Bármilyen gazdasági elemzés, gondolat, kereskedési és befektetési ötlet megosztható személyeskedés nélkül. Az alternatív megközelítések is helyet kapnak.
Ezért célszerű menedzselni a pozikat, igy a jelenleg longolò barátaink klssè vidâmak ,shortolò barátainknak meg izadnak. mint k@urva a templomban....de jegenyefàk persze nem nőnek az ègig. https://i.imgur.com/7i8UuXo.
Egyébként egyre jobban azt látom, hogy mindig minden be van árazva, vagyis ahhoz, hogy történjen valami, mindig nagyobb sokkot kell gyakorolni a piacra, ezért lendül egyik végletből a másikba.
A napokban nem volt semmi hír a pajtiról? Nagyon aggódunk, hogy mi van vele. Jól van? Nem találták még meg a nagytőkések? Nem ment tönkre a nagy shortolásban? Hisz tudjuk, hogy az újévi előrejelzésében heves esést írt 🤡
A tavaly működő csökkenő trendvonalig már nem tudtak elég balekot kitömni, mert rájöttek a trükkre két "rug pull" után, ezért muszáj most elhitetni a kételkedőkkel, hogy itt az új bull piac kezdete. Még nem jött ki statisztika, de én úgy látom, hogy a mostani jelentési szezonban egyelőre több "miss" van, mint általában szokott lenni. Ráadásul olyan makro adatok jönnek ki hétről hétre, amiket utoljára 2020-ban meg 2008-ban láttunk komoly gazdasági visszaesések idején. Emlékszem, hogy tavaly augusztusban volt bennem egy kis FOMO, amikor hasonlóan emelkedtünk egy nagyot (akkor még jobban állt a gazdaság) Jackson Hole előtt. Most nincs bennem FOMO, számomra egyértelmű, hogy ennek rossz vége lesz. Olyan nincs, hogy emelünk 500 bázispontnyi kamatot és egy döccenés nélkül dübörög tovább egy olyan gazdaság, ami hozzá lett szoktatva az 1% alatti alapkamathoz 😀
Dehogyis. Három nap múlva lesz 70 éves. Szerintem már azt ünnepli és beszívott az öreg. :-) Már a megérdemelt nyugdíját élvezhetné, de biztosan rádolgozik, legyen meg neki a napi betevőre való. :-)
Most olvasom. Most erek ra. Elkerultw a figyelmem, a beszolasod. Hat erre valaszolok meg neked es tiltalak. En nem vagyok olyan , gyenge fizetett troll mint ,te, te k....g . Egy kerdesem meg lenne hozzad! Nem huznal innen mar a narhas f .... a sertegeteseiddel, te kis g ....... Szerelmes vagy belenk, kulonosen Humiba? Nagyon hianyzik mi? Igy udvarolsz ?
Én azt gondolom, hogy annyi a felesleges pénz , hogy januártól újra elkezdték visszarakni a tőzsdére. Pumpálnak mindent eszetlenül. Elég megnézni a semmit nem érő coinokat (COIN) , vagy fakatikát (ARKK), újra életre kaptak.Nem tanultak a kudarcból. Senkinek nem hiányzik a nemrég elbukott pénz? Akár hányszor bele lehet lépni a kutyaszarba.
“Powell lehet a covid utáni lázas állapotban volt ma és össze-vissza beszélt. Akkora galamb volt, hogy nem is értettem mit csinál.” ——— Ugyanez jött át nekem is ahogy olvastam miket mondott….. Vagy évvégén beszélt hülyeségeket vagy most…
Már én is viccelgettem azzal, hogy az FF fórumtagok tolják fel a RIG-et, János mester szavaira. Végül kiderül, hogy nem is vicc. :-) Egyesek öt éve várják a kitörést, megérdemlik! Elvégre 2008-ban 150 felett is volt.
teljesen bekattant a piac. erre a meta earningsre toltak 20 %-t. na de a még durvabb hogy intc lassan ott van ahol jelentés előtt... :)) mi van itt? :D ne shortoljatok, teljesen elszallt az agya mindenkinek.
Powell lehet a covid utáni lázas állapotban volt ma és össze-vissza beszélt. Akkora galamb volt, hogy nem is értettem mit csinál. Szakmai pontatlanságot is mondott, miszerint ugyanott vannak a pénzügyi kondíciók, mint decemberben, ami nem igaz, mert azóta sokat lazultak. Annak örült, hogy a "goods" része az inflációnak már jó úton van, de szerintem most a 19-re húznak lapot ezzel a galamb hozzáállással, mert a gyenge dollár miatt az visszatérhet (dráguló energia, alapanyagok). Nem csoda, hogy ekkorát emelkedtünk ma, szerintem erre kevesen számítottak. Mármint a galambra 🕊
Olajban most nem.bizok , abbol a szektorbol mar a Rig, pbr es ennyi. Oroszoknak kell apenz, ontik az olajat, es kozben meg lassul a gazdasag. A FED, hogy ilyen galamb ez csak.megerositi az elkepzelesem, hogy akkora a baj, hogy az USA nepgazdasaga nem igen birna ki osszesen innenetol, a mai naptol egy 50bp emelest se!! Ezt en igy ertelmezem.
Olaj reszveny alatt a Riget ertettem, es a PBR t.( PBR ma is gyengelkedett,de a RIG mi az istentol.megy igy? Szerintem FF felvasarolja( poen):). De az gold az kivetel nelkul nagyot ment, meg a nehezen mozgo Barrick is.
Állítólag az elemzők 99,x százaléka 25 bázispontot várt. Akkor mi ez az eufória. Végre valamit eltaláltak, igaz nem volt nehéz. Ezt nem árazta be már előre a piac?
Nekem sincs jobb ötletem. CVX meg XOM beszállókat keresek kicsit lejjebb, de lehet most az is elnapolódik. Egyszerűen nem látok jó vételeket buy & hold-ra.
Én azt gondolom, hogy a FED-nek ezerszer több infója van, mint nekünk. Ezért nem mernek nagyobbat emelni. Nagyon vékony jégen sétálgatnak. Akkora lufikat fújtak, hogy ezek felrobbanása az egész rendszerük összedőlését okozhatná. A lét a tét. Mindenkinek osztogatják a zöldhasúkat, ezt kell használnotok, de ez nincs ingyen. Kemény kamatot kérnek érte. Egyszer felszáll a lila köd és mindenki meglátja, hogy a király meztelen. A papírfecnieik mögött nincs semmi. Annyit ér csak, mint amire nyomtatták. Gondoltam beruházok euróba, pontosabban nekiállok gyűjteni az 1 centeseket. Állítólag az anyag ára 2 cent.
Szerintem Jeremiásnak már rég a börtönben lenne a helye. Ennél nagyobb piacbefolyásolás, mint amit a FED csinál, nem volt a tőzsde történetében. :-) Muskot egy egy twitter bejegyzése miatt fenyegették bírósággal, ezek meg hivatalos sajtótájékoztatón orrba szájba manipulálnak, megölve a szabad piacot.
B+ és pont most jön a hidegfront. De azt is lehet, hogy Humi egymásra veszi a 3 pólót, és levesz egyet majd még egyet rövid időre. Utána visszaveheti az összeset. Gyorsan a -10 fok előtt.
Na lassan eljon a pirosbetus Február 5 ike. Az orosz újabb embargo csodás újabb fejleménye. Ezen oknál fogva gondolkodom MRO ban es Philips66 ban. Az elsőre szavazok, most jobban. Egy kis tételére meg próbálom, ha életbe lépett, addig hagy essenek csak szépen ezek a papírok meg:)
Olajt kivegzik. Riget felrantottak 7.22 ig most meg visszakuldik a tegnapi zaroara. Pedig hogy bosszankodtam tegnap este, hogy kis pakk van belőle. NG vel meg mi van? Le eroszakoljak a fiuk, lassan 2 ig. Meg szerencse ,higy gazos nincs. FED re kivanxsi leszek amugy, ma mi.lesz. A beso elit mar tudja szerintem.
Bárcsak Mo olyan rosszul teljesítene, mint két nyersanyaggal teli ország. :-) De egyébként igaza van a cikk írójának, tényleg efelé haladunk, passzívan kifelé. Nincsen Huxit szavazás, de szép lassan kizárja magát Mo az EU-ból.
Nem tudom, nekem az jutott eszembe, amikor a fiúk a kötvénykibocsátást említették, hogy a másik csoportban valahogy szó volt a KNOP-ról (hasonló cégnek tűnik), és valaki belevett, és valami lett a kötvényfizetéssel és egy nap alatt 36%-ot esett. A tanács az volt neki, hogy lassú recovery lesz. Lehet, hogy most azt kellene megvenni. :-)
Másfél hónapja még 3.5 dollár volt, akkor a kutyának nem kellett, aztán meg hirtelen az óriási fundok elkezdték venni 5-6 dollárért. Én ezt a mesét nem hiszem el, a nagy fund fog 52w high-on fog bevásárolni. Egyszerűen RISK ON hangulat van hónapok óta, abban meg a pulykák is tudnak repülni 😀
Valóban Ukrajnába még nem volt telepítés, de a nato felvétel után bármikor lehetne! . Jah, mert olyan sima ügy a nato tagfelvétel, azt nem lehet sehogy megakadályozni, csak háborúval.
Én is szelektíven gyűjtöm, de pl sehol nem lehet szelektíven gyűjteni pl a dezodoros alumínium flakonokat, és valószínűleg sok anyag van bennük, mert magas nyomásnak vannak kitéve. A sütőolajat eddig is le lehetett adni a városi Mol kutaknál, illetve most már az Auchan-nál is szokott gyűjtőkonténer lenni, a Shell-nél is láttam talán.
Hát óriási az örömködés a RIG-esek között egy olyan hírre, amilyenre eddig esni szokott. :-) Arra lennék kíváncsi, mi van akkor, ha fúrnak-fúrnak és végül nem találnak olajat. Nálunk szociban volt, hogy olajat kerestek, de csak termálvizet találtak, de az sem volt jó semmire, mert túl sok volt benne a kőolaj. :-)
Nálunk lehet szelektálni a szemetet, már több éve külön gyűjtjük. Persze régebben volt olyan, hogy mi szelektáltunk (4 kukánk van), aztán jött a kukásautó és összeforgatták. Most ígérték meg, hogy a sütőolajat is külön gyűjtik majd. Engem az sokkal jobban bosszant, hogy 3 szelet szalámi van egy csomagban (80g). Csakis azért, hogy ne tűnjön fel a magas ára.
https://www.szabadeuropa.hu/a/moszkva-es-a-nato-zuros-viszonya/31611642.html . "Moszkva és a NATO kapcsolata egykor annyira közeli volt, hogy Vlagyimir Putyin elnök még azt is kilátásba helyezte, hogy országa csatlakozik a katonai szövetséghez." . Minden linkem még az orosz-ukrán háború elötti, nem utólagos magyarázás!
Logikád szerint a lakosság orosz uralmat választott volna, de egyetlen politikus máshogy gondolta. Ez ismerős a KGB-s propagandából, hogy majd ujjongva fogadják a bevonuló tankokat, de még az oroszajkú délen és keleten is a lakosság hősiesen ellenállt és partizánakciókkal zaklatják a megszállókat. Ezek szerint mégsem annyira jön be a szilovik uralom a lakosságnak mint itt a fórumon néhány "magyarnak"....
https://www.portfolio.hu/global/20210523/az-megvan-hogy-a-szovjetunio-is-megprobalt-belepni-a-nato-ba-484340 . "A nyugati országok aggódva figyelték a folyamatokat, ugyanis számos európai államban, mint Franciaország vagy Olaszország, tettek szert nagy népszerűségre ebben az időben kommunista pártok, így többen azon a véleményen voltak, hogy egy kommunista hullám fenyegeti Európát, amellyel szemben fel kell lépni. Ebben a pattanásig feszült helyzetben jött létre a NATO, amelynek közvetlen kiváltó oka a berlini válság, illetve a Csehszlovákiában lezajlott kommunista hatalomátvétel volt." . Egy win-win helyzet Ekkor esett meg, hogy a szovjetek emeltek a téteken: hajlandóak mutatkoztak arra, hogy az Egyesült Államok teljes jogú tagja legyen az Európai Védelmi Közösségnek, amennyiben a Szovjetunió felvételt nyer a NATO-ba.
yooio, mint a commodity trading tudora, ezeket a számokat csak IBE-n lehet megnézni? WTI is trading in contango, which means front-month delivery contracts are trading higher than later deliveries, indicating current oversupply. Brent is in a shallow backwardation, the opposite market structure.
Képzeld el, nem lenne hol lakniuk és nem kényszerítettem őket, hogy jöjjenek hozzám. Apartmanházként kezdtük, de elég messze volt a fürdőtől, így csak a főszezonban tudtuk kiadni, azt is nagyon olcsón. Fel is hagytunk vele, 10 évig csak karban tartottuk, aztán jelentkeztek, hogy beköltöznének. Különbben 20 éves skoda fabiaval futkosok, nem élek nagy lábon. Azt vallom, nem abból gazdagszik az ember, amit megkeres, hanem amit nem dorbézol el.
Ha az oroszok lettek volna, már rég a címlapon lennének a bizonyítékok. Svéd és dán felségvizeken történt, így gondolom be tudták azonosítani a hajókat, főleg olyan világban, mikor a Föld minden négyzetcentiméterét műholdak és radarok pásztázzák.
Hidd el, egyiket sem loptam! Megdolgoztam értük, 30 évig güriztem, akár 4 helyre is bedolgoztam. Ráadásul nem is mindig fizetnek a bérlőim és nem küldök rájuk kidobólegényeket. Folyamatosan van tartozásuk, de nem ostorozom őket emiatt. Képzel el, még szórakozóhelyen is zenéltem hétvégén, igaz, régen volt, de azt inkább szórakozásnak vettem, mint munkának. Barátok között, volt mikor hajnali 4-ig. :-)
Nincs munkásom, néha a fiam besegít. Nagyon drukkolok, hogy minél többet keressenek az emberek, és nem bánnám, ha akár 20%-os infláció is tombolna. Legalább a bérlőim könnyedén fizethetnék a bérleti díjat.
Egy huszárvágással meg lehetett volna oldani ezt a "problémát". Oroszország kéri a felvételét a NATOba, nem agresszorkodik senkivel a környéken, normális viselkedik a CCCP összeomlása után és láss csodát, véget ér a nagy "fenyegetés". Mára már simán lehetnének NATO tagok is. Ez a forgatókönyv hogyhogy nem volt meg egyetlen orosz vezető fejében se? Elárulnád hogy ez miért lett volna olyan lehetetlen?
Ti persze hogy tomboltok az elvándorlás miatt, fogy a rabszolga, szurol a hurok a nyakatok körül. Nem lehet már sziesztázni, meg 800 forintos órabérért dolgoztatni pasáskodva.
Igen, a kubai rakétaválság idején hidegháboru volt. Aztán mi történt? Gorbacsov feltett kézzel kihátrált a fegyverkezési versenyből, arra számítva hogy az usa is csökkenti a katonai potenciálját. Nem ez történt. A nato lassan (fél)körbe fogta oroszországot, az usa pedig nem hagyott fel a fegyverkezéssel. . https://i.imgur.com/9xs0TMf.png . https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szak-atlanti_Szerz%C5%91d%C3%A9s_Szervezete . A szitut megfordítva, szerinted hogy reagálna usa, ha az oroszoknak lehetőségük lenne Mexikoba vagy Kanadába "elfogo rakétákat" telepíteni? . A nyolcvanas évek végén volt egyfajta katonai egyensuly, ez biztosította a békét. A kilencvenes évek közepére, végére ez felborult és az usa felé kezdett billenni a pálya. Szerinted melyik félnek mit kellene lépnie, hogy ez az egyensuly valamennyire vissza álljon, és az oroszoknnak is megnyugtató legyen? . Valóban Ukrajnába még nem volt telepítés, de a nato felvétel után bármikor lehetne! A Lengyelországi és Romániai telepítés után ez eléggé valószínűsíthető. Ezekkel az "elfogo rakéta" rendszerekkel az a gondja az oroszoknak, hogy bármikor ÉSZREVÉTLENÜL kicserélhetőek támadó atomtöltetűekre! . Egyébként minek szemetezel? A miértekre kerestem válaszokat. Ha azt keresgélném hogy orbán miért lett antidemokrata, akkor a szemedben orbán fan lennék? Nem, nem szeretnék "orosz rendszert". Nem szeretem ha ellenzékiek véletlenül kiesnek az ablakon, vagy egy tea után élettelenül fordulnak le az asztalról!
Nemrég találkoztam egy nagymamával, aki angolra járt. Mondom nincs más dolga? Csak az unokájával akar "messzendzserezni", mert a fia nem tartotta fontosnak, hogy Amerikában tudjon magyarul is. Annyira nem élnek jól ott sem, hogy havonta hazajárjanak, így már 5 éve nem látták személyesen egymást. Persze a gyereket is a néger "bébiszitter" nevelte, mert a szülőknek más elfoglaltságuk volt. Lehet ezt így is, meg többgenerációs házban élve, egymást segítve nagyszülők, szülők, gyerekek, unokák.
Maslow piramisról hallottál már ? Elsődleges, hogy fizikailag meg tudjak élni, hogy legyen elég fizetés amiből szállást, élelmet stb környezet, időjárástól védve, ne legyen háború stb. Második a Fizikai és Pszichológiai biztonság, amiben pl magyarország már csorbul... és utána jön csak a szociális , barátok stb... Az aki a létminimum alatt él nem az a prioritása, hogy minden nap lássa a családját.
Én is élhetnék kint. Ingyen ház,rezsi,kaja,munkám is lett volna." Milánóban. " Család a szülök a honvágy a barátok,így maradtam. "gyökerek" Hogy jobban élnék kint?nem tudom. De ezzel is megvagyok elégedve amit itt elértem. Megint csak azt tudom mondani,hogy nem vagyunk egyformák. Család! ki miben,hogyan nőt fel."kötelék" Érzelmi dolgok is vannak nem csak anyagi. Vannak akik váltogatják a párjukat mint az alsógatyát,vannak akik nem."emlékek" Egy emberhez kötnek az emlékeim vagy xx hez. Szóval nemegyszerű a költözés,valakinek meg igen. Semmiből a semmibe kőnyű költözni. Mindennap látom a szüleimet,nagyszüleimet vagy csak félévente. Kinek mi a fontos! Pénz megélhetés,jólét vagy az érzelmi oldal. Nehéz dolgok ezek.
Fától az erdőt - gazdaságról vegyesen