Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A kormánypárt akkor vette át a hatalmat... Ha jól emlékszem.! Mitől mérje? A Gyurcsány puszítás utántól méri teljesen jogosan a fejlődést, hogy ő mit ért el...!
Hagyjad már korrupció volt van lesz csak a mérték a nem mindegy na meg az kap e valamit a pórnép vagy nem. Ne soroljam miket lehet igényelni Fletó alatt mi volt? semmi.. nagy semmi ő is korrupt volt legalább ennyire csak cserébe a pórnép zérót kapott volt helyette rezsi emelés 13 havi nyugdíj elvétel szocpol ( akkori csok ) elvétel GYED 2 évről 1 re csökkentés stb a végtelenségig tudnám sorolni.. Azt hiszed a nagy Németországban nincs korrupció? Minden szentnek maga fele hajlik a keze te is ha politikus lennél a barátodat a családotat helyeznéd előtérbe Miért? mert 4 évente választás a politikusnak 4 éve van utána lecserélhetik.. Másik: Egy éhes farkas mindig többet lop mint aki a húsos fazéknál már 3 cikluson át ott van. Az hogy magyar milliárdos réteg kialakult akik el tudják nyerni a pályázatokat és nem az van ami Fletó alatt volt hogy a pályázatokon külföldi multik nyertek? ez a baj? ez az EU nak marhára fáj hogy magyar vállakozók nyerik a tendereket .. Mindenütt van korrupció az egész rendszer kapitalizmus igy van kitalálva hiú ábrándokat kergetsz a legnagyobb tolvaj tudod ki lesz? aki 2 ft ért eladná az anyját? Hát a spion Magyar Péter elárulom.. De ő egy fillért nem fog senkinek sem adni csak elvenni lesz itt többkulcsos adó családi adókedvezmény elvétel 13 havi nyugdíj elvétel ( cserébe ki lesz vezetve a bankadó - a multikra vetett adó stb stb ) ugyanis valahonnan el kell venni a pénzt ha nem ő tőlük akkor tőlünk. És ne mond nekem mindent ránk tudnak hárítani a multik mert nem igaz. Ha választani kell 15 % SZJA fizessek vagy a Fletó alatti 30-35 % ot mert abba tartozna egy átlag bér akkor inkább a multi adót és a bankadót választom.De ez is csak azért van , mert az EU pénz a fejletsztési pénzek nem jönnek ami politikai alapon van elvéve nevetséges az egész.. Persze a magyar ember írigy és veri az öklét ha valaki gyarapszik igen gyarapszik az Orbán közeli sleppje ügyesek.. Mészáros hogy tud gyarapodni? Elmondom neked hitelekkel van bankja olcsó hitele felvásárolja az egész országot ha 2-3 % ért kapott hitelt több száz miliárd hitele van és a befektetés évi 5-8 % ot vagy még többet is fial miért ne venne szállodát ezt azt? Persze volt benne korrupció is EU pénz is de ne hidd a multik akik Fletó alatt nyertek tisztességesek voltak jobb ha magyar vállakozó nyer mint a külföldi szerintem. Öcsém a gonosz Mészáros bankjába dolgozott az ő bankja meg pár volt az aki azt mondta nem kell beoltatni magad ha akarod megteszed ha nem nem ezért maradt meg az összes kikényszerítette az oltást. ez csak egy példa megannyi van. Gyűlöletre és a másik korrupt ami részben igaz lehet ( de 3 éve nem jön uniós pénz akkor mit lopnak el? a semmit??? :D - nyilván van adófizetők pénze is ok ezt értem. ) szóval gyűlöletre és korrupciót kiáltva nem lehet egy ország vezetését megszerezni ehhez sokkal de sokkal több kell.. Péterünk kínosan ügyel arra, hogy nem mondja meg mi lesz nyilván ha valamit kivezetsz ( bankadó - multi adó ilyen tranzakciós illeték- ez is utóbbi a gazdagot súlytja csak mondom ... 30 mft utalásnál már nem kevés lové lenne - szerencsére 2 évig van ingyenes számla csomagom mázli meguszom, de sok gazdag ezt sem ússza meg :) szóval ha valahonnan valamit megszüntetek bevételt valahova nyúlni kell... Hova? Lakosság fog direktbe adózni progresszív kulcsokkal ahogy nyugaton van.. és abba a jóska pista 5-6 száz ezres bruttó fizetése is keményen benne lesz! Nagy meglepetések lesznek itt azt hiszem mikor a Péter nyer és bejelenti a nyugati elvárásoknak megfelelő rendszert 0 támogatás lesz és a magas ató a jutalmunk.. Ne legyen igazam!
Ez így van. A kormánypárti sajtó meg minden mutatót 2010-től mér, hogy pl 2010-től 2019-ig nálunk volt a legnagyobb a TFR (termékenység) növekedése. Hat persze, mert a magyar görbe minimumat és maximumát választottak ki. es igy tovabb
Sok mindennel egyetértek, csak azzal nem, hogy egy felnőtt értelmes ember a NER-re adja a szavazatát 2026-ban. A meglévő korrupcióval átitatott teljes állampaparátus képtelen ebből a szarból kivezetni az országot. - A NER ellopta az EUs támogatások felét és a maradékát is rosszul allokálta - Sikerült az EU rangsorban már Románia mögé kerülni, persze mindebben a COVID a háború, és Brüsszel a hibás.
Ar-ber illetve a ber-torleszto aranyt is nezd! Ott mar nem fincsi a helyzet. A olcso 2 szobas panel mondjuk 100 havi ber. Becsben 200-230e kozott boven van ilyen, ami 70 havi. Torleszto 20 - 80ban Becsben a fizu 33%a, Bpen 60%a...
Én fordítva látom. Régen közel se voltak ilyen szorzók egyes fejlezzebb országok ingatlanaihoz képest. alulértékeltség ügyileg értem a gondolatod... de azért túlpozícionálod szerintem a magyar ingatlan helyét a világban. Szerintem helyén kell kezelni a dolgokat. Majd, hogy ha odaérünk akkor lehet Mimami vs Havannát párhuzamba állítani.
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 17:08
#236492
10 év múlva simán lesz egy mostani 40 millás panel 80... FT ban persze... de ha nem is akkora 15 év múlva.. Sajnos a fiat pénz itthon is és külföldön is nem sokat ér.. Szabadulni kell tőle mihamarabb...!
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 16:59
#236491
Mondom 40 millás 100 ezer euros panel csak itt tűnik nagy lovénak euroban külföldön ennyiért főleg nagyvárosban már nem sok helyen kapsz jó kecót! Aprópénz nyugathoz képest ! Gombok!
nagy átlagokat számolunk... országos átlag van gondolom a grafikonokon országos átlagokkal összehasonlítva.. De ha nem vesszük figyelembe a FT leértékelődését ebbe a képletbe akkor nagyon "csalunk" de nyilván sok mindenkinek ez az érdeke a lázítás ...!
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 16:53
#236489
Mert ha helyi valutában ( FT ban ) van meg a 220 % akkor 415 vs 265 ös EUR akkor 63 % a keletkezett a növekedésnek csak ez ténylegesen a növekedés csak EUR ban! Ami azt jelenti : 140 % al mentek EURO alapon fel az árak ez idő alatt. Rögtön így már nem vagyunk dobogósok inkább közép mezőny mikor ausztria is 120 % ot ment ez idő alatt Csehek is hasonlót stb stb..! Mindig ferdítve van a kép mindig! Direkt úgy írják a cikket, hogy szörnyülködj! Lázíts és az jöjjön le ez az ország éllhetetlen itt lufi van és amugy is takarodj Orbán! ( 444 től mit vársz ) De más összehasonlító grafikonos cikk is hasonló alapon müködik, de almát a körtével itthon azért gyengült a valuta rendesen...!
Ezek az összehasonlítások EURO alapon értendők vagy mindig a helyi valutában mérve nézik az áremelkedést? mert 265 ről elment a FT is vagy 415 ig ... Ha EUR alapon van meghatározva akkor ok ha nemn akkor meg na látjátok jelentősen torzít az összehasonlítás...Ezt valaki tudja mikor ilyen nagy összehasonlításdit csinálnak eur alapon közös devizára van hozva vagy helyi valutában mért áremelkedést nézik?
De egyben tanulsagos is, mert jo esellyel - mivel minden mutatoban dragak vagyunk az EUban-, a lakasaremelkedes 25 utan csak az euroval es max az inflaval tud noni. Uvegplafonba utkozunk iden. Mint A NAGY testver Kina es Moszkva.
"Idézek egy néhánnyal ezelőtti kommentből: "Az van tesó, hogy minden hőbörgés, gyurcsányozás, orbánozás és többiek
ellenére Mo igenis egy jó hely! Nem mindenkinek egyformán jó, de
összességében igenis a lista első ötödében vagyunk világ viszonylatban
is! Na most jöhetnek rá a mínuszok! Ebben pl pont igaza lett, az elsők közt vagyunk...
Miami lakásra kb van egy 350M -os belső piac és pár milliárd embernek mond is valamit az, hogy Miami. A budapesti ingatlanpiac jelen árazással jóval szűkösebbnek néz ki 😃
Nyilván nem, mert konkrét utánnézés és számolás nélkül is megmondom,hogy nem a többség állásppontját támasztanák alá az adatok.... Az van tesó, hogy minden hőbörgés, gyurcsányozás, orbánozás és többiek ellenére Mo igenis egy jó hely! Nem mindenkinek egyformán jó, de összességében igenis a lista első ötödében vagyunk világ viszonylatban is! Na most jöhetnek rá a mínuszok!
Tenerifén botrány van a lakhatási költségek elszállása miatt, a helyikek ki is harcoltak valami szigorítást a bérbeadásnál, nem biztos, hogy most érdemes befektetn oda.
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 15:49
#236478
MI csak szörnyülködünk ( néha még én is ) a 40 mFT on de kint ez marhára nem annyira sok pénz (100 ezer euro ) .. van még tér az emelkedésre bőven..!
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 15:40
#236477
100 ezer euroért néztem Teneriffén ( egy kis panel lakás áráért ) nem igen veszel semmit sem 200 ezer eurótól indul normális kiadható tengerparti lakás már ott is..! Ha oda kivinnék mindent fele annyi kecó lenne fele az adókról meg már ne is beszéljünk semmit sem a 6-7 % os illeték meg a 21 % os ottani SZJA ról stb és az ingatlan adóról stb.. Sokkal sz@rabb helyzetbe lennék ott sokkal.. !
Elárulok egy titkot, a BUX-on többet kerestél egy 10 éves időtávon, ezért származnak az igazán nagy jövedelmek osztalékokból, nem ingatlanokból.
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 15:37
#236474
Alacsony bázis hatást sem veszik figyelembe semmit sem egy magyar piacot hol lehet egy Holland Német vagy Amerikai piaccal összehasonlítani ahol egy családi ház 1-2 millió dollár\euro? meg egy vacak lakás is Miami ban vagy New York ban szerintem fél millió dollár alatt nem igen van! Szerintem még van tér az emelkedésre még most is..!
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 15:32
#236473
S&P 500 histórikus hozamok megállapításánál sem azt szokták leírni a 2009 es tőzsdei mélyponthoz képest mekkora hozamok voltak hanem 30-50-100 éves hozamokat szoktak számítani.. Főleg ellenzéki média felületeken 10 cikkből 9 esetén mindig 2014 től ( az ingatlanpiaci mélyponttól ) villognak mennyit ment a magyar ingatlan piac lám lám míg az osztrák a német 2008-2014 között vagy akár szerintem még a környezők is mentek ekkor felfele...! Nevetséges az egész , de az még annyira , hogy a tanult emberek is ezt bekajálják és nem látják a fától az erdőt!
Persze az időtáv megint probléma szokott lenni azoknál akik farkast kiáltanak és túl drága Magyarország.. Jellemzően kisarkítva 2014 től nézik az árakat a grafikonokat a cikkekben is így szerepel. De azt nem nézik 2008 és 2014 között még estek is valamicskét az árak ha onnan néznénk az országok közötti összehasonlítást már nem is annyira túlárazott Budapest :) Minden kimagyarázható megmagyarázható elferdíthető és ezzel nagyon jó lehet indulatokat szítani és anyázni... Ez jellemző ma Magyarországra...!
Na ilyen magyarázatot sem olvastam még, max nagy marcitól...
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 15:21
#236469
Elárulok egy titkot itthon is azért ennyire népszerű a topic mert mindenki "érzi" hogy ebben van a nagy pénz.. És igen ebben hol tudsz te tőke áttételt ( likvidálási veszély nélkül ) felvenni? Sehol ez csak az ingatlan piacon lehetséges ( ha fizeted a törlesztőt nem igen likvidálnak ) A lakáspiac védett minden országban semmelyik kormánynak nem érdeke , ( mármint a normálisabbnak) hogy essenek az árak abban érdekeltek menjen feljebb , mert az építőipar is a gazdaság egyik motorja ha a külső kereslet ( gazdasági környezet ) lanyhul akkor a belső piaci motort ( ingatlan piacot ) tudják pörgetni más nem nagyon marad a mezőgazdaságon kívül.. Ezt csinálják most, mert a világ bajban van.. Azért mondom, hogy védett az ingatlan piac , mert nem csak befeketésre használják az ingatlant az emberek rengeteg ember alapvető szükséglete benne él a lakásában , ezért társadalmi érdek is ne essen ne legyen gond az ingatlan árakkal. Ezért vannak "védő intézkedések" és lesznek is ha gond van.. De ez nem csak itthon van így . múltkor néztem egy videot az Ausztrál ingatlan piacról mondta a srác kint is legalább 4-5 lakása van a politikusoknak kint nem érdekük a beomlasztása senkinek sem érdeke. És oda jó tenni a pénzed ahol az intézkedések álltal "' védve " van a tőkéd egy nagy válság esetén is.. A Covid is elég durca volt a háborús infláció is... mindegyiket majdhogynem nominálisan az árak rezzenéstelenül tűrték persze kellettek ehhez intézkedések is.. Azért népszerű ez a topic is annyira a magyarok körében, mert itt van a nagy pénz relative kicsi kockázat mellett.. nem véletlenül az ingatlan a gazdagok építőköve. Másik : Szerény meggyőződésem az ingatlan piac azért is jó, mert nincs ( ha te csinálsz mindent ) közvetítő nincs cégtulaj és alkalmazott aki leveszi a sápot a tőzsdén mind ez megvan van közvetítő van a cégben vezető alkalmazottak akik bónusz kapnak ergó rontják a te megtérülésedet. Ha saját bizniszt üzemeltetsz ezek a kötlségek nincsenek azéert tudsz egy lakáson 5-6 akár 7 % os hozamot is elérni ( lásd utolsó vételem) és ezért kevesebb hozamot hoz egy osztalék portfólió .. ráadásul az osztalék porfólió árfolyama jelentősen tud változni most is a Vonovia meg a másik német ingatlanos cég nem jut eszembe a neve egyiknél! az osztalékot levágtál 0 ra a másiknál meg 2 % on áll úgy hogy régen 5-6 -7 % is volt.. ja és az árfolyamat 50-70 % ot esett na nesze neked tőzsde meg REIT is! ezen szedd meg magad! Az ingatlan "árfolyama " elég stabil nem kapsz szívgörcsöt hogy mennyit ér minden nap nem is nézegeted de egy REIT nél azért lenne kellemetlen éjszaka.. Képzeljük el azt 200 millás vagyon FIRE élet minden S&P 500 BAN... aztán jön egy 2008 as válság 50 % os esés 100 millió vagyon.. MI történik? vissza mész dolgozni oda a FIRE élet.. MI történt ha ingatlanban volt a vagyonod? Semmi a bérleti szinte nem is esett az ingatlan ára 5 év alatt 20 % ot talán? de a bérleti eltartott megéltél belőle.. Nem kellett vissza menned dolgozni kiülted volt bevétel és jó élet.. Na ezt tudja az ingatlan... Nálam továbbra is csak ez jöhet szóba ( állampapír KP gyűjtése mellett )
Egészséges??? Ne röhögtessük már egymást... ****** Oszd vissza a lakásárakat euróra, nézz nagyobb időtávot és jéééé máris nem annyira kiemelkedő a magyar áremelkedés. Ki hitte volna??? Tedd mellé, hogy közben EU/NATO tagok lettünk. ***** Csak gondolkozni kellett hozzá...
Az egyik egészséges folyamatok mentén történik, a másik nem. Ha az EU sereghajtójában, minden más mutatóval szemben, az ingatlanok EU bajnoki szinten nőnek, akkor ott valami nincs rendben, ezt jelenti az irreális.
Próbáld értékelni, hogy az elmúlt 10 év ellenére van aki megosztja a véleményét és a gondolatait a másik oldalon is. Ha mindenki azt mondaná, hogy igen az ingatlanárak a tapasztalatok szerint felfelé fognak menni, akkor mi érrelme lenne ennek a fórumnak? 😃 Mellesleg ha a fórum.témája A vagy B lenne akkor is kialakulna 2 tábor 😃.
2022-ben 20%-ot esett az SP500, a dollár pedig éves alapon 15%-kal lett drágább. Tehát befektetőnk abban az évben -5%-kal zárta az évet. Nem is volt olyan régen, mikor piszok nehéz volt nyerni a tőzsdén.
Az a "baj" hogy te és a többiek is próbáltok racionálisan gondolkodni olyan piacon ami nem az. ***** Igen, egyszer véget ér minden. És? Akkor azt tudnám miért nem várja ki minden érintett CSENDBEN ezt és fektet be máshová hiszen inden többet hoz mint az ingatlanpiac. Ha mindenki több pénzt csinál máshol akkor egyre olcsóbb az ingatlan nekik, erre mégis szanaszét ríjják az összes fórumot, hogy az ingatlan árak "irreálisak". Értem. több pénzt csinálni máson reális, ingatlanáremelkedés irreális. Meséljetek még róla...
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 14:58
#236461
Bocsánat akarom mondani a válság kitörése előtti időkben tehát 2007-2008 ban volt 4-5 % os jelzálog hitel kamat meg a túlzott eladósodottság.. ( ingatlan 100 % a vagy a feletti hitel felvétel ) Ma már kint sem így megy...!
2008-2009 ben mikor kitört a válság 4-5 % os jelzálog kamatok voltak Amerikában! Hogy okozta a válságot az alacsony kamat? utána lett hogy mentség a gazdaságot meg a QE ! Most is ez lesz csak sokkal gyorsabban ha baj adódna.. nem fogják az S&P 500 50 % os zakóját megvárni.. és ezt a piac is tudja ezért vesznek meg minden esést a befektetők és rossz hír is jó hír manapság..
Az egyik okozója a válságnak pont az alacsonyan tartott kamatok és az ebből adódó alacsony jelzáloghitelkamatok voltak. Amúgy a tőzsde - ha értesz hozzá - sokkal logikusabban működik, mint a fidesz kormány kézi vezérlésű és elba@ott támogatási rendszerű ingatlanpiaca.
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 14:44
#236458
A short azért is rossz bocs az offért : mert nem tarthatod örökké kamata van és 100 % emelkedésnél vagyon vesztés van. ( vagy ha nem veszel lakást - elmaradt hozam - oppurtunity cost vagy hogy mondják .. ) - A long viszont végtelen jutalommal ( profittal) tud megajándékozni :)
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 14:43
#236457
Michael Burry a nagy shortos fickó egy ideje ő is próbálkozik de még neki sem jön be..
Kevésnek tartom a 30 % os készpénzt ha tuti az összeomlásban.. Tudom mi a diverzifikáció , de a shortos nem jut eszembe a srác ő se kezel kevés vagyont jó múltkor mindent eladott .... de a shorttal is vigyázni kell sőt azzal kell igazán én is shortoltam longoltam mindent ahogy kell szélkakas módjára és 2008 ban egy lakás ár mínusz volt a jutalmam! ( akkor még csak egy Miskolci ) Aki az esést várja ráfarag erre jöttem rá 20 év alatt ha nem vesz az is ergó shortolja a piacot ..
Egyedül annyit jelentene, hogy megbuggyant. Ekkora vagyonnál diverzifikálni fog. Neki nem kell vagyont építenie már, neki az értékmegőrzés fontosabb. Az, akinek az össz vagyona 500 dollár, az nyilván mindent mindig egy lapra fog feltenni, mert ott meg diverzifikálni nincs értelme. Érted? :)
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 14:30
#236454
Másik: rengeteg a készpénz állomány itthon is és kint is.. Minden esést megvesznek... Az hogy Buffet 30 % os készpénzen ül semmit nem jelent.. 70 % ban ugyanis részvényben van :) Akkor jelentene valamit ha 100 % ban készpénzben ülne..!
Amerika irányítottaz EU eddig is.. már azt is rebesgetik Ursula megbukik... Nagy fordulat várható Trump beiktatásával órisási .. Amiket írtam mind logikus ha a világ (EU) szebb jobb és gazdagabb akar lenni akkor ezek mind megtörténnek . Mindenki tudja olcsó energia is csak az oroszoktól érhető el.. Trump is békét akar és nem úgy fogja elérni, hogy az Oroszok nem adhatják el az energiát a továbbiakban az EU nak elhiheted. Az EU is tudja az olcsó energia miatt is döglődik az ipar ipar nélkül meg elveszett az EU . Ez ennyire regyszerű vissza tér a régi világ , de lehet erre nem 1 év kell hanem 3-4-5 is .. de egy hosszútávú befektető erre simán számíthat az emberek nem az összeomlás aminél rosszabbért dolgoznak hanem hogy jobb legyen ez a világ .. Legalább is ilyen politikusokra lenne szükség remélhetőleg most tavasszal Németország és Franciaország is valami ilyesmi vezetést fog választani ( Orosz barát majd mondják a libsik )
Amerikának nem jó az erős Európa, nem is értem miért kezelik úgy sokan, mintha vmi nagy cimbi lenne a két régió. Vám, szankciók, olcsó orosz energia kinyiffantása, kipréselt ukrán támogatás, illetve elég ha még az 5%-ra emelt nato védelmi pénzt is be akarják majd hajtani, na az végzetes lenne. Még a fele is durva. Itt most egészen más tényezők vannak, mint 2008-ban. Arra azért adok esélyt, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok helyrerázódnak, de Trumpék Kína ellenessége mondjuk még probléma lehet Mo.-t tekintve. Az infla meg lassan de nő az eurózónában, a yenkiknél sem túl jó a helyzet, hát lehet éppen kamatot csökkenteni, meg pislogni majd.
Ez nagy tévedés! A kamatokat fogják villám gyorsan levágni 0 közelébe és utána jön a QE.. látom nem voltál még 2008 ban befektető én végig tőzsdéztem azt az időszakot is.. aztán örökre! elhagytam a részvény piacot és milyen jól tettem csak kaszinó az egész szerény véleményem szerint .. CSak az ingatlan! Ez bevált de nyilván vannak ennek is kockázatai
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 14:00
#236450
Jó ezt se igaz most is sikerült egy jó árat találnom ( de ezzel dolgoznom kell munka nélkül nehéz most pénzt csinálni! ) .. de ilyen is csak az ingatlan piacon van a tőszdén marha nehéz ezt megcsinálni! (Egyedi részvény kiválasztás húha az is egy lottó ötös kategória! )
Ha pörgés lesz, meg QE, akkor a kamatok egész biztosan nem fognak csökkenni és az infláció sem. Ellenben nőnek a hozamok a részvényeknél, általában az értékpapíroknál, ami konkurencia az ingatlanoknak.
Törölt felhasználó2025. 01. 10. 13:57
#236448
Nem tud esni igazán az S&P pedig úgy vártam a nagy zakót ...! hátha majd oda a pénzt... hát nem .. Lehet 10-20 % os esés de egy 2008 as nem igen lesz szerintem de ez csak az én véleményem nyilván long poziból :D De már nem érdekel faramuci helyzetben voltam én is.. a sok lakással örültem megy fel az ár szuper.. de a vételem miatt meg úgy voltam vele essen már mi a franc van! Legyen már valami lehetőség... hát nem lett és nagyon úgy néz ki egy ideig nem is lenne.. az is baj ha az ember mindig az esést várja és közben a nagyemelkedésekről lemarad.. aki itt várja 5-8 éve az esést és nem vett bele semmibe az jól megszívta. Mindig a hosszútávú befektető aki csücsül és vár 20 évet is az jár jól az ugri bugrik nem. ÉN is úgy voltam vele inkább mennyen az ár fel mit érdekel hisz ha esne lehet 1 et olcsón tudnék venni de a többin egy csomót relative virtuálisan buknék.. akkor jó lenne? Hát nem! (mondom ezt full longba :D )
Ez finoman szólva is félelmetessen optimista... De persze ez is egy scenárió, de azt hinni, hogy majd Trump 27 es villáskulcsal megnyitja a Brüsszeli pénzcsapokat, és a másik kevével 2 csettintésre újra épül az északi áramlat, és lesz EU ban egy teljes eszményi fordulat... háát na... lottózok én is de azért ennyire nem bízok hogy egyszerre 2 külön szelvényen lesz telitalálatosom....
Minden rossz hír jó a piacnak akkor tudják vágni a kamatokat tovább kint ... ha kint szar akkor pedig itt is lehet majd előbb utóbb.. emelésre én nem számítok max egy ideig tartásra de az évmásodik felében mehet le tovább a kamat kint és itthon is.. a piac a szar hírnek is örül a tőzsédén, mert akkor lesz olcsóbb pénz és QE .. 2008 óta megváltoztak a játék szabályok .. tavasszal a FED elnökét is elküldi a Trump és jöhet egy tovább lazító politika kint is..!
oké, 40-80 milliós panyik mennek, csok meg mindenféle hitelek meg pár tizmilliós PMÁP-ok miatt. Felette? Mi a helyzet a 100-150-200M-es használt tégláknál? Mert ott a teljes fagyit látom már jóideje.
Aki 2008 at vár az az alábbiakban téved: 2008 nem fog megismétlődni, mert akkor egy " paradigma váltás " történt.. Előtte nem volt QE ( pénznyomtatás ) azt akkor találták ki amikor a lecsökkentett kamatok sem voltak elegek.. Az államok a fejük búbjáig el vannak adósodva nem engedhetnek meg maguknak egy nagy recessziót és válságot ezrét ha kell az EKB is addig fogja vágni a kamatokat és akkor indítja be a QE amikor kell. Ez limitálja az eszközárak esését mind a tőzsdén és mind az ingatlan piacon reália eszközökben. Lehet esés de nem jelentős és az ingatlan piac idehaza mivel tele van ösztönzőkkel kamat stoppokkal teljesen rezzenéstelenül tűrte még a magas inflációs sokkot is. A QE sokáig nem is okozott inflációt és tévedés ha azt hiszitek a magas inflációt az okozta kint pár éve. A szankciók okozták a covid okozta ellátási láncok megszakadása stb. A vámokat amiket Trump belengetett csak blöff szerintem lesz pár termékre de nem jelentős ( tárgyalási alku) már szivárogtatott is ki ilyeneket egy két portál amit cáfoltak nyilván mert tárgyalási alap. Azért Trump se " hülye" hogy teljesen tacsra vágja Amerikát. Itthon a magas infla alábbiak miatt volt ( extrém magas ) ami már feltehetőleg nem lesz: -Covid okozta ellátási láncok megszakadása - ami begyógyult ) - Gáz függőség miatt a gáz ár elszaladt ( most 45 euro körül van nem 300 közel sem vagyunk és leszünk ott már minden EU ország majdnem átált cseppfolyósra ) - A szankciók működtek sokáig a búza kukorica mivel oroszország Ukrajna is egy nagy ellátó és nem volt onnan felment - ezek is normalizálódtak ) - A FT árfolyam ami 435 ig elszaladt hirtelen 350-360 körül ami durva most is gyengülget kissé emelheti az inflát de nem lesz a 416 os szintnél jelentős a piac már " elfogadta" sajnos az uniós pénzek megvonása miatt akalul ez ki. Ha TrUMP nyer és tavasszal választások lesznek a németeknél és a franciáknál ( bábkormányok megbuknak új kormány akar az Amerikai vezetés jobb oldalt? ) akkor fordul európa egyre hangosabb a migráns elleni hang europa fordul és akkor a politikai alapon megvolt pénz ha megfordul európa akkor lehet jöhet Magyarországra is a későbiekben.. Főleg ha a háború végre abba marad ami idén szinte biztos megtörténik Ez megint építőanyag árakat felnyomja ( lakás piacnak jó ) mert Ukrajnát újjá kell építeni a szankciók Oroszország ellen megszűnnek és lehet Németország is "rájön" olcsó energia nélkül nem versenyképes és újra elkezdi venni az Orosz gázt.. Röviden ennyi a meglátosom az optimista mi lehet . Ha pedig jóra fordulnak a dolgok itthon is a gazdaság beindul vajmi kevés esélye lesz a Tiszának győzni lefőtt a kávé még most míg vacakabb a GDP gazdaság idehaza tudnának nyerni érzik kint a gazdák ha jobbra fordul itthon a gazdaság még annyi sansz se lesz nyerni mint ami most lenne.. Aki felveszi ugyanis a család támogatásokat aki a munkás hitelt aki kapja a dupla családi adókedvezményt aki kapja a felújítási támogatást vagy a lakbér támogatást ( fiatalnak az is jár ) aki kapja az SZJA mentességet ( 25 év alatt az is jár ) aki él ilyenekkel az biztos a kormánypártra húzza be ha van egy csepp esze. És a fél országtól több már igényelt ilyet persze ennek ellenére van biztos olyan aki még ennek ellenére sem szavazna rájuk... de ez csak a hangos kissebbség kb 20-30 % ... Most hogy Trump nyert kb . 80 % esélyt látok a Fidesz behúzza aj övő évi választást is és jobbra fordulnak a dolgok de lehet tévedek meglátjuk!
Igen, a PMÁP pénz egy munkanap alatt mobilizálható, ugrásra készen áll. Ha gyors foglalózás miatt a pénz 10%-át bankszámlán tartja, a 4-5% éves kamatnál nem sokat veszít.
Igen ez már FOMO ! DE az árak szerinte maradhatnak tavasz után is , mert ha az eladók azt látják ennyiért tavasszal element később is el fogják ennyiért adni csak az értékesítési idők kinyúlnak.. Pénz még lesz egész évben sok PMAP os taktikázik ( én is úgy tettem volna) kivár ha kell fél évig még alacsonyabb kamaton is altatja a pénzt ha lesz egy jó vétel meg fogja venni az ingatlan piacon nincs kétségem... A nyugdíj pénz is fog "tartást " adni.. A másik pedig , hogy 2026 ra sokan elfelejtik de választás lehet lesz valami plusz ösztönző még és szinte biztos jelenlegi hitel kamatok alacsonyabbak lesznek addira.. Ami megint csak egy " támaszt" ad az áraknak mert ha olcsóbb a hitel nagyobb lovét lehet ugyanazért a törlesztőért felvenni akkor ha nem is okoz további áremelkedést , de megtartja a jelenlegi kialakult árakat.. Én erre számítok és arra, hogy ha nagyon kell még egy lakás akkor azt 2026 tavasza után ha nyer a kormánypárt már én is 40 mft felett fogom sajnos venni.. ! Ha meg nem nyer nincs is értelme a következő kormány úgyis beomlassza a piacot recessziót generálva.(nem kicsi munkanélküliséggel) .. mert eső piacba a kutya se akar majd befektetni...!
Az igazi áremelkedés nyár közepe végétől indult be akkor még újszerű és jó állapotú másfelesek 32 ért mentek.. most már 40 ért vannak.. ( De még novemberben is volt egy két lakás 32,5 és 34 ért mindről lemaradtam sokat méláztam akkor és vártam még a kamatokat... de minek?? !! ) A 2024 Q4 és a 2025 Q1 es emelkedéseket nézzétek majd meg.. én akárhogy is számolom ha most 40 ért mennek a 1,5 szobások panelbe a vacak kerületben akkor az +20-25 %! Durva!
Figyelgetem a piacot egy ideje... 2-3 hete került fel csepelen 39,5 ért egy 1,5 szobás... nagyjából rendben volt de a tapétás volt és a fürdőt csempézni kellett volna... Mára eltűnt a hirdetés elment! Egyetlen egy 1,5 szobás lakás sincs a kerületben egyetlen egy. Akinek kell az megveszi ennyiért is... ! Az ingatlan piacon akinek saját haszálatra kell az nem vár megveszi bármilyen áron is legyen a lakás ez kb 40-50 % ... most kb. a fele lehet befektető PMAP miatt. A linkelt ingatlan áremelkedés cikk 2024 harmadik negyedévéig mutatja a helyzetet .. Csak a múltat mutatja már jóval több mint 12-14 % os áremelkedés történt.. Olyan 30-40 nél járhatunk 2025 Q1 re már ott vannak az árak.. !
Covidot el tudtad kepzelni 19ben? Azt h az osszes hitelminosito csal 2008 elott? Azt hogy putyin lerohanja ukrajnat es megtamadja kijevet is? Ennyit a valoszinusegekrol es azok bekovetkezeserol. Most mondok egyet a forintnal. Oriasi gazlelohelyet talalnak.
volt miskolci emberem aki 2010-ben árulta a házát és amekkora ajánlatra nemet mondott, azért 4 db 53 nm-es panelt vehetett volna Újpesten végül 18-ban eladta, amit kapott érte, akkor már csak éppenhogy futotta volna belőle két említett újpesti panelre . ráadásul a szokásos Bp-vidék fáziseltolódás 2010-ben még előnyére szolgált volna 2018-ban már az is a hátrányára
kifelejtettél a bizonyos szavacskát amikor a mondatot faragtad segítek: "is" ami kifelejtődött hogy hova kellett volna beillesztened, találd ki egyedül ha nem megy ott az ovonéni talán segít
az említett két városból való vándorlásnak én is haszonélvezője voltam kb 2010-15 között volt ember aki csak a pénzt ültette át, volt aki saját magát is
Ha beüt a ménkű a vidéki idillben, akkor az életképesebbje megpróbál belső emigrációval túlélni. Miskolc vagy Pécs lakossága is vándorlásnak indult a 90-es években, no nem mindenki, hanem aki képes volt rá, az életrevalóbbja.
Megint. Ha nem érted, légy szíves ne szólj bele és főleg ne kezd el primitíven személyeskedni, bár láttam többször is, hogy így próbálod lezárni, amikor butaságokat írogatsz.
Megint. Ha nem érted, légy szíves ne szólj bele és főleg ne kezd el primitíven személyeskedni, bár láttam többször is, hogy így próbálod lezárni, amikor butaságokat írogatsz.
Ez annak az eredménye, hogy az egész ország fejlődött valamennyit. Ha az ország lefelé megy, Budapest is, bár biztos mindig gazdagabb lesz, mint az átlag magyar régió.
Ámerikában minden jobb... bele se gondolok mit érezhetnek 😐 https://www.youtube.com/watch?v=7jjfbEIA-q8&ab_channel=Firstpost Californiában sok biztosító kivette a tűzkárt a kötvényből, sokan ki is vonultak a piacról... Azért megnézném mit kapna a fitesz ha itt lenne század ekkora tűzvész....
Szerintem Budapest az EU átlagát hozza, mint régió, és nem fog a szegénységbe sodródni. Igen, ki fog maradni belőle, mint ahogy mindig is kimaradt belőle, és mint ahogy a 90-es években is sokkal jobban vészelte át a sokkot, mint az ország többi része. Az ország többi részéről én nem nyilatkozom.
Márciustól Szemespart árat emel, már nyomják Fb-on. Siess! Le ne maradj! Mert ha lemaradsz, akkor nem drágán vehetsz lakást, hanem még drágábban. Komolyan agyrém, ami itt megy. Mindenki a PMÁP lóvéra pályázik, de ilyen horror árakon biztos ingatlanba fog menni?!
ennyike volt a kérdésed . " Hallottál te már olyanról, hogy lepukkanó
gazdaságban, csőd felé araszoló országban jó üzlet az ingatlan, hogy
befektetők ilyen országba "menekítik" a pénzüket?" . felsültél vele persze nem nagyon
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link