A kárpótlási jegyek ügyében az utóbbi időben igen aktívnak mutatkozó ügyvéd, dr. Varga Tamás keresetet adott be a Fővárosi Bíróságra, amelyben kérte a bíróságot, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 21. § (1) és (7) bekezdése alapján határozatában kötelezze a Központi Kárrendezési Irodát (KKI), valamint Pénzügyminisztert, a kárpótlási jegyek kibocsátójának képviselőjét, mint adatkezelő szerveket a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos kérdéseik pontos(!) megválaszolására.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509
Én már többször jeleztem az osztatlan földtörvény és a kárpótlási jegy között nem lesz semmi összefüggés .Esetleg ha a kárpótlási jegy lezárásaként meghirdetnek még a megmaradt állami földekből az esetleg érdekes lehet.
A vételi és az eladási oldal is teljesen komolytalan de legalább már a látszat sem érdekel senkit .A cél nem is tudom mi talán mindenkit távol tartani ettől gödörben lévő papírtól
érdemes lesz figyelni, ünnepek alatt amit kinéztem fizikai kp jegyeket mind eladták igaz nem volt sok de névérték körül valaki megvette. itt megy a pufferelés eladóin de nem nagyon adják mondjuk érthető valami van a levegőben..meglátjuk
nagyon megy a szenvedés itt is, telepakolva az eladói nem tudni minek mikor látható, hogy a nagy vevő leállt, közben továbbra is várjuk a földtv.kapcsolatos módosításokat.
Tőkeerös vevö van csak most pihen vagy alacsonyabban akar venni. Az elmúlt időszak 60k fölötti téleleit nem kicsik vették meg. Megy a megbízásos kollekció
Bizonyosan nem ahogy eddig sem. Érdemes figyelni ahogyan menne a gyűjtés előbb vagy utóbb kiveszik 1k -ig a tételt véleményem szerint. 830 erős bázis onnan fordult legutóbb , ez már nem a jegy piac mint pár éve volt.
Ha minden igaz az állam az osztatlan közös megszüntetésére készül kivásárlás formájában. Szerintem felajánlható lesz az államnak majd... Egyébként külterület? Mekkora darabok?
Van kárpótlási földem cca.560 000 ft értékű. Van benne 2 m2-es is ! örökség !Eladhatatlan ! mit lehet vele tenni, hogy mmegszabaduljak tőlük, akár ingyen is ?,
Olyan papírra mint a kárpótlási jegy ahol 12 éve nincs érdemi mögöttes tartalom nem jön komoly tőkeerős vevő ,,,,ez a játék majd akkor lesz érdekes ha már lebegtetett -kiszivárogtatott infók kerülnek ki és az árfolyam megindul ott kell majd esznél lenni aki majd azt tervezi,hogy kiszáll,,,már csak az kérdéses ,hogy lesz-e ilyen időszak és mikor :-)
Egyetértek veletek,én is így latom, az eladó tudja ,hogy nem veszik ki a pakkjait remelve h veteli oldalan ahol ő is allhat bedobjak neki. Az 1k alatti gyűjtes a szandek ami egyértelmű de mindig jöhet egy új szereplő.
igen vszínű ezért pakolja tele, de mindig lehet egy két speka aki megtalálhatja 4-5k-t kivenni nem tétel a mai piacon még jegyben sem 1050 fölött meg szinte üres a könyv jelenleg
Hír nélkül nem kapja ki senki ez jól tudja aki odapakolta :-)3 hónap múlva a B,B eladása is körvonalazódik ,,ez a szakma már csak ilyen sok türelmet igényel :-)
az egy nagyon jó bekerülési ár. egyébként tényleg látványos, hogy hirtelen ennyi eladó van , kicsit átlátszó miközben a vételi is nő,csak nehogy valaki kikapja egybe
Én is tartom de jelenleg nem veszem ,,,,:-)Már kifejtettem ha a 2009 óta vásárolt és tartott mennyiség rám rohad az sem érdekel igazán ,,nem válok meg tőle az átlagáram 560-570 ,,megvárom a jegy végkifejletét ,,,
Június 1. hátradőlhetünk mehetünk szabira mert semmi nem fog történni a kárpótlási jegy körül ,,Az Országgyűlés ma és holnap még van aztán május 26.-ig pihi :-)Tehát olyan törvénytervezet nem lesz a ház elé beterjesztve ami segítené az ügyünket-legfeljebb a választások után ,,,,a választások után viszont törvénykezési nagyüzem lesz
Ez így van de abban lehet keresni ,aztán ha durran akkor beszorulás ,sírás lesz. Vicces nezni,hogy töredékét nem érö cégeket hogyan húznak fel értékük 10x,100x ra. Ha beindulna a befektetői program vagy az osztatlan közössel lenne valami akkor újra mehetne. A nagy vevök inkabb nyomjak le , bár igaz a szánalom kategoria az,hogy 4-5 milliós eladókat nem tudják kivenni inkább veszik a lufikat.
sajnos a magyar piacon egyrészt nincs befektetői kultúra ez látszik bizonyos cégek kapitalizációján, a másik ez nem jogállam abból a szempontból, hogy a kptv. belesz...nak.. ezért nem veszik a kicsik a nagyok megpufferelve az eladóit el is veszik a kedvüket, hogy ebben kereskedjenek.
Csak annyi történt az elmúlt 1-2 hétben ,hogy páran beálltunk a vételi oldalra csipegetni gyorsan kiszórtak minket,hogy gondoljuk át jól mire is költjük a pénzünket :-)és beállt a jegy a szokásos langyos semmit mondó papírrá ,,,,,
Igen, de továbbra is tartom, hogy 1k alatt akarják tartani, vmi lesz, csak azért nem megyünk mert a marinénik azt sem tudják mi a jegy meg ők inkább lufikat vesznek mert az kifizetődőbb. Ha bejön az MNB féle csomag akkor újra felhasználhatónak kell lennie.
Egyértelmű en is elolvastam benne van a jegybank programjában/javaslataban. Kisreszvenyesi program allami vallalatok tőzsdere vitele ha ez megvalósul akkor névertek közelebe megyünk.
Uraim, az MNB 300 pontos programjaban szerepel az annó mar Fletó által meghirdetett kisrészvényesi program és az állami cegek tőzsdére vitele ez a jegy szempontjából releváns.
nem törte át, lehet, hogy azért megy 800-ra. A vevők kiálltak, eladók meg dögivel 180 fokos fordulat. Htávon bízok benne röviden nem szerintem 800-at jövőhéten tesztelni fogja.
több mint 2000 önkormányzat van ha csak 10% nál van 1-2 millió értékű jegy az is mennyiség ,,,azért nem hőzöngenek mert ezek a pénzek nem tételek egy önkormányzat költségvetésében ,,,persze ez nem tuti csak egy lehetőség
sok mindenre lehet gondolni én spec. az önkormányzatoknál nem sejtek jelentős tételt különben már egyrészt hőzöngtek volna, másrészt a kormánypárti önkorik kijárták volna a megoldást Az ÁSZ a 90-es évek második felében tett említést - tapasztalatom szerint - utoljára önkormányzatnál lévő kpj-ről.
kb 1 éve jelent meg az eladó nyomás nagyjából 120 ezer jegy cserélt gazdát ,,,szerintem nem magánember ad el hanem inkább intézményi többségében önkormányzatok ,,sok önkormányzatnál lehet még a 90-es évekből jegy és lehet tömegesen ez most jelent meg a piacon ,,,,persze ez találgatás
Kárpótlási jegy: Most mennyi is az annyi?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509