Az õsz után a tél is a kormányzó párt támogatottságának erõsödésével telik. A Portfolio által figyelt három közvéleménykutató felméréseinek átlaga szerint a Fidesz népszerûsége közelít a 40%-hoz a teljes népesség
Nem hallom, hogy a Simicskát is szeretnétek "bebörtönözni"! Vannak még üzlettársak, vagy elég lesz bűnbaknak a rokongyerek? Sok a megválaszolatlan kérdés még mindig!
"Ott van például az, ahogy 17 pályázatban nagyon hasonló módon játszották ki a feltételeket. A pályázatot kiíró cég megkérte a jelentkezőket, hogy számolják ki a belső megtérülési rátájukat, vagyis azt, hogy milyen feltételek mellett térül meg a befektetés. Az Elios minden esetben olyan pályázatot adott be, amelyik nem felelt volna meg az elvárt megtérülésnek, ha nem alkalmaznak egy apró trükköt az utolsó pillanatban. A megtérülési rátát 50 ezer világított órával, 15 évre kellett volna kiszámolni, mert ennyi lett volna a lámpák élettartama. A pályázat beadása előtti utolsó pillanatban viszont lehetőségük volt egy végső módosításra. Ezért a képletben használt 50 ezer világított órát minden pályázatban átírták százezerre. Mivel a valóságban ezeknek a lámpáknak az élettartama csak körülbelül 60 ezer óra, a pályázat beadásánál jelzett kapacitás 40 százaléka elvileg megmarad, hiába nem létezett sohasem. Így viszont a lámpáknak van 40 százaléknyi maradványértéke, és mivel a beadott pályázat belső megtérülési mutatója épphogy megfelel az elvártnak, a duplázott kapacitással a pályázat költségei is a duplájára ugrottak. Így sikerült elérni azt, hogy elvileg megfeleljen a szerződés az elvárt alacsony energiaáraknak, de a lehető legtöbb munkaköltséget számolták fel érte." https://24.hu/belfold/2018/02/07/igy-csalt-orban-vejenek-cege-megszereztuk-az-olaf-jelenteset/
Már hogyne válaszoltam volna: az egyik üzlettársa Simicska Lajos volt. És fityeszes önkorikkal tárgyaltak, hogy hogyan tudnák megnyerti a későbbi pályázatot. Ennek ellenére olyan pályázatot adta be, ami nem felelt meg a kiírásnak sem. Aztán kicsit hamisítottak rajta, így átment. Pl. az eredeti élettartamot megduplázták.
Úgy látom én ez a SIMICSKÁNAK EZ A CSALIJA..gondolni meg gondolhatok 100-at(na most erre ráharapnak) Ő is egy másik szabados Gyúri..Kitelik ítt minden TŐLE KIRÍVÓAN NEM NORMÁLISAN alul adta a CÉGET!! na fogalmam sincs mi megy a belső berkekben..
De röhögtetnélek továbbra is! Nem arra válaszoltál, hogy kik voltak az üzlettársai annak rokongyereknek! Azt nem tudod, de nem számít! Azt szajkózod amit szajkóznod kell!
Valóban. Csakhogy nem akarják lebontani a kerítést, és a programjukban megnézheted az előremutató dolgokat. Nem muszáj, csak miről nem tudsz, azt ne hazudd ide. Hazudhatod, csak akkor minősíted is magad.
Figyu! Simicska is tulajdonos volt. Szerinted a Simicska-Tiborc páros nem szólt bele a cég működésébe? Nem tudtak arról például, hogy tárgyalnak egy másfél évvel később(!!!) kiírt tenderről? Na ne röhögtess! :)
Hétéves csúcson a Fidesz népszerûsége
Ugrás a cikkhez