Újra élénk vita alakult ki az euróbevezetés kérdésében Magyarországon. A válság elõtti elméleti és gyakorlati megfontolásokat felülírták a friss tapasztalatok. A tanulságokat a hazai gazdaságpolitika levonta, és az
ez meg egy még divatosabb szöveg, de közben az általam az #5-ben leírt számok a káeshánál nulla egész faszom század inflációt tesznek ki, hát az hogy lehet
vagyis hitelbuborékot fújnak. merthogy ez az 1.4% csak a CPI, az eszközárak nincsenek benne, . (az amerikai jegybank által figyelt árindexben bizonyos befektetési termékek is szerepelnek már)
majd ha ez meg a többi (bérnövekedés miatti kényszerű áremelés) megjelenik az árindexben és akkor elválik a szar a májtól, vagyishogy az MNB emlékszik-e még az inflációs célkövetésre avagy sem.
az eurozónában jelenleg 1,4%-os a hivatalos inflációs ráta 0%-os alapkamat mellett, azaz még kis hazánknál is csapnivalóbb teljesítményt nyújtanak... lényegében vidáman elinflálják a lakosság megtakarításait, illetve masszív piaci torzulásokat generálnak
szerintem az inflációt már kapjuk rendesen, központi kamu statisztika ide vagy oda a tavaly 5000 forintos téligumi szerelésem idén 6000 (20%), a trappista sajt 1300 helyett 1800 (38%), a fodrász is emelt 20+%-ot tavaly óta, a sertés az áfacsökkentés előtti ár felett jár jóval, a lazafcilét már követni se tudom, minden zöldség-gyümölcs ami tavaly 500 körül volt az most 7-800 körül, a tavaly 2-3ezer forintos felvágottak most 3-4ezerbe fájnak, kéne laptop a gyereknek, amit korábban 120k körül vettem az most nincs 150k alatt, és még nincs vége, a kollégáknak megint erős béremelést kell adnunk amit majd nekünk is be kell atomra építeni, stbstb - nem tudom, hogy a ksh hogy tartja még a piszlicsáré apró hazug inflációs számait, de már egy jó ideje elszabadultunk rendesen. a magasabb infláció itt van közöttünk.
> A gazdaságpolitika további feladata, hogy őrködjön az üzleti ciklusok szinkronizáltságán. Ez sajnos prociklikus gazdaságpolitikához vezet. > igaz, a politikusok korlátozónak érezhetik, ha egy választás előtt nem tudják megnyomni a béreket a későbbi elinflálás reményében. Ugyanakkor optimális gazdaságpolitikát feltételezve ez nem tekinthető közgazdasági érvnek. Egy súlyosan eladósodott állam, vagy lakosság esetében van viszont egy valós közgazdasági érv. Ha az eladósodottság jórészt saját devizában áll fenn, akkor már a legkisebb inflációs különbség is az adósság ledolgozásáért tesz. Igaz ugyan, hogy az adósságmegújítás költsége egyensúlyi helyzetet feltételezve magasabb lesz, viszont egy csökkenő adósságpálya esetén, vagy egyéb okokból alacsony finanszírozási költségek mellett az infláció besegíthet a még erősebb adósságcsökkentésbe. Ráadásul míg az állam jellemzően megújítja adósságát, a lakossági szféra nem, mert hitelállománya célhoz kötött. Éppen ezért hibája a jelenlegi gazdasági irányításnak, hogy az állami és lakossági hitelállomány forintosulását követően nem lépett egy határozottabb adósságcsökkentés és a jegybanki inflációs cél közeli, 3-5%-os infláció útjára. Persze elképzelhető, hogy ez kifizetődik: tartósan alacsony világgazdasági kamatok és a stabiliitás a gazdaság és konjunktúra egészét segítik, amely környezetben a GDP bővülése miatt csökkenhet jobban az adósságráta, míg ha nem így alakul és jön egy magas kamatkörnyezet, vagy billeg a rendszer, akkor a magyar gazdaság jellemző reakciója megtörténhet: az infláció felpörgése. A rendszerváltás után volt már tartósan 30% feletti éves infláció is.
Kell-e nekünk a magyar euró?
Ugrás a cikkhez