Örök ellentét a sportban ,hogy az eredmény a fontosabb, vagy hogy mindent megtettél érte.
Viszont mindenki nyerni akar és ha nem sikerül, akkor nem feltétlen vigasztalja a fennti erkölcsi szólam.
1954ben az emberek meg akarták verni Puskásékat, mert szivükre vették,hogy "csak" ezüst lett. A világ legjobb csapataként voltak számon tartva ,de a magyar szurkolók/emberek jogot formáltak arra,hogy megítéljék őket olyanért, amiért nem ők küzdöttek meg. Ez nem normális . Az sem, hogy még évtizedek után is ezen keseregjünk. Ez társadalmi önértékelési problémákra vezethető vissza.
A sportolóknál az elégedetlenség a fejlődés egyik fontos része, de a szurkolónak nem szabad a sportoló ellen fordulni, ha az megtett mindent láthatólag.
Tehát látni kell,hogy a magyar foci helyzetében a válogatott minősége és játékosok akarata mindenképp elismerésreméltó és magasabb polcra helyeződik mint amit indokolna a képzésünk és nemzeti bajnokság minősége.
A tovább nem jutásért lehet keseregni, de már ez is nagy dolog volt, hogy ilyen jól helytálltunk a játék képe alapján.
Sőt. A továbbjutás meg is lehetett volna,ha a kritikus időszakokban képesek lettek volna teljesen lezárni a területeket a térfelünkön.
A gólokat akkor kaptuk , amikor az ellenfél nagy nyomást helyezett a védelmünkre és gyorsítottak a tempón ekkor kihasználták a keletkezett üres területeket. Pld az ellenfél szélsőit a beadások előtt nem támadták le szorosan, akik beadhattak tisztán és a kavarodásokból lettek a gólok. A minőségi játékosok könyörtelenül kihazsnálták az adódó lehetőséget.
Szerintem ebben hibáztak a franciák és a németek is,amikor nem erőltették a gyors játékot a meccs nagy részében, mert az az ilyen egyénileg kevésbé kvalifikált csapatok ellen ez működik Kijön a gyorsaságbeli, gondolkodásbeli különbség.
A magyar csapatot ezért lehet dicsérni is,mert nem akarta megölni a játékot és nem adta fel a támadás lehetőségét. így viszont hátul nem volt meg a kellő sűrűség mindig.
Összességében mindent megtettek, ami tőlük lehetett, de az egyének közti minőségi különbség kijött.
Viszont mindenki nyerni akar és ha nem sikerül, akkor nem feltétlen vigasztalja a fennti erkölcsi szólam.
1954ben az emberek meg akarták verni Puskásékat, mert szivükre vették,hogy "csak" ezüst lett. A világ legjobb csapataként voltak számon tartva ,de a magyar szurkolók/emberek jogot formáltak arra,hogy megítéljék őket olyanért, amiért nem ők küzdöttek meg. Ez nem normális . Az sem, hogy még évtizedek után is ezen keseregjünk. Ez társadalmi önértékelési problémákra vezethető vissza.
A sportolóknál az elégedetlenség a fejlődés egyik fontos része, de a szurkolónak nem szabad a sportoló ellen fordulni, ha az megtett mindent láthatólag.
Tehát látni kell,hogy a magyar foci helyzetében a válogatott minősége és játékosok akarata mindenképp elismerésreméltó és magasabb polcra helyeződik mint amit indokolna a képzésünk és nemzeti bajnokság minősége.
A tovább nem jutásért lehet keseregni, de már ez is nagy dolog volt, hogy ilyen jól helytálltunk a játék képe alapján.
Sőt. A továbbjutás meg is lehetett volna,ha a kritikus időszakokban képesek lettek volna teljesen lezárni a területeket a térfelünkön.
A gólokat akkor kaptuk , amikor az ellenfél nagy nyomást helyezett a védelmünkre és gyorsítottak a tempón ekkor kihasználták a keletkezett üres területeket. Pld az ellenfél szélsőit a beadások előtt nem támadták le szorosan, akik beadhattak tisztán és a kavarodásokból lettek a gólok. A minőségi játékosok könyörtelenül kihazsnálták az adódó lehetőséget.
Szerintem ebben hibáztak a franciák és a németek is,amikor nem erőltették a gyors játékot a meccs nagy részében, mert az az ilyen egyénileg kevésbé kvalifikált csapatok ellen ez működik Kijön a gyorsaságbeli, gondolkodásbeli különbség.
A magyar csapatot ezért lehet dicsérni is,mert nem akarta megölni a játékot és nem adta fel a támadás lehetőségét. így viszont hátul nem volt meg a kellő sűrűség mindig.
Összességében mindent megtettek, ami tőlük lehetett, de az egyének közti minőségi különbség kijött.
Hagyd a tőzsdet lazulj foci van
Jo szurkolast