Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
a társasház intézménye a modern városi élet terméke a magyar társasházi törvény 1923 végén lett beterjesztve, a beterjesztő hangsúlyozta az ideiglenes szándékot, aztán majd kb 50 évig változatlan maradt, később is kisebb férceléseken esett csak át, sokkal jobbat más országokban sem izzadtak még ki . ha mindenki két körrel gazdagabb lenne nálad a társasházban ahol élsz, vajon jól éreznéd e magad vagy esetleg azzal a gondolattal kelnél-feküdnél, hogy mi a faszt keresel ott? utáltnak vagy utálónak jobb lenni? . igen, a társasház intézménye az éppen 100 évvel ezelőtti születése óta különféle esetleges gondokkal terhelt, így konfliktusok forrása lehet de lehet legalább jókat csámcsogni pl. a gyengébb anyagi lehetőségekkel bíró szomszédokon, ami ugyebár nem kicsit lélekemelő, és még az is élhet vele aki önálló családi házban lakik
Nekem most speciel azt is el kellett magyaráznom a tulajnak, hogy ha van melléképület az ingatlanon, és ha jön egy hiteles vevő de a melléképület nincs rajta a térképmásolaton, akkor azt nem fogja belevenni a banki értíkbecslő vagy lefelé húzza. Na meg olyan is van hogy az egész ingatlan nem ott van ahol kellene lennie vagy ne adj isten nincs rajta a térképmásolaton akkor szevasz. Jött a válasz, hogy az az ő baja ha kifizette a foglalót. Azért elmondtam, hogy ha én ilyen ingatlant vennék véletlenül akkor nem feltétlenül könyvelném el annak, hogy jaaa ..így jártam.
Igen, pontosan ez a gond itt is, meg a 80 négyzetméteres budapesti belvárosi körfolyosósban csirkefarháton tengődő nyugdíjas nénivel is (nem egyet ismerek) sajnos....
Az igaz, hogy kifut a prémium állampapír magas kamatya jövő tavasszal és keresni kezdi a helyét ez a NEM KICSI pénztömeg, de kétlem hogy a jelenlegi/akkori lakásárszintek vonzók lesznek egy befektetőnek beszállóra. Nekem biztosan nem. Esetleg egy minőségi cserét megfontolok, de még abban se vagyok biztos. **** Viszont az is igaz hogy bármi másnál meg ott a 28% adó a kamatyjövedelemre ahogy előbb írtam...
https://www.portfolio.hu/befektetes/20240620/eldolt-marad-a-szocho-a-megtakaritasoknal-693637 2023. júliustól a kamatjövedelmek után a 15% személyi jövedelemadó (szja) mellett még 13% szociális hozzájárulási adót (szochót) is fizetnünk kell, vagyis a keletkező nyereséget összességében 28% adó terheli. A kérdéses jogszabály alapján ugyanis a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény is változik: gyakorlatilag törvénybe foglalják a kamatjövedelmek után fizetendő szociális hozzájárulási adót is. Viszont az a kitétel már nem szerepel az új jogszabályban, hogy ez csak a veszélyhelyzet idejére lenne érvényben.VAGYIS A KAMATJÖVEDELMEK UTÁN FIZETETT SZOCHO EGY ÁTMENETI ADÓNEMBŐL VÉGLEGES TEHERRÉ VÁLT.
Itt ugye az van, hogy együtt kéne érezni azokkal, akiknek nincs pénzük korszerű, modern (vagy akár csak jó) állapotú ingatlanban élni. Ha valaki nekik tanácsolja, hogy költözzenek el panelba, külvárosba, akárhova akkor a többség zsebében kinyílik a bicska. Azokkal meg ki fog együttérezni, akiknek meg van pénze rá, de a többi tulajdonosnak meg nincs? Velük miért nem érez együtt senki? Magyar, kádári néplélek.
Én olyannal szembesültem, amikor valakit szembesítettem a jó lokáció fogalmával! Totál tévedésben volt a rokon, kb mint az itteni bicskei eladó és portékája.
Lehet sarlatán vagyok. Viszont tavaly 2 ismerősnél 100-300e Ft difivel eltaláltam a banki értékbecsült árat. Pedig az 1-ik családi ház volt. 😃Valahogy így is jött a felkérés. De most nem tetszett a tulajnak az én árképzésem.😃😃😃Na jó persze én nem újból előállítási árral kalkulálok😃😃😃
Titkon remélem hogy nálunk a kis társasházban esetleg eladó sorba kerül pár ingatlan, rámennék arra, hogy összeszedjek 20-30-40% tulajdont aztán utána végre rendben mennének a dolgok. :D
Amikor az ismerős meghirdette luxusingatlanját csillagászati áron, én azt mondtam, ezt ennyiért soha nem adják el. Most meg elkelt. Igaz, nem tudom, mennyit engedtek a meghirdetett árból, de úgy látszik, valaki hajlandó volt a luxusért felárat fizetni. Nem spóroltak az anyagokon, sem a berendezésen. A srác valamikor rendőr volt, aztán nekiállt használt autókkal kereskedni. Volt, mikor 3 kamion szállította külföldről a kocsikat, az ismeretsége meg meg volt hozzá, hogy lepapírozzák. Még a babakocsijuk is "gucci" volt. :-)
Adásvételi szezonális hatás. Nyáron inkább eladni érdemes, míg télen a szürke, lehangoló hónapokban vásárolni, legalábbis én többször a téli időszakban vásároltam ingatlanokat jó nagy alkukkal. Ilyenkor a természet is válságban van. Válságban vásárolni, Mániában tartani. ✔️
Azt gondolják, sarlatán vagy, nem értékbecslő? Elkótyavetyélnéd az ékszerdobozt?
Törölt felhasználó2024. 06. 20. 07:18
#222900
Ugye én ilyen emelkedés váró vagyok már régóta a magas ingatlan kitettségem okán. Viszont minden szóbajöhető ingatlant ..a sajátomat is mindig megpróbálom kivülállóként értékelni. Közel sem vagyok egy nagy guru de szeretem az ingatlanokat nézegetni Hétvégén megkértek családon belül, hogy nézzek rá egy ingatlanra és becsüljem meg mennyit ér mert el akarnák adni.Előre szóltam, hogy nem biztos, hogy azt a számit fogom mondani amit hallani akarnak. Nagy valószínűséggel soha többet nem fogok felkérést kapni😃 Ki járt már úgy, hogy majdnem elzavarták a francba amikor őszinte volt? 😃😃😃
Még jobban le fogják nyomatni? Az komoly lenne. 😃 Van miből hitelezni nagyon nagyon sok pénz landolt a bankrendszerben. Úgy tűnik előre kifizették már a révészt.
Van az emberi természetnek egy olyan része, hogy ha vesz vagy elad valamit, akkor még utólag is nézegeti az adott termék árát, hogy ő most jó vagy rossz üzletet kötött. Jelenleg én is monitorozom az eladott ingatlanom lokációjának változását. Most úgy látom közel 5-10% az amit rövid idén belül bukhattam.December januárban az általam számolt ár alatt 10%-al kaptam ajánlatokat.Rengeteg érdeklődő jött. Végül az adásvétel pár hónappal később az általam számolt áron kötődött. A lokációmban szépen kitakarították a vevők a kínálatot tél óta. Most nyár elejére már az a jellemző, hogy minimum 10%-al drágultak az árak 3 hónap alatt. Sok hirdetésekben már megjelent a szöveg, hogy az ár nem alkuképes vagy minimális alku van. Korábban azt gondoltam, hogy ez az ár még túl magas viszont az új belépők is kezdenek kikopni a piacról. Úgy tűnik az emelt áron is van kereslet jelenleg. Érzékelésre tehát 20%-os az áremelkedési ütem van. Ami elég komolynak néz ki. A tavalyi évvel meg nem is érdemes összehasonlítani a dolgot. Nyilvánvalóan ez csak egy kiragadott dolog az én zöldövezeti lokációmban, viszont a következtetésem az hogy nagyjából kezd hasonló lenni a piac mint a 2018-19 években vagy 21-ben a covid után.Nem mondom hogy ez biztos mindenhol így lenne Bp-en. Én most ezt érzékelem. Ha valaki elhiszi elhiszi ha nem nem. Én úgy gondoltam korábban, hogy Bp alulértékelt az agglohoz és vidékhez képest is. Itt volt a Covid meg a piac lefagyás is. Szóval ha tőzsdeként tekintetek a dologra van benne kitörési lehetőség. Valami szerintem mocorog.
Vagy pedig esetleg,,de talán csak esetleg, nem veszünk hanem fialtatjuk az árát. Mert úgy ikicsit más a matek mint a “ha akkor vettem volna ahogy pisti mondta, nem pedig befőttesüvegben nézegetem a húszerzeseket” matekja esetén. Pláne ha azt nézem hogy jó ötlet volt e kiszálnom ingatlankból 22 nyarán. (Tudom, nem ezt mondtad, de talán én is mondhatok.)
Az viszont vicces, hogy 2004 ota +6%. 20 ev kemeny munkaja a Feri-Viki duonak. Valami egeszen vicces, hogy a valasztok ezt a politikai elitet 20 eve tamogatjak. Fenomenalisan ostoba tipli suttyók vagyunk:) :) :)
Latom tovabbra sem esik le a DRÁGA fogalma:) :) Talan eccer majd eljon az ido, es leesik, hogy a draga azt jelenti, hogy a jovedelmedbol kevesebbet tudsz venni(kisebb a forgalom/fogyasztas) ha olcso, akkor tobbet (nagyobb is a kereslet). Tehat ha csorosodunk, egyre draga lesz az ingatlan addig a pontig, amig olyan csorok nem leszunk, hogy tomegesen el kell adni. Latom ez az osszefugges nem igazan esik le.
Aha ertem. Irjunk le olyat, amit nem mondtam, majd cafoljuk:) Aki lakast akar venni, nem erdemes varnia tovabbi esere. Ezt irtam 2023 nyaratol. Hol tevedtem? Kepzeld, az elmúlt 50 evben mindig voltak jobb befektetesek hozsmban, mint az ingatal. Meg rosszabak is:)
Szoval a lakás jobb ötlet volt mint asztalfiókban tartani az árát azt mondod? hát igazad lett. El kell ismerjem. Kár hogy nem léteznek úgynevezett befektetések amik több mint két év alatt termelhettek volna valamit, hívjuk ezt az elméleti fantazmagőriat mondjuk hozamnak, amivel összevethetnénk az akkori és a mostani újlakás árakat. Megkönnyiti a dolgot hogy az akkor vett lakás a mostani új lakással teljesen azonos minden tekintetben, így a mostani árakat vehetjük úgy hogy a két évvel ezelőtti lakás árával összevethető. De hagyjuk is a fantáziálást, úgyis csak az újlakás és az asztalfiók létezik.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link