A kárpótlási jegyek ügyében az utóbbi időben igen aktívnak mutatkozó ügyvéd, dr. Varga Tamás keresetet adott be a Fővárosi Bíróságra, amelyben kérte a bíróságot, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 21. § (1) és (7) bekezdése alapján határozatában kötelezze a Központi Kárrendezési Irodát (KKI), valamint Pénzügyminisztert, a kárpótlási jegyek kibocsátójának képviselőjét, mint adatkezelő szerveket a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos kérdéseik pontos(!) megválaszolására.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509
,,Alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz egy kárpótlásra jogosult személy, mivel részt vett volna egy árverésen, amely azonban a támadott jogszabály hatályba lépése folytán elmaradt. Az indítványozó sérelmezte, hogy a kárpótlásra jogosultak kárpótlási jegyeikkel – árverés hiányában – nem tudnak elvett földjeikhez hozzájutni. Álláspontja szerint a vételi joga elvonásával sérült a tulajdonhoz való joga, illetve a jogállamiság elvének részét képező jogbiztonság követelménye is megkívánja az utolsó, még le nem zajlott földárverés megtartását. Az Alkotmánybíróság a panaszt megalapozottnak találta. Határozatában hangsúlyozta: az állam köteles megteremteni azt az intézményi garanciarendszert, amely a tulajdonhoz való jogot működőképessé teszi. A támadott jogszabály úgy szüntette meg a termőföld árverésére vonatkozó szabályokat, hogy a kárpótlási igények érvényesítését szolgáló vételi jog a jogosultakat továbbra is megilleti. A testület aláhúzta: a jogalkotó valamely jogszabályi rendelkezés hatályon kívül helyezésekor akkor jár el kellő gondossággal, ha ezzel nem hagy hátra le nem zárt jogviszonyokat, illetve nem lehetetleníti el azon törvényben biztosított jogosultságok érvényesítését, amelyek alaptörvényi oltalom alatt állnak. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2018. december 31-ig tegyen eleget."
én már nem várok, lehet, hogy ő szorja december óta, én furcsának tartom, hogy perel aztán megáll..akkor minek perelt?. az biztos , hogy aki ma adta az csak bukóval tudta adni.
Huh micsoda parázs vitát indukáltam :) Köszönöm mindkettőtöknek a válaszokat! Én részemről azon az állásponton vagyok, hogy a BB privatizációja nem fogja érinteni a jegyet. Mivel az osztatlan közös megszüntetésével került egyáltalán szóba a jegy, így én továbbra is arra számítok, hogy a földek kapcsán lesz valamilyen módon felhasználható.
Ez így van, de ez egy specialis állampapír ami mögött állami kötelezettség áll, az abszurditás az, hogy nincs lejárata, a másik, hogy tőzsdén van. Szerencsére az EU-ban vagyunk ezert nem olyan egyszerű ezt tollvonással elintézni. Ha nem történik semmi akkor csak jogi út marad.
A kárpótlási folyamat 28 éve alatt rengeteg dolog történt ami jogilag nem volt tiszta majd meglátjuk mi lesz a vége ,,,,bármi lehetséges az is,hogy szopunk :-)és az is,hogy örömtáncot járunk majd ,,,persze az tuti,hogy a kivezetés legnagyobb nyertesei valószínű nem mi leszünk
Ez nem tolvonásos itt kötelezettség van az allam reszeről egy ilyen tv.áthúzása allamcsőddel felér hiszen olyan lenne mintha egy allampapír kifizetese nem valósulna meg. Ez nettó baromság
Én úgy gondolom egy ZRT-ben az alapító okirat szabályozza a részvényesek jógait egy esetleges részvény átruházást ,,,,Ha te ennek a ""klubnak "" nem vagy a tagja akkor itt minden kérdés és minden válasz felesleges :-)
1991.évi XXV. törvény foglalkozik azokkal ami minket érint ,,párszor változtattak rajta .És tudjuk,hogy a regnáló kormány bármire képes 2/3-dal a háta mögött a törvény 5.§ (3) pontját kell átírni és a Országgyűléssel elfogadtatni és akkor dombon a tanya :-)
Ha megirdetik eladasra miert ne kaphatnék , ez nem egyszemélyes privát Zrt.? Ahogyan te is vázoltad az egy opció. Ha zárt, meghívasos alapú az értekesites akkor is a pályázatban szerepelni kellene .Itt Zrt.ből lesz Nyrt.
Ha egy részvénytársaság zárt ,hogy kaphatnál benne tulajdont részvény-kárpótlási jegy cserével ?????Az lehetne megoldás ha MKB veszi meg a B.B és egy részét a vételárnak fizethetné jeggyel és akkor a tőzsdéről felvásárolná a szabad jegyeket és később már a összeolvadt 2 bankot vezetné be a tőzsdére
Ha a B.B eladása nem tőzsdei értékesítés akkor a kárpótlási jegyedet ,hogy tudnád beváltani ?????Ha az értékesítés zárt akkor legfeljebb a vevő fizetheti ki a vételár egy részét jeggyel de te nem :-)
Független a tőzsdei értekesítes a tv.szempontjaból szvsz hiszen állami vagyonról van szó ab ovo köteles lenne biztosítani a felhasználási lehetőséget ha nem akkor a watson féle jogi úthoz kell egy pertarsaság aztan irány a nemzetközi komolyan vicc ami itt folyik .
A határozat lényegében a több mint 20 évvel ezelőtti föld árveréseknél volt lényeges de ilyenkor kellett egy speciális zsebszerződés ,,,de ezt törvényileg szabályozták ,,,szerintem jelenleg lényegtelen van e határozat vagy nincs ,,Mai hír,hogy a Budapest Bankra vevőt keres az állam lassan ez a kérdés is eldől vagy így vagy úgy ,,,ha nem tőzsdei értékesítés lesz akkor azt hiszem bajban leszünk
Ha van fizikai jegyem, de nincs hozzá határozat akkor egy esetleges felhasználási lehetőségkor használható lesz szerintetek? Illetve ha jól tudom az ERSTE végezte a dematerializálást, mit tudtok róla még most is lehet dematerializáltatni?
Mészárosnak nincs 200 milliárdja a B,B-ra és különbben is minek vennék meg a teljes bankot elég ha az irányítás a kezükben van és egy kis részvénytöbbség ezt a legegyszerűbb egy Tőzsdei jelenléttel abszolválni mondjuk a Budapest Bank alapszabályzatát nem ismerem .....a legegyszerűbb egy tőzsdei bevezetés első körben mondjuk 35-45% főleg intézményi is kisbefektetőknek aztán lehetne egy kárpótlási jegy csere és harmadik ütemben a megmaradt részt is a piacra dobni ,ezt 1-1.5 év alatt lezongorázni
A zártkörü eladásnál szerintem nem éri meg a vevöknek a jegyel foglalkozni, 200 milliárd- vs 200-400millio-nak(a teljes tözsdén lévö menyiség) a kb10% diszkontja, ami talán 20-40 millio. Ha te oda adnád 1600ft-ért
Akár hogy is lesz a privatizáció, a kárpótlási jegyet be kell fogadják a vevőtől. Ha zárt körben értékesítik a bankot, a vevők akkor is növelhetik a nyereségüket, ha vesznek jegyet is a fizetéshez.
"Továbbra is napirenden van a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyetlen szuperbankként történő egyesítésének a gondolata - értesült "mértékadó" kormányzati körökből az mfor.hu. Ezt megelőzően idén végre sor kerülhet a Budapest Bank privatizációjára. " Én ebböl arra következtetek, nem a tözsdén akarják privatizálni a BB bankot, hanem a saját zsebükbe. Majd a közös bank egy kis részét hozzák a tözsdére, a kedvezöbb adózás miatt.
Te foglalkozol termőföldekkel ?2017 őszén módosítottak a földszerzési illetéktörvényen ,,,T/18010 számon tárgyalta és fogadta el a parlament ..Ha van időd keresd meg olvasd el és véleményezd :-)
Az mnv azt fogja válaszolni, hogy ők a tv.szerint járnak el vagy forduljon a PM-hoz)) de egy próbát megér. Azt kellene megtufni,hogy milyen állami vagyon került eladásra 2006 óta hiszen az is per alap lehet.
lehet, hogy téves megközelítés, de nekem az a meggyőződésem, hogy az állam még címletérték felett sem akarja látni a jegyet gondolom azért, hogy megbízásból ?? címletérék alatt gyűjtse be -itt nem kis tételre gondolok-. A sajtó akkor kezdett róla írni amikor megindult- persze nem pozitívan hanem olyan spelukatív tematikában , lebeszélősen, hogy mindenki adja el..- és lám azonnal betett valaki egy féket 12xx és meg is fordult a trend. Másik portálon is hasonlóan vélekedtek a stoppal kapcsolatban., Ilyen már volt annó is ..dejá vu. Amíg nem lesz meg az a mennyiség amit el tudnak venni nyomott áron addig itt lesz . Ha a földtv. kapcsolatban lesz valami akkor indulhat el, hiszen ott ha jól értelmezem akkor a fizikai jegy felhasználását biztosítani a tv. termőföld értékesítésénél amit anno kivettek a kptv-ből.
Lehet, hogy erdemes lenne ujra levelet irni az mnv-nek ez ugyben, mert az elozo vezetes arra a kerdesre, hogy mire fordithatjuk a jegyet, a karpot torveny erre vonatkozo reszet copyzta be a valaszlevelebe.
Gondolom nem áll érdekükben. Ha idén sem lenne semmi bár szvsz lesz valami akkor csak a nemzetközi jogorvoslatban lehet a megoldás. Tavaly nagy pakkokat vettek meg egyenlőre leállt a gyűjtés.
Persze, hogy abszurd. watson kolléga megpróbálta kijárni a jogszerűtlen helyzet kimondását, de nem sikerült neki, ha jól tudom. Az lett a mondás, hogy az állam maga döntheti el, hogy melyik vagyontárgy értékesítésénél lehet elfogadni kárpótlási jegyet. Szerintem is azonban ez egyértelműen szembe megy a kárpótlási törvénnyel. És egyébkén meg nem tudom, hogy az MNV-nek például mi baja van a kárpótlási jegyekkel, hogy nem fogadja el őket.
Total abszurditás az egész ha jobban belegondoltok, végül is van egy lejárat nélküli értékpapír (?) és a kptv. rögzített kötelezettséget 12 éve megszegi azzal,hogy nem biztosítja a felhasználasi lehetőséget a tulajdonosok részére. Számomra továbbra is az az érdekes,hogy miért van ez a Bét-en ez a papír és miért fizet az állam ezért. Amúgy ktsgvetési szempontból fillérek lennének a kivezetés ktsgei.
akkor félreértettem. a lerjárttá minősítéssel én úgy értelmeztem, hogy érvénytelenítenék, magyarul aki nem használta fel a jogszerű vagyonra váltások során, azoknak egy jogszabály-módosítással érvénytelenítenék. én erre gondoltam, de akkor félre értettelek.
Köszönöm a felvilágosítást! De szeretném elmondani, hogy én nem tippmixelni vagyok itt, hanem tapasztalatot gyűjteni és cserélni egymással. A tapasztalatot adott esetben hívhatjuk véleménynek, ismeretnek, és megannyi módon még. És senki sem az itt-ott hallottak alapján hoz befektetési döntést, hanem a saját elhatározása alapján, de döntés megalapozásához információra van szükség. hát ezért kérdeztem, hogy mi a helyzet a kárpót megoldással... :)
mindenki a maga pénzét kockáztatja nem lehet és nem szabad tanácsokat adni pedig ennek a fórumnak ez a lényege .azért egy dolgot megemlítenék földügyben Mészáros 36 ezer hektár földön gazdálkodik és ebből 2/3 állami föld Csányi ennél is több területen igaz
Ez egy bonyolult mechanizmus lenne. Pár évvel ezelőtt( talán '17 tavaszán) egy kormányinfón Lázár felvetette, hogy nagyon sok az azonosítatlan földtulajdon. Na most az állam ezeket kisajátítaná. Persze ennek is meglenne a mechanizmusa... Aztán ebből ezidáig nem lett semmi. A miniszter viszont valami hasonlót vizionált. Tehát lenne egy állami földalap...Ez mondjuk lehetne akár az NFA is. Tehát ez az állami alap kivásárolná vagy az azonosítatlan tulajdonosok esetén kisajátítaná az osztatlanban lévő területet ,majd ezt értékesítené. Ezáltal szüntetnék meg az osztatlan közöst. Na és itt jönne képbe a jegy.
igen, csak ezt mégsem értem, mert az osztatlan közös tulajdon megszüntetésében a jeggyel összefüggésben milyen elszámolásra lehetne számítani? Akit ki akarnék várásolni a közös tulajdonból az kapna kárpótjegyet a forint helyett? Nyilván nagy baromság lenne ez, de akkor mi lenne a mechanizmus?
Kárpótlási jegy: Most mennyi is az annyi?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509