Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"az olcsó lakásokat drágítja a konstrukció ezek pedig a kis lakások " 👍 Főleg a nem annyira menő megyei jogú városoknál brutális az ingatlan drágulás. . Gondoltam hogy ez lesz. Ebből is vidéki szavazatok. Jól ki gondolták. Hatalomtechnika. Ez is.
Kis lakások vagyis a 1,5 esek mentek 40 ről 48 ra ott volt nekem is +20 % de valahogy a 60 milla a nagy lakásokat is megfogja.. miért? mert 50 mft olcsó pénz van rá még +20 % tehát 10 millát max rápakolnak kijön a 60 milla.. az olcsó lakásokat drágítja a konstrukció ezek pedig a kis lakások nem a 2 nagyszobás vagy a 1+2 félszobások.
Ujabb konnyitesek🙂🙂🙂🙂🙂 1. államtitkár szavai szerint egyebek között lesz lehetőség előfinanszírozásra építkezések esetén és a már elbontott vagy bontandó építményeknél is bevethető lesz a háromszázalékos hitel 2. program keretében a testvérek által közösen megörökölt ingatlan résztulajdonának megvásárlására lehetőség nyílik 3.vA jövőben a hitel igénylésénél a szülő és a házastárs mellett a testvér is bevonható lesz adóstársként. 4. Az önkormányzati lakások megvásárlására pedig szintén kiterjesztik a háromszázalékos fix lakáshitel lehetőségét, azzal a kedvezménnyel, hogy az önkormányzat a lakást a főszabálytól eltérően az ingatlan becsült piaci értékénél akár 20 százalékkal olcsóbban is eladhatja. A 4. kulonosen jopofa🙂 De az 1. sem semmi🙂
Arultam hazat, nulla telefon az ospig, majd 4 db ajanlat a bejelentes utan 2.heten licittel... De, teljes fek volt. Minden ismerosom ezt mondta bp es kornyeken is...
Azért egyelőre az éves lakásdrágulás jó részét nem a 3%-os hitel okozta tudtommal. Hanem a pmápból kiszálló tőke folyt a piacra. Én nem lennék meggyőződve róla, hogy teljesen be lenne fagyva a piac enélkül a hitel nélkül. Regiós országokhoz képest még van tér felfele. Kérdés milyen időintervalumon vizsgáljuk a helyzetet. Hosszabb távon meg ott lesz az infláció, ami nem hinném hogy radikálisan csökkenne sőt, ha romlik a helyzet elszállhat újra. Ha pedig esetleg lesz béke, akkor jöhetnek újra az orosz, kínai befektetők. Ti mit láttok hosszabb távon? (Ez csak az én fiatal fejem elmélkedése volt, nem túl nagy ingatlanpiaci tapasztalattal)
"ha volt 25 millió forint megtakarításod és tavaly megvetted a lakást 35 millió forintnyi 6%-os "drága" hitel mellett, akkor 20 év alatt 60,18 milliót fizetsz ki. Egy évvel később már 48,3 milliót kell felvenned ugyanarra a lakásra, de csak 3% a kamat, így 64,28 milliót fizetsz ki, vagyis a 3%-os kamat ellenére 4,1 millióval többet." . Mindenkinek van főnöke , úgy hívják hogy PIAC ❗✔️
2025-10-10Nem fognak drágulni a lakások, mondtákMegjelent a szeptemberi adat is az ingatlan.com lakásárindexében, érdemes gyönyörködni benne. Először egy kép az elmúlt 10 évről: Egy szerény négyszeres drágulás tíz év alatt az ing...Tovább olvasom...
Hát igen, alighanem infláció tekintetében megint nagyon elszállunk. Az viszont nagy kérdés, hogy a bérletik mennyire tudják követni, mert a lakásárakat és úgy általában a 2 számjegyű béremelést szerintem jó ideig 400 alatt tartott forinttal el lehet felejteni. A nagy bajt abban látom Tihamér, hogy az építőanyag/alapanyag/kiegészítők olyan mértékben drágulnak és tolják az árakat, az ingyen pénzzel együtt, hogy ez már nem csupán kiárazódás, annál valamivel több. Most lemegy a hullám, de nagy kérdés mi lesz utána, mert költségvetési oldalról sem tartható az ingyen pénz tudatos infláltatás nélkül. Végül mindig az átlagpolgár szívja meg, a szarrá inflált forinttal és a rohadó, de drága és alacsony műszaki szívonalú ingatlanállománnyal.
"Én " sajnos" a nagy paneleimnél nem látok nagy elmozdulást az otthon start előtt is 50-55-60 körül mentek most is annyiért mennek bánatomra." . Nálam jelentősen érzékelhető a januári lakás vásárlásom ár emelkedése. Hasonló parameterű lakások plusz ~30 %. És ezt nem elfogultságból írom. Ezek a számok. Nem is adok nagy jelentőséget neki, mert a tokenyereseg csak fantom készpénz áramlás. Az igazi készpénz áramlásom a bérleti díjakból jön , nekem ennek folyamatos növelése a cél. 📈🙂👍
"már pont 40 éves voltam 98-ban amikor a felcsuti ...... már először főnök lett és abban az időszakában is ugyanezt a fajta lakásárnövekedést kiváltó manőverét először eljátszotta" . Igen, 1998-ban 24 évesen volt az első ingatlan vételem még kihasználva az ifjúsági takatekbetet + kedvezményes, kamat támogatott lakáshitel nyújtotta előnyöket. Akkor is figyeltem és megjegyeztem hogyha fidesz kormany , akkor ingatlan ár bumm. Figyelünk és alkalmazkodunk.
Jaj te szanalmaska. 2.6%*12 valoba hibahatar. De tudod mit? Legy bator. Felteszek 20 millio ftot, hogy az osp novelte es noveli az arakat? Allod vagy gyava szar vagy?
"Nálam a mániában eladni a pálya. Ha valami megduplázta az árát (idő intervallum kérdése)általában azt is eladom. " . Igen ez lehet egyéni élethelyzet megoldása is , ha kell. De én mindig úgy kormányoztam a hajóimat hogy erre ne legyen szükség. Különben 1998. óta nem halmoztam volna fel ennyi tejet adó tehenet (lakások) és tojásokat adó csirkéket (garázsok ) . Bőven van tartalék állampapírokban, amely likvid, továbbá bef arany, chf készpénz, HUF készpénz, mint működési költségek. Zárójelben megjegyzem hogy még a garázs is 1 héten belül eladható, de erre sor nem kerülhet. . Úgyhogy ingatlan szempontból nálam marad a Tihamér mondás : Válságban vásárolni,✔️ Mániában tartani.✔️ Pláne a fiat , fedezetlen pénz korszakában. És ugye senki nem gondolja komolyan a hivatalos infláció megmosolyogtató mértékét.🙂
A kedves mínuszolónak kikerestem egy jó kis idézetet: "Közvetlenül a birkák visszatérése után, egy kellemes estén, amikor az állatok már befejezték a munkát, és hazafelé vették útjukat, rémült nyerítést hallottak az udvar felől. Az állatok riadtan megtorpantak. Rózsi hangja volt. Aztán újra fölnyerített, mire minden állat vágtába fogott, és berohant az udvarra. Egy disznó a két hátsó lábán járt.Igen, Süvi volt az. Még kissé félszegen járt, mintha nem szokta volna meg teljesen, hogy tekintélyes súlyát ebben a helyzetben hordozza, de az egyensúlya tökéletes volt, amikor keresztülballagott az udvaron. És a következő pillanatban kivágódott a tanyaház ajtaja, és a disznók libasorban kivonultak rajta. Mind a hátsó lábukon jártak [...]. Végül pedig [...] maga Napóleon is megjelent. Két lábon járt, fenségesen kiegyenesedve [...]. A csülkében ostort tartott. [...] [A birkák] félelmetes bégetésben tört ki: – Négy láb jó, két láb jobb! Négy láb jó, két láb jobb! Négy láb jó, két láb jobb! Öt percig megállás nélkül bégettek. Mire pedig a birkák elcsendesedtek, már nem maradt lehetőség a tiltakozásra, mert a disznók visszamasíroztak a tanyaházba." - "Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve”
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link