Topiknyitó: Törölt felhasználó 2009. 12. 11. 12:18

Chánuka - A fény ünnepe  

Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik (idén 2009. december 11. este), és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc polgári i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A "chánuká" azt jelenti: "felavatás", s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.



Chánukai gyertyagyújtás a Nyugati téren



2009. december 11-től 19-ig minden este (december 11., és december 19. péntek kivételével) 18 órakor szeretettel várunk mindenkit a Nyugati térre, közös chánukai gyertyagyújtásra, közös táncra és a felejthetetlen chánukai fánkra. Ünnepségünket részvételükkel megtisztelik a zsidóság vezetői, és közéleti személyiségek.

link


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
gabriellusz 2009. 12. 11. 12:56
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#2
apropó
tud valaki vmit a szebb napokat látott krausz mesterről-aki a minap pénztárcát talált a benzinkúton.
Ő is ott lesz? Csak 3 funkciójáról mondott le. Maradt még neki?
Törölt felhasználó 2009. 12. 11. 13:03
Előzmény: #2  gabriellusz
#3
Én csak azt szeretném kérdezni ,hogy 18h-tól a Nyugati teret ezért "lezárják"-vagy közlekedni lehet?/gondolom hatalmas tömeg lesz/
Törölt felhasználó 2009. 12. 11. 13:11
Előzmény: #3  Törölt felhasználó
#4
"Szívesen kimennék egy olyan ünnepre, ahol az résztvevők egy régvolt mészárlásnak állítanak emléket. Sütivel a kezemben, maceszvágóval hadonászva olyan bensőséges lehetne..."
Törölt felhasználó 2009. 12. 11. 13:13
Előzmény: #3  Törölt felhasználó
#5
Rendőrnek látszó In-Kal-osok ott lesznek?
(Motozás, testüregvizsgálat, detektoros kapu és hasonló finomságok lesznek-e?)
gabriellusz 2009. 12. 11. 13:15
Előzmény: #5  Törölt felhasználó
#6
a gárda vigyáz a rendre
Törölt felhasználó 2009. 12. 11. 13:16
Előzmény: #6  gabriellusz
#7
:D
Max. a "beszivárgott" IDF fogdmegjei...
gabriellusz 2009. 12. 11. 13:18
Előzmény: #7  Törölt felhasználó
#8
ifjú gárda :-)
Törölt felhasználó 2009. 12. 11. 13:20
Előzmény: #5  Törölt felhasználó
#9
"Szivárvány" cég. végzi a vizsgálatot/a kis pszetei segétletével
exmnbs1 2009. 12. 11. 17:06
Előzmény: #9  Törölt felhasználó
#10
én már láttam ilyet

civil rendezvénynek tünt és jó volt a hangulat
énekeltek, táncoltak
exmnbs1 2009. 12. 11. 17:13
Előzmény: #10  exmnbs1
#11
ilyesmit
link
gabriellusz 2009. 12. 12. 15:30
Előzmény: #11  exmnbs1
#12
brrr
exmnbs1 2009. 12. 12. 15:37
Előzmény: #12  gabriellusz
#13
fél 3 körül két rendőr őrizte a kiállított menórát
gabriellusz 2009. 12. 12. 16:05
Előzmény: #13  exmnbs1
#14
akkor nincs nagy veszélyben-legfeljebb a jakabok eltulajdonítják
Törölt felhasználó 2009. 12. 12. 20:10
Előzmény: #14  gabriellusz
#15
Azért egymás ünnepeit illene tiszteletben tartani. Melyik zsidó gúnyolta a mi karácsonyunkat? Szerintem egyik se. Úgyhogy vissza lehet venni.
Törölt felhasználó 2009. 12. 12. 20:26
Előzmény: #15  Törölt felhasználó
#16
Egyetértek.
Törölt felhasználó 2009. 12. 12. 20:56
Előzmény: #15  Törölt felhasználó
#17
Aki más nép, népcsoport ünnepén gúnyolódik, az saját szegénységi bizonyítványát állítja ki.
Törölt felhasználó 2009. 12. 12. 21:13
Előzmény: #17  Törölt felhasználó
#18
Éljen, éljen! Nem sokan maradtak, hadd ünnepeljenek!
exmnbs1 2009. 12. 12. 22:06
Előzmény: #17  Törölt felhasználó
#19
Így van, különösen snassz egy 6 ezer éves kultúra esetében
exmnbs1 2009. 12. 12. 22:27
Előzmény: #18  Törölt felhasználó
#20
ilyenkor lehet látni ott haszidokat, Egyébként nem jellemző. Egyszer New Yorkból egy repülőn utaztam egy haszid társasággal, akik egy temetésre jöttek azért, hogy meglegyenek legalább 10-en a Tórához, A repülő végében imádkoztak hajnalban
Törölt felhasználó 2009. 12. 12. 23:05
#21
miről is szól ez az ünnep? miért 6 ezer éves kultúra?
mondoka 2009. 12. 12. 23:11
Előzmény: #1  Törölt felhasználó
#22
"Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik (idén 2009. december 11. este), és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban."

Gondoljunk csak bele... nekünk mikor lesz egy ilyen jelentőségű és jelentéstartamú ünnepünk?
Miránk is ránkférne mindenesetre.

Most mivagyunk a szép új világ lúzerei? Vagy segítenek nekünk ebben?

Máskülönben hogy lehet hogy minden szellemi, kultúrális és gazdasági és főként népesedési statisztikánk trendje a zéró, a megsemmisülés felé tart?
Lehetnénk mi győztesek, és kívíói a körülményektől való függetlenségünknek? Sorsunkat saját kézbe vehetnénk mi? Éljünk bárhol is? úgy mint mások akiknek szabad.
Aligha! Hisz akkor minden lennénk csak jó nem. Mi páriák. Na még mit nem! Nem létjuk hogy ebben a világban mindenki csak jót akar nekünk? Még a saját érdekei ellenére is? ...persze.

-Ha mindezt képesek lennénk eltörölni lenne nekünk is egy ilyen ünnepünk mint a chánuká. Akkor nemlennénk bűnösök sem, hanem igazak lennénk. Annyi bűnünk lenne ami a bibliai eredendő bűn. Semmi több.
Most gondoljunk bármire amivel ezt elérhetnénk ,bármily szerényen, bármilyen ártatlanul -azok most mind bűnként vannak ránkolvasva.
De foglalkozzunk csak magunkkal, a saját portánkon söprögessünk, rosszat senkinek ne akarjunk. És ha van ránkszállva leráznivaló az már ettől megmutatkozik. És tisztán.
A népek kultúrája pedig szépés jó dolog. Ne a gyülöletből éljünk. A valódi ellenségünk ennek ellenére megmutatja magát.
És nincs bélyeg. Senkin. A szerepek nincsenek leosztva. De mindenki választ aki megteheti ...hogy kezet nyújt vagy "disznólábat".

Jó lenne ha egyszer nekünk is lenne egy ilyen ünnepünk. ...
Törölt felhasználó 2009. 12. 12. 23:13
Előzmény: #22  mondoka
#23
na nem semmi
nekünk nincs ilyen ünnepünk hát..........
exmnbs1 2009. 12. 12. 23:18
Előzmény: #14  gabriellusz
#24
exmnbs1 2009. 12. 12. 23:37
Előzmény: #21  Törölt felhasználó
#25
Jogos, csak kb 4000 éves, Ábrahámtól számolva
Törölt felhasználó 2009. 12. 12. 23:38
Előzmény: #25  exmnbs1
#26
és mi van Nimróddal?
bestiland 2009. 12. 13. 02:16
Előzmény: #17  Törölt felhasználó
#27
Egyetértek.
gabriellusz 2009. 12. 13. 09:50
Előzmény: #24  exmnbs1
#28
gabriellusz 2009. 12. 13. 09:52
Előzmény: #28  gabriellusz
#29
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 11:50
Előzmény: #29  gabriellusz
#30
Gabriellusz, a második linked szövege támastja alá, mennyire igaz volt az első linkedbeli szöveg.

"Ez is mutatja, hogy a kereszténységgel szemben, a karácsony ellensúlyozására találták ki a hanukázást."

"az ostobaság elhiteti velük, hogy a másik hagyománya, a más élete, a más nemzetiség, a más népcsoport veszély az ő hagyományára."
prfecó 2009. 12. 13. 12:18
Előzmény: #30  Törölt felhasználó
#31
elég érdekes ünnep!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

másik olvasata szerint a görögök halálát ünnepelik ráadásul egy hétig
nekünk is kéne ünnepelni pl. amikor oroszok kimentek egy hétig

miért nem lehet otthon ünnepelni, saját diaszpójájukban

nem hinném , hogy a Nyugati pu közvetlen környékén sokan élnének közülük , miért nem mennek a Zsinagogájuk elé vagy valamelyik pártházuk elé vagy plazába-fizessenek érte.
gabriellusz 2009. 12. 13. 12:28
Előzmény: #30  Törölt felhasználó
#32
és egy kis mosoly!
link
exmnbs1 2009. 12. 13. 12:48
Előzmény: #31  prfecó
#33
Újlipótváros?
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 12:53
#34
Az emberek otthon ünneplik a Karácsonyt családi körben, nekik is otthon kellene ünnepelniük, nem az utcán!
gabriellusz 2009. 12. 13. 12:54
Előzmény: #34  Törölt felhasználó
#35
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:01
Előzmény: #34  Törölt felhasználó
#36
Nincs is karácsonfa pl. a parlament előtt ugye? És semmilyen karácsonyi ünnep, műsor, program sincs sehol semmilyen közterületen csak mindig otthon, ugye?
exmnbs1 2009. 12. 13. 13:07
Előzmény: #36  Törölt felhasználó
#37
A mikulást nem találtuk múlt héten a Vörösmarty téren, viszont volt helyette árusító bódé és millió ember este 6-7 közt, merthogy válság van

Tavaly a Kossuth téren építette fel a Mikulás a viskóját

Nem ártana meghonosítani a tojáskeresést is köztéren, a gyerekek imádják
exmnbs1 2009. 12. 13. 13:10
Előzmény: #36  Törölt felhasználó
#38
56-ot is az utcán lehetett pár éve még ünnepelni, de a tank elkötés óta már nem igazán

Az oroszok kivonulása ünnepén pedig lezárják a Lánchidat a búcsú alkalmából

A törökök kiűzését pedig Budavárban elevenítik fel szeptemberben

Harangszó szól a Nándorfehérvári győzelem emlékére délben a félvilágon))))
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:11
Előzmény: #36  Törölt felhasználó
#39
ádvent van béke és nyugalom
exmnbs1 2009. 12. 13. 13:12
Előzmény: #38  exmnbs1
#40
Mohácson és a délvidéken a bunyevácok busójárást rendeznek, őket is haza kéne zavarni?
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:13
Előzmény: #40  exmnbs1
#41
mi ez a harcias kirohanás a hanuka miatt?:)
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:15
Előzmény: #39  Törölt felhasználó
#42
Ne nekem írd, írd a békétlenkedőknek.
exmnbs1 2009. 12. 13. 13:16
Előzmény: #41  Törölt felhasználó
#43
nem tudom, abszolút békés ünneplést láttam pár éve a Nyugati térnél
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:19
Előzmény: #43  exmnbs1
#44
akkor miért kell nemzetünk történetének nagyszerű eseményeit idekeverni
exmnbs1 2009. 12. 13. 13:31
Előzmény: #44  Törölt felhasználó
#45
az volt az alapissue, hogy mi a Hanukka tárgya
exmnbs1 2009. 12. 13. 13:32
Előzmény: #44  Törölt felhasználó
#46
egyébként hol a tűrésküszöb, dél-amerikai indián zene, hip-hop az utcán jöhet még?
gabriellusz 2009. 12. 13. 13:34
Előzmény: #46  exmnbs1
#47
az én tűrésküszöböm a cion bölcseinek a jegyzőkönyve.
A táncoló mókás indiánok nem írták le hogy nem bűncselekmény egy 4 éves gój kislány megerőszakolása.stb
G
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:35
Előzmény: #46  exmnbs1
#48
felőlem jöhet:) sőt sok magyar népzene is

a hanukával a tórát (vagy a talmudisták is) hívő zsidók egy történelmi eseményt ünnepelnek, mely egy tömegmészárlás volt?
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:38
Előzmény: #47  gabriellusz
#49
az a talmudban van asszem, de nem csak gojt hanem zsidót is meglehet .........

igazából nem kéne általánosítani, mert szerintem az ortodox zsidók töredéke ilyen fantikus
igaz ha pont ők kerülnek egy - egy zsidó közösség élére az nagyon veszélyes lehet
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:41
Előzmény: #47  gabriellusz
#50
a cion bölcsei című iromány egészen másról szól:)
gabriellusz 2009. 12. 13. 13:43
Előzmény: #49  Törölt felhasználó
#51
A mi jelszavunk: - erõszak és megtévesztés. Politikai ügyekben csak az erõszak gyõzedelmeskedik, különösen, ha az államférfiak számára fontos képességben van elrejtve. Az erõszak legyen az alapelv, a megtévesztés és ravaszság pedig a követendõ irányvonal ama kormányok számára, melyek nem akarják koronáikat valamely új hatalom lábai elé helyezni. Ez a rossz az egyetlen eszköz, mellyel a célt, a jót elérhetjük. Ezért nem szabad felhagynunk a megvesztegetéssel, csalással és árulással, ha ezzel elõmozdítjuk célunk elérését. A politikában érteni kell mások gyengeségeinek habozás nélküli kihasználásához, ha ezáltal behódolást és mások feletti uralmat biztosítunk magunknak.

Nem keresem ki az idézett szöveget, a fentiek viszont cion jkv-ből valók.
a talmudot nekem még soha nem sikerült teljes terjedelemben magyar v angol nyelven megszerezni-ha vki segít megköszönöm.
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 13:55
Előzmény: #51  gabriellusz
#52
A Talmud magyarul

link

nekem itt van a könyvek között már vagy 1,5 éve egy haverom adta kölcsön, de igazából még bele sem nagyon néztem csak a neten olvasgattam belőle kivonatokat
gabriellusz 2009. 12. 13. 14:35
Előzmény: #52  Törölt felhasználó
#53
köszönöm!
G
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 15:26
Előzmény: #36  Törölt felhasználó
#54
Azt az állam ünnepli -a magyar...-. Jómagam nem megyek a parlament elé karácsonyozni. Te mész a közterekre hanukázni?
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 15:37
Előzmény: #21  Törölt felhasználó
#55
6 ezer éves? Nem 6 millió? Franc ezekbe a fránya bűvös számokba, sosem bírom megjegyezni, hogy melyik micsoda...
Törölt felhasználó 2009. 12. 13. 15:39
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#56
:)
csak nehogy 666 legyen a vége vagy 999:)
gabriellusz 2009. 12. 15. 17:21
Előzmény: #56  Törölt felhasználó
#57
link

Mindenekelőtt, azon feltételezés, hogy a mai magyar korosztály zöme keresztény szellemiségben nevelkedhetett, már magában is álnokság, ha belegondolunk, hogy pont a zsidó vezetőségű és lelkületű magyar kommunista uralom mindent elkövetett, hogy ez a keresztényi neveltetés ne történhessen meg. És ezt egy éber de főleg héber olvasónak tudnia kellene.

A magyar vallási ünnepek megnyomorgatása az egész keresztény testülettel egyetemben a zsidó vezetőségű kommunista gárda révén fél évszázadon keresztül olyan gyomorfordítóan aljas dolog volt, amelyen még egy hivatalos zsidó bocsánatkérés sem tudna segíteni, bár erre várhatunk!

Ráadásul a Hanuka körülbelül csak annyira vallásos ünnep, mint a Purim, semennyire sem, de erre később visszatérek.

A vallás definíciója: A vallás az egyéni hitből közösségi szintre emelt, szervezett hit az emberfeletti, az emberi életet meghatározó hatalmakban.

Amennyiben valós vagy vélt történelmi eseményt, eseményeket (mint például Hanuka vagy és Purim ünnepét) kezelünk isteni szinten, úgy magunkat tekintjük Istennel egyenértékűnek, és ez már nem vallás, hanem önteltség!

Törölt felhasználó 2009. 12. 15. 17:27
Előzmény: #57  gabriellusz
#58
Távol álljon tőlem, hogy teológiai vitát indítsak, de az utolsó bekezdésed nagyjából minden vallásról elmondható. Helyettesítd be a gondolatmenetedbe mondjuk Jézust.

És egyébként ettől függetlenül is: szerintem nem kéne, hogy a gyűlölet ennyire felülírja benned a józan észt...
Törölt felhasználó 2009. 12. 15. 17:29
#59
szeretnétek, ha idéznék a jelenések könyvéből?
gabriellusz 2009. 12. 15. 17:29
Előzmény: #58  Törölt felhasználó
#60
olvasásértés -elégtelen

Topik gazda

voltavos
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek