Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 10. 13. 10:09

Duna House  

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House

2015. október 13. 10:00





Eredményes első félévet zárt a tőzsdére készülő Duna House csoport. Az előző év azonos időszakához képest a cégcsoport konszolidált értékesítésből származó nettó árbevétele közel harmadával növekedve elérte a 1,34 milliárd forintot. A működési eredmény mintegy 50 százalékkal, 485 millió forintra, míg az adózott eredmény 422 millió forintra emelkedett. A Duna House csoport hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán kíván regionális szereplővé válni, amelyhez a magyar tőkepiacról forrás bevonását is tervezi. A társaság a tőzsdén keresztüli forrásbevonás érdekében benyújtotta engedélyezésre a tervezett részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre vonatkozó tájékoztatóját a felügyelethez.



A Duna House csoport lendülete töretlen volt 2015 első fél évében, ahogy ezt az a társaság konszolidált pénzügyi adatai is mutatják. Az értékesítésből származó nettó árbevétel 2015 első fél évében 1,34 milliárd forintot ért el, amely mintegy 34 százalékkal haladja meg a 2014. első félévi mintegy 1 milliárd forintos értéket. A hazai lakóingatlan-értékesítés növekvő tranzakciószámai a DH csoporton belül is tetten érhetők az ügyletszámok alakulásában, amelyek 2015. első félévében hónapról-hónapra meghaladták az előző év adatait.

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House



A cégcsoport két ingatlanközvetítői franchise hálózatában (Duna House, SMART Ingatlan) egyfelől jelentősen bővült az ingatlanközvetítési tranzakciókból származó díjbevétel, másfelől a tranzakciókhoz kapcsolódó pénzügyi termékek (hitelek és biztosítások) közvetítéséből származó jutalékbevétel is emelkedett. Mindez félév/félév viszonylatban az árbevétel közel 340 millió forintos növekedését eredményezte.



"Az árbevétel növekedését a hatékonyabb működés mellett a javuló gazdasági helyzet, az ingatlan- és hitelpiac élénkülése is támogatta. A DH csoport részvételével lebonyolított lakóingatlan piaci tranzakciók száma 2009 óta töretlenül emelkedett, és ez a tendencia 2015 első felében is megmaradt." - mondta el Doron Dymschiz, aki testvérével, Guy Dymschiz-cel együtt az ingatlanpiaci csoport tulajdonosa és vezetője.



A konszolidált féléves jelentés szerint a cégcsoport adózott eredménye 44,5 százalékkal emelkedett: a 2014. első félévben elért 292 millió forinthoz képest 2015 első félévére 422 millió forintra nőtt. Az eredményesség növekedését az is segítette, hogy a működési költségek az árbevétel növekedésénél kisebb arányban emelkedtek. A cégcsoport mérlegfőösszege 2,2 milliárd forintot ért el 2015 első félévében. A Duna House csoport, tevékenységének folyamatos bővülése révén, az ingatlanközvetítéshez kapcsolódó franchise rendszerek és saját irodák üzemeltetésén túl a jelzáloghitel-közvetítési piac jelentős szereplője, valamint az ingatlan tranzakciókhoz kapcsolódó további szolgáltatásokat - ingatlankezelés, biztosításközvetítés, ingatlan értékbecslés és energetikai tanúsítványok készítése - biztosít ügyfelei számára.



Az eredménytermelő képesség fenntartása a cégcsoport számára kiemelt fontosságú, hiszen ez hazai és külpiaci terjeszkedésének egyik meghatározó pillérje is. "Célunk, hogy tovább bővüljünk a hazai piacon az ingatlanpiachoz szervesen kapcsolódó szolgáltatásokkal, illetve hosszabb távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk" - emelte ki Guy Dymschiz, a Duna House csoport társtulajdonosa. "Terveink megvalósításában a magyar tőkepiaci forrásbevonás is fontos szerepet játszik. Ezt a folyamatot elindítottuk, a napokban benyújtottuk a részvényeink tőzsdei bevezetésére és a részvényértékesítésre vonatkozó összevont tájékoztatónkat a pénzügyi felügyelet felé."



Külföldi terjeszkedés

"A nemzetközi terjeszkedés már 2007 óta szerepelt a céljaink között. 2008-ban majdnem megtettük az első lépést, a romániai piacra akartunk belépni egy viszonylag nagy horderejű lépéssel, de pont akkor jött a gazdasági válság, úgyhogy ezt azonnal leállítottuk. 2011-ben már más koncepcióval, visszafogottabban indultunk el, Prágában nyitottunk saját irodákat, a korábban tervezettnél sokkal kisebb befektetéssel. Ott az volt a főcélunk, hogy inkubátort hozzunk létre, ahol meg tudjuk tanulni a nemzetközi működés sajátosságait. A lokalizációs folyamat egy nagyon fontos tanulság volt a cseh iroda megnyitásánál, láttuk azt, hogy a Magyarországon már jól működő rendszert külföldön nem lehet egy az egyben implementálni. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy a következő sebességbe kapcsoljunk Prágában, emellett folyamatosan nézzük a régiós országokat, keressük a megfelelő belépési pontokat" - mondták a cég társtulajdonosai egy a Portfolio-nak adott, júniusi interjúban.



"Célunk továbbfejleszteni a multibrand stratégiára épülő tevékenységeinket, illetve felvásárlásokat is tervezünk. Mindemellett szerepel a tervek között egy már működő külföldi hálózat megvásárlása is. Célunk, hogy több országban is jelen legyünk és hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk"- nyilatkozta augusztusban Guy Dymschiz.

link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
exmnbs1 2017. 01. 10. 13:55
Előzmény: #399  Hathor
#400
Ettol csökkennek a díjaik?
Hathor
Hathor 2017. 01. 10. 12:58
Előzmény: #240  Hathor
#399
Mondtam!! Szakma tudja

"Ingatlan » Ingatlan lakás
Összejátszott a Duna House és az Otthon Centrum, 76 millió a bírság
2017. január 10. 12:42
nyomtatás

Összehangolt árpolitika és bizalmas üzleti információk egymással való megosztása miatt a GVH csaknem 76 millió forint bírságot szabott ki a Duna House-ra és az Otthon Centrumra - közölte a versenyhivatal. "
Tibi0002 2016. 12. 13. 15:28
Előzmény: #397  Ricokutya
#398
Köszi!
Ricokutya 2016. 12. 13. 15:17
Előzmény: #396  Tibi0002
#397
1 482 db 3 820 HUF 3 849HUF 30 db
140 db 3 800 HUF 3 850HUF 153 db
105 db 3 760 HUF 3 890HUF 100 db
20 db 3 565 HUF 3 894HUF 67 db
220 db 3 564 HUF 3 895HUF 90 db
200 db 3 540 HUF 3 899HUF 275 db
600 db 3 505 HUF 3 900HUF 1 182 db
280 db 3 500 HUF 3 909HUF 47 db
– — 3 910HUF 423 db
– — 3 929HUF 15 db
Tibi0002 2016. 12. 13. 15:12
Előzmény: #395  Tibi0002
#396
Elértük a 3822 Ft-os megállót. Ha valaki épp lát egy 10-es ajánlati könyvet, emlékül bemásolhatná. :)
Tibi0002 2016. 12. 07. 10:13
Előzmény: #383  Tibi0002
#395
3860-on továbbra is áll a vétel. Vajon hisznek a vállalatban? Vagy csak lassan akarják leereszteni? Esetleg megindul fel? Talán kiderül hamarosan.
exmnbs1 2016. 12. 01. 16:33
Előzmény: #393  exmnbs1
#394
exmnbs1 2016. 12. 01. 13:36
Előzmény: #392  gyula1971
#393
Szerinted felülről támasztják?
gyula1971
gyula1971 2016. 12. 01. 13:31
Előzmény: #391  d_mode
#392
3860 ft támasz-egy darabig,és utána merre?
d_mode
d_mode 2016. 12. 01. 12:57
Előzmény: #390  Hathor
#391
12:30 -as beültető hír
Hathor
Hathor 2016. 11. 30. 14:31
Előzmény: #384  Metwolf
#390
Most jött ki a hó végi szavazati összesítő:

153.000.000darabot elírták
exmnbs1 2016. 11. 25. 13:26
Előzmény: #388  Törölt felhasználó
#389
A tulajok adtak el a papirjaikat
Tőkeemelés majd egy részében lesz
Törölt felhasználó 2016. 11. 25. 12:16
Előzmény: #387  Törölt felhasználó
#388
Abszurd, hogy jelenleg az a helyzet, hogy volt egy kibocsátás, ami de facto jogszerűtlen. Hiába hívnak össze akárhány közgyűlést ezután, a kibocsátás maga érvényes közgyűlési felhatalmazás nélkül történt.
Törölt felhasználó 2016. 11. 25. 11:56
Előzmény: #386  Törölt felhasználó
#387
Törölt felhasználó 2016. 11. 25. 09:38
Előzmény: #383  Tibi0002
#386
Szerintem 2500-3000 közé le fog ez csorogni jan./feb.-ig.
Törölt felhasználó 2016. 11. 25. 09:22
Előzmény: #384  Metwolf
#385
Ez elég gáz. Innentől maga a kibocsátás jogszerűsége is megkérdőjeleződik...

Ezt a papírt jobb elkerülni, mert vagy ilyen béna amatőrök, vagy újabb kisbüfi lehúzás zajlik.
Metwolf
Metwolf 2016. 11. 25. 09:16
#384
Amatőrök: link

Jöhet az új közgyűlés.
Tibi0002 2016. 11. 24. 10:23
#383
Most kell egy piaci árú eladás, és máris 3829 Ft-ra esne az árfolyam. 3564 Ft-nál lenne 10% az esés, ami egyébként még nem vészes. Attól még messze vagyunk.
gyula1971
gyula1971 2016. 11. 23. 15:57
Előzmény: #366  pomperj
#382
Vidéki ingatlan volt ez?
lukskypoker
lukskypoker 2016. 11. 23. 12:01
Előzmény: #377  1valaki
#381
pedig de:-)

Gyöngyös és térsége
Zalaegerszeg és térsége
Kiskunhalas és térsége

(ezekről van családi okok miatt személyes tapasztalat, direkt nem kis faluneveket írtam)
Törölt felhasználó 2016. 11. 23. 11:55
Előzmény: #363  Hathor
#380
kuka panelról több bőrt nyúztok le
1valaki
1valaki 2016. 11. 23. 11:54
Előzmény: #378  pomperj
#379
Ha azt a 200 oldalas könyvet mind ő adta el akkor nagyon öreg ingatlanos lehetett, hogy
ilyen sok eladása volt, és te ezt el is hitted. Tényleg! Fel tudott még menni a lépcsőn az oxigénpalackjával a hátán? Nem semmi teljesítmény! Minden elismerésem! :)))
pomperj
pomperj 2016. 11. 23. 11:31
Előzmény: #369  1valaki
#378
Velem esett meg. A szoveged teged minosit.
A 200 oldalas bemutatkozo konyve most is megvan; ha kered, emailben elkuldom par lapjat.

1valaki
1valaki 2016. 11. 23. 11:29
Előzmény: #371  lukskypoker
#377
Bocs, de 50 milla még nem a prémium kategória (ma már).
1valaki
1valaki 2016. 11. 23. 11:28
Előzmény: #373  Hathor
#376
Nekem a lottó 5-ös jut eszembe, azzal is lehet példálozni, az is van akinek bejött.
1valaki
1valaki 2016. 11. 23. 11:26
Előzmény: #374  Hathor
#375
Csak gondoltam benézek a nagyot mondóak társaságába! :)
Hathor
Hathor 2016. 11. 23. 11:23
Előzmény: #372  1valaki
#374
:)
Na.. csak nem egy tapasztalt kolléga :)
Hathor
Hathor 2016. 11. 23. 11:22
Előzmény: #369  1valaki
#373
Van itthon is.
Nyílván nem a 15millás 50nm-es panelnám.
Sem a Tesco szatyros Marinéninél.
Igazából itthon tényleg nem jellemző.
A budai elitben, V.kerben, Pozsonyi úton, nagyobb villák, kastélyok esetében lehetséges.
Valóban van olyan cég is, aki be is rendezi.
De az ilyen tulajjal nekem is álom dolgoznom.
Szólok költsél rá 20millát és eladom felújítva.
Hogyne. Jöhet hozzám is az ilyen tulaj
1valaki
1valaki 2016. 11. 23. 11:22
Előzmény: #364  totoro
#372
Próbáld meg! Hamar becsődölnél!
lukskypoker
lukskypoker 2016. 11. 23. 11:21
Előzmény: #366  pomperj
#371
Mondjuk ez csak prémium kategóriában működik... (over 50 milla)

15 millás lakást nem fogsz eladás előtt 2-3 milláért újitgatni, szépítgetni.. meg mestereket kerülgetni, ki be pakolgatni a cuccaid.

1valaki
1valaki 2016. 11. 23. 11:19
Előzmény: #367  vigkrisz
#370
Ez meg a másik fogalom nélküli hozzáértő akinek fogalma sincs az ingatlanos munkájáról, de véleményt alkot.
1valaki
1valaki 2016. 11. 23. 11:17
Előzmény: #366  pomperj
#369
És mutass még egy eladót aki ezt végigcsinálja, hogy rákölt a házra eladás előtt, meg elmegy otthonról ha ott lakik, meg úgy ugrál ahogy leírtad, ha jön az ingatlanos, stb. Vagy talán nem te vagy az a kamu ingatlanos? Kicsit kilóg a lóláb... Ezt valahol olvastad és bemásoltad ide. Ez csak nyugaton, az USA-ban ill. Hawaii-on működik.
Hathor
Hathor 2016. 11. 23. 11:16
Előzmény: #366  pomperj
#368
Na ugye..
Engem ha más iroda is árulja az ingatlant és az a másik adja el, akkor a tulajok fel szokták ajánlani menjünk el egyet inni, enni, meghívnak fájdalomdíjként, mert meg voltak elégedve.
Akinek meg eladom az ingatlant, nem győz hálálkodni, hogy levettem a válláról a gondot, és tovább ajánl.

Lehet ezt sokféleképpen nézni.
Természesetesen senki nem szeret fizetni, így ha tehetné semmiért nem fizetne. Persze,hogy egy milla sok, amikor 10ezret sem adna legszívesebben ki az ember.
Ilyen az emberi természet.
Itt is ki vannak akadva az emberek, hogy 149FT minimum kötési díj van.
Mindenki megy Randomhoz 0.1-0.2%ra kötni. Minek 0.2-0.5%ot fizetni ugye?
Ilyen. Kapzsi, csoró nép vagyunk.
Én azt szoktam mondani a megbízóimnak.
Mondja meg neki mennyi kell kézbe!!
Ő megkapja a pénzét, én arra teszem rá a jutalékot, és irányárat.
Akkor mit veszít a tulaj? Semmit!
Plusz egy esély neki, ha eladom és megkapja az elvárt pénzét.
Ennyi
vigkrisz 2016. 11. 23. 11:01
Előzmény: #366  pomperj
#367
Ezt most kb. olyan volt olvasni, mint valami mesekönyvet :-) de valahogy így kellene működnie a dolgoknak a magas jutalékért..
Amit az átlagos ingatlan-ügynökök végeznek, az kb. a 10 ezer Ft-os kategória, maximum
pomperj
pomperj 2016. 11. 23. 10:01
Előzmény: #361  Hathor
#366
Volt egy ingatlan ugynokom, aki eladta a hazamat.

Megjott. Hozott egy szines 200 oldalas konyvet, eddig milyen lakasokat/hazakat adott el. Egy komplett listat, hogy a kornyeken, hasonlo hazakat mennyiert adtak el az utolso fel evben.
Szerzodtunk.

Vegignezte a hazat, 2 es fel oraban, minden reszletet.
Masnap listat adott, hogy miket kell rendbehozatni az eladashoz, mielott az elso vevo jon. Megszervezte: egy het mulva kisiparosok dolgoztak a teton, a kovet felcsiszoltak, festettek, kitakaritottak, villanyt szereltek. (ez a szamla az enyem).

Utan hozott profi fenykepeszt, csinalt 50 felvetelt fel nap alatt. Megcsinaltatott 200 db, a hazrol szolo, super-kivitelu szines 8 oldalas brosurat. Azokat elkuldte, kirakta, terjesztette.
Megjelent hirdetes 10 heten at minden szines ingatlan-lapban; negyed/nyolcad oldalas meretben.

Eljott kb. 15 potencialis veovel. Elotte 1 nappal ragaszkodott ahhoz, hogy takaritas-rendcsinalas legyen. Minden vevo jelottel egyedul jarta be a hazat, minket elkuldott addig. Mindegyiktol irasban kert ajanlatot, amit meg aznap elhozott, es megtargyaltuk hogy elfogadjuk-e; modositsuk-e a hirdetest es hogyan? mindezt a vevo kommentarjai alapjan.
Minden vevorol volt velemenye.

A szerzodes kotesnel ott volt, minden reszletnel es feltetelnel segitett. A bankban ott volt, amikor az atutalast megcsinalta a vevo, es ellenorizte hogy megerkezett-e a szamlamra a penz.
Elbucsuztunk.

Azota minden evben kuld egy lapot: szivesen all ujra rendelkezesemre.

Kert 4%-ot, orommel fizettem.

Hathor
Hathor 2016. 11. 22. 08:06
Előzmény: #364  totoro
#365
Na.
Hajrá!
Melyik településen?
totoro
totoro 2016. 11. 22. 07:49
#364
Továbbra is házat keresek. A legjobb a tegnapiak közül az volt, amikor a fürdőszobáról egy darab kép volt fenn, azon is a WC-csésze volt rajta, teljesen közelről, más nem is látszott. Komolyan, ez az egész "szakma" úgy ahogy van egy vicc. Pedig két oldalban le lehetne írni, hogy hogyan kell ezt jól csinálni. A végén még alapítok egy céget...
Hathor
Hathor 2016. 11. 22. 07:30
Előzmény: #362  Törölt felhasználó
#363
Miért nem mész ingatlanosnak, ha ilyen egyszerű másfél millákat keresni?
Ha meg ilyen nagy menőség, a DH kíváló befektetés Neked. Nem kell fikázni Őket.
Szarrá keresik magukat. Még a fuvarozás is belefér a profitjukba. Nincs gond akkor a DHval.
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 23:52
Előzmény: #360  Hathor
#362
ki beszélt 240 kilométerről te nyomoronc

a cinikus fszságaidat tartsd meg magadnak

van pofád kérni 4-5 százalékot + ÁFA ugye öcsi? vagy azt LECSALOD?
azért, hogy feltegyél pár életlen, gatyás képet az internetre????

annyit írtam, hogy mi lenne a reális szerviz MILLIÓS jutalékért
igen, ha kell, elmenni a városon belül nyilván te bohóc

vagy megelégedni 1 EGY azaz EGY százalékkal, az ügyvédnek elég fél igaz?
nektek nem
mert krva sokat tanultatok érte

Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 23:08
Előzmény: #360  Hathor
#361
240kmre autó rendel ingatlanossal.
Oda vissza csak 480km.
Reális.
Pezsgővel a mélyhűtőben, szalon nők a csomagtartóban, egy éjszaka a Hiltonban.
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 23:03
Előzmény: #359  Törölt felhasználó
#360
Már bocs, de ez nem a cannesi filmfesztivál, hogy limuzin megy érted :)
Túl sok science fictiont néztél.
Piros posztót a lépcsőre, ötfogásos vacsorát ne adjunk mellé, hogy megnézel egy lakást?
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 20:30
Előzmény: #356  Hathor
#359
Nem fér bele, mert a tulaj szól,hogy nem kapok jutit, mert eladta

tehát a benzin nem fér bele
te írtad nem én, erre reagáltam, hogy nevetséges

én ízt írtam, hogy igen, menjen érte MILLIÓS jutalékért az ügynök, ha kéri a vevőjelölt
exmnbs1 2016. 11. 21. 20:23
Előzmény: #357  Törölt felhasználó
#358
Mint it tag korlatozva lenne az eladasban?
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 20:06
Előzmény: #356  Hathor
#357
link

Ezek után jöhet 3000 alatti tartomány.
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 19:11
Előzmény: #347  Törölt felhasználó
#356
Te vetetted fel a benzint, nem éb.
Te kérted menjünk érted kocsival..
Haláli vagy :)
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 18:38
Előzmény: #354  Tibi0002
#355
tudom miért csinálják, és tetszik is

persze ez csak akkor működik, ha üres a lakás

azt már lehet látni,hogy csinálnak látványterveket csak az a baj, hogy ezek általában nem az adott lakásra készültek
Tibi0002 2016. 11. 21. 18:32
Előzmény: #351  Törölt felhasználó
#354
Mert az átlag vevőnek nincs fantáziája, ha egy üres ingatlanról lát fotókat. Ugyanígy a lepukkant lakást sem tudja felújítottan elképzelni. Ha szépen be van rendezve, az jobban megfogja őket. Azt nekem is jól esik látni, pedig én színtisztán piaci szempontok szerint vettem annak idején lakást.
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 18:31
Előzmény: #352  exmnbs1
#353
látod erre mondom, hogy csináltak valamit

exmnbs1 2016. 11. 21. 18:26
Előzmény: #351  Törölt felhasználó
#352
Staging a neve
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 18:11
Előzmény: #350  Tibi0002
#351
én?
minek?

egyszerűen nem kell igénybe venni és lemegy a díj

egyébként az milyen móka, amikor az USA-ban a cég berendezi/átrendezi az eladó lakást :) az igen
Tibi0002 2016. 11. 21. 18:07
Előzmény: #347  Törölt felhasználó
#350
Ebben az a jó, hogy mindez a szabad piacon történik, tehát ha neked jobb ötleted van, csinálhatsz egy olyan közvetítő irodát, ami olcsóbban nyújt jobb szolgáltatást.
exmnbs1 2016. 11. 21. 17:53
Előzmény: #343  Hathor
#349
Nem azt gondoljuk
Vannak olyan Ingatlanosok, akik előadják Tiborc panaszát kéretlenül is

exmnbs1 2016. 11. 21. 17:53
Előzmény: #343  Hathor
#348
Nem azt gondoljuk
Vannak olyan Ingatlanosok, akik előadják Tiborc panaszát kéretlenül is

Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 17:53
Előzmény: #343  Hathor
#347
leírtam a minimumot, hogy kellene ennek működnie milliós jutaléknál

ember MILLIÓS a jutalék érted?
nem 200 ezer forint, ami eleve több mint egy átlag havi HAVI fizetés

a benzin felvetésed pedig szánalom
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 17:52
Előzmény: #342  Hathor
#346
ha ilyen rossz, nem kell csinálni

akármit mondhatsz, nevetséges ezért a szolgáltatásért ilyen jutalékot kérni
exmnbs1 2016. 11. 21. 17:50
Előzmény: #339  Törölt felhasználó
#345
A szomszéd sokkal jobb hírforrás
Tudja megvan-e az ingatlan, mióta hirdetik
Tudja mikor épült
Közli hogy szerinte mennyit er
gyula1971
gyula1971 2016. 11. 21. 17:49
Előzmény: #342  Hathor
#344
Tulajdonképpen milyen növekedés várható a cégtől. milyen területen?
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 17:13
Előzmény: #341  exmnbs1
#343
Kell, csak nem tudjátok.
Amilyen a nép,olyan az ipar is.
Maradjunk ennyiben.
Pont azt kapjátok ilyen csalódásnál,amit mi Tőletek. Ne gondoljátok csak Nektek olyan rossz, és az ingatlanosnak a legjobb.
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 17:10
Előzmény: #340  Hathor
#342
Van iroda, aki 1-2százalékra dolgozik. Főleg vidéken.
DH 3-5%között kb. Kizárólagos, félkizárólagos, általános szerződés függvényében.
Ebből nehogy azt higgyétek, hogy ez az iroda pénze.
Kap a 4%os jutiból a behozo kolléga bizonyos százalékot, kap az eladó kolléga bizonyos százalékot,és az ingatlaniroda kapja a maradékot. Ebből menni kell, bér kell, hirdetni kell, telefonálni, közlekedni, ruházkodni, céget fenntartani, üzeletet bérelni, fejleszteni, bér és járulékozás,nyomtatási gép, fénymásoló, számítógépek, azokba tinta, papír,anyag, kocsi, bérlet, hirdetési felületenként havi 10K költségek/dolgozó,+ a hirdetések kiemelése napi 50-2000FT/ingatlan/1nap.
Soroljam?
exmnbs1 2016. 11. 21. 17:04
Előzmény: #340  Hathor
#341
Ez is mutatja hogy az ingatlanos mennyire kell)))
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 17:01
Előzmény: #338  Törölt felhasználó
#340
Nem fér bele, mert a tulaj szól,hogy nem kapok jutit, mert eladta Ő, vag ymásik ingatlanos.
Aztán szól, hogy becsöngettek hozzá, hogy ingatlanosnál látták, de hagyjuk ki az ingatlanost, mert akkor olcsóbban meg tudja venni. Elvárás az van, tudom.
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 16:58
Előzmény: #337  exmnbs1
#339
az igaz:)
de ebbe belefutottam és épp nem voltam itthon, de jónak tűnt
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 16:58
Előzmény: #336  Hathor
#338
mi az hogy ki fizeti?
az iroda nyilván
1,6 millióba nem fér bele???
exmnbs1 2016. 11. 21. 16:57
Előzmény: #335  Törölt felhasználó
#337
eszük ágában sincs adni
Mivel ismered a környéket egybol látnád melyik ingatlan))))
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 16:57
Előzmény: #335  Törölt felhasználó
#336
És ki fizeti a benzint?
Mert ha hív a tulaj, hogy bocsi de eladta a lakást a másikingatlanközvetítői iroda, akkor egy ruppot nem kapsz, és Te hiába furikáztál, meg nyomtattál, meg hívtad, meg kisérted, meg hirdetted 100kredittel naponta
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 16:51
Előzmény: #329  Hathor
#335
tudod ezt úgy kellene csinálni ennyi pénzért, hogy az érdeklőd kap egy órán belül egy komplett részletes leírást REÁLIS fotókkal
ha érdekli és igényli, felveszed a kocsiddal és odaviszed
nem hazudsz
stb.
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 16:49
Előzmény: #329  Hathor
#334
ki az elborult?

aki beírja egy erkélyes lakás alapterületére az egész erkélyt???? ember
ezt művelitek

így lesz a végén az 58 nm-ből valójában 53 mint legutóbb tapasztaltam

CSODÁS PANORÁMA - kihajoltam az ablakon és láttam egy csíkot

kocsibeálló - ja, csak nem ehhez a lakáshoz

így hirtelen
és emiatt utaztam 240 kilométert
mikor közöltem vonogatta a vállát

mindezt 4 százalékért, ami ebben az esetben 1.6 MILLIÓ ember MILLIÓ érted????

Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 16:41
Előzmény: #332  exmnbs1
#333
Írtam hosszabbat, de rájöttem neked felesleges..
Borzasztó vagy, nem is folytatom milyen..
exmnbs1 2016. 11. 21. 16:32
Előzmény: #331  Hathor
#332
Szépen elszoltad magad hogy a bérlői piac olyan állapotban van szerinted hogy egy kiadás szerinted több hónapba telik a tulajnak.
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 16:29
Előzmény: #330  sacis49
#331
Ennél bonyább az ügy.
Jogos a felvetésetek.
Azt azért tudni kell, hogy minden szakmában lehet kritizálni.Orbánt is mindenki kritizálja, Matolcsyt is. De akárkit, mindenkit. Azt azért tudni kell, hogy a tulajdonos valószínűleg nem ad kizárólagos megbízást az irodáknak. Ahol nincs kizárólagos megbízás, ott a figyelem is lankadhat, főleg ha túlárazott az ingatlan, nem közreműködő a tulajdonos, nincs tisztában a saját lakásával.
Az emeberek azt sem tudják hány nm a lakásuk, nem tduják hány lakásos házban laknak, nem tudják a helyrajzi számot, miből épült, még a közös költséget sem tudják fejből. Az hogy hányban épült az ingatlan, pláne nem, hacsak nem Ők építették véletlen (mert családi ház). Kihívnak fotózni, és mamabugyik lógnak a fürdőszobában, harisnyák a szárítón, ágyak nincsenek beágyazva, főznek éppen amikor megyek. Lehet mesélni..
Nyílván ez sem mindenhol van, ahogy a kollégák semegyformák, csak kiemeltek eseteket.
Én is tudok bármilyen szakmában szidni melósokat, tulajokat, vállalkozókat.
Folytathatnám. Elvárása mindenkinek van, ahogy a legjobb autót is szeretné magának,vagy legszebb házat.
Kritizálni könnyű.
sacis49 2016. 11. 21. 16:19
Előzmény: #328  Törölt felhasználó
#330
Teljesen igazad van, van "némi" tapasztalatom az utóbbi hónapokból. Magam is javítottam ki őket számtalan esetben pl. tájolást illetően, alaprajz adatok m2 manipulálást, aztán kénytelen volt elnézést kérni, majd kijavítjuk, persze azóta is úgyanúgy maradt, a DNY maradt az ÉK helyett
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 15:28
Előzmény: #328  Törölt felhasználó
#329
Inkább nhagyjuk.
Elborult elmékkel nem lehet mit kezdeni.
Nektek van igazatok. A mai világban az a csoda,akit nem fikáznak.
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 15:19
Előzmény: #298  Hathor
#328
tehát tavaly nem fogytak ki?
tavaly nem adták el a harácsoló ingatlanosok nélkül?
tavaly nem volt karácsony?
ugyanmár

egyébként kulturált országban a közvetítő FELEL azért, amit közvetít
képes NORMÁLIS fotót készíteni
TUDJA, hogy a Törökvész NEM Rózsadomb, illetve NEM hazudja máshová a lakást

én a magam részéről több tucat ilyen kamuba futottam bele az utóbbi években, a sok kretén, hazug "ingatlanos" miatt mindezt 4-5 százalékért

szégyen
exmnbs1 2016. 11. 21. 13:17
Előzmény: törölt hozzászólás
#327
Lengyel it tag lemondott az van benne
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 13:17
Előzmény: #323  exmnbs1
#326
Na persze, én védem ezt a fajta eljárást.
Uyganazt csinálod mint a részvényeknél.
Mi vagyunk részvényesek a szemetek, amiért a cégek értéke csökken.
Itt is én vagyok a hibás.
Mindenhol.
Idióta
BadSanta 2016. 11. 21. 13:16
Törölt hozzászólás
#325
exmnbs1 2016. 11. 21. 13:15
Előzmény: #322  Hathor
#324
Gondolod nem kalkulálják bele a bérlő díjába?))))
Vicc vagy
exmnbs1 2016. 11. 21. 13:14
Előzmény: #321  Hathor
#323
Gaz hogy azaz efele eljárást véded.
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 13:13
Előzmény: #320  exmnbs1
#322
Na persze. A Te félédnek biztos.
Mit fizet ebből a bérlő? Semmit.
Mondom nem érted. Látszik. Tök sötét vagy
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 13:12
Előzmény: #319  exmnbs1
#321
Én nem vagyok kamuci.
Biztos nem dolgom ingyen, képeket másolva, hirdetve, munkadíj nélkül másoknak. Abszurd a dolog.
De Te magad is abszurd vagy, így nem csoda.
Szerintem, jobb ha nem szólunk egymáshoz

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek