Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 10. 13. 10:09

Duna House  

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House

2015. október 13. 10:00





Eredményes első félévet zárt a tőzsdére készülő Duna House csoport. Az előző év azonos időszakához képest a cégcsoport konszolidált értékesítésből származó nettó árbevétele közel harmadával növekedve elérte a 1,34 milliárd forintot. A működési eredmény mintegy 50 százalékkal, 485 millió forintra, míg az adózott eredmény 422 millió forintra emelkedett. A Duna House csoport hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán kíván regionális szereplővé válni, amelyhez a magyar tőkepiacról forrás bevonását is tervezi. A társaság a tőzsdén keresztüli forrásbevonás érdekében benyújtotta engedélyezésre a tervezett részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre vonatkozó tájékoztatóját a felügyelethez.



A Duna House csoport lendülete töretlen volt 2015 első fél évében, ahogy ezt az a társaság konszolidált pénzügyi adatai is mutatják. Az értékesítésből származó nettó árbevétel 2015 első fél évében 1,34 milliárd forintot ért el, amely mintegy 34 százalékkal haladja meg a 2014. első félévi mintegy 1 milliárd forintos értéket. A hazai lakóingatlan-értékesítés növekvő tranzakciószámai a DH csoporton belül is tetten érhetők az ügyletszámok alakulásában, amelyek 2015. első félévében hónapról-hónapra meghaladták az előző év adatait.

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House



A cégcsoport két ingatlanközvetítői franchise hálózatában (Duna House, SMART Ingatlan) egyfelől jelentősen bővült az ingatlanközvetítési tranzakciókból származó díjbevétel, másfelől a tranzakciókhoz kapcsolódó pénzügyi termékek (hitelek és biztosítások) közvetítéséből származó jutalékbevétel is emelkedett. Mindez félév/félév viszonylatban az árbevétel közel 340 millió forintos növekedését eredményezte.



"Az árbevétel növekedését a hatékonyabb működés mellett a javuló gazdasági helyzet, az ingatlan- és hitelpiac élénkülése is támogatta. A DH csoport részvételével lebonyolított lakóingatlan piaci tranzakciók száma 2009 óta töretlenül emelkedett, és ez a tendencia 2015 első felében is megmaradt." - mondta el Doron Dymschiz, aki testvérével, Guy Dymschiz-cel együtt az ingatlanpiaci csoport tulajdonosa és vezetője.



A konszolidált féléves jelentés szerint a cégcsoport adózott eredménye 44,5 százalékkal emelkedett: a 2014. első félévben elért 292 millió forinthoz képest 2015 első félévére 422 millió forintra nőtt. Az eredményesség növekedését az is segítette, hogy a működési költségek az árbevétel növekedésénél kisebb arányban emelkedtek. A cégcsoport mérlegfőösszege 2,2 milliárd forintot ért el 2015 első félévében. A Duna House csoport, tevékenységének folyamatos bővülése révén, az ingatlanközvetítéshez kapcsolódó franchise rendszerek és saját irodák üzemeltetésén túl a jelzáloghitel-közvetítési piac jelentős szereplője, valamint az ingatlan tranzakciókhoz kapcsolódó további szolgáltatásokat - ingatlankezelés, biztosításközvetítés, ingatlan értékbecslés és energetikai tanúsítványok készítése - biztosít ügyfelei számára.



Az eredménytermelő képesség fenntartása a cégcsoport számára kiemelt fontosságú, hiszen ez hazai és külpiaci terjeszkedésének egyik meghatározó pillérje is. "Célunk, hogy tovább bővüljünk a hazai piacon az ingatlanpiachoz szervesen kapcsolódó szolgáltatásokkal, illetve hosszabb távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk" - emelte ki Guy Dymschiz, a Duna House csoport társtulajdonosa. "Terveink megvalósításában a magyar tőkepiaci forrásbevonás is fontos szerepet játszik. Ezt a folyamatot elindítottuk, a napokban benyújtottuk a részvényeink tőzsdei bevezetésére és a részvényértékesítésre vonatkozó összevont tájékoztatónkat a pénzügyi felügyelet felé."



Külföldi terjeszkedés

"A nemzetközi terjeszkedés már 2007 óta szerepelt a céljaink között. 2008-ban majdnem megtettük az első lépést, a romániai piacra akartunk belépni egy viszonylag nagy horderejű lépéssel, de pont akkor jött a gazdasági válság, úgyhogy ezt azonnal leállítottuk. 2011-ben már más koncepcióval, visszafogottabban indultunk el, Prágában nyitottunk saját irodákat, a korábban tervezettnél sokkal kisebb befektetéssel. Ott az volt a főcélunk, hogy inkubátort hozzunk létre, ahol meg tudjuk tanulni a nemzetközi működés sajátosságait. A lokalizációs folyamat egy nagyon fontos tanulság volt a cseh iroda megnyitásánál, láttuk azt, hogy a Magyarországon már jól működő rendszert külföldön nem lehet egy az egyben implementálni. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy a következő sebességbe kapcsoljunk Prágában, emellett folyamatosan nézzük a régiós országokat, keressük a megfelelő belépési pontokat" - mondták a cég társtulajdonosai egy a Portfolio-nak adott, júniusi interjúban.



"Célunk továbbfejleszteni a multibrand stratégiára épülő tevékenységeinket, illetve felvásárlásokat is tervezünk. Mindemellett szerepel a tervek között egy már működő külföldi hálózat megvásárlása is. Célunk, hogy több országban is jelen legyünk és hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk"- nyilatkozta augusztusban Guy Dymschiz.

link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Hathor
Hathor 2016. 11. 10. 17:49
Előzmény: #239  gyula1971
#240
Nem akarok nyilatkozni,mert át sem néztem az anyagot, mit ígérnek. Én hallottam hírüket a szakmában.
Mindegyis..
Vannak gondolataim, nem írom ki.
Lássuk mit alakítanak :)
gyula1971
gyula1971 2016. 11. 10. 17:40
Előzmény: #237  Hathor
#239
Lehet,hogy osztalék részvény lesz?

Ingatlanforgalmazáson kívül mást nem végez?
Terjeszkedés szomszéd régiókban?
Hathor
Hathor 2016. 11. 10. 17:32
Előzmény: #237  Hathor
#238
Nyilván van az az ár, amiért jó..
szutykokat is veszek pár forintért, na de 3960-4000FT körül DH részvény??
Mindegy, megtlátjuk az érdeklődést. Elején biztos próbálják majd tartani, azt a látszatott kelteni, hogy ez jó és venni kell. csak meddig bírják?!
Hathor
Hathor 2016. 11. 10. 17:29
Előzmény: #235  gyula1971
#237
Én ingatlanosként nem értem mi a potenciál a cégben. Na mindegy, vegye akinek kell.
nekem nem. :)
Törölt felhasználó 2016. 11. 10. 17:26
Előzmény: #234  Törölt felhasználó
#236
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatójának 454/2016. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zrt. (a továbbiakban: Tőzsde) vezérigazgatója a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17.) kibocsátó (a továbbiakban: Kibocsátó) 2015. október 28. napjával a tőzsdére bevezetett, HU0000135090 ISIN azonosítóval rendelkező törzsrészvényei tekintetében a Kibocsátó által benyújtott tőzsdei kereskedés megkezdése iránti kérelemben foglaltak alapján úgy rendelkezik, hogy az értékpapírok Első
Kereskedési Napja 2016. november 11., és ezzel egyidejűleg a Terméklista adatait 2016. november 11-i hatállyal az alábbiak szerint módosítja.

link
gyula1971
gyula1971 2016. 11. 07. 20:20
Előzmény: #231  gyuresanyi
#235
Csúfosan járt a CIG és az Update, mindegyik 1-2 év után töredékére esett.

Hogy itt mi lesz, nem tudom.
Törölt felhasználó 2016. 11. 07. 18:07
#234
A társaság kedden kérvényezi a BÉT-től az első kereskedési nap kitűzését.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2016. október 27-én sikeresen és eredményesen zárult a Duna House Holding Nyrt. nyilvános és zártkörű részvényértékesítése, amelynek keretében a magánbefektetők és intézmények
jegyzési áron összesen 3,3 milliárd forint értékben nyújtottak be részvényvásárlási igényt.

A zártkörű részvényértékesítés keretében 356.600 darab részvény került értékesítésre 3.960 forintos áron, összesen 1,4 milliárd forint értékben, így az október 28-i allokáció keretében a nyilvános értékesítéssel együtt 2,6milliárd forint értékben került sor részvényértékesítésre.

A 3.960 forintos végső ár az intézményi igények nagyságára és a részvények iránti későbbi kereslet fenntartására tekintettel került megállapításra. A részvényjegyzés zárását követő pénzügyi elszámolás is sikeresen lezajlott november 3-án. A nyilvános jegyzésen résztvevők a jegyzési ár és a végső ár közötti különbözetet a forgalmazóktól visszakapták, az intézményi
befektetők befizetései pedig elszámolásra kerültek.

A Duna House Nyrt. részvények (Ticker: DUNAHOUSE) besorolását és a
kereskedés megkezdésének kitűzését a társaság a Budapesti Értéktőzsdénél e hét kedden kezdeményezi. A társaság részvényeivel történő kereskedés a BÉT döntése alapján néhány napon belül megkezdődhet.

dunahouse.com
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Törölt felhasználó 2016. 10. 30. 08:34
Előzmény: törölt hozzászólás
#233
persze..ja nem , ez lesz a norbi-2
BadSanta 2016. 10. 30. 06:32
Törölt hozzászólás
#232
gyuresanyi 2016. 10. 30. 02:56
Előzmény: #230  xmann
#231
Kiváncsi vagyok, hogy lesz-e 4500ft fölött valaha...
xmann 2016. 10. 28. 18:50
Előzmény: #226  pomperj
#230
1. azért buta mert nem csak azt kapta cserébe amit kivett
2. az impact alapnak van 2% vagyonkezelési díja meg sikerdíja, ez összesen jó esetben 3-4% is lehet, ebből kell adni a forgalmazóknak valamennyit, mondjuk 1%-ot, tehát marad 2-3%. Az 500 milliós nyereséghez 20-30 milliárdos alap kell. ilyen jellegű alap nincs Magyarországon, hihetelen nagy a potenciális kereslet rá. Az Erste ingatlanalapban 300 milliárd forint van jelenleg, csak idén belement 40 milliárd. OTP ingatlanalapba idén 35 milliárd ment. Ha meg tudnak állapodni a bankokkal mint fogalmazókkal, sima ügy a 20-30 milliárd elérése. És sok banknak eleve nincs ingatlanalapja
gyula1971
gyula1971 2016. 10. 28. 18:47
Előzmény: #227  Tibi0002
#229
Hát bátor aki jegyezni mer, CIG-is 1000-ft volt,akkor Update értéke is a töredékére esett pár év alatt.
Törölt felhasználó 2016. 10. 28. 18:42
Előzmény: #227  Tibi0002
#228
Majd kijózanodnak szegények!
Tibi0002 2016. 10. 28. 18:16
#227
Minden szereplő más értéket ad ennek a papírnak is, meg a többinek is. A jegyzőknek megért 4000 Ft-ot, nekem nagyjából egy ezrest érne, megint mások a várakozások miatt 4000 Ft-nál is többet adnának érte. :)
pomperj
pomperj 2016. 10. 28. 18:11
Előzmény: #224  xmann
#226
1)Miert is buta?
Pontosan annyi cserelt tenylegesen gazdat. A tobbi penz mind az "ablakban".

2)"a lengyel, ami szintén sokszáz millió profitot is tudhat"

Hmmmm, odaadtak 880MFt-ert a ceget. Tenyleg, te odaadnad, ha "tudhat sokszaz milliot?"

3)Mekkora sztori is az alapkezelo?
Ahhoz sok tizzmilliard-ot kell kezelni, meghozza profikkal versenyezve es igen jol ahhoz, hogy legyen 500 Millio a bevetel.
Ahhoz, hogy "siman 500 millio profitot", ahhoz kb. 100Mrd-ot kellene kezelni. Es mennyit is kezelnek?
BadSanta 2016. 10. 28. 17:49
Törölt hozzászólás
#225
xmann 2016. 10. 28. 17:41
Előzmény: #223  pomperj
#224
az 1)-es pont nagyon buta
3)-as: valóban nem lesz likvid, de ennél számos illikvidebb papír van a tőzsdén.

A Dh 7-800 millió profitot tud termelni és most ér 12 milliárdot.
Van benne cash 1 milliárd, adóssága nincs, az ingatlanfejlesztés beletesz még 1,5 milliárd casht kb 1,5-2 éves távon.

Tehát valójában az éves 7-800 millió nyereségért 12-1-1,5= 9,5 milliárdot kérnek. Ez nem túl kevés, de van benne 2 nagy sztori: az alapkezelő, amely jó esetben csinálhat simán 500 millió profitot, meg a lengyel, ami szintén sokszáz millió profitot is tudhat. Ha ezek bejönnek, akkor 1,5 - 2 milliárdos profit lesz és a cég nem 12 hanem 24 milliárdot fog érni, tehát benne van a duplázás

A felfelé potenciál sokkal nagyobb mint a lefelé emiatt
pomperj
pomperj 2016. 10. 28. 17:23
Előzmény: #222  pomperj
#223
Ez a sajat verzio:

++++++++++++++++++++++
0)Kiderult, hova megy az IPO penz.
Annak a 2.6 Mrdnak a helyei:

-a 2 tulaj elvisz belole 1,1Mrd-ot
-a Metrohouse megvasarlasa kotvenybol volt finanszirozva, annak reszbeni torlesztesere
" 350 millió forintot a Metrohouse megvásárlása miatt keletkezett kapcsolt kötelezettségek törlesztésére, 131 millió forintot kötvényekből fakadó kötelezettségek teljesítésére"
-maradt a Dh-ban "legfeljebb" 1.019Mrd cash (annak kb. a fele meg kell a kotveny teljes kifizetesere)

1)Undok, rosszhiszemu megjegyzes jon.

Valoszinuleg az 1.1Mrd epp annyi bevetel, amennyit elvartak es haza akartak vinni. Adtak erte osszesen 311.550+75.000+356.600 db, osszesen 742.000 db reszvenyt. Akkor Dimschitz tertverek szerint mennyit is er egy reszveny?
Pontosan 1.1Mrd/742e=1482 Forintot. ez nekik meg jo uzletnek latszott, mert ennyiert odaadtak.

Es ok tudjak a legjobban, mennyit er. Nem azok, akik 3960-at adtak erte.

2)A Dh erteke a toke emelessel alig nott 5-10% korul. Eddig 10Mrd volt, most 10.5-11 Mrd lett, es az is "legfeljebb".

3)A Dh nem lett likvid reszveny. A kozkezen van 311.550 db, es ez alig biztosit esszeru forgalmat es likviditast. Arra viszont jo, hogy a bennfentes kezekben levo, kb. 2.3 Mdb reszvenyt szep fokozatosan el lehessen adni a kisuttoroknek.
Nekik eleg nehez lesz eladni 3960 szinten.

pomperj
pomperj 2016. 10. 28. 17:00
Előzmény: #221  Metwolf
#222
A reszvenyjegyzes eredmenye:

Ez a hivatalos verzio

++++++++++++++++++++++++++++++
1190 befektető összesen 3,3 milliárd forint összegben nyújtott be részvényvásárlási igényt a Duna House részvényeire, végül a nyilvános és a zártkörű értékesítésben összesen 2,6 milliárd forint értékben került sor részvény-értékesítésre.
A zártkörű jegyzésben az intézményi befektetők által leadott jegyzési igények alapján a DH részvényeinek végső árát az értékesítő részvényes és a vezető forgalmazó 3960 forintban határozta meg, vagyis a végső ár az előzetesen meghatározott 3900-5250 forintos sáv alsó szélén alakult.
A nyilvános értékesítés keretében felkínált 150 ezer darab részvénnyel szemben 350 732 darab részvényre érkezett érvényes jegyzés, amelyből 311 550 darab részvénynél kerültek jegyzések elfogadásra 1,2 milliárd forint értékben. A jegyzési igények kielégítése érdekében 161 550 darab részvényt csoportosítottak át a zártkörű értékesítésben rendelkezésre álló részvénycsomagból.
A kedvezményes áron felajánlott 75 000 részvény teljes mennyisége allokálásra került. A kedvezményes részvényekből fejenként 68 darab - illetve amennyiben a leadott jegyzés darabszáma ennél alacsonyabb volt, akkor a befektető jegyzési igényének megfelelő mennyiségű - részvény került értékesítésre, részvényeként 3564 forintos áron. A magánbefektetők ezen részvénymennyiség felett a további részvényekhez a zártkörű értékesítési árral megegyező, 3960 forintos áron jutottak hozzá.
A zártkörű részvényértékesítés keretében 356 600 darab részvény kerül értékesítésre 3960 forintos áron, összesen 1,4 milliárd forint értékben.
A kibocsátásból befolyt összesen 2,6 milliárd forintból 1,5 milliárd forintot a társaság alaptőkéjének emelésére fordítanak, a fennmaradó 1,1 milliárd forint Gay Dymschiz és Doron Dymschiz tulajdonában lévő Medasev Holding Kft.-hez kerül. Az 1,5 milliárd forintos tőkeemelést követően a tervek szerint 350 millió forintot a Metrohouse megvásárlása miatt keletkezett kapcsolt kötelezettségek törlesztésére, 131 millió forintot kötvényekből fakadó kötelezettségek teljesítésére, legfeljebb 1,019 milliárd forintot pedig hazai és regionális terjeszkedésre költ a DH.
A DH részvényeinek 22 százaléka került értékesítésre, a kereskedés a papírokkal a BÉT döntése alapján kezdődhet meg, várhatóan a következő két héten belül.
Metwolf
Metwolf 2016. 10. 28. 16:24
#221
Csúnya bukás lesz ebből:

link
Törölt felhasználó 2016. 10. 26. 21:39
Előzmény: #218  Törölt felhasználó
#220
Év tömése 😊 Arra már sokan pályáznak!
Franky 2016. 10. 26. 21:21
#219
A Fundman blog is foglalkozik vele, akit érdekel érdemes azt is megnézni.
A végeredmény hasonló... :-)
Törölt felhasználó 2016. 10. 26. 20:01
Előzmény: #217  Magicmaan
#218
Év tömése lesz.
És lesz rá bőven kuncsaft.
Első hét után Short!
Szerintem 1000ig le fog jönni
Magicmaan
Magicmaan 2016. 10. 26. 19:57
Előzmény: #216  exmnbs1
#217
"A lengyel felvásárlás miatt lett volna szükségünk tőkebevonásra, de végül maga a meghiúsult IPO segített abban, hogy meg tudtunk állapodni az ottani eladóval. A tranzakciót tőzsdei tőkebevonás nélkül is sikerült megvalósítani, részben részvénycserével.."

Végülis mindegy.. mert nem lesz ilyen részvényem soha.
exmnbs1 2016. 10. 26. 19:31
Előzmény: #214  Magicmaan
#216
Nem olvastam el
Magicmaan
Magicmaan 2016. 10. 26. 19:30
Előzmény: #213  Törölt felhasználó
#215
:)))

A mosoly mindent elárul.

Meg a nézésük meg a járásuk :D
Magicmaan
Magicmaan 2016. 10. 26. 19:29
Előzmény: #209  exmnbs1
#214
A mai cikkből én úgy értelmezem, hogy a lengyelnek is van részvénye (?)
Törölt felhasználó 2016. 10. 26. 19:27
Előzmény: #212  Magicmaan
#213
Hiányzik a fehér bőrkanapé😁
Magicmaan
Magicmaan 2016. 10. 26. 19:25
Előzmény: #211  thomasss
#212
14:40es cikk.

A két fotó nekem elég is volt, hogy ezt nem szabad jegyezni :)))
thomasss
thomasss 2016. 10. 25. 11:20
Előzmény: #210  Tibi0002
#211
... ott a "pontos" labda....
Tibi0002 2016. 10. 25. 11:08
Előzmény: #202  pomperj
#210
A portfólió.hu nem írhat olyan cikket, hogy egy vállalat árfolyama magas. Szanaszét perelné a Duna House + a portfolio online tőzsdének is érdeke, hogy vegyék az új részvényt.
exmnbs1 2016. 10. 25. 11:06
Előzmény: #206  Tibi0002
#209
Bele, meg a ceg részei, a tulajdonrész arányában.
Láttunk mar lánycegbol lett unokát, dédunokát a beten
tberki 2016. 10. 25. 11:04
Előzmény: #202  pomperj
#208
+1
exmnbs1 2016. 10. 25. 11:04
Előzmény: #204  xmann
#207
Ezek az alapba kerult ingatlanok mifelék?
Tibi0002 2016. 10. 25. 11:03
Előzmény: #201  eurocent
#206
Az egy részvényre jutó tőkébe, nyereségbe azok mind beleszámítanak.
exmnbs1 2016. 10. 25. 11:03
Előzmény: #204  xmann
#205
Nézd meg mennyi ingatlant hirdetnek
Jobb helyeken lényegesen kevesebbet mint tavaly
Jelentős része tulajdonostól....
xmann 2016. 10. 25. 10:56
Előzmény: #196  szalatibi
#204
Ingatlanboom van, várhatóan lesz is, az ingatlanalapba iszonyú pénz fog bemenni, és a lengyel operációban is nagy az upside. Ezeket nézve egyáltalán nem dráhga a részvény, és a tőzsde nem a múltat hanem a jövőt diszkontálja
exmnbs1 2016. 10. 25. 10:49
Előzmény: #196  szalatibi
#203
++++
pomperj
pomperj 2016. 10. 25. 10:24
Előzmény: #199  eurocent
#202
A cikkbeli szamolas vegeredmenye erdekes.

1)A DH ceg erteket az uzletagak egyenkenti ertekelese es osszeadasa alapjan 9.1Mrd-ra hozza ki a cikk. Ez nagyjabol megfelel annak, amit 3 modszerrel a #180 hozzzaszolasban kiszamoltam, ami 10.1Mrd volt.

Az is egybevag, hogy a kovetkezo 5 ev profitjanak atlagara kihozza a (850+600+650+700+750)/5=710MFt osszeget. En ezt 700MFt-ra becsultem.

2)Es itt jonnek az elteresek.
A "reszvenyesi erteket csokkento tenyezok" osszeget a cikk 2.2 Mrd, a "novelo tenyezok" osszege " 5.6 Mrd Ft-ra taksalja.
Mindkettoben feltetelezesek es vagyak vannak, amik, oszinten szolva, szerintem majdnem irrelevansak. Igy kijott egy feljebb pumpalt, 12.4Mrd oszegu korrigalt ceg-ertek.

Amit a vegen egy diszkonttal csokkent 1.2Mrdal, es kihoz 3.670Ft FAIR erteket, hiszen 3.06Mdb reszveny kibocsatasat tervezik.

3)A vevo nem tudja, mekkora lesz a vetelar !
Aki bejelentkezik vetelre, az szamithat 3900-5250 kozotti szamra. De nem tudja, melyikre. Gyanitom, hogy a magasabbra kell szamitson...az algoritmus a kiszamitasara ismeretlen.

4)Miutan a reszveny erteke a cikk szerint is (korrigalo tenyezok nelkul)
9.1 Mrd erteket mutat,
egy reszveny nagyjabol 3000Ft erteku. Lehet vitazni par szaz forint savban.

Aki tehat vesz, az eleve fut egy +30% tulertekeltsegi IPO premiumot, ami egyebkent lehet +75% is. Az mar nagyon vastag riziko !

5)Konkluzio: nem kell belevenni az IPO kibocsatasba.
Szepen kivarni okosabb, hogy alakul az ar a tozsden. Az elso 3-6 honapban nyivan lesz "arkarbantartas", es valakik nemi ugyeskedessel, pozitiv cikkekkel, stb. fenntartjak az arat a kibocsatasi ar kornyeken.

Aztan lassan, par honap utan kialakul a valos egyensulyi piaci ar. Eppen eleg jo lesz akkor, es ott ...valoszinuleeg 3000Ft kornyeken... es biztosabb ismeretek birtokaban belevenni annak, aki akar. Szinte biztos, hogy nem marad le semmirol.

eurocent 2016. 10. 25. 09:32
Előzmény: #200  Tibi0002
#201
Nekem az a bajom ezzel, hogy az árbevétel nagyobb hányada nem a tőzsdén jegyzett cégnél keletkezik. A leánnyal meg bármi történhet.

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek