Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
. Melyik "annál"? Mert én csak a cég arbevetelere vonatkozó kritériumok lezart üzleti évet, és keszfizetokezesseg kötelezettséget láttam. Már aszechenyi hitelek óta... Attól hogy valaki keszfizetokezes attól nem jelenti azt hogy van a birtokában 100 milliós hitelre egy 1/1 és 100 millióra értékelt ingatlan!! . Sőt 0 db zéró ingatlan lehet a tulajdonod an akkor is simán kaphatsz. De linkeld azt a közzététel részt, hogyahol inhatlanfedeztre kaphatsz beruhazasi hitelt kérlek.!!! Mert ne keverd a keszfizetokezessegel. Mit csinálnak a zsivány ügyvezetővel?? eladjak egy Római rabszolgapiacon 10000 sesterciusért ha a pénz elparolgott??? 🤣 Tényleg érdekel. Mert látok környezetben egyet s mást. És nem tudok róla hogy lenne 1/1 nagymértékű ingatlan feltétel. A cég árbevétel a feltétel. Az árbevétel az meg, khmmm, az humbug. Az adozott profit az már lenne valami. Na mindegy engem nem érint, csak mint minden ez is érdekel. Ha állítottál valamit alá tudod tamasztani linkel azt megköszoném. Meg akkor minek a Gartintiqa? Naa?
Az meg akkor az erdekes kerdes, hogy amibe beleforgatnad a penzt, az biztosan alacsonyabb utemben fog-e dragulni, mint ami(ke)t eladsz. Ebben is van riziko. Bar en arra fogadnek inkabb, hogy a dragabb lakasok ara enyhebben tud most novekedni. Tehat egy ideig arra fogadnek inkabb, hogy a javadra dolgozik az ido. Az meg ha keresel es talalsz egesz konkret celpontot, az sokat fog dobni a terved veglegesitesen.
Mi a "gondod" a kogikával? Durván emelkednek Debrecenben az árak, tartok tőle, ha most kiszálok nem legelem le az emelkedés zömét. Szerintem még van penne potenciál kb május végéig biztosan. Szeptemberben kezdi működését a BMW, rosszat az sem fog tenni a piacnak. 100 nm körüli újszerű/új a cél valanelyik "hegyi" részen, pl. ahol most is élek. II. ker.
Én nem tudok adni jó tanácsot. Őszintén mondom, hogy tényleg nagy szerepe van a szerencsének abban, hogy mi lesz. Egyik forgatókönyv, hogy év feléig kitart a masszív kereslet. Másik forgatókönyv, hogy hamarabb végetér. Arra erősen mernék fogadni, hogy a kereslet viszonylag hirtelen fog megállni, de az idejét nem merném becsülni. Én azt gondolom, hogy nagyon hamar eljöhet ez a pont, de a piaci szereplők tipikusan azt várják, hogy nyárig tart ki. Debrecenről végképp nem merek nyilatkozni. Egyedül talán annyit, hogy ami helyeket szoktam nézni hirdetési árváltozás szempontjából, ott Debrecenben volt messze a legnagyobb hirdetési áremelkedés januárban. Míg pl. Budapesten már konszolidálódik a hirdetési áremelés üteme. (Félreértések elkerülése végett: emelkedett, de kissebb ütemben, mint decemberben)
Ez egy jó kérdés, nem is nagyon tudok konkrét választ adni rá. Talán amikor csak heti egy ajánlatot kapok és nem ötöt. Engem semmilyen kényszer nem hajt, hogy bármit is eladjak, egyikben sem élek. Jórészt Debrecenben vannak, Te most sürgetnéd ott az eladást..??
És mikor fogod azt gondolni, hogy meglett az ideális ár? Ha már nem jön senki, vagy nem jön újabb ajánlat 1-2 hétig? Ilyenkor adott esetben megkeresed a legutóbbi ajánlattevőt, vagy mi a taktika?
"Ez inkább a kivétel, mint a többség." Természetesen, én elsősorban a tőkeerős vállalkozókat látom, a többségre viszont igaz, amit mondtál. Spiller Dubaiban mindenféle náció vásárolt, rengeteg EU-s polgár is. Sokan az adókörnyezet miatt telepedtek le ott, ilyen szempontból nagyon vonzó helyszín. Placi82 Annál a vállalkozói hitelnél saját ingatlanfedezet kell, nem tudsz elfutni következmények nélkül.
Annak azért van egy technikája, hogy az ember hogy lövi be egy lakás árát. Na ez a mostani időkben nagyon nem könnyű. Már kb 20-25 % -ot emeltem mióta hirdetem, pedig már akkor sem gondoltam olcsónak. De jönnek és nézik, már többször megajánlották a hirdetési árat, de nem adtam oda, inkább emeltem... Több lakást árulok. Persze pofára is eshetek, benne van, de ez egy ilyen játák...
Ha hatalmas az erdeklodes, akkor hogyhogy nem adtad meg el? Az, hogy 3%, onmagaban nem sokat mond, mert egyreszt szegmensek, masreszt meg januar tavaly is relativ eros volt. Tehat az ahhoz kepest +3% az erosebb, csak epp nem sokkal.
Ja és izomman ki mondta az 1 lezárt üzleti év és nagyon nagyon fulll laza szabályok alapjam piaci kamat alatt kB 3% on vett lakás 10 év alatt kiadva kitermeli a lakás vételárat.??? Ebbe csak te gondolkodol. Én ezt nem mondtam. Én azt mondtam hogy ha mikro vallakozo fodrász akkor vegyen hajszaritot meg drága fodrász széket. Ingatlant magának ne vegyen már a szinte semmire.... Azt majd vegyen a keresetebol, a haszonbol. Arra való vazze!
Hulyeseget te beszélsz.. Azért mert én ha atlagjozsika be megyek a bankba megnezik az eltartottak szamat feleség éppen gyesen van-e, akkor már bukó, milyen szektorban dolgozok, kb most olyan 7-8%on?? vehetek fel hiteleket ha megfelek a JTM nek azaz 500 ezres törlesztő esetén kell 1 milliós nettó egy mittudomen 55m2 és Kelenföldi panelhez. Mwet ugye van jövedelem fék 50 vagy 60%? A max felveheto lové pajatas. A másik a mikro valalkozasnak meg kell 1 lezárt üzleti év kell, arbevwtlwt meg annyit produkál bárki amennyit akar. :) és nagyon nagyon laza a feltételek, és csak 3?%os a kamat, és senki nem ker tőled 800 vagy 1. Milliós nettó fizut mint az átlag Józsi esetén. és az állami Garantiqa vállal garanciát a hiteledre🤣🤣 Csak nem érintett tetszik lenni??? Tévedés jogát fenntartom. Tessék kijavitani. Hajrá!! Van pár ismerősöm aki " futyulonrezfanfutyulo Kft re nem túl acelos cégre akkora fejlesztési hitelt kapott hogy helyből leultem a székre mikor megmondtam mennyi az annyi.....Ertem én hogy jó a valallkozas fejlesztés, de a szigorúbb szabályok nem ártanának mert itt ez Magyarország.....sok a vakmerő zsivány. Aztán végén még a cehhet valakinek állni kell, miközben a cég már a holdban van. Túl pesszimista vagyok? Vagy inkább realista, ismerem én az embereket.
"Vidéken Budapest vonzáskörzete, Veszprém, Sopron és Debrecen panellakásai a legdrágábbak, a legolcsóbbak listáját pedig továbbra is az ózdi, komlói és salgótarjáni lakások vezetik – derül ki az OTP Ingatlanpont friss lakótelepi körképéből."
Az eredeti forras: Rekordszintek közelében az új lakások iránti kereslet, az árak is csúcsokat döntenek - Ingatlan.com - Tudástár "Míg az eladó használt lakásoknál és házaknál éves szinten 3 százalékkal nőtt a kereslet januárban, addig az új építésűeknél 73 százalékkal több telefonos érdeklődést mért az ingatlan.com. " Huha, az a hasznalt erdeklodes aztan repulorajt. :D A masik amit nem ertek, hogy egyszer mar februar elejen azt mondta az ingatlan.com, hogy 80% az emelkedes uj epitesueknel es 8% a hasznaltaknal. Mi tortent? Ujraszamolast kertek?
Ez az egy hozzászólásom volt mentem is , lassan indul a lakás felújítás melóm ezerrel szép napot sok sikert mindenkinek! (csak beköszöntem egy troll hozzászólással ahogy lenni szokott ;-)
Akkora de akkora baromságot beszélsz már megint ferdítetek. (ahogy lenni szokott megy a lázítás ferdítés és hülyítés ) Utána néztem a számoknak 10 évre veheted fel a hitelt 3 % fixként vállalkozóként. 50 mfT ot 10 éves futamidőre 482 e ft ért adnak havonta ennyi a törlesztő! Adjál már ki egy Pesti ingatlant ennyiért? jó ha fele ennyiért kiadod .! Hogy ez nem viszi fel az ingatlan árat az fix! ( 100 milliónál meg 964 e ft a havi tölresztő! a rövid futamidő miatt!)
Van vakmajomnak egy cikke 2 napja íródott. Pont arról ír hogy a céges mikrohitelek a fix 3%os bol amit nem eszköz vásárlásra fordítanak a mikro és kis cégek, hanem lakás trezorba fektetik.!! A világ bulija fix 3%on államilag dotalt, garantált hitelen, lakásokat venni, és 50 vagy 100 milliót is fel lehet rántani. Erre egyszer már utaltam, hogy a céges államilag dotalt beruhazasi hitelesek nagyon nagyon befolyásolják a lakaspiacot. Mert bizony ilyen típusu céges hitelek öl nincs tiltva lakás vásárlása, Nem az átlag Józsik verik fel így taknyosra az ingatlan árakat. Nem tudtam belinkelni a cikket, aki tudja az ha akarja linkelje. 2 nappal ezelőtti vakmajom bejegyzés. Sok mindenben nem értek vele egyet, de evvel a cikkel. 100%osan mert már 2 éve is mondtam ezt a jelenséget.
sokféle gén van sokféle beleívodással mindenkit azok katyvasza mozgat. Pár éve olcsók voltak a Dubai ingatlanok azóta emelkedtek ukránok, oroszok, kínaiak miatt, magyarok is veszegették. Dubai kb 3 hónapig élhető normálisan egy európai embernek. A "Réka" az vett ingatlant vagy bérel. Mert ebből is láthatóak a gének. Jó pénzek vannak ott ha van speciális tudásod.
Ez inkább a kivétel, mint a többség. A +1-2 panelnyi vagyonnal rendelkezők nagyobb része betonba önti a pénzét. Vannak kevesen (jelentős vagyonnal), akik persze sokkal szofisztikáltabban dolgoznak. Ha a valamibe befektetők számát nézem, akkor tégla. Ha az összvagyont, akkor persze a kevés, de sokkal nagyobb vagyonnal rendelkező jelentősen módosíthat a képen. Szerintem.
"Mert a magyar ember eddig lát alapvetően és ez ivódott bele a génjeinkbe is: a tégla, a beton, csak a megfogható. Pénzügyi oktatás nincs, a befektetési ismeretek konvergálnak a nullához és azt hiszem ez így is fog maradni örökre kb. Különböző pénzpiaci eszközök? Lol." Ezt azért árnyalni szükséges. Ma már van egy elég népes és anyagilag erős réteg, amely ezermilliárdos nagyságrendben fektet be külföldön. Olyan sokan és annyi tőkével, hogy vállalkozóknak dolgozó ügyviteli szolgáltatást nyújtó cégek, ingatlanirodák sora jön létre a kiszolgálásukra. Csak példaként: említettem már, hogy a feleségem a Barackcsapat online videóira edz (én is), a csajok edzésvideóit készítő Réka kiköltözött a párjával Dubaiba, ott gyárt tartalmat az adómentes környezet miatt. Ebből éves szinten százmilliós bevételre tesz szert, nem mindegy, mennyi marad a zsebében.
Reméljük, hogy ez is csak egy fricska az amerikai pompomfejű ellen. Mert ha ezt a jóember valóban végig is viszi (sajnos kinézek belőle mindent és az ellentettjét is), akkor lesz még EU-ban ne mulass. Igazán lehetne már egy olya VH ami nem EU-ban robban ki a nagyhatalmak között... Oroszország keleti parjainál "kőhajításnyi" távolságra vannak egymástól, mégis Európában kellett ezt lejátszani... csodás...
Geopolitikai kockazat ingatlanok teren: "A német elhárítás szerda kora este már azt szivárogtatta, hogy az amerikai kormány felajánlotta az orosznak: a hidegháború előtti területre vonulnak vissza az amerikai katonák, lényegében feladva a NATO-bővítéskor szerzett szövetségesek védelmét."
Mert a magyar ember eddig lát alapvetően és ez ivódott bele a génjeinkbe is: a tégla, a beton, csak a megfogható. Pénzügyi oktatás nincs, a befektetési ismeretek konvergálnak a nullához és azt hiszem ez így is fog maradni örökre kb. Különböző pénzpiaci eszközök? Lol. Ha megveszed a téglát, akkor az 5 év múlva is tégla, nem tudják ellopni olyan könnyen és elveszteni se tudod, mert hát nem esik ki a zsebedből és az árfolyam sem mozog annyira. Pedig de. Csak a tőzsdén ott van hogy épp mennyit ér, mutatja is szépen egy korrekt számmal és egyébként annyiért el is tudod adni. Egy téglánál nincs kiírva a szám, gondolhatsz bármit is, az hogy reálinfla van/volt/lesz az meg nem számít. Azért vannak időszakok bőven, amikor a tégla jobban hoz, mint a tőzsde általában.
Nem vagyok nagy ingatlanos, Párizs környékét ismerem egy kicsit, meg Pestet, mert itt lakok. Ahogy nézem a mostani négyzetméterárak a pesti peneleknél nagyjából elérték a Párizs külvárosaiban mérhető árakat. Ott a lakás megszerzése kicsit többe kerül mint itt, mert magasabb az illeték/ügyvédi kltsg, de a különbség nem lényeges. A lakás ára ugyanaz nagyjából. Ugyanakkor, ha kiadom a lakást, ott kaphatok havi 800-900 EUR-t, itthon pedig nagyjából 500 EUR-t. Gondolom Nyugat-Európa más részein is ez a helyzet. Miért vesz valaki kiadásra itt Pesten lakást ezek után?
Amennyiben véget ér a háború a szomszédban, kíváncsian várom, hogy milyen hatással lesz a Budapesti lakáspiacra beleértve a bérleti piacot is. Arra számolok, hogy többen visszatérnek majd, ha normalizálódik a helyzet. (vannak akik bérleményben élnek, mások vásároltak). Ha pénzzel akarnak visszatérni akkor lesz több eladó is. A bérleményeknél pedig több felszabadul majd.
Ha igazak az ingatlan.com számai, akkor ma Budapesten ugyanannyi eladó lakás van, mint január elején. Ezen érdemes elgondolkodni, mert ha valóban van piac, és sok az eladás, akkor ez azt jelenti, hogy kitáraznak a népek már ezen az áron.
"nem egészen. Az önkormányzatok hatáskörébe rendelte lásd terézváros." Nekünk a baloldali önkormányzatok jelentették a veszélyt, a kisbefektetők elleni fellépés (és ezáltal a szállodatulajdonosok megtámogatása) kiemelt törekvésük. Ezt támogatják - ahogyan maguk is fogalmaznak - "nemzetközi együttműködés részeként" az érintett médiumok százai a különböző országokban. Nehéz elhinni, hogy a Körúton belül dolgozó Telex szerkesztőségében senkinek semmi nem tűnt fel abból, hogy Soproni polgármestersége alatt tucatnyi hatalmas szálloda lett átadva a főváros második legkisebb kerületében. De úgy látom, van, aki szerint ez is csak véletlen lehet, mint az összes többi. 😂 A romkocsmák csak kis részét adják a rövid távra kiadott lakások forgalmának (közülük sokan inkább a hostelekbe mennek olcsón), de még ez is csökkenő trendet mutat. Budapest látnivalói hozzák a turisták közel 100 százalékát.
"2 hete 2 érdeklődőből 2 akarta megvenni azt a házat amit tavaly kb 30 helyszíni érdeklődőből egy sem." akkor most megvették, vagy licit volt? 70 millió, új építésű... ugye viccelsz ? Almádi- Füred vonal lassan a telekár lesz ennyi (belterület, közművek... 50-65 között hirdetnek)
"Nekem is eltűnt szinte minden a hirdetésfigyelőkből... Sejtettem ősszel, hogy a PMÁP eső jórészt ingatlanokra fog hullni, ezért is spájzoltam még novemberben egy kismásfelest." Gratulálok 👍 Én január közepén fogtam meg az akkori árat 2 szobás lakás formájában. Mostmár, jelen helyzetben ilyen jó minőségű lakást nem kapnék a piacon. Ráadásul még kínálat se igen van. Jól döntöttünk. A maradék PMÁP -al (Április 22-i lajáratúak) veszek még egy lakást. Viszont ha nem jön össze akkor garázs vételek lesznek. Meglátjuk.
Jónak tűnik még a chf. Most viszonylag jó az árfolyama, 425,- körül. Pár hete még 446,- körül volt. Ingatlanosom is mesélte hogy jelentősen felpörgött a forgalom. Hiába, a tőke keresi a jobb hozamot.
Tegnap láttam egy reel videót ami elgondolkodtatott. Egy coach (gazdasági ügyekben szegény embereknek, őszintén megmondva az igazságo típusú), hogy érdemes e inkább bérelni hosszú távon , erre azt mondta zanzásítva: "életed 25 életévétől 70éves korodig vagy amíg meg nem halsz a bérleményed ára folyamatossan emelkedni fog (inflációval vagy afelett,de folyamatossan emelkedni fog ez biztos). Szemben azzal hogyha felveszel egy hitelt egy most "aránylag" drága lakásra, még akkor is, hogyha jelenleg piaci ár fölött veszed, és nem a legjobb kamatok mellett, egy idő után a bérleményre fizetett költséged utol fogja érni (felételezve, hogy fixálva vetted fel 15-25 évre) így a költségvetésedben a legdrágább tételt tudod inflációtól "függetleníteni", ami egy hatalmas plussz. Ezen az alapon fogom én is újra gondolni, hogy hogyan viszonyulok ahhoz, hogy vegye e itt németországban lakást vagy ne. (ok szerencsés helyzetben vagyok, mert eddig 5 év alatt a bérleti díjj nem emelkedett, egyedül a fűtési költség növekedett +40€-t. (ami a pár évvel ezelőtti gázárakhoz képest semmi). Így azt kell mondanom, hogy saját célra, hosszú távra,stabil bevétel és cash flow mellett NEM venni lakást nem megfontolt döntés. Persze előfordulhatnak kivételek, ha valaki annyira olcsón vesz ki (pl szobát) vagy olyan drága az ingaltan, hogy 50 év alatt se tudná kifizetni , bár akkor valószínűleg a bérleményt se tudá abban a lokációban kifizetni.
En pont az ellenkezojet tapasztalom. Tavaly ev vegen 1 heten belul elment minden, ami korrektul volt arazva, most meg ahhoz kepest joval lassabb a mozgas. Persze azota a korrekt arazas egy fokkal feljebb van. Viszont ez be is lassitotta jelentosen a forgast. Mas-mas szegmensekben teljesen eltero dolgokat lehet tapasztalni.
Nekem is eltűnt szinte minden a hirdetésfigyelőkből... Ami meg maradt, azok vagy értelmezhetetlenül szarok, vagy 2 naponta jönnek a piros nyilacskák, tehát mohók. Sejtettem ősszel, hogy a PMÁP eső jórészt ingatlanokra fog hullni, ezért is spájzoltam még novemberben egy kismásfelest jó áron, ami 2 hét múlva már termelt. Azt bánom, hogy nem vettem kettőt, mert kettő között vacilláltam... Most meg azon, hogy eurót vegyek-e (mert az öreg impotens európában baromira nem bízom), vagy dollárt (mert a súlyosan retardált trumpban sem bízom), vagy maradjak szaréhúgyé 6,5%-on forintban - miközben ebben az országban még annyira sem bízom, főleg ami az inflációt illeti.
Korszakváltó időket élek így fontos, hogy bizonyos dolgokkal tényleg végleg le tudjak számolni. Ilyen az ingatlanpiac. Most úgy tűnik egy ideig maradok a fenekemen és eljutok abba ingatlanpiaci idilli állapothoz amire oly régóta vágyok. Nem érdekel mennyit ér. Nem érdekel mi hol mennyit ér. Nem érdek hány százalékot drágulhat. stb. A boldog tudatlanságba visszamerülök. Köszönök mindent amit itt kaphattam Önöktől. Köszönöm a segítséget. Köszönöm a kritikát. Köszönök mindent. Sok boldogságot az élethez mindenkinek. XIS befejezte.
Van még egy csomó forgatókönyv a drágulásra. Ha felvennénk a kapcsolatot más értelmes élőlényekkel akkor simán benne van még egy tizszerezés is mert biztos vagyok benne, hogy rengeteg galaktikus creditük van amit nálunk szeretnének elkölteni ingatlanra. Már látom is a cikkeket. Készüljön a hiperdrágulásra, mert mindent felvásárolhatnak az ufók. Elképesztő összegek kerülhetnek a lakáspiacra az ufók miatt. Összeszámoltuk, akár 1M tranzakciót is eredményezhetnek az első hetekben az ufók. Az ufóknál is a panel a sláger.
"Pár hónapja volt ~8 megfigyelt, könyvjelzőzött ingatlan a komról, 2 kivételével mind eltűnt. Van, hogy újra felrakják új azonosítóval, ...- de most nem ez a helyzet. Egyszerűen eltűntek, levették, felszippantották vagy nem tudom. Ilyet nem tapasztaltam az elmúlt 2-3 évben..." . Nagykanizsán is hasonló a helyzet. Folyamatosan tűnnek el az általam figyelt lakások. Gondolom foglalózzák őket. Elkezdődött az állampapírok egy részének kiáramlasa az ingatlan piacra. Itt legalább valós inflációt követő tőkenyereseg lesz, + a bérleti díj pedig hab a tortán. 15%+5%=~20 % hozam. Legalábbis 2025-re. 📈
A Balaton parti piac megfagyott...2 hete 2 érdeklődőből 2 akarta megvenni azt a házat amit tavaly kb 30 helyszíni érdeklődőből egy sem. Szóval szerintem az emberek akik tavaly azt gondolták ráérünk, meglátjuk, lesz még biztos jobb, lejjebb megy majd az ár azok beszivták most pedig már azt kockáztatják hogy nem marad semmi értelmes se. Megnéztem a déli parton a strandtól 10 perc sétán belül nincs semmi új építésű aminek lenne legalább 100nm telke 70 millió alatt...
Látod, mindig van kiskapu, romkocsmából kávéház, airbnb-s apartmanházból hotel. Sok évvel ezelőtt egy ismerősöm talajjavítóként árulta a dohányt. Arról ő nem tehetett, hogy cigit csavartak belőle, meg pipába tömték.
A hirdetések elemzéséből elég nehéz megállapítani a keresletet, mert lehet azért tűnik el az ingatlan, mert megveszik, lehet lejárt a hirdetés, illetve átgondolják tulajok. Nálunk egy ősidők óta, arany áron hirdetett ingatlan tűnt el a listáról, mondtam is, nem létezik, hogy valaki megvette. Még a kerítésen lévő reklámtábla is eltűnt. Hát ez van, jött egy balek. Most meg újra megjelent, egy más ingatlanos hirdeti, de 20%-kal drágábban. Nem értem! Ha eddig nem ment el, drágábban miért is lenne kapósabb? Vagy majd a 20% engedmény lesz a mézesmadzag?
nem egészen. Az önkormányzatok hatáskörébe rendelte lásd terézváros. Emlékezzünk. Nidermüller a 7 kerben azzal kampányolt majd bezáratja a romkocsmákat és a hozzá kapcsolódó Airbnbket. Aztán amikor nyert elhallgatott, megtudta a balliberális biznisz része ez a terület hiszen gyurcsányék az utolsó lehelletükkel vezették be, a kocsmákat nem kell engedélyeztetni az önkormányzatokkal és a lakókkal, csak bejelentési kötelezettségük van.
Nagyon szeretik nyilvánosságra hozni mennyivel többen nézik az ingatlanos oldalakat. Azért mert benézel esetleg beadsz pár adatot az nem azt jelenti valóban vennél vagy eladnál. Szerintem a többség csak ellenöriz körülnéz, játszik a gondolattal.
Pár hónapja volt ~8 megfigyelt, könyvjelzőzött ingatlan a komról, 2 kivételével mind eltűnt. Van, hogy újra felrakják új azonosítóval, de mindig megvizsgálom őket az eltűnés utáni napokban és hetekben. Nem ritkán újra felbukkan a hirdetés ugyanazzal az azonosítóval, máskor meg csak egy másik azonosítóval - de most nem ez a helyzet. Egyszerűen eltűntek, levették, felszippantották vagy nem tudom. Ilyet nem tapasztaltam az elmúlt 2-3 évben. A vizsgált területen, ársávon, paramétereken nem változtattam. (az árnál azért kellően tág a szűrő).
Szerintem nincs semmi látnivaló. Az eladói oldal is be van sz.rva. A lakáspiacon ilyenkor az is bejátszhat, hogy simán ingatlan nélkül maradhat a lakhatási vásárló ha visznek mindent.. Sokszor túl nagy lehet az áldozat amit meg kell hozni azért a + 1-2 szobáért ha gyors az áremelkedés Nem az első hullám a piacon. Talán egyre többen értik, hogy jobban jár az eladó ha lassú/lassabb piacon tervez újra.
Ezt szerintem az sem hite el aki leírta! Igaz nagy kilövésre sem számítottam... de van egy nagyon furcsa anomália, amit több másik fórumon olvastam, hallottam. Decemberben és januárban aránytalanul sok hirdetés tűnt el .com-ról , több mint amit egy átlagos tranzakciószám indokolna, a február pedig lassú tengődés, vagy stagnálás van. Pár hozászolással lejjebb is, nálunk Gréten összesen 10 db lakás kb ? Szóval érdekes a helyzet, a balatonparti piac konkrétan megfagyott. Nem gondolnám, hogy országos konzekvenciát lehet levonni belőle, de az a fajta Hype amit írnak az én buborékomban nem látom: 1 vett, 3 halasztás, mert kifutott a keretből...
Csak azoknál rezgett, akik nem látták át a helyzetet. A budapesti rövid távú lakáskiadást (most még) nem lehetett volna kinyírni, egész számos GDP-esést okozott volna, ezt az aktuálisan kormányzó párt nem engedhette volna meg magának. Magyarázat: ugyanannyi szobát adnak ki turistáknak a magánszállások, mint a budapesti szállodák. A külföldi turistáknak 60 százaléka Budapestre érkezik (ez az arány folyamatosan nő), 2030-ig a jelenlegi trendek szerint több mint kétszeresére nő a turistaforgalom, szóval tízezres nagyságrendű új hotelszoba kell még a magánszállások megmaradása esetén is ahhoz, hogy ezt az igényt ki lehessen szolgálni. Mi egyébként eleve olyan társasházakat kerestünk, ahol a hozzánk hasonló befektetők erős többségben vannak. Beszélgettünk már egymással erről részletesen is. ha egyszer változni fog a jogi környezet, átalakulunk szállodává, ezen ne múljon. 🤷🏻♂️
Akkor rezgett most eléggé a léc, hogy a kormányunk mennyire fogja korlátozni a rövidtávú lakáskiadást. Elég diszkriminatív, hogy az eddigit hagyta, az újakat meg tiltja. Ennyit a szabad piacról.
Nem igazán érzem át hogy a szállodatulajdonosoknak, szállodaépíttetőknek mennyire érné meg (pláne sorosnak személyesen a szállodások érdekében) kampányt folytatni a lakáskiadók ellen, ennél talan szofisztikáltabb lobbymódszereik is vannak, de ezen szerintem ne vesszünk össze. Én még tartom hogy némileg overkill egy random lengyel lap ötletelésébe a halál faszán egyensülyozó amcsi milliárdosokat belelátni, de nyilvan ha az üzletedrol van szó némileg érzékemyebb vagy az átlagosnál a témára, ez nyilván így van. Ezért írtam hogy ha nagyon keresnénk biztos találnánk bolgár vagy albán vagy akármi cikket hogy éljenek a lakáskiadók. És akkor se gondolnám hogy trump, putyin vagy kimjongün finanszírozta valami ördögi világkampány részeként. Aztán ha mégis úgyse fogom megtudni :D
Nem is vádoltalak ilyen populizmussal, csak felmutattam, hogy az ilyen nemzetközi szinten egységesen épített narratívák mindig a nagytőke érdekeit szolgálják. A szállodák ugyanannyi területet foglalnak el a biznisszel, de az abból befolyó pénz egy-egy nagy tőketulajdonos zsebébe kerül, nem pedig sok-sok (túlnyomórészt helyi) családéba. Ez egy hatalmas biznisz, amiben a nagyok igyekeznek kinyírni a kicsiket és a média egyik fele ehhez hű kutyaként asszisztál. Csak hogy a nagyságrend érzékelhető legyen: egy hatvanpár négyzetméteres, kettéosztott lakás üzemeltetéséért havonta durván félmilliót fizetek egy helyi magyar vállalkozásnak. Mi is magyarok vagyunk, ők is azok, az ország szempontjából sem mindegy, hogy ez a pénz kinek a zsebébe kerül.
Versus egy tavalyi hozzászólás: .". kszsah1 ma, 16:15a lakások ára 2024 ben csökkenö terdeciát mutatnak elöre , 20-40% minusz is lehet , különösen Bp nem ferekvenciális területein , aki telkekben utazik az nagy hasznot vágott zsebbe az utosó pár évben ," . Milyen megmosolyogtató így utólag. És a jelenben is mennyi ilyen veszmadárkodás írodik. 🙂😃😂
Lehet elsiklottál felette, semmit nem mondtam a lakáskiadás mellett vagy ellen. Összesen annyit mondtam hogy a nemtetsző lakáskiadási cikkre kár sorosdollárt kiáltani, a tetsző lakáskiadásira meg kár trumpdollározni. Felőlem adj ki lakást, van rá igény, rövidtávúra meg hosszútávúra is. Valamikor már írtam is szerintem téves megkózelítés az állami tiltás, ha akar be tud avatkozni adózáson vagy építésen keresztül is. Vagy bérlőknek adóból levonható költséggel is segíthet. Te se sírtál a covid alatt a rövidtávú kiadók támogatásáért, mert nem gondoltad hogy az állam dolga az úzleted és befektetésed. Most is azt mondod hogy nem az állam dolga. (Nyilván minusz az adózás része) Nem ezzel vitatkoztam.
Írtam már korábban, hogy a baráti-ismerősi körünkből sokan fektettek be külföldön. Cég, tőzsde, kereskedelmi ingatlan, lakás... Nagyon komoly pénzeket látok folyamatosan távozni, ezek itthonról nagyon hiányoznak már most is.
Használd egy kicsit az eszed: Belvárosi ház, 80 lakással, 80 tulajdonossal rövid távú lakásokkal: maga az ördög, azonnal be kell tiltani. Belvárosi ház ugyanabban a méretben, hatalmas szállodalánc tulajdonában: nincs itt semmi látnivaló. Soproni Tamás első ciklusában Terézvárosban több, mint egy tucat szálloda lett átadva kb. 3 ezer szobával. Az "oknyomozó" független-objektív sajtó furcsamód erről egyetlen szót sem írt. 😂 A szállodákkal szemben azok az érvek fel sem merültek, amit a sok-sok kisbefektetői tulajdonossal szemben felhoztak. Neked ez nem tűnt fel?
De akkor már tőke: “ Az Orbán-kormány által módosított, és a Európai Bizottság által immár elfogadott tervekben ennek az optimista pályának már nyoma sincs: az idei 1,2 százalékos GDP növekedési terv” Minimum 6, de lagalább 3, izé, kettő, reméljük meglesz az 1,2%, ha nem megyünk minuszba repülőrajt. Ez még kényszerleszállásnak is túl gyors, és meg csak február van.
Ne pörögj fel ennyire zajec, ez a nicked is a többi sorsára fog jutni a végen. A jó öreg nem is én pisiltem be hanem te hihi érvelésed a régi, hát ugye kinek mi elete csúcsműve.
Akkor azt mondod hogy a globális tőkebefektetői kör tőkebefektető-ellenes cikket finaszíroz civileken keresztül hogy akadályozzák a tőkebefektetéseket, mert profit. Hát jó.
"Sorosozás" lenne? Tényszerűen igaz. Van egy globális tőkebefektetői kör, ami ezeken a lelkes "civil" szervezeteken keresztül épít politikai narratívákat, buktat meg kormányokat és szerez rengeteg pénzt. Nem kell Orbán-fannak lenni ahhoz, hogy ezért ne lelkesedjek.
azért most eléggé kiderült nem légből kapott a sorosozás hanem a tényeken alapul. Cuki kis szabadságharcos civil kezdeményezéseknek álcázott ideológiai politikai érdekérvényesítő világhálózat.
:) okoskodással ment el az életed. Az eredmény igazol a többi az duma. A gyengék pedig a sorsra fogják. Nem cukorkabolt hanem felméred a lehetőségeidet felismered a világ működését. sokaknak egy élet is kevés ehhez igaz? Látom a sok nicked egyikével írod ugyanazokat. Miért jó ez? de a te dolgod csak nekem furi.
Mondjuk te kezdtél el sorosozni balami random lengyel lap ingatlancikkén, szerinted tizes skálán mennyire néztél volna hülyének ha én trumpdollároztam volna egy nemtom bolgár lap eljenek az ingatlanbefektetok, több bérlakás, több turista cikkén?
Ja, ok, ezért írtam oda hogy más szócsövek is. Aztán persze az általad felsoroltak kerdés mennyire szócsövek, azert szokás kritizálni is nem csak feldicsérni valakit/valakiket.
RTL, Telex, 444, 24.hu, Klubrádió, HVG és sokáig lehet folytatni. A lenti cikk is "nemzetközi együttműködés" részeként jelent meg, ha kormányon vannak, az egész államhatalom ezeket a nézeteket képviseli. Nekik az fáj, hogy már régóta nincsenek.
Ebben az esetben ki a spekuláns? Az is vicces, amikor a lengyel lapot szemléző cikkben megrovólag beszélnek azokról, akik megvesznek, felújítanak, majd eladnak egy lakást. 😂
Nem vitatom hogy minden oldalról vannak megélhetési megmondók, persze. Csak nem hasonlítanám össze a számukat és megjelenési lehetőségeiket ha egyik oldalon állami pénz-paripa-fegyver számolatlanul, másik oldalon meg csurran ha cseppen. Ugye nem kell közmédia, megafon és nyugati fény forrásait összevetnem, bár minőségben és mélyengondolkodásban nyilván ósszevezhetőek, egyiknek se kell szégyenkeznie a másik elött :D (Másik kispárt szócsöve nem jut eszembe, de az is odaérthető)
“ Koromnál így a tapasztalatomnál fogva ahogy látom az életet,” Igen, a zajeci kocsmacoelhonak ez volt a lényege: visszafele nézve úgy látod hogy tervezett, kiválasztott úton jártál mert már megváltoztathatatlan. Fiatalon meg ott a lehetőségek tárháza mint a cukorkabolt, csak választani kell.
"Én jósolgatásba nem mennék bele, az ingatlanárak is csökkenhetnek." Ezzel a kijelentéssel nem kockáztatunk semmit, így volt ez az elmúlt évtizedekben is. Mindig lehetnek olyan ingatlanpiaci szegmensek ahol csökkenés van, például a világvégi falvak házai tipikusan ilyenek. Én például úgy fogom fel, hogy elsősorban nem is ingatlanokba fektettem, hanem a hatalmas fellendülés alatt levő budapesti turizmusba. N0MAD Ez jó volt, értékelem a humorérzéket. 😊 Ez egyébként a másik oldalra is igaz, amely százas nagyságrendben tart el a közélet befolyásolásával foglalkozó kádereket.
Azt jelenti, hogy baromi tökös az ( vagy baromi hülye ) aki egy ilyen gazdasági környezetben arra spekulál, hogy még mindig jó üzlet ingatlanba fektetni. . Mint mondtam, akár igaza is lehet... bármeddig.
ez a házifeladata mindenkinek. Nem tudsz mást tenni, van a sorsod, készítesz egy tervet és azon haladsz. Az élet nem igazságos, nem egyforma helyzetből indulsz. Ráadásul van aki tanul a múltból a jövőt tervezi van aki cipeli egy egyre növekvő batyuban a múltját ragaszkodik a vacak kis axiomáihoz, mások jelmondataihoz. Mindenből tanulni kell. Az ember a múltból tanul a jövőjét tervezi és a jelen az a jövőhöz vezető pillanat. Nem szabad nagyon eltérni a tervtől mert akkor csak futod a felesleges köröket és mellékutakra visz de persze állandóan finomítani kell. Koromnál így a tapasztalatomnál fogva ahogy látom az életet, hogy mész az utadon, ez a sorsod - tanulással a képességeid növelésével javítod az esélyeid- ezen vannak kilométer kövek ahol a terveid számai vannak, ha oda érkezel akkor összevetheted a valós helyzettel. Ha mész az utadon akkor megjelennek lehetőségek és vagy észreveszed vagy sem. Mész mint a vándor oldalt ott egy friss forrás de nem látod mert csak a lábad elé nézel és ezért a buggyant vizet iszod a kulacsodból. Ahogy mész vannak elágazások, ez az egyedüli ami rajtad múlik, ahogy döntesz úgy folytatódik az életed, egyszer úgy érzed vissza kell menned sok idő energia és amikor vissza érsz akkor már nem az van ott mint amikor ott voltál. Mint egy színházban. este a fény a csillogás de másnap reggel ugyanott már csak poros üres szinpad van, nem szabad visszamenni, el kell evickélni a következő elágazásig és észrevenni azt. Egyszerűen érezni kell az a te utad. Sokan végig kínlódják ezt az utat ez az életük, mert csak azt nézik mennyi van még hátra a célig. Mások végig élvezik az utat, süt a nap, szép a táj fütyülnek a madarak, szép virágok vannak. A lényeg kell egy kijelölt út de élvezni kell az életet, az egyszerű dolgok is szépek. Ha egészség van minden van. Húúh ez nagyon filozofikusra sikerült de ez van. :)
Ami ma megy az ingatlanpiacon, az tőzsdei analógiával élve a következő: . Az RSI 90 felett van, amihez egy óriási bear divergencia tartozik... és igen... ez az állapot kitarthat akármeddig.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link