"A Kecskeméti Törvényszék törölte a múlt vasárnapi időközi önkormányzati választás eredményét, az ötből egy (a 32.) szavazókörben meg kell ismételni a választást. A szombati dátumú végzés szerint a bíróság a rendelkezésére bocsátott videófelvétel alapján megalapozottnak találta a kifogást, hogy az érintett helyen a választói akaratot befolyásolva szervezetten szállítottak embereket a választókörbe:ez kampánycsendsértésnek minősül.
..."
A magyar demokráciában példanélküli, bíróság által is bizonyítottnak talált választási csalás.
"Nem, én sem emlékszem olyanra, hogy kampánycsend sértés miatt ismételni kellett volna. Pedig tényleg voltak korábban is kampánycsend sértések."
A joggyakorlat szerint az ismétlés csak súlyos esetekben alkalmazandó. Ezért nem nagyon volt erre még példa, egy sima szórólapos kampánycsendsértés nem ilyen, ezekben az esetekben érthetően nem alkalmazták a választás megismétlését.
Én az előzőek ellenére válaszolok. Mert még a béna védekezésedis rossz és öngól.
2. "Csal e a hatfülű macska párt azzal, ha valaki kampánycsend idején őket népszerűsítő szórólapot dob be a postaládákba?"
Itt egyrészt nem szórólapról, hanem sokkal súlyosabb esetről van szó. Ráadásul Ajtai Tibor az, aki szervezte a szavazók szállítását. Ő pedig azon túl, hogy a Lungo Drom egyik vezetője, a Fidesz Bács-Kiskun megyei választmányának tagja.
Tehát bizonyítottan Fideszes ember követte el.
A Fidesz tehát bizonyítottan csalt. Ha belebetegszel, ez akkor is tény. És hiába írod magad itt emberileg teljesen nullává, akkor is.
szerintem ne védd tovább a védhetetlent, magadat hozod csak egyre kellemetlenebb helyzetbe
a postaládába dobás egy érdekes sztori, volt már, hogy valaki magának dobott szórólapot, aztán ment panaszt tenni. nyilván ha a párt csinálja, az csalás.
erről jut eszembe: 2002-ben a második forduló kampánycsendszombatján kapta meg családom orbán elvti személyes névreszóló riogatását, hogy szavazzunk rá, mert különben visszajönnek a kommunisták, akiknek nagy a fejük és büdös a szájuk. különösen annak fényében volt ez érdekes, hogy 2000-ben az egész család nyilatkozott a fasz tudja melyik kormányhivatalnál (az erre kifejezetten illetékes helyen), és arról rendelkeztünk, hogy személyi adataink marketing és bármely egyéb célú kiadásához nem járulunk hozzá. az elmúlt 13 évben ezt egyszer tudta valaki semmibe venni és az adatainkat felhasználni: orbán 2002-ben. ha már ilyesmiről beszélgetünk.
De amennyiben erről szeretnél vitázni,hát legyen.
Csal e a hatfülű macska párt azzal, ha valaki kampánycsend idején őket népszerűsítő szórólapot dob be a postaládákba?
Kampányolj csak. Ebből látszik, hogy fizetett pártkatona vagy, a mezei hívek ugyanis inkább kussolnak, mert egyik se olyan ostoba, hogy a nyilvánvaló tényt tagadja, inkább nem ír semmit.
Neked viszont feladatod a védhetetlen megvédése, meg a terelés.
"Már egy órája kiderült, hogy a Fidesz csalt egy választáson
Bede Márton
Bede Márton POLITIKA szeptember 28., 20:12 2 10
És még mindig semmi hivatalos reakció a párttól. A legelegánsabb megoldás ebben az esetben egyébként talán tényleg a csend lenne, de valami azt súgja, hogy lesz majd pártközlemény, amiben meg lesznek említve a magyar családok. És talán a rezsicsökkentés is."
FőoldalBelföldKülföldGazdaságKultúraHeti kérdésVéleményTudománySportBioritmusSzép szó
2013. szeptember 29. vasárnap Névnapok: Mihály, MikesNyerjenFórumBlogFotóRúzsBondZöldzónaVideó
MSZP, Együtt-PM: a Fidesznek papírja van arról, hogy csalt Baján
Az MSZP és az Együtt-PM szerint mától a Fidesznek papírja is van arról, hogy csalt Baján, és bebizonyosodott az is: csalás nélkül a rezsim alulmaradt volna a kormányváltók szövetségével szemben. Azt követelik, hogy Zsigó Róbert, "a rezsim bajai helytartója" viselje a következményeket: mondjon le polgármesteri tisztségéről és távozzon a közéletből!
Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője az MTI-hez eljuttatott közös közleményében arra reagált, hogy a Kecskeméti Törvényszék illetékes bírói tanácsának határozata szerint meg kell ismételni a szavazást a bajai 32-es számú szavazókörben."
""Mától a Fidesznek papírja is van arról, hogy csalt Baján, és ma bebizonyosodott az is: csalás nélkül a rezsim alulmaradt volna a kormányváltók szövetségével szemben" - kommentálta az Együtt 2014 a bírósági döntést."
"168 Óra Online írása
Címkék: Baja választási csalás Fidesz
Az orbáni „oszt jó napot”-tal kezdődött
Houdini-módszer: így csalta el a Fidesz a bajai választást"
Nem arról vitázunk, csak te akarod azt elérni, hogy az legyen a kiindulópont.
Van egy jogerős ítélet ami kimondja:
Kampánycsendsértés történt.
A csalás egy másik jogi tényállás.
De amennyiben erről szeretnél vitázni,hát legyen.
Csal e a hatfülű macska párt azzal, ha valaki kampánycsend idején őket népszerűsítő szórólapot dob be a postaládákba?
na így jár, aki telefonálás közben fejezi be a mondatát
szóval: én most is azt olvasom, hogy bizonyított csalásról beszélünk
"Bizonyított csalás: meg kell ismételni a választást Baján" (igaz, ez a komcsizsidó HVG, úgyhogy nem lehet annyira igaz, mint az, amit a sajtópereket százával vesztő magyar nemzet ír pl.)
Mondjuk érdekesnek érdekes és tanulságos, az emberi gondolkodások és viselkedések megértése felől közelítve, tehát azt nem mondom hogy teljesen haszontalan...
na jó, akkor végkövetkeztetésként felejtsünk el :)
Még a jelenlegi szabályok szerint,ha valaki vasárnap hajnalban teleplakátozza a szavazó helység környékét:
Szavazz a hatfülű macska párt jelöltjére! plakáttal,szórólappal a postaládákat...stb...
Akkor a párt csalt?
Teljesen rossz az a rendszer ami betarthatatlan "szabályok" közé terel valamit.
Inkább a szavazó lap "kivihetőségét" kellene valahogyan elérni. Mivel titkos a szavazás,így a bármilyen "befolyásolás" értelmetlenné válna.
Ezek egyenrangú tények. Ha beleőrülsz, akkor is. Ismételd csak magadban, hátha úgy könnyebb feldolgozni. (a másik kettőt ismételgesd, az első évekig ismételgetted, azon már túlvagyunk).
Gondolom roppant ésszerű magyarázat,hogy a részeredmények szerint messze vezető személy megbízásából szerveztek még több választó utaztatást,csak azt szúrták el,hogy az ellen jelöltre adták le a voksukat.
Vagy:a videón arról beszéltek,hogy akár 50x is jöhet-mehet bárki az utcán.(szabad országban,szabad ember,azt csinál,amit szabad...)
Én akarok valamit kimagyarázni????
Na, ne vicceljél már!
A bírósági ítélet ezt mondta ki,az meg, hogy te ezt miként nevezed,értelmezed...magánügy.
Teljesen kész vagyok! :)))
Van egy JOGERŐS bírósági ítélet ami kimond ,megállapít valamit.
Erre jön penznyelo és még ezt is képes megmagyarázni, hogy rosszul értelmezzük a FÜGGETLEN MAGYAR BÍRÓSÁG ítéletét.
Ráadásul szerintem egyedülálló ítélet,mert kampánycsend sértés miatt (emlékeim szerint)még nem kellett megismételni szavazást. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de nincsen erre energiám, hogy visszakeressem.
"...a szeptember 22-i önkormányzati választáson a bajai 32-es számú szavazókörben, mert a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra."
Az ítéletben persze, hogy "kampánycsendsértés" a passzus, mert jogilag ebbe a kategóriába tartozik. Egy gyilkos esetében sem "gyilkolás" szerepel az ítéletben, hanem "emberölés" (vagy "halált okozó..."), mert ez a jogi neve.
Ettől ez még csalás, akárhogy próbálod kimagyarázni, akkor is.
"Ócsai Beatrix tájékoztatása szerint, a bírói tanács megállapította, hogy a szeptember 22-én a bajai 3. választókerületben az időközi önkormányzati választáson a 32-es szavazókörben kampánycsend sértés történt, ezért ebben a szavazókörben meg kell ismételni a választást. A Kecskeméti Törvényszék bírói tanácsa határozatával megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság másodfokú, elutasító határozatát."
Nem találom az ítéletben, hogy ki követte el a csalást. penznyelo bemásolnád azt a részt amire hivatkozol folyamatosan?
Törölt felhasználó2013. 09. 29. 11:01
#20
Kedves Fidesz szavazók!
Titeket csúnyán átvertek. Azt hazudták nektek, hogy ők különbek a szociknál. Mára kiderült, nem így van. Kicsalták a szavazatotokat, hogy 2/3-uk legyen. És csalóbbak a szociknál.
ami nagyon érdekes az az, hogy ez a pár éve még oly önérzetes, térre vizelő nép most ennyire érdektelenül áll a nagyságrendekkel meredekebb sztorikhoz. ha valaki azt mondja, kurvaország, akkor húbazmeg, barikádra, ha választást csal miközben kimetszi az ország zsebét, hát az meg rendben van, sőt. már adynak is ettő volt herótja, itt évszázad alatt semmi se változik, nem is fog. ez a nép magának kavarja azt a szart, amiben imád nyakig ücsörögni
Hát persze... ;)
Egy hatóságnak, melynek nincs mérlegelési joga, nem szokásuk az ellenkező álláspontra helyezkedniük.
Ez az eset nem vitás kérdés.
Azt sem lehet mondani, hogy a jövő törvénye szerint bírálátál el véletlenül, mert arra hivatkoztak, hogy nem egyértelmű, hogy ki, meg hol meg stb., ami azért hülyeség, mert a törvény kimondja, hogy mindegy, hogy ki, meg hol, meg kell semmisíteni.
Mert az, hogy az OVB "nem ismeri" a "saját" törvényét, az ugye a demokrácia megtestesülése. :D
Arról nem is beszélve, hogy 2014-re eltörölték még ennek a mostani beadványnak a lehetőségét is.
Majd hétfőn benyújtják gyorsítottba. :DD
Amúgy szerintem "ezzel" az egy üggyel nem lehet mit kezdeni... ha már ilyen nyilvánvalóan nincs szabad választások, akkor Mo példa nélküli "harcot nyer meg", mert repül az EU-ból.
Szerintem itt a lehetőség, ha gyorsan ki akarunk lépni. ;)
Az, hogy mit mondott a választási bizottság, egy dolog, a lényeg, amit a bíróság mond, ez után már nem lehet fellebezni. Gondolom, te is hallottál már a fellebbezés jelenségéről, meg arról, hogy egy fellebviteli fórum időnként megváltoztatja egy alsóbbrendű fórum döntését, tudod működő demokráciában létezik az ilyesmi, ezért kéne sok "demokráciféltőnek" felköpnie a levegőbe és áláállnia.
Az "égő belváros" típusú gyurcsányista dumákkal meg nem igazán tudok mit kezdeni. Ahogy Fanka Deli énekelte egyik dalában:
"Pár lángoló kuka volna az égő város,
Ja, hogy hazudsz, hát világos"
"Szerintem most a sok nyivákoló ballibának, akik három éve arról papolnak, hogy vége a demokráciának, leépítették a fékek és ellensúlyok rednszerét, veszélyben a bíróságok függetlensége,meg hasonlók, most nagyon magukba kellen szállniuk, és illene megkövetni az országot."
Ez jó gyenge duma. Szóval, ha a szocik hazudnak, akkor égjen a belváros, ha a Fidesz csal, akkor de jó, működik a demokrácia... Hát ennyire épesszű ember nem lehet elfogult.
Megjegyzem: a helyi választási biztosság és a megyei is ELUTASÍTOTTA a panasz beadványt. Szóval még csak nem is igaz egészen az ultra gyenge magyarázkodásod sem...
Szerintem most a sok nyivákoló ballibának, akik három éve arról papolnak, hogy vége a demokráciának, leépítették a fékek és ellensúlyok rednszerét, veszélyben a bíróságok függetlensége,meg hasonlók, most nagyon magukba kellen szállniuk, és illene megkövetni az országot.
A "mi lesz itt 2014-ben" kérdés feltevése meg pontosan az ellenzék jövőre várható veresége miatt helyzet előre megmagyarázása, az "úgy alakították át a választási rendszert, hogy ők nyerjenek, meg csaltak, stb.".
Valamilyen indokot kell majd találni. Ha már hiteles személyeket nem tudnak kiállítani, és alkalmatlanok és érdemtelenek az ország irányítására.
ugyan már...majd jól megfellebbezik, aztán a H.Tündike rábízott jogával élve kijelöl egy alkalmas bíróságot (és bírót) e 'példátlan és arcátlan' itélet helyesbítése okán...(?).szvsz
És persze már most be vannak biztosítva 2014-re hasonló esetre:
"A választók utaztatása a hatályos szabályok szerint tilos. A tavaszi parlamenti választással kezdődően azonban az ilyesmi már nem minősül majd illegálisnak: az új választási eljárási törvény alapján bármivel, akár csuklós busszal is utaztathatók a választók."
Tehát ugyanez már nem is lesz választásai csalás jövőre.
Éljen a Viktatúra...
Jövő héten tuti extra rezsicsökkentés lesz, csak hogy ne erről kelljen beszélni.
Így csaltok ti
..."
A magyar demokráciában példanélküli, bíróság által is bizonyítottnak talált választási csalás.
Mi lesz itt 2014-ben...