darabig nem lesz egyszerű (itthon) - szokni kell az árszintet. Talán az állampapíros topikban villogott valaki azzal hogy egyre olcsóbb a kaja :D. Az én pénztárcám nagyon kopik mostanában - persze nyár, holyday - a szolgáltatások/élelmiszer/üzemanyag/táborok/magán EÜ biza azon lepődök meg néha, hogy nem lepődök meg az árakon. A fogyasztási adatokra kíváncsi leszek, szerintem visszatérünk a negatív pályára...
kerdezni szerettelek volna mar egy ideje arrol, hogy milyen a lakasod, hogy szeretted meg? sokat koltottel ra? mennyivel er most tobbet a piacon, mint amikor vetted?
Nincs aranyközépút maximum gazdag szülők akik pénzelik a fiatal felnőttet is... Most direkt összeszámoltam kicsit több, mint 2 évig kuporogtam és ezt követően tavaly szeptember óta (10 hónapja) veszek meg mindent amit szeretnék, ez lehet élmény de lehet tárgy is, eddig 1,37M ment el és még tervben van kb. 1M. (igen, ez az 1M rendelkezésre áll a "nyaralásra"). De utána megint jön a kuporgás, mert a vízumot nem adják ingyen. (fordítás, nyelvvizsga, vízumdíj, ügynök stb.)
Wikipédia/googli szerint igen. De nem mindent lehet googlizni,. És avval villogni. Az oximoron főleg szepirodalomban, Homerosz kezdte használni. Nem lenne szabad koznyelvben használni. Szepirodalomban csak. Mondok peldakat, "fénylő sötétség " Iliász, vagy üvöltő hallgatás, éleseszű ostobaság, etc... Szóval oximoront hagyjuk meg a szépirodalomnak. Én 2km.rol kiszurom, ha valaki csak googlizik és avval probal villogni itt a fórumokon. A Lexikális tudás vagy van, azaz több száz vagy ezer könyvet elolvastal, és muvelodtel, vagy nincs. és azt szinte "csípőből tüzel" azaz a fejből használod. De ha nem olvastál több ezer könyvet el életedben, és nincs meg a Lexikális tudásod, akkor nagyon erőlködés szagú az egész. Szerintem. És nekem ez jön át nálad. Es akkor viszont ha googlizol illik idezojelet használni, de Te nem teszed ezt. Megfigyeltem. Off.
bizonyos peres esetekben azon is múlhat az ítélet,hogy ami elhangzott az tényközlés e vagy vélemény egyes esetekben ez nehezen megállapítható, jelentős terjedelmű irodalma van a dolog bonyolult volta abból is látszik, hogy bizonyos jogászi értelmezés szerint a tényközlés is szükségképpen szubjektív, ugyanúgy mint a vélemény .. de a mi fórumunk nem szakértői és pláne nem jogi, de azért vannak a hétköznapi világban élők által szabad szemmel is jól látható határok sok esetben és vannak akik tudatlanságból vagy mások néha előre megfontolt szándékból némi vélt haszon reményében összekeverik őket a politikusok és egyéb alakok körülöttük sokakat magas szintre képeztek ki ebből
Főleg amikor az "objektív" információban sem lehet bízni és valaki az alapján formál véleményt. Lásd KSH infla :D. Vagy bármilyen adata a propagandaminisztériumból, vagy OV szájából ... Churchill halkan felnevet a sírjában (rossz nyelvek szerint Göbbelsz is)
azért hoztam példaként az "objektív véleményt", mert némileg kapcsolódik a fórum mindennapjaihoz a mindennapi zavarhoz ami a vélemény, a tényközlés és a vélemények eltérő értéke mint fogalmak félreértelmezése gyanánt itt gyakorta fellép
"A vélemény egy személynek, a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. A vélemény, mivel az az individuumtól, annak perspektívájától függő, ezért szükségszerűen szubjektív." emiatt az "objektív vélemény" nem más mint két egymásnak ellentmondó fogalom szoros gondolati egységbe való foglalása, vagyis idegen szóval oximoron
"oximoron iskola példája pl: objektív vélemény súlyosbított esete: tényközlő stílusban megírt objektív vélemény" ❓ Szvsz az oximoronnak a legegyszerűbb jelentése az, hogy ellentmondásos. Pl. Szentháború,
Nem túl jellemző, hogy bőven a szintje alatt él valaki. Nem látok még célbaért embert, de olyanokat igen, akik a huszas évei végén nyugatra mentek valami big tech-hez vagy nagycéghez dolgozni 200-300-500k/év -ért, amiből lehet korrekt színvonalon élni és még félrerakni is. De még ezeknél is látom azt, hogy idővel (1-3-5 év után) még a legkitartóbb is botladozik: hopp egy bicikli 6500-ért, hopp egy tévé (!) 4999-ért, stb... nem évente 1 ilyen fogja bezárni a lehetőségeiket persze. Többeknél látom a FIRE lehetőségét, de a kérdés az hogy valaha megérkeznek-e. Valaki keres, rak is félre, de mindenféle befektetéstől fél, mint ördög a tömjéntől. Túl sokat vont meg magától, tudja hogy mibe került neki ez és nem vállal kockázatot. Pihen a számláján és kész. De ugye az infla egy idő elég nagyokat harap ebből ki , hiába eur/usd/chf.
Na haragudj, de ez klasszikus boomer gondolkodás, hogy a felnőtté váló gyerekről majd apa/anya gondoskodik 50 évesen. Lóf@szt mama (hiába na, szeretem a klasszikusokat idézni)! Nem fog az a kölök belehalni, ha úgy kezdi az életét, ahogy megalapozta magának tanulással. A Z generáció egyébként is az élményekre gyúr már. Ha jól alapozott, akkor lesz élményekben gazdag élete. Ha meg tiktokozásból éreccségizett, akkor mehet valami alacsonyabb presztízsű munkakörbe ("meg lehet élni 56 000 Ft-ból"). Természetesen némi segítség OK, de hogy egy 50-es, bőven a B oldalt pörgetve folytassa az ifjúkori menetelését, hogy ezzel segítse az utódja élményekre gyúrását, az dőreség. ---------------------- A FIRE témához: a lentebbi számokból is látszik, de azért legyen nyilvánvaló: a FIRE sem való mindenkinek. 1) Átlagos vagy az alatti fizuból nem nagyon jön össze. 2) Átlag feletti fizunál lehet róla gondolkodni. Olyan szintű lemondás (megtakarítás) kell hozzá, hogy arra kevesen képesek. Pl. keres a user kb. középvezetői bért havonta, és él 2 évtizedet a beosztottja beosztottjának az életszínvonalán. Erre kevesen képesek.
Gyanitom az számolgat aki belátható távolságban van a céltól, aki üres zsebbel húszévesen mondja az csak álmodozás. De igazándiból nem is a cél a lényeg, hanem hogy érdemes a lehetőségekhez mérten kisebb lábon élni, egyrészt lesz megtkrítás, másrészt nem s lesz alap a magasabb szint. Aztán hogy azon gondolkozol hogy oké, szép megtakarítás van, hogyan tovább, az csk kellemes hozadék. A masik véglet meg a marha jó jövedelemből is hitelekben úszunk, ilyen is van, így is lehet. Nincs recept igazándiból.
Nem ertem. Itt senki szem szamol azzal, hogy mire te egyenesbe jossz, akkor kezdheted elorol, akkor a 2-3 gyerekedre? Aztan mire ok is kifutnak, akkor kezdheted ujra elorol, csak ott vagy 60-hoz kozel?
Természetessen az igények függvényében kell kitalálni, hogy mennyi pénz szükséges havonta +20-30% biztonság szerintem (mosógép akkor is tönkre fog majd menni). A lényeg, hogy a fiatal éveket kell meghúzni pénzügyileg, illetve akkor kell utani amikor lehet olcsón :). A fitala éveket 100% ban végig spórolni sincs értelme, mert akkor meg úgy lesz öreg az ember, hogy nem látta a világot és van akire akkor jön rá az utazhatnék... Hát járókerettel már nehezebb megmászni a piramisokat.. Senki se tudja mi lesz 10-20-30 év múlva.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link