Lehet utcára megyek hajléktallannak de ha már vártam 2 évet, akkor megvárom még bezárják a boltot. És akkor tudok majd az arra járó kelőknek mesélni a sorsomról.
Itt is elmondom, minek vesződtök ezzel a szar papírral!!?? Nekem elegem lett belőle, úgy két hete dobtam veszteséggel átmentem biztonságos est médiába. Ott már bőven visszahozta a veszteséget!! Szinte napi félmilliárdos forgalommal dübörög 200 Ft felé!!! Csak ki kellene nyitni a szemeket és látni is vele!! Szinte két hete minden nap a forgalma brutálisan veri az összes Mészáros papírét!!! Itt meg nevetséges forgalommal naponta szakad lefelé a papír!!! Á, nem is értem!!!!!
ja, itt gyorsan eladnám mindet, zsebretenném a bukót, oda beszállnék és ha az a nagyon biztonságos papír hirtelen beszakad, mert kifúj a speka ralli, akkor bukom a maradék pénzemet is :D
Eddig sajna opusnál is így van. Ezek a dilettánsok -4 milliárdot hozták a gyjelben, jó dolog ez az ÉCS. Nekem is mind megvan, viszem a sírba magammal, nem adom ennyiért. Ha mind bukom, akkor sem.
Persze én se két hétre fektettem be oda ,bő két éve vettem estet, azóta is megvan alap pakkom. Viszont játszós pakkal próbálom hullámokat elkapni több kevesebb sikerrel. Én nagy híve voltam opinak, 2016 óta szépen is kerestem vele viszont sajnos látni kell jó ideje leáldozott neki!! Honnan fog fordulni valamikor, senki nem tudja lehet innen de lehet 200 alól ,ezt nem szabad megvárni. persze megértem aki 700 -800 körülvette hogy nem adja el de 20- 30% bukó még kezelhető és nem szabad hagyni hogy növekedjen!!!
Persze nem is lehet!! Hisz itt van funda, mondjuk látszik az árfolyamon mennyit ér. Ott még nincs funda mégis közel fél millió hasznot realizáltam a héten csak a játszós pakkal. Az alap pakkot nem is merem mondani, talán el sem hinnéd !!
Ne is mondd el, mert: 1) Úgysem hisszük el, van hogy van egy ennyire ... ember a világon. 2) Nem is érdekel minket, hogy van egy ennyire ... ember a világon. ;)
Mert ez Magyarország! Amerikában, Kínában más lenne a helyzet. Nálunk csak hangzatos szavakban marad a felelősségre vonás. 2010 áprilisa után a fidesz minden héten csontvázakkal riogatott minket,egy idő után abbamaradt. Egy baloldali politikust sem ítéltek el.
Amikor anno elbúcsúzott már folyamatban volt eladásai, aztán végképp eladott. Most már nem kell aggódnia, biztonságban tudja pénzét!!! Ügyes és megfontolt!!!
Pedig még menni fog hidd el!200 meglesz napokon belül!Funda ide, funda oda, a pénznek nincsen szaga. 380ról volt Opusom 60k,342-345 ön adtam el szép bukóba és vettem Estet 112-115 között. Sorry az offért.Kitartást nektek!
Két hétre eltűnök, s ez a topic lesz a legfelkapotabb az összes OPUS topic közül?!? :) Forza OPUS! Forza JUVE! Csokibá remélem személyedben egy mindent (is) megengedő Gazdánk van! :)
A legnagyobb probléma szerintem, hogy Mészáros semmit sem tesz.
Törölt felhasználó2019. 11. 08. 18:04
Előzmény:
törölt hozzászólás
#1054
Nekem ezt mondta, Te is beszéltél többször Dakóval, Neked is hasónlókat mondott. A szavai szerint kemény támadás volt a részvény ellen 400 körül. Az a vicc, ha Otp esetében fordul elő ilyen, Csányi Sándor Szingapúri alapja elkezdi venni. Mészárosnak ezt nem súgja meg senki?
Nem látja át a céget. Azt sem tudja hol van. És nem megbántásként célzok rá. Az otp-t mikos Soros bombázta ami nagyon ciki volt, de még is hónapokon belűl újra talpra állt. Itt meg 2 éve esik. Na ez a külömbség a két vezetőség között. Direkt nem céget mondtam, mert nem lehet őket egy kalap alá venni.
Tudomásul kellene venni,hogy az Opus nem ML-é. Az Opus a FIDESZ tulajdona ahol a profit másodlagos.A cél a nemzetgazdaságilag stratégiai szektorokban jelenlévő cégekben a tulajdonszerzés. Azé az Ország aki ezekből minél többet megszerez. A kisbefektetők pedig nagy ívben le vannak szarva.
Úgy úgy. Mészáros Itt csak egy bábu!! Orbán szeretne minden stratégiai ágazatot megszerezni!! Így egy esetleges politikai bukásnál még a szépunokája is be lenne biztosítva anyagilag!!! A legkevésbé sem érdekli őket a részvényesek érdeke és az árfolyam alakulása!!!!!
Minden stratégiai területen fidesz közeli emberek vannak, ezt már elérték. Hiába lesz kormányváltás, úgy jár az ellenzék mint a fidesz 1998-2002között, kormányon voltak, de a stratégiai vállalatok balos tulajdonban voltak.
Sajnos ez is egy opciónak néz ki, ennek van eddig a legnagyobb valószínűsége. Kérdés, vajon meddig képesek adni a részvényeket, hol lehet a végcél? 200, 100 vagy esetleg 10 Ft, mert Lölő kb ott jutott hozzá jelentős mennyiségű részvényhez. De jó lenne ezeket tudni.
Nekem az a furcsa, hogy nem promózzák nagy erőkkel a céget, azaz tényleg nem komolyabb érdekük jelenleg a magasabb árfolyam. Amennyiben egy jó üzletmenetből és a további bővülésekből elkezdenek az eredmények gyűlni - akár későbbi osztalékfizetésre is alapot adva - az persze megoldja majd az árfolyam emelkedésének a problémáját, csak kérdés, hogy milyen időtávban gondolkodnak, mennyi meglepetést vesznek elő a kalapból (lásd sajátos ÉCS megoldás) a befolyásolás érdekében.
A stratégiai vállalatok megvételére valahonnan pénzt kell szerezniük. Az alapjaik eladásaival ezt megtehetik. Mondjuk a Lölő pakkja nem változott eddig. Mindenesetre haladunk a Budacash 2 felé, lassan már oda is érünk, sőt már el is értük szerintem.
Ez esetben minél lejjebb van az árfolyam, annál rosszabb üzletet kötnek az Alapok. Én azért nem látom tragikusnak a helyzetet - leszámítva a jelenlegi hatalmas virtuális bukómat - , mert nem értéktelen cégek halmazáról beszélünk és nagyon az út elején járhatunk még. Egyben reménykedem, hogy ne legyen szükség valamilyen okból következően realizálni a "bukót", elég, hogy így is mérgezi az életünket nap, mint nap a tudat, hogy virtuálisan több év munkáját húzhatjuk le a klotyón.
A legnagyobb baj, hogy az ÉCS-t bármeddig elhúzhatják. Lehet, hogy nyugdíjas éveinkre beérik ez a befektetés kb 10-15 év múlva. Persze ha Fidesz marad addig kormànyon.
Lölöék, alapok mennyisége nem csökkent. Az sem igaz hogy nem próbálták védeni az árfolyamot. Információm alapján Konkrétan bevédték a 300at. 300nál mekkora vételek voltak? Beijedt, egymást hergelő kisbüfik adják folyamatosan. A vezetőség ott hibázott hogy nem megfelelő a tájékoztatás, és már későn avatkoztak be. Most meg az est is megindult, oda is sokan átmentek.
Az ÉCS-t azért nem, mert cserébe kapni kell valamit a cégnek. Most is arról volt szó, hogy a cég vagyoni értékét a holdingba érkező építőipari cégekkel feltornázták a jövőbeli árbevételből eredő eredményekre tekintettel. Legkésőbb egy-két éven belül ki kell derülnie, hogy mi is történt, történik velünk, de ha tömegesen fognak embereket, családokat tudatosan likvidálni, akkor nem a választás lesz a legnagyobb bajuk.
Az a helyzet Jászai, és ez a mocsok Fekete hazudozásai leromboltak mindent amit lehet. A bizalom visszaszerzése hosszú folyamat. A pénz jön és megy, ám a szeretet, a megbecsülés olyan valami, amit ha egyszer elveszítünk, csak fáradságos munkával lehet visszaszerezni.
Egyáltalán volt valami információ arról, hogy összesen mennyi ÉCS-t fognak elszámolni? Azt megemlítették, hogy egy határnap után érkező megrendelések már nem képezik az alapját, de mennyi lesz összesen elszámolva, az talán nem került kifejtésre.
Ha így megy tovább, akkor ennek a holdingnak nincs 1-2 éve hátra. Ilyen ütemben való esés mellett a tavaszi gyjel-t 100-200 Ft között fogjuk várni. Írkálhatunk itt bármit és bármeddig, az senkit nem fog meghatni, gátlástalanok ezek nagyon.
Az biztos, hogy "jó úton" járnak ahhoz, hogy kevés valódi hívő maradjon meg, mert itt nemcsak - sőt!!! - a spekuláns, más oldalt nyaldosó vásárlók szívnak.
Én tökéletesen megértem, miről beszéltek, mik a távlati céljaik az Opusszal, hogy magukat is bevédik, stb. DE mi a retkes ...... ért nem tudták 600 felett tartani az árfolyamot??? :D Most ez tényleg olyan irreális lett volna? Ennél a folyamatos csökkenésnél minden csak jobb. És ha a külföldiek is azt látták volna, hogy ha ez bemegy 600 alá, akkor hirtelen a semmiből hatalmas adag vevő jelenik meg, akkor az sztem bizalomgerjesztő lett volna. Ehhez képest van ez a helyzet, amiben még egy üres EST és ratyi társai is blúcsippebbek nálunk. . Hát ezt köszönhetjük az eddigi vezetésnek.
De mi van akkor, ha hosszú évekig minden évben előhúznak egy ilyen "ÉCS-kategóriájú" olcsó trükköt, csak hogy ne kelljen osztit fizetni? És így akarnak tetszeni a nyugatiaknak? Tényleg olyan k.va nehéz lett volna jövő tavasszal (akárcsak) 3 ft-nyi (nevetséges 1%-nyi, de több a semminél) osztalékot fizetni? Szánalom kategória...
Abban egyetértek Veled, hogy ebben a helyzetben nagyon szükséges lenne egy jelzés értékű osztalékfizetés vagy ha az nem is történne meg (pld-ul: újabb akvizíció miatt), akkor egy nyílt és egyértelmű kommunikáció, hogy az miért nem időszerű még.
"Valamint annak a ténynek, hogy jelenleg a vállalat nem fizet a részvényeseinek osztalékot. " Ez a mondat a hitelminősítésben van benne. Ezért is kapott jó minősítést az opus, mert NEM fizet osztalékot.
Csoki is vhogy úgy írta, hogy szerinte inkább csak félreérthető volt. Ettől még simán lehetett őszinte káröröm. És tekintve, hogy az összes Túrós-riport megrendelt kamu interjú volt (megnyugtatásunkra), hát nem lettem nyugodtabb. ;) . Majd ha a Financial Times-ban, BBC-ben, stb.ben látok interjút/cikket, akkor esetleg...
Csak mert benne van a kedvenc varosunk. A lenyeg 28msp-nelhttp://m.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/video-hihetetlen-ahogy-a-haladas-jatekosa-elhibazta-a-11-est-2731231
Ezt már Dzsudzsák is el sütötte. Mindenki előtt ott a pettyes.
Törölt felhasználó2019. 11. 08. 21:17
Előzmény:
törölt hozzászólás
#1100
Javaslom, hogy az olasz maffiát beszélje rá vki, hogy vásároljon bele Opusba ezen a szinten. Többet nem menne lejjebb az árfolyam, hiszen a fejét az összes vezető szereti a nyakán tudni. :) Ez nagyon jó. Bárcsak Olaszországban lett volna a roadshow.
Globalis SzOpus Nyrt.