Topiknyitó: exuberance 2010. 10. 29. 10:27

CIG Pannónia  

hali, cig-rő mt gondoltok? amugy vmi realtvagy 15 perccel késleltetettet hol találok?
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
MaxWell125 2013. 12. 27. 13:59
Előzmény: #1419  watson
#1420
A rendelkezésre álló információkból is különböző következtetéseket vonunk le különböző emberekként, nem pedig egy nagy objektív igazságot, amit mindenki ugyanúgy lát. Hiszen elolvastuk egymás gondolatait és a másik által közölt információkat (cikkeket, elemzéseket, grafikonokat) és mégis, továbbra is más véleményen vagyunk.

Én azt látom, hogy a CIG hamarosan nyereséges lesz, hogy hosszú távon komoly benne a felértékelődési potenciál. Azt látom, hogy idén rengeteg ott dolgozó vezető vásárolt a maga kis pénzén részvényeket, kihasználva a kétszeresen megütött történelmi mélypontot.
Olvastam interjúkat a vezetőkkel és ezek is megerősítenek abban, amit gondolok.
Olvastam a KBC Equitas két nem régi elemzését (amit hírlevélben, emailben kapok) a CIG-ről és a KBC részvényelemzői is ugyanúgy látják, mint én.

Te és még mások meg máshogy. Aztán most úgy sem tudjuk meg melyikünknek van igaza. Majd meglátjuk, hol lesz az árfolyam 1, 3 vagy 5 év múlva.

Aki 700-900 forintnál emelkedésre fogadott pár éve, az rossz lóra tett. Ez már kiderült. Hogy a mostani 180-250 forinton emelkedésre fogadók pedig jó vagy rossz döntést hoztak-e, annak kiderítése legalább 1 évbe fog kerülni.
Azért is tartom feleslegesnek a hosszan elnyújtott "Jó-e a CIG, rossz-e a CIG" vitát, mert ezt úgy is csak az idő dönti el és azért, mert már kiterítettük a lapjainkat. Páran elmondták, hogy miért rossz, páran hogy miért jó részvény. Én kielégültem, mert számomra a vita pontosan ezt jelenti: Az álláspontok ütköztetését, ami megtörtént.
Főleg, hogyha meg nem egy bázisról indulok valakivel (ő 700-on vett, én 230-on például), akkor a jó mindkettőnknek mást jelent. Egy 500 forintos részvényár nekem duplázás, a másik meg még mindig mínuszban ül.
watson
watson 2013. 12. 27. 10:16
Előzmény: #1415  MaxWell125
#1419
MaxWell125 két dolgot válassz külön! A fórumozók befektetési stratégiája egyedi azaz nevezheted szubjektívnek, de a cég értékelését/minősítését ettől függetlenül meg lehet tenni abszolút objektíven is.

CIG-nél vannak termékek amik olyanok amilyenek, vannak piacok, amik oyanok amilyenek, és ahol van vagy nincs fizetőképes kereslet, verseny stb. ... vannak a céget jegyző személyek akik vagy hitelesek, vagy nem ;) vannak részvényesek akiknek van valamilyen befektetési stratégiája (pl. hogy a befektetett összeget már kivette 900-on néhány darab eladással ;) és ugye vannak az eredmények amik szintén nagyon objektívek ;) és a trendek belőle...
vampire
vampire 2013. 12. 26. 17:01
Előzmény: #1417  vampire
#1418
Annyit hozzátennék, hogy nálam a "mesterhármas" a Phylaxia, Nutex, KEG :)
Nehéz elhajítani nagy bukóban, és máshol szerencsét próbálni. Annyit mindenesetre elért nálam ez a hármas, hogy sokkal hamarabb dobok egy részvényt, ha szubjektív véleményem miatt esni fog.
Erre van a Stop Loss, de sokszor megszegem az "aranyszabályt" és nem állítok, főleg a nyugati tőzsdéken. Klasszikus kereskedésre nincs időm,így "befektetetek2, persze ehhez az kell, hogy bármeddig bent hagyhatom a pénzem, mert nem ebből élek.
vampire
vampire 2013. 12. 26. 16:47
Előzmény: #1415  MaxWell125
#1417
MaxWell125, teljesen fedi a reflektálásod a véleményem. CIG-et én azóta is figyelem, lehet még belőle valami, hiába a kezdeti rossz tapasztalatom. Most Pannergyben vagyok, ott is rengeteg a beragadt, akik már a nullázásnak is örülnének. Ott, pl csak az zavar (bár igazából nem), hogy korán léptem be (300nál, szeptemberben), TVKból mentem át, ahol többet is nyerhettem volna. Ilyen a tőzsde, bár a BÉT sok furcsaságot produkál :)
pf2 2013. 12. 26. 06:24
Előzmény: #1415  MaxWell125
#1416
t. MaxWell125 !

Először elolvasnám E-STAR topicokat.
CIG topicokat.

Speciel én voltam az első RFV tulajdonos az IPO után és elég rálátásom volt / van /lesz a cégre. Jelenleg is több részvényem van ,mint a Felügyelő Bizottságnak összesen.
Iszonyatos pénzt lehetett keresni vele pl. 2350 IPO után 12.858Ft-ig kamu röppentetéssel.
Utána Vezérigazgatóval együttonnan tőkeáttételes shorttal.
Ezt viszont kizárólag a bróker végzettségű Vezérigazgató pillanatnyi érdekei alapján , valamint OTP, Aegon , Equiolo brókerei végezték. Megszopták kisbefektetők, akik nem voltak a tűzgyújtói. Szándékosan félrevezető információk nyílvánosságra hozása , bennfentes kereskedelem, etc, etc.

CIG: annyira kamu bevezetés sok-sok lejárt tudású politikussal , szuper gazdag magyar gazdasági szereplőkkel. Jelen állapotban üzleti elképzelésük nem jön be , akkor IPO-n keresztül fosszuk ki a kisbüfiket.

Ezenkivül van még sok-sok Tolvaj részvény a piacon . Felügyeleti szervük a PSZÁF mindig tehetetlen volt.

Személyes nyereségemen (pl Eszar, Humet , OTP) kívül engem zavar egyszerű kisbefektetők szándékos kifosztása.
MaxWell125 2013. 12. 26. 02:07
#1415
Na igen, vampire 2 egymást követő hozzászólása tökéletes példa szinte mindenki gondolkodására ezen a fórumon, beleértve engem is és az utóbbi jó pár hozzászólót is. Kézzelfogható bizonyosságot lehet velük nyerni arról, hogy ez az egész mennyire szubjektív.

Ha valaki veszteséget ért el valamin, akkor az rossz egyértelműen (őszerinte), amin meg nyereséget, az meg jó, vagy legalábbis biztos jó volt akkor, amikor nyert vele (őszerinte).

Aki már elvesztette a CIG befektetésének az értékének mondjuk a 70%-át (és már realizálta is), az nyilván nem lát (és szeretne meglátni) annyi értéket és lehetőséget a cégben. Már csak azért sem, mert égőnek érezné, ha az árfolyam a jövőben a kibocsátási szint közelébe emelkedne mondjuk (én is annak érezném).
De én például pár hónapja szálltam be 230-on és nincs miért szidjam a céget. A jelent és a közelmúltat kiindulási pontnak véve és nem rövid, hanem hosszú távon szemlélve van benne bőven felértékelődési potenciál szerintem. Pont úgy győznek meg engem erről a meglévő adatok, mint a 10 forintos részvényárfolyamról és a csődről másokat ugyanazok a meglévő adatok.

Ugyanez a helyzet az E-Starral is. Aki duplázott vele (mint az előző hozzászóló), vagy éppen ötszörözött, az kötve hiszem hogy rossz befektetésként tekint vissza az egész E-Star ügyre. Én abból is kimaradtam és nem bizalomvesztettként, hanem lehetőségként tekintek az E-Starra és figyelem a céget.

Erre, hogy nincs valódi objektivitás egyikünknél sem és hogy ez vampire két hozzászólásán mennyire látszik, mindenképpen reflektálnom kellett.
vampire
vampire 2013. 12. 25. 21:12
Előzmény: #1412  pf2
#1414
E-Star, (akkor még RFV) jó volt 2009?ben. 2500 körül vettem bele, azon volt egy duplám.
vampire
vampire 2013. 12. 25. 21:09
Előzmény: #1410  Andreas61
#1413
Én beálltam a sorba 2000 db-ért 938-n jegyezni :(
Szerencsére egy isteni sugallat hatására 870nél eldobtam. 140 ezret buktam így is, de nem bántam meg. Sajnálom azokat a kisbefektetőket, akik még mindig benne ülnek, Járai úr sokakat megvezetett (engem is) :(
pf2 2013. 12. 25. 19:20
Előzmény: #1411  Andreas61
#1412
E-STAR NyRt kötvény jegyzést és értékelése egy örök életre emlékezetes marad. Lebonyolító( IPO) Equilor ZRt minden részlege( összérték 10 milliárd forint). E-STAR kötvény tájékoztató , minden tökéletes , két év múlva 10 % évi kamatot lehet biztosan számítani.
Év kibocsátója Soós Csaba ( 2011 )BÉT díj. Díjazásra jelölt komoly szakemberek egyike pl. Equilor Elnök-Vezérigazgatója .

IPO kibocsátói marge 10 %( általánosságban 2,5 és 5 % között szokott lenni)
2012 évben E-STAR NyRT vesztesége 12,5 milliárd forint.
Andreas61 2013. 12. 25. 11:42
Előzmény: #1410  Andreas61
#1411
Equilornál auért jót is lehetett jegyezni
a Plotinus átváltható kötvényét.A részvénnyel együtt jó befektetésnek tartom.

Andreas61 2013. 12. 25. 11:38
Előzmény: #1409  pf2
#1410
Engem a brókercég eltanácsolt és kalap....
minősítette a CIG-et.Sajnos hiába figyelmeztettem egy barátomat a bankja MKB
rábeszélte a jegyzésre.Így egy életre elment a kedve a részvényektől a több milliós veszteségei miatt.
pf2 2013. 12. 25. 10:17
Előzmény: #1408  Jocek
#1409
Személy szerni két dolog zavar:

- Equilor ZRt ( bróker része , befektetési részlege ) mindig ott van , ahol IPO keresztül kisbüfiket át lehet cseszni. Kiadnak olyan rózsaszinü számokat.......más bróker megtagadja a bevezetést vagy nem ad vagy negatív ajánlást ad.

Viszont a jegyzési költség 10 % Equilor számláján landol

- PSZÁF / MNB hatósági felügyelete. 7 par.
Erre nagy ívben szarnak , pedig ők a Magyar Állam által kijelölt hatóság. ebben főleg PSZÁF vezetői jeleskedtek ( 450 fő állományi létszám , átlagfizetés 440.000 Ft /hó )
Jocek 2013. 12. 25. 09:38
Előzmény: #1407  watson
#1408
Watson gratula! Nagyon jó linket találtál! Köszi!
Ez is alátámasztja az általam leírtakat, csak ezt eddig nem láttam ennyire tisztán.
watson
watson 2013. 12. 25. 09:15
Előzmény: #1404  Jocek
#1407
Ez a 50-165Ft-on jegyzett fosadék link
mára elvesztette a teljes tőkéjét, és csupán a tőkeemelésekből behordott pár forintból van még valamennyi...

... a felsorolt emberkék pedig így is pluszban vannak :DDD

következtetés: valóban nem a felsorolt emberkék a hülyék hanem az összes többi azóta beültetett részvényes.
pf2 2013. 12. 25. 07:17
Előzmény: #1404  Jocek
#1406
Járay: 100 évenként van ilyen befektetés kisbüfiknek 900 Ft körül.

Honlapot olvasva még borzasztóbb öndicséret olvasható.
Borzasztó , hogy Magyarország vezető pénzügyi arisztokrációja gazdasági munkájának megítélése a mindenható TŐZSDÉN.
pf2 2013. 12. 25. 07:02
Előzmény: #1404  Jocek
#1405
Ki került döntési helyzetbe? Jól látom Preisineger kiszállt végleg.
IPO nem 700-800 Ft körül volt , kivétel bennfenteseknek?
Kisbüfikgondolom elégedettek, hogy csak pénzük kétharmadát/háromnegyedét vesztették el.

Járay ennek adta az arcát és nem ebben vett/vesz részt?
Kostevc- Kósa pár, Korányi G., Horváth B.,Dr. Martonyi, Szapáry , Straub Elek jó kis névsor pár gazdaságban "bizonyított szakemberrel " az élén.

Biztos belefektetek kétszámjegynél ))
Jocek 2013. 12. 24. 17:26
Előzmény: #1403  pf2
#1404
Az új életbiztosító alapítói a következők: LAKIS Szolgáltató Kft., Horváth Béla, H-Hűvösvölgy Tanácsadó Kft., Nobilis Kristóf , VINTON Vagyonkezelő Kft., KAPTÁR Befektetési Zrt., LB UK RE Holding Limited, Straub Elek, Preisinger Béla, Kostevc Péter, Kósa Erika, Dr. Martonyi János, Dr. Ádám Veronika, Mándoki Zoltán, Korányi G. Tamás, P4Z Befektetési Kft., Kieselbach Tamás, Dr. Illényi Miklós István, Machiel Jansen Schonhooven, György Miklós, Dr. Mikó Gyula, Szapáry György, Dr. Móricz Gábor, Papp Tibor, Buzogány Péter, Kutvölgyi Pál, Missura Gábor Jenő, Dr. Komoróczki István, Kovács András, Charles J.L.T. Kovács, Horváth Művészeti Alapítvány, Németh Attila, Czakó Borbála Xénia, Horváth Mária, Körtvélyesi Zoltán Béla, Pallai Valéria, Kelemen Zsolt, Vigh Sándor, Nicole Pallai, Zoltan Pallai, John Green, Gaál Csaba.



Az alapítandó CIG Közép-európai Biztosító Zrt. ügyvezetője Horváth Béla lesz. Dr. Mikó Gyula Lajost vezető biztosításmatematikusként, Kelemen Zsoltot pedig számviteli rendjéért felelős vezetőként választhatják meg.

Az igazgatóság tagjai: Vígh Sándor, Dr. Mikó Gyula Lajos, Kelemen Zsolt és Horváth Béla. A felügyelőbizottsdág tagjai: Preisinger Béla Ernő, Dr. Móricz Gábor és Bayer József. A felügyelőbizottság elnöke Járai Zsigmond.
pf2 2013. 12. 24. 16:40
Előzmény: #1402  MaxWell125
#1403
Közel a csőd vagy nincs közel a csőd , csak az tudja , aki benn ülve keveri a lapokat.

Számokat nézve Bayer Úr és Vinton Vagyonkezelő vásárolt 2 millió részvényt , a többi régi eladott.

Sok embernek van egyéni véleménye akár Bayer Úrról , mint befektetőről. Viszont a Vinton Vagyonkezelő elég hírhedt játékos.

Engem nem érdekel cégtársak egymás közötti ki-mit-lop-hol-mikor , de ha ez kisbüfik pénzével valósul meg a BÉT-en , az már szaros történet. Lásd több tucat tolvaj résvényt.
MaxWell125 2013. 12. 24. 13:38
Előzmény: #1400  Jocek
#1402
link
Egy cikk, ami kicsit jobban árnyalja a képet és elvonatkoztat olyan gondolatoktól, minthogy "közel a csőd és ennek jele, hogy mindenki kitáraz". Egy-két más vonatkozást is vizsgál a céggel kapcsolatban.

A cikk lényege, hogy vételek is bőven voltak idén bennfentesek részéről. Értéküket tekintve összesen lényegében ugyanannyi részvényt vettek idén a bennfentesek, mint amennyit eladtak. Volt olyan "balek" felügyelőbizottsági tag, aki 300 millió értékben is vett.

2013-as CIG Pannónia bennfentes vételek (összesen 494 millióért):
link
2013-as CIG Pannónia bennfentes eladások (összesen 563 millióért):
link
Flashman
Flashman 2013. 12. 24. 12:40
Előzmény: #1400  Jocek
#1401
Az összes bennfentes? Ez azért picit erős....

Topik gazda

exuberance
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek