Tehát így lett rendezve a tartozás nemrég. Persze a "jól" értesültek már hónapokkal ezelőtt írték, hogy a tartozás rendezve van. T.képpen ez az egyetlen útja van a talpon maradásnak egyelőre: kvázi adományokat kap az EST. Ez történt a NAV-tartozáskor is, és most is.
Szerintem mindkét irányba dumálóknál megnő a regek száma, attól függően, hogy melyik irányba megy a részvény. Láttuk ezt az Opusnál is. Egyszerű fórum pszicho. Sok klón. Van akinek van feldumáló és ledumáló is. Ez mindig így lesz, még akkor is ha te vagy én nem állunk be a sorba. Amúgy ma az egész bét kuka. 1,5 óra alatt fél yard összforgalom. Ezt leginkább semminek nevezném. Ennyir nyár talán még sose volt mint ma :) Mindegy is.. mindenki megteszi a tétjeit ahogy akarja. Vannak jó és rossz döntések. Nekem is. Fel is vállalom őket. A 180-as fordulat pl meglepett. Számítottam esésre, csak előtte még egy rövid upra. Nem jött be, de annyi történt csak, hogy a játszóssal nem találtam el. A stratégiai pakkom meg nem függ a heti mozgásoktól. Nem azért vettem. Van egy elgondolásom, és ha 1000 az 1-hez lesznek itt klónnickek, akkor sem hagyom hogy befolyásoljanak. Alma ezt nem érti meg, hogy van egy szint amit el kell érni mentálisan és csak a saját dolgoddal törődni, mindegy hogy mosoly séta, vagy kivezetés csőd. Persze kockázat vállalás vs kockázatkezelés az kell működjön. A tőzsde hosszú távon csak akkor lehet eredményes terep számodra.
Arra akartam kilyukadni, hogy senkinek nem kell bocsánatot kérnie senkitől. Bármelyik részvény mehet fel, s le. És bármelyik részvényre lehet ilyen és olyan célárakat adni.
Igazad van a magabiztos megnyilvánulások ügyében. De azért azt Te is
láthatod, hogy BCS direkt keresztbetett az standard-emelkedésnek a két
közleménnyel. Először a standard hírehelyett nyakunkba kaptuk a hírt az
újabb tőkeemelésről, aztán épp muszáj volt a standard első napjára
időzíteni a nem moratóriumos papírok bevezetését.... Úgyhogy a másik
oldal melldöngetésének is vége lehetne már.. Ezt senki nem tudhatta
előre. El kell fogadni ami van, és nem a másik orra alá fricskázni.
Én nem fogom feldumálni. Eddig sem tettem. Az hogy én mit várok a papírtól teljesen más dolog. De nem vagyok marsika, hogy holnap 300 és kés a vajon. Ilyet tőlem nem gyakran láthatsz. Almával is el akartam adatni, pedig az nekem nem jó... nem vagyok jótékonysági intézmény sem terézanya. Most esik. Én tűröm, aki meg nem szeretné, az adja. Ennyire egyszerű.
2-3 hete már többen követelték ezt a bocsánatkérést, ha netán felfele megy a papír ára. Hát lefele ment, és a bocsánatkérést sürgetőktől még 1 db bocsánatkérést sem láttam. Gyerekes az egész. Tudnék 5-10 fölényeskedő, lesajnáló, kárörvendő hsz-t is idézni a standardba való besorolásról szóló határozat megjelenése utánról (13-a, péntek) is, miközben tökre nem lett igaza a hozzászólóknak, ellenben a lefelé váróknak igen. Szerintem inkább csendben kellene maradni, és hanyagolni ezt az infantilis bocsánatkérősdit.
Pszichiátriai alanyokat semmi értelme olvasni. Ha annyira fórumfüggő vagy, szórakozásból lehet követni a fórumot, de semmiképp (!) ne befolyásoljon döntésedben.
ESTMÉDIA LUFI