A legfontosabb természetesen az, hogy elinduljon a projekt. Ez a spnyol gyár tekintetében szinte biztosra vehető, de ezt inkább csak érzésből mondom, a pontos költségvetést még nem látom át. Az idő sem lebecsülendő szempont azonban, mivel nem tartom valószínűnek, hogy a finanszírozási problémák hirtelen megoldódhatnak. A március 10-ei közlemény utal rá, hogy az igazgatótanács a részvények felértékelődését várja. Az viszont csak az AMAT-szerződéssel indul meg, a spanyol hitelgarancia, hitel és spítési engegély nem fogja 3000 fölé repíteni az árat.
Azt a pénzt amit gázcsővezeték lefektetésére fordítunk,ha abból
napelemgyárakat építenénk ,akkor Magyarország hatalmasat tudna
fejlődni,hisz energiára nagyon sok pénzt költünk.
Ezt az iparágat ha felvirágoztatnák, akkor a gazdaság rövid időn belül magára
találna.
Persze az államnak a régi rendszer sokkal jobb,hisz így rengeteg adót be tud szedni.
a gáztól nem tudják magukat függetleníteni.
hisz az oroszok kedvező ajánlatában igazából az elkötelezettség az ami később majd gondot fog okozni.
hosszútávú szerződést kötnek ,hogy akkor is vegyed majd a gázt ha már a kutyának sem kell!
A Spanyol Kormány és a Szingapúri Kormány elkötelezett a napenergia iránt még jó ideig... ez által a Genesisnek ezen országokban nem lesz gondja... de itthon erősen kérdéses a dolog, hogy az ország energiaellátását, mennyire akarják a gáztól függetleniteni... egyelőre ugy tünik, csővezetékekkel akarják telerakni az országot, hogy több helyről jöhessen ugyanaz. Import függőség továbbra is....
Az arabok már alternatív energiába rakják át a pénzüket... csak az amerikai kormányzat töketlenkedik... szóval ha az USA elveszti vezető tőkepiaci pozícióját, hosszú távon nem feltétlenül hátrányos, csakhát más kultúra...
Valami elindult, valami elkezdődött, mert napelemek nagyon régóta vannak ugyan, de most jött el az idő, hogy ne csak úri huncutság legyen, hanem reális alternatív az emberiség energiaigényének kielégítésére, és itt főként a közösségi ellátásra, azaz a naperőművekre, napelemfarmokra gondolok.
Aki olvasta a blogon a német mérnökök által kifejtett koncepciót a Markt&Technik-ben , láthatja elég hosszú távra terveznek, és a napelemfarm biznizs reális működőképes alternatíva. Érdemes a számokra odafigyelni! Az pedig ha a világban néhány helyen már van vagy lesz ilyen farm, a Genesist nem érinti hátrányosan, sőt... Nem ez az első olyan tanulmány amely nagyon komoly perspektívát vázol az alternatív energiák előretörése terén, és ezek közöl a napenergiának mindenütt vezető szerepe van.
Ez az iparág most robban. Aki most beszáll, az nagyon jól fog járni. Aki meg azt gondolja, pár hónap csúszás sokat számít, az nagyon el van tévedve, és látni kell a csúszás okát, a Genesis nem eladó áron alul. Komoly érték van a cégben, ezt pedig nem szabad elkótyavetyélni azért, mert gazdasági válság van, és sokkal óvatosabbak a befektetők.
Én teljes mértékben a mellett vagyok, hogy inkább megfontolva menjenek előre a befektetői tárgyalások, de a részvényekre jutó érték ne sérüljön. Ez egy hosszabb távú gondolkodás. Rényi Gábor és a GIF mint részvényesek, tudják mi a legideálisabb valós lehetőség a tárgyalások során úgy, hogy a jelenlegi részvényesek érdekei a lehető legkevésbé sérüljenek. Sajnos ezeket az érdekeket nagyon kevesen tudják felfogni a kisrészvényesek közül, mert ezzel szemben áll az árfolyam és az időbeni csúszás, ami szintén fontos kitérium.
"Vasilis Fthenakis, Ken Zweibel és James Mason valóban nem aprózta el: elképzeléseik szerint alig több mint egy generáció múlva az Egyesült Államok nagy mértékben függetleníteni tudná magát a fosszilis energiahordozók importjától, és adottságai révén akár áramellátásának 70 százalékát is megújuló erőforrásokból biztosíthatná."
a jövöt már ismerjük már csak meg kell lépni!
a fosszilis energiárol fog a világ átállni megújuló energiára ez már biztos.
persze ez a töke átrendeződés aminek most szemtanúja lehetünk ,nem lesz zökenőmentes.
Markqves: az a baj, hogy ezt a szellemileg alultáplált, lelkileg kiüresedett ...... szóval gazdid, mi tettük "Naggyá", azzal, hogy egyáltalán foglalkoztunk vele.
Ő a mi szörnyszülöttünk.
"SÚLYOS BUTASÁG OLYAN EMBERKÉK BEÍRÁSAIVAL FOGLALKOZNI, AKIK MINDENNAP NAPHOSSZAT "VALÓTLAN HÜLYESÉGEKET" ÍROGATNAK EGY NYILVÁNOS BEFEKTETŐI FÓRUMRA".
marques
"Súlyos, elmagányosodott, kiüresedett életük, A VALÓ ÉLETTŐL VALÓ TELJES ELSZAKADÁSUK lehet annak, akik napi 4-5 órán keresztül, heti több százszor beírnak különböző nick neveken valótlan állításokat írnak, mert azt HISZIK ettől "lemegy az árfolyam". "
marques
Először nevettem az emberkén, de már nem tudom, hogy szánjam az illetőt, vagy így együtt próbáljunk neki segítséget szerezni.
"....FSA bűnügyi vizsgálatot kezdett, és különösen egy csalárd kereskedőt igyekszik felkutatni,...."
Vigyázz pocok, nyomodban vannak a nagy vödrökkel! :))))
Ez viszont azért ugyancsak megfontolandó:
"...súlyos gazdasági bűncselekmény, ha a spekuláns rémhírterjesztéssel próbálja a maga javára manipulálni a piacot"
Tudjuk, hogy pocok a névtelenségben bízva gyalázkodik a Genesisre, de elgondolkozhatna, hogy hányan ismerik már a személyesen is.
Törölt felhasználó2008. 03. 22. 00:04
#49024
Gazdy-bodri-pocokpapának kis olvasni és elgondolkodni való jövő hétre:
Ez a mi kis bennfentesünk, ma délután ráeszmélt, hogy ez a Genesis napelemgyárakat fog építeni, ami elég jó üzlet lehet, és a 2000 Ft- alatti árfolyam megegyezik azzal a 2007 június eleji árfolyammal, amikor még csak a tervek léteztek, de se hitelgarancia szándék, se állami támogatások, se állami hitel nyújtási szándék, se telekvásárlás, se mérnökgárda, se know-how, se szingapúri akvizíció, se GIF tőkeemelés, se Vitvera L., se beadott építési terv, se 40 millió eurós GEM letét nem volt a képben.
Aki bízik a Genesis terveinek megvalósulásában, és türelme is van, a 2000 Ft alatti árfolyam jó (újra) beszállási lehetőség, legalábbis számomra mindenképpen. Aki meg nem bízik benne (már), annak felesleges kockáztatnia.
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...