Ugyan, kérlek! Ebből a fillérező papírból kimaradtam, de olyan blue chipekből, mint a Telekom, az OTP, már nem és azok kisebb kockázattal, nagyobb likviditással, ergo nagyobb befektetésekkel többet hoztak. A Deltán pedig évekig ültek 36 forintos árfolyam körül, és még az állampapírok kamataival is minimum 50-60 Ft-ot lehetett elérni 36 Ft-tal. Igaz, én 48 Ft-on szálltam be a Deltába a hírre, de 50 %-os emelkedésben már ki is dobtam. Egyébként a Telekom már két és félszerese körül jár a tavalyi 400-ról, és az OTP is már kétszerese a 9k-nak, de az Opus is három és félszerese a 106-nak. Korábban tényleg jóindulatúlag jegyeztem meg, hogy 80 felett már - figyelemmel a fundamentális és technikai elemzésre, a kisbüfik pszichikai felhajtóerejére és az értéktőzsdére adaptált Minsky-pillanatra - 80 felett szerintem a korábbi nagy kockázatoknál is nagyobb kockázatokat rejt. Persze, mindenki azt csinál, amit akar, ez csak az én szubjektív és relatív véleményem - a szólás- és véleménynyilvánítás jegyében, és nem minősül sem heccelésnek, sem pedig tanácsadásnak - hogy te is megértsd!
Mi volt ebben a személyeskedés? Nem vagyok frusztrált pont te vagy az ,hogy kimaradtál az emelkedésből, jókora nyerőben vagyok ellentétben veled. Nem Sok ész szorult beléd !
Ha ideges vagy, kezeltesd magad a személyeskedés helyett! Bizonyára megfigyelted, hogy a jegenyefák nem nőnek az égig, csak a kockázati éhség, és ha a vágyvezérelt illúziók nem jönnek be, akkor jön a frusztrált személyeskedés, vagdalkozás. Persze, ez megint IQ és EQ kérdése. :)
Itt meg mi történt ? Ennyi volt csak egy felrántás és kifújt ? Fél pakkom még a nyakamban a másikat kiszórtam. Ha holnap is esik akkor nem tudom mi lesz , bele se merek gondolni csak egy icipicit. Már majdnem 100 aztán akkora méretes zakót adtak mindenkire ,amire tényleg senki de senki nem számított maximum a bennfentesek. Üres a cég de egyszer csak kitömik bízok benne.
irány 50 alá , tulértékelt a lufi , felhúzták 1 picit , megy majd vissza helyére 40 alá , vigyázzatok a´ pénzetekre ! Irtam 160--120 - nál is , aztán 35 lett
Hát a 20% érvényesült 😅 Szerintem azt senki sem vitatja, hogy a közölt jó hírek árértéke bőven nem ér fel egy ekkora növekedéssel. 50, de akár 45 felettől már csak spekik rángatják, én pedig nem látok a fejükbe, h mikor melyik papírt nézik ki maguknak. A delta viszonylag magas forgalom mellett elképesztően alacsony értéken futott évekig, miközben régen volt négyszámjegyű is, valszeg több ember fejében megfordult, h egy ilyen papír többet érdemelne (még tíz feletti P/E-vel is), ezt használhatták ki a spekik. A vonatra most többen csatlakoznak, majd eljön az a pont, amikor beindul a leöntés. Nekem is van amúgy már deltám, de csak stopal merek benne maradni.
"Labanc
hétfő, 12:12
#5105
Szerintem is a felrántás már megvolt,
ilyenkor az esetek 80%-ában lassú lecsorgás jön, főleg ha nincs mögötte
elegendő hír. Lehet itt beböfögni az srv programot, de idén számos más
prémium kategóriás cég szavaztatott meg szinte ugyanilyen szövegezésű
határozatot, aztán hogy abból mennyi valósul meg, az teljesen az adott
menedzsmenten múlik, de ahogy tudom, nem a deltáé a leghitelesebb..." Ezt 50 forintos árfolyam alatt írtad,most 65 ft!!
Ez csak kifogás, jórészt szimplán a spekák ránthatták fel, mintha ezt összebeszélve minden négyhavonta megtennék 1-1 részvénnyel... Itt a béten sokszor semmilyen logika, lásd az appot, amely bár a deltánál ötször alulértékeltebb P/E alapján és osztit is fog fizetni jövőre, mégis azt dobják...
DELTA LUFI
Mer én tudom hogy megy fel hajrá Magyarország hajrá humet.