Bekes Bekes
1
5
5
2018. február 25. | 22:19
#1

CIGPANNONIA hívők  

https://www.cigpannonia.hu/
2018. február 20.
Megduplázta nyereségét a CIG PannóniaMinden főbb mutatót tekintve lendületeset lépett előre 2017-ben a CIG Pannónia: az adózott eredmény 2,598 milliárd forintra emelkedett, a biztosítási díjbevétel 42 százalékkal 26,933 milliárd forintra nőtt, az értékesítés 82 százalékkal emelkedett, az egy részvényre eső nyereség pedig 40,8 forint, közel négyszerese a tavalyi évinek – derül ki a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentéséből.

A tavaly „Az Év Biztosítója” címet elnyert CIG Pannónia a mai napon közzétette a nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált jelentését a 2017 negyedik negyedéves pénzügyi adatokkal. A gyorsjelentés adatai már tükrözik azokat a változásokat, amelyek a megelőző két évben alapvetően új, növekedési pályára állították a cégcsoportot: az értékesítés átszervezését, új értékesítési csatornák megnyitását, két biztosító felvásárlását és beolvasztását, illetve az újonnan kötött stratégiai partneri megállapodásoknak az értékesítésre gyakorolt kedvező hatásait.  
A CIG Pannónia biztosítási díjbevétele csoportszinten elérte a 26,933 milliárd forintot, amely az előző évhez képest 42 százalékos növekedést jelent. A növekedés három tényezőnek, a már korábban meglévő csatornák kiemelkedő teljesítményének, az új banki hálózatnak, és értelemszerűen az akvizíciónak köszönhető. Ezen belül a nem-életbiztosítási ágazat 74 százalékos, míg az életbiztosítási szegmens 28 százalékos IFRS szerinti díjbevétel növekedést mutat 2016-hoz képest. A részvénytársaság saját tőkéje a tavaly év végi 3,971 milliárd forintról 9,015 milliárd forintra növekedett.
A csoportszintű adózott eredmény 2017 négy negyedévében 2,598 milliárd forint nyereség, a cégcsoport teljes átfogó jövedelme pedig 2,859 milliárd forint nyereség. Mindezt amellett érte el a társaság, hogy a felvásárolt biztosítók beolvasztása még jelentős többletköltségeket okozott. A működési folyamatok teljes összehangolása az év végére befejeződött. A társaság tulajdonosainak egy részvényre jutó eredménye 40,8 Ft/db a négy negyedévben, mely az előző év azonos időszakában 11,6 Ft/db volt. A négy negyedéves új szerzés a megelőző év volumenének 169 százaléka életbiztosítási területen és 198 százaléka a nem-élet szegmensben.
A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nél (EMABIT) két stratégiai döntés is született 2017-ben: az akvizíció során szerzett kötelező gépjármű felelősségbiztosítási, illetve a társasház- és lakásbiztosítási állományt átruházták egy másik biztosítóra, ugyanakkor kiterjesztették tevékenységüket a lakossági casco üzletágra is, megtartva az átvett állományt. Jelentős esemény volt az utolsó negyedévben, hogy az EMABIT együttműködési keret-megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb viszontbiztosítójával, a China Re-vel. Az együttműködés keretében a felek a hazánkban működő kínai érdekeltségű nagyvállalatok és beruházások biztosítási és viszontbiztosítási igényeinek kiszolgálását kívánják közösen tovább fejleszteni.
Rendezés
Hozzászólások oldalanként
péntek, 23:38
előzmény: #14438  Zsimo
#14439
Megindul ez 415ft-ig meg sem all :-)
péntek, 23:37
előzmény: #14436  feel
#14438
Addigra BUX +10% de cig nullában kitart!! :)))
péntek, 23:29
előzmény: #14436  feel
#14437
1 het mulva...
péntek, 23:28
előzmény: #14434  Zsimo
#14436
Nem baj 2 het mulva jon a masik felminosites :-)
péntek, 23:25
előzmény: #14434  Zsimo
#14435
Benne van a pakliban, de 1 nappal leszunk jelentes elott, meglatjuk
péntek, 23:19
előzmény: #14433  Hattorio
#14434
Felminősítés hírére hétfőn minden rallyzik kivéve a ciget!  
péntek, 22:10
#14433
"A siker jobbára azon múlik, hogy akkor is kitartsunk, amikor mások már feladták" 
William Feather
valahogy így..:)
péntek, 18:11
előzmény: #14418  pamut
#14432
Ez szerinted megindulás? :))
Valódi siker történet!
péntek, 17:42
#14431
Panni mozgása parádés. Igazi visszafogott hölgy. Tegnap 410-411 ma 410-412 között táncikált. Nincs ám őrült seggrázás!
péntek, 17:39
#14430
ezzel kínozni lehetne lassan olyan a mozgása
péntek, 17:29
előzmény: #14425  NyeretlenKeteves
#14429
Hőőő Kincsem!
Nem lesz több kockacukor így!:-))))))
péntek, 17:28
#14428
vihar előtti csend honol ...
péntek, 17:21
előzmény: #14426  NyeretlenKeteves
#14427
leszoktam :) .. szóval neked szabad?:)
durva hibát követtem el, így letettem a poharat :) 
péntek, 17:17
előzmény: #14424  Hattorio
#14426
Ittál és/vagy csajoztál? Nekünk azt szabad :-)
péntek, 17:16
előzmény: #14414  thomasss
#14425
Még nem tudjátok? 22 forint. 
péntek, 17:15
előzmény: #14423  NyeretlenKeteves
#14424
na az, abban ma nekem volt részem :)
péntek, 17:13
előzmény: #14401  pamut
#14423
Női megérzésnél nincs erősebb fegyver, talán csak a szemmel verés :-) 
péntek, 17:10
előzmény: #14421  feel
#14422
az...
péntek, 17:09
#14421
mai osszes kotes forgalom siralmas.....
CIGPANNONIA412 1000 db16:54:32
CIGPANNONIA412 500 db15:06:58
CIGPANNONIA411 420 db12:29:38
CIGPANNONIA412 200 db11:06:23
CIGPANNONIA412 427 db10:29:01
CIGPANNONIA412 965 db09:41:06
CIGPANNONIA412 366 db09:32:06
CIGPANNONIA411 431 db09:28:51
CIGPANNONIA410 261 db09:22:50
CIGPANNONIA410 1150 db09:12:45
CIGPANNONIA410 5000 db09:12:27
péntek, 17:08
#14420
Ennek megfelelően a kereskedési tilalmi időszakok 2019-ben: 
 január 20.- február 19. (a publikálásig)  ezután lesz érdekes...
 március 2.- április 1. (a publikálásig) 
  április 21.- május 21. (a publikálásig) 
 július 23. – augusztus 22. (a publikálásig) 
 október 20. – november 19. (a publikálásig)
péntek, 17:05
előzmény: #14418  pamut
#14419
Látnok vagy. :))
péntek, 16:43
előzmény: #14410  Zsimo
#14418
Tegnap is és ma is napi maxon zártunk :)
péntek, 16:17
#14417
Utolsó kötés: 412 HUF, 500 db (1 HUF, 0.24 %) (2019.02.15 15:06:58)
Összforgalom:10 kötés, 9 720 db, 3 990 967 HUF
Kereskedési státuszTRADE
Vétel
CégAj.DbÁr
-2929 db411 HUF
-21 020 db410.5 HUF
-35 589 db410 HUF
-12 000 db409 HUF
-23 120 db407 HUF
-12 000 db406.5 HUF
-47 940 db406 HUF
-21 000 db405.5 HUF
-1112 357 db405 HUF
-1250 db404.5 HUF
Eladás
ÁrDbAj.Cég
412 HUF1 965 db1-
413 HUF1 000 db1-
414.5 HUF250 db1-
415 HUF427 db1-
415.5 HUF732 db1-
416 HUF2 572 db3-
417 HUF1 431 db2-
418.5 HUF1 000 db1-
419 HUF1 245 db2-
419.5 HUF1 000 db1-
péntek, 16:10
előzmény: #14414  thomasss
#14416
Az közgyűlés után várható ápr.17.
péntek, 16:08
előzmény: #14413  Zsimo
#14415
410 környékén Stohl András mindent felszippantott eddig:-))
péntek, 16:05
előzmény: #14413  Zsimo
#14414
OSZTALÉKSZÁMOKAT VÁRJUK.. :-)))
péntek, 16:02
előzmény: #14412  lukskypoker
#14413
Vevőt látsz? Erőszakkal se lehet rávenni azembereket hogy ciget vegyenek. Akkor? Irány Dél!
péntek, 15:31
#14412
Jövő héten vajon merre lesz a felfelé elmozdulás?
r: 412
Pangás, nihil, stb.:-)
péntek, 14:44
előzmény: #14403  zeed77
#14411
"A türelem a befektető legfontosabb tulajdonsága."
péntek, 14:40
előzmény: #14407  pamut
#14410
Beültető! :))))
péntek, 12:25
előzmény: #14408  kockaveto1
#14409
igen, hivatalosan 19-én, de speka mozgás 18-ra várható (jelige: Gizike már tudja)
péntek, 12:21
#14408
sziasztok! gyj mikor is? 19-én? r. CIGPANNONIA 11:06:23 412 0,24% forgalom:3,61
péntek, 12:04
előzmény: #14406  Zsimo
#14407
Kishitű :)
péntek, 11:11
előzmény: #14401  pamut
#14406
:))))))))))))))
Ez a hét legjobb vicce! Sírva röhögős! 
péntek, 09:55
#14404
Utolsó kötés: 412 HUF, 965 db (1 HUF, 0.24 %) (2019.02.15 09:41:06)
Összforgalom:6 kötés, 8 173 db, 3 354 023 HUF
Kereskedési státuszTRADE
Vétel
CégAj.DbÁr
-25 089 db410 HUF
-12 000 db409 HUF
-23 120 db407 HUF
-12 000 db406.5 HUF
-47 940 db406 HUF
-1112 357 db405 HUF
-1250 db404.5 HUF
-34 090 db403 HUF
-21 500 db402 HUF
-23 250 db401.5 HUF
Eladás
ÁrDbAj.Cég
412 HUF427 db1-
413 HUF1 000 db1-
414.5 HUF250 db1-
415.5 HUF732 db1-
416 HUF1 572 db2-
417 HUF1 431 db2-
418.5 HUF1 000 db1-
419 HUF1 245 db2-
420 HUF2 194 db4-
421.5 HUF660 db2-
péntek, 09:53
előzmény: #14401  pamut
#14403
úgy legyen mert már nagyon unom az egy helyben toporgást :)
péntek, 08:00
előzmény: #14400  Zsimo
#14401
Alakul a party, mint az árfolyam! Ma megindulunk.
péntek, 06:21
előzmény: #14399  HARDCORETERROR
#14400
600 nál viszek egy sört! 
csütörtök, 19:57
előzmény: #14398  NyeretlenKeteves
#14399
600nal en leszek a pincer gyerekek :DD
csütörtök, 19:32
előzmény: #14397  pamut
#14398
Kettesben!  Természetesen én fizetem! (a gyertyát:-) mert ha hiszed ha nem de nagyon romantikus is tudok lenni ha érdekeim éppen úgy kívánják :-) 
csütörtök, 19:12
előzmény: #14395  NyeretlenKeteves
#14397
600-nál vacsora...
csütörtök, 18:38
előzmény: #14395  NyeretlenKeteves
#14396
Két zsák zabra 
csütörtök, 18:25
előzmény: #14392  pamut
#14395
600-nál pedig mindenki a vendéged! Én kétszer(minimum:-) 
csütörtök, 18:16
előzmény: #14392  pamut
#14394
Ok. Deal.
csütörtök, 18:15
előzmény: #14391  lukskypoker
#14393
Az miért jó? De itt........  és itt.......... 
csütörtök, 18:13
előzmény: #14389  Bekes
#14392
Ha nem lesz idén 500 az árfolyam, akkor vendégem vagy egy sörre! Ha igen, akkor kettőre!
csütörtök, 17:53
előzmény: #14389  Bekes
#14391
400-440 sávban, évente 3x-4x
Hol kell aláírni?:-)
csütörtök, 17:51
előzmény: #14389  Bekes
#14390
kizárt
csütörtök, 17:40
előzmény: #14388  Hattorio
#14389
Oldalazás még pár évig. 
csütörtök, 17:27
előzmény: #14374  Sigmund
#14388
meglátjuk, nem vennék rá mérget azért, valami lesz...
csütörtök, 17:23
előzmény: #14386  Hegyesi2
#14387
nem volt mersze :)
csütörtök, 17:18
előzmény: #14385  Hattorio
#14386
Kár,hogy nem szaladt bele egy shortos. :)
csütörtök, 17:11
előzmény: #14384  Hegyesi2
#14385
valahogy így :) de okosan vették ma nagyon, egy átkötés volt benne egy 6K-s
csütörtök, 17:10
előzmény: #14383  Hattorio
#14384
Megmutatta magát a kicsiknek,hogy adhatjátok. :)
csütörtök, 17:07
előzmény: #14380  Hegyesi2
#14383
azt oda betette és adjátok alapon, de nem adtak...
a mai nap alaján, mivel 1902 hatin is volt kötés
vagy egy jó eredmény
vagy valami bejelentés még február végéig
vagy mindkettő egyszerre..
csütörtök, 17:06
előzmény: #14381  Hattorio
#14382
Nem lett az.Z : 411
csütörtök, 17:03
előzmény: #14380  Hegyesi2
#14381
meglátjuk...
csütörtök, 17:01
előzmény: #14378  Hattorio
#14380
410-en 36K,valsz ez átkötés lesz.
csütörtök, 17:00
#14379
210 db410,5 HUF411,0 HUF431 db
36 584 db410,0 HUF412,0 HUF1 758 db
2 000 db409,0 HUF413,0 HUF1 000 db
200 db408,0 HUF414,5 HUF250 db
760 db407,0 HUF415,5 HUF732 db
2 000 db406,5 HUF416,0 HUF1 161 db
568 db406,0 HUF417,0 HUF1 000 db
980 db405,5 HUF419,0 HUF895 db
7 857 db405,0 HUF420,0 HUF2 194 db
250 db404,5 HUF421,5 HUF810 db
3 926 db404,0 HUF422,0 HUF1 500 db
1 000 db403,5 HUF422,5 HUF404 db
4 090 db403,0 HUF424,0 HUF1 898 db
200 db402,5 HUF425,0 HUF9 957 db
1 500 db402,0 HUF427,0 HUF619 db
4 250 db401,5 HUF428,0 HUF625 db
10 450 db401,0 HUF429,0 HUF7 526 db
1 000 db400,5 HUF429,5 HUF632 db
3 262 db400,0 HUF430,0 HUF8 830 db
200 db398,0 HUF431,5 HUF500 
csütörtök, 16:55
#14378
pangi van, de fognak mért ezért veszekedni..
csütörtök, 16:34
#14377
hatin is vagy 1-2K kötés ma
csütörtök, 16:04
előzmény: #14372  Zsimo
#14376
Nem is tartani kell egy speki papírt. :)
csütörtök, 16:04
előzmény: #14373  lukskypoker
#14375
Bux beveréstől én most (1. félévben) nem félek, bár a bluek szerintem is kifogytak, oldalazást várok. De lehet azért nem félek, mert magamhoz képest sok a kp-m, amikor nincs kp-m akkor szoktam mindig félni a medvétől :)
csütörtök, 16:01
előzmény: #14371  Hegyesi2
#14374
18-án v 19-én lesz egy 410-430-410 kör szvsz :)
csütörtök, 16:00
előzmény: #14367  Sigmund
#14373
Itt csak a BUX lesz a kérdés...
Ricsi, OTI rohadt gyenge per pill. Remélem nem februárban, márciusban jön a nagy zumek!
Mert akkor hiába a jó CIG funda, bevernek mindent A-Z- ig.
Plussz a Corvinus féle mutyi vagyonkezelői faktor MOL+Ricsire. Meg az influenza járvány!:-)
Több jó hírem nincsen mára.
uccsó kötés 410-en (meglepő!!)
csütörtök, 15:56
előzmény: #14369  Hegyesi2
#14372
Órákra sörözni megyünk nem részvényt tartani :)))
csütörtök, 15:55
előzmény: #14370  Sigmund
#14371
19-én jelentés,4 kereskedési nap.
csütörtök, 15:52
előzmény: #14366  Hegyesi2
#14370
ez igaz, innen max 5-6%-ot mehet le, de azt az osztalék helyrehozza, felfelé pedig 10-15% is akár, szóval jó beszálló ez is, csak amíg ennyire tetszhalott addig úgy van vele az ember h ráér.
Wallis pár órára, igen :)
csütörtök, 15:49
előzmény: #14366  Hegyesi2
#14369
Vagy órára inkább. :))
csütörtök, 15:48
előzmény: #14363  lukskypoker
#14367
Na sejtettem h itt vagy :) grat, wallist én is vettem a résben megint és már nincs meg, pedig nem napizásnak indult, csak nem bírtam nézni amikor lefordították megint.
csütörtök, 15:47
előzmény: #14364  Sigmund
#14366
Nincs akkora kockázatod itt szvsz.
Én ha beugranék Wallisba,szigorúan napira csak.
csütörtök, 15:46
előzmény: #14364  Sigmund
#14365
Tökével kocsmába kell menni sörözni ezt meg adni amennyin veszik 400 alatt visszavenni!!
csütörtök, 15:45
előzmény: #14362  Hegyesi2
#14364
Wallis rally szünetel, nincs értelme borítani, nincs hova menni a tőkével, kivárás van. Kénytelen leszek itt venni a végén :)
csütörtök, 15:44
előzmény: #14361  Sigmund
#14363
Ma még!! nem, de bent állok két helyen eladáson megint.
Vételen csak azért nem, mert máshol vagyok erősen érdekelt. Pl set-ben 1 szép kör dt megvolt, wallis detto:-)))
csütörtök, 15:39
előzmény: #14360  Sigmund
#14362
Ma azért szépen felszippantják 410-en,pár nap múlva kiderül,hogy okos gyűjtés volt-e.
Ha nem borítottak volna ész nélkül az előző napokban sem ment volna lejjebb szvsz.
Közel a jelentés amiben valamit kommunikálhatnak a jövővel kapcsolatosan is.
csütörtök, 15:38
előzmény: #14359  Leonidas_10
#14361
de lukyspoker ma is ment benne pár kört :))
csütörtök, 15:25
előzmény: #14359  Leonidas_10
#14360
Kitörés, vihar előtti csend, okos gyűjtés, stb, ld felbeszélő.docx :)
csütörtök, 13:55
#14359
az mi' kemény h 410 és 411-en ment ma eddig a kereskedés és 9 milla
csütörtök, 09:46
#14358
410 - 412
csütörtök, 09:12
#14357
morning
410-en megy az adok-kapok egyenlőre
csütörtök, 09:10
előzmény: #14353  lukskypoker
#14356
Gyorsan ég a pénz a Wallisban,/nem káröröm/ de a jó kis stabil CIG-ből vagy Telekomból nem mennék oda. Koránkelők jól jártak,de már nem kicsi a kockázat ott.
csütörtök, 09:00
#14355
410
csütörtök, 06:06
előzmény: #14353  lukskypoker
#14354
Egy éve a cigre is ezt mondták 480 nál. Ilyen ajándékokat sokan messze elkerülik.
szerda, 22:40
előzmény: #14351  Bekes
#14353
Ha jópár embernek innen kell a rossz wallis pozijukat tovább menedzselni, akkor meg is lehet. Amennyiben holnap ott nem jön komoly plusszos záró nap végére, akkor irdatlan sok pénz elfüstölt és beszorult megint.
Legyaláztak sok kis és közepes papírt emiatt tegnap és ma.
CIG fundásan 400nál ajándék, még én is bővítenék. Bár anno 480 környékén a MATÁVVAL is így voltam:-)))
szerda, 20:09
előzmény: #14350  pamut
#14351
400 alatt venném vissza. 
Varázsgömböd mit mond? 
szerda, 20:04
előzmény: #14349  Bekes
#14350
Én változatlanul, rendületlenül, továbbra is hiszek a fellendülésben. Hasonló színjáték ez, mint a választásnál, vagy tavaly októberben volt.
 
Ha netán tudtunk és beleegyezésünk nélkül az eddigi várakozásoktól eltérő forgatókönyvet írtak volna, akkor a bennfentes eladások miatt már nem itt lennénk.
szerda, 18:45
előzmény: #14324  pamut
#14349
rövidesen 405 alatt kereskednek 
szerda, 17:16
előzmény: #14347  Sigmund
#14348
nem tudom,hogy látjátok - e, hogy megy a kereskedés..teljesen értelmetlen volt leborítani újból...normál esetben, 410-en is felszívták volna...hacsak nem a szokásos kotta...mindenesetre jó lesz odafigyelni :)
szerda, 17:12
előzmény: #14346  Hegyesi2
#14347
z 408,5. Csúnyul...
szerda, 14:14
előzmény: #14343  Hegyesi2
#14346
R : 415
szerda, 13:58
előzmény: #14335  Hattorio
#14345
Van ott iceberg is
szerda, 13:53
#14344
414 
nincs jelentősége
csak a szokásos nihil, pangás, stb:-)))
szerda, 13:51
#14343
415 - 416
szerda, 13:28
előzmény: #14341  Sigmund
#14342
:)
szerda, 13:08
előzmény: #14338  Hegyesi2
#14341
az igazi profi beállt 354-re is venni :) aranyos.

Topik gazda

Bekes
Bekes
1 5 5

aktív fórumozók

friss hírek

AZ OLDAL TETEJÉRE