Akkor menjünk vissza a kályhához:
Ebben a topikban azzal indult a hozzászólásom, szerintem az euro árfolyama a Pmáp lejáratig mesterségesen lett felhúzva 410 fölé és ez alapján az otp elemző nem beszélt hülyeséget amikor azt állította, hogy a forint ennél többet ér.
Erre kaptam , hogy az otp elemző meg lett vásárolva.
Utána szövegértelmezéssel szálltak belém, hogy nem értem a nyelvi fogalmakat.
Természetesen tények eddig sehol.
Ekkor levezettem konkrét számokkal, ha igaza van az otp-s elemzőnek az év végi euro árfolyamot illetően akkor mi a helyzet hozamilag a fixmáppal és emáppal.
Ekkor jöttél te, hogy mi ez a fixmáp és miért nem shortolom az eurot akkor?
Erre leírtam, hogy kockázatmentes befejtetésről írtam ezért nem.
Ekkor te azzal jöttél, hogy a forint befektetés önmagában kockázatos és euroban mindig jobb befektetni.
Erra írtam a 420 feletti euros korszakot ellenpéldaként.
Erre megint kaptam az ívet, hogy ez így meg úgy jogos volt.
És így tovább, és így tovább.
A gond ezekkel a véleményekkel, hogy amíg én konkrét számításokat (fixmáp-emáp) és adatokat (420 feletti euronál pmáp) közöltem addig a másik oldalról főként mellébeszélést (megvették az elemzőt, jogos volt a riogatás, stb) hallottam.
Annyi értelme mindenesetre volt, hogy megtudtam, hogy hülye vagyok a nyelvtanhoz, nem értek a TA-hoz és nem ismerem a kenyér árát.
Hát ez is több a semminél bár nem hiszem, hogy ez lenne a topik értelme.

EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)