Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Nem vetekszik. Egy régi gangosban levő lakást teljesen más dimenzióban lehet felújítani mint egy panelt. Falak, aljzat, gépészet, stb. A panel annak jó aki kicsit akar rákölteni, aki igényes lakást akar annak kevés.
Pont a te bratyód rítta össze a családodat, hogy neki dobják össze az önerőt, pedig nagy fizuja volt, csak várnia kellett volna egy kicsit meg spórolni. De neki akkor és "most" kellett a "kégli". Ehhez képest az itteni "sírók" is felvehetnék a babavárót, de nem teszik, mert inkább kivárnák meg összespórolnák, csak hogy ne kelljen a közösből megtámogatott hitelkével élniük 20 évet... annyi a problémájuk, hogy nincs igazán értelme spórolgatni, mert a sok léhűtőt megtolja az állam mindenféle támogatással meg ingyenhitellel, a túlórából megkeresett kis extra megtakarításocska meg elinflálódik. Neked is fáj már a hátad a sok ingyenpénztől, remélem jól megy a múltkor emlegetett közteherviselés is. Azért mi így szeretünk...
Törölt felhasználó2019. 11. 04. 23:55
Törölt hozzászólás
#51371
Törölt felhasználó2019. 11. 04. 23:54
Előzmény:
törölt hozzászólás
#51370
Én tudom mennyit kell kaparni egy első lakáshoz és azt is tudom, hogy most fiatal rokon, igaz vidéken de mennyire könnyen jutott első kéglihez. Jó, jön a gyerek nemsokára náluk, de hát normális emberek eleve gondolkodnak gyerekvállalásban. Csak az igazságérzet bennem megmozdul, mikor olvasom meg hallom a sok ostobát, amikor jönnek, hogy nekik milyen rossz, miközben csak lusták vagy ostobák vagy ők úgymond igényesek és mindenféle sz.rba ők nem költöznek. Ja meg hosszú távra ők nem adósodnak el, mert nyilván régebben pár éves hiteleket vettek fel az emberek és csak most és csak őnekik kell 20évre eladósodni. Bmeg, hogy milyen ostoba emberek vannak mostanság. A nagy igazságtalanságok, kb mint az ismerős vállalkozó, aki elment nyugdíjba és tele pofával ordít meg panaszkodik, hogy a mocskos qrva kurmány meg mindenki, neki sokkal több járna, ő ledolgozta az életét, fizette a tb-t. Igen és kérdezem tőle, hogy minimálbér + zsebbe csúszó volt a modellje egész életében 90 után ugye? Menjek a p.csába mert ő éhenhal ennyi pénzből. Na jól van, még egy idióta és mennyi ilyen lesz most, amikor a katások mennek majd nyugdíjba. Nem azt vitatom, hogy kevés a nyugdíja, hanem azt, hogy miért járna neki több, amikor nem volt befizetése sem? Akinek az úri igény szintjének nem felel meg kezdő lakásnak egy 50-es panel, az így járt, erre ezt tudom mondani. Bár nincs hiány bérlőből, de az ilyeneknek kiadom szívesen a nem panel lakásomat, ha majd megüresedik, ennyit tudok segíteni :)
ezzel a hol a helyed stílussal otthon próbálkozz Tibike. Pár év lehet köztünk de iszonyú fáradt a stílusod és a gondolkodásod, lenke néni. Vajon nem az a sötét aki kivetíti a klisés tévképzeteit mindenkire, akivel nem egyezik a véleménye? Nem érint a lakhatás problémája megnyugtatlak, és csak sajnálom őszintén akinek a panel kell hogy jelentse a célt. Neked jó volt, ugye nem kell hogy mindenkinek jó legyen. Egyébként valahol jogos a belső félelmed, szerintem beszoptad a nyáron hogy nem sikerült eladnod a szuperkéglid. Persze megmagyaráztad, hogy hirtelen eszedbe jutott van egy garázsod és annak a kiadási hozamát is beleszámolva már jó lesz minden, és pár perc leforgása alatt változtattál ellentétes véleményre. Sajna ez van, picit most nézegetheted a csökkenő nominális árakat, de ezt viselhetnéd elegánsabban.
az érthető fogalmazás pénzbe kerül? vagy miért spórolsz vele? milyen villanyszerelő? erős vagy gyenge áram? sajnos elég sok szaki van a segédmunkás szintjén, akiket csak azért engednek a veszélyes üzem közelébe, mert papírja van róla, hogyha agyoncsapja az áram, akkor vállalja érte a felelősséget
Iszonyú sötét vagy. Tipikus mai generáció, nekik minden jár és ha nem kapnak meg mindent azonnal, akkor rínak minden fórumban. Miközben ott a lehetőség a sok ostoba előtt, de hát ők urak, ők panelba nem költöznek első lakásként. Majd az élet téged is megtanít arra, hogy hol a helyed.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link