- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Köszönöm...
- Kérem... A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem...
- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.
- De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikor jön az orvos? Kés nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
- Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket.
- Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon.
- Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a recept, hogy bent maradjon a kés. Orvosi rendelet!
- Az orvos rendelkezzék a saját holmijával, a kés az én műszerem!
- Hm... nehéz ügy...
- Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet, és beteszek helyette egy másikat. Az is megteszi, amíg a mentő jön.
- Jól van. Csak ne legyen kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az egészség mindennél fontosabb, és recept az recept, hiába...
- Nyugodt lehet. Egy nagy konyhakést nyomok be helyette.
- Akkor rendben van.
- Forduljon... meg... hopp!... Így...
- Most nyomja bele a másikat!... Gyorsan!
- Ez itt a polcon épp jó lesz, habár csak fanyelű.
- Benne van?
- Fenét!... Hiszen alig vérzik a sebe. Itt, a csont mellett állt meg a penge, a porcok között... A mindenségit, kicsorbult a hegye!
- Nyomta volna a húsba, maga kezdő!
- Várjon! Ráteszek egy vizes kendőt... A szvetter egész jól leszorítja...
- Higgye el végre, hogy kés kell bele! A vendéglős tudja. Itt naponta ölnek. Tegye be a kést. Mi az magának?
- Nem értek hozzá. Bicskázásért vállalom a felelősséget, de műtétért nem! Kérje meg erre a szívességre valamelyik matrózt. Majd csak magukhoz térnek.
- Jó, hogy említi! Uram! Maga leütötte tizenkét hajósomat.
- Az egyikre ráesett a likőrösállvány, arról nem tehetek.
- Az volt az első fűtő!
- Mit tudja ezt egy likőrösállvány?
- És ott fekszik a hajópincér. Hol lehet most pincért találni? A Honolulu-Star reggel indul, és se fűtő, se pincér, mert maga leütötte őket!
- Abban igazam volt. Hozzám vágtak egy korsót, és az ilyen magatartás sért.
- Egyik sem vágta magához a korsót. Ezek ártatlanok.
- Hát ki tette?
- Én.
- Szerencséje, hogy haláltusáját vívja, különben most fejbe ütném... Jó napot.
- Várjon!
- Nincs időm. Sietek!
- Nézze meg, hogy nem kell-e kés a sebbe. Az ilyen szúrást nem szabad elhanyagolni. Lehet, hogy befelé vérzik.
- Onnan nem szúrhatták meg. Csak várjon az orvosra, az majd segít magán, ha lehet. Ha nem, akkor nyugodjék békével.
- Ajánlom magamat...
- Sajnálom, hogy ilyen gyenge legénységet toborzott...
- Halló! Fiatalember! Elkísérem. Volna egy ötletem, amivel pénzt kereshet.
- Rendben van.
- Várjon! Hej, csapos! Ha jön a kocsmáros, mondd, hogy elmentem járni egyet ide a közelbe. Ne féljen semmit, ha baj van, kést teszek a sebbe! Vigyázok... No, jöjjön!
Törölt felhasználó2014. 03. 26. 12:52
#229
GYANÚ
Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.
Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát. Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna.
<Lie Zi>
Törölt felhasználó2014. 03. 26. 11:37
#228
Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása
Napokra lenne szükség elbeszélni, hogy Olbrin Joachim hogyan akart elhelyezkedést találni; nagy kötetekre lenne szükség elbeszélni, hogy temérdek vállalkozását miképpen kísérte minden esetben keserves kudarc. Egyszer bizony kell majd rá időt szakítani, és pontosan el kell mondani, hogy a szegény parasztfiút hogyan lökték ki hazulról, hogyan került a városba, volt inas, szolga, napszámos, munkás, de alighogy valamibe fogott, máris kénytelen volt odébbállni, és kenyerét vesztette. Haramiák közé került, majd katona lett, barát, zarándok, még azzal is megpróbálkozott, hogy király legyen, de abba is belebukott. Mialatt ki alulról fölfelé, ki felülről lefelé, ki csak úgy a maga körében megtalálta helyét, az egyik hírt szerzett, a másik vagyont, a harmadik megelégedett kis házikóval, vagy feleséggel és gyermekkel, Olbrin Joachim alighogy valamibe fogott, már abba is kellett hagynia.
Sokszor tűnődött rajta országút szélén, árnyékos fa alatt, amikor ott pihent és jószívű emberek adományával gyéren telt tarisznyájából falatozott, ugyan micsoda átok lehet az, ami kíséri, s nem engedi megnyugodni. Szíve nem volt sötétebb, mint másé, rosszindulatot senki iránt se táplált –, vajon előbbi életében elkövetett bűnéért kellett lakolnia? A maga fejétől nem tudott rájönni. Megkérdezni pedig? Sose volt barátja, sose volt leány, aki kedvesen szólt volna hozzá. Kit kérdezzen?
Igen-igen sok lapot kellene teleírni, hogy az egész történetet el lehessen mondani, előbb azonban még sokat kellene keresni-kutatni, régi könyvekben, kéziratokban, feljegyzésekben, levéltárakat felhányni, amíg az ember Olbrin Joachimnak, ha nem is egész életrajzát, de sorsának legalább valamilyen kerek krónikáját meg tudja szerkeszteni. Mondom, egyszer időt kell szakítani rá, mert nemcsak érdemes, hanem szükséges is, és meg vagyok győződve, hogy a krónika kiadója művével még hírnevet is szerezhetne.
Ezúttal a hős történetének csak utolsó fejezete kerül nyilvánosságra. A fejezet Gran-Coissard de Plaine városka könyvtárában a XVIII.. század közepéről való kéziratban találtatott. A kézirat egy régebbi munka másolata, mert Olbrin minden bizonnyal sok száz évvel azelőtt élt. Ha nem is a legérdekesebb, de mindenképpen egyik legtanulságosabb fejezet ez. Olbrin Joachim, amikor az emberi foglalkozásokat már igazán mind végigpróbálta, mindenütt kudarcot vallott, és úgy látta, hogy senkije sincsen, aki útba igazítaná, egy napon elhatározta, elmegy a világ főkormányzójához, kihallgatást kér tőle, és elpanaszolja neki baját.
Tanyákon, falvakon, kis és nagy városokon keresztül vitt útja, mindig csak észak felé. Napok, hetek, hónapok teltek el, amíg Joachim kietlen síkságon, sűrű sötét erdőn, mocsaras réteken, havas csúcsokon, folyókon, jégmezőkön át az északi tenger partjára ért. Itt aztán csónakba szállt, és ismét napok, hetek, hónapok teltek el, amíg viharban, szélben, havazásban, szigethez jutott.
A parton száz öles cédrusok állottak olyan komolyan, mint a halál angyalai. Befelé szintén cédrusfasor vezetett, magas hegyre, százezer lépcsővel. A hegy tetején irtózatos nagy palota állott, ezer ablaka volt, ezer emelet a föld fölött és ezer emelet a föld alatt. Valószínűnek látszott, hogy ez a világ főkormányzójának palotája.
Három nap és három éjjel ment Joachim felfelé, mindig felfelé a százezer lépcsőn, amíg a palota kapujához ért. Mindjárt be is lépett, és azt mondta az ajtónállónak:
– A világ főkormányzójával szeretnék beszélni. Hol találom meg őt ebben a rengeteg házban?
A kulcsár ezekre a szavakra megcsóválta a fejét, és azt mondta:
– Nem kis dolgot akarsz, te ember. Én bizony azt hiszem, nagy szerencséd lesz, ha kívánságod teljesül. Nagy úr ám a világ főkormányzója. Nem áll szóba mindenféle jöttmenttel. De ha már itt vagy, eredj végig ezen a folyosón és keresd meg a titkárt, az majd eligazít.
Megmutatta az utat, Joachim elindult, és csakhamar bekopogtatott az ajtón, amelyiken nagy betűk azt mondták: TITKÁRI HIVATAL.
– Azért jöttem, hogy elpanaszoljam bajomat, mert széles földkerekségen egyes-egyedül csak a főkormányzó tud segíteni rajtam.
A titkár ezekre a szavakra megcsóválta a fejét, és azt kérdezte:
– Hát mi bajod is van tulajdonképpen?
– Az én bajom, felelt Olbrin Joachim, hogy nem találom a helyemet a földön. Ezen kellene segíteni valahogy.
– Nem-e? – szólt a titkár. – Aztán hogyan történt a dolog?
Joachim elbeszélte, hogy mi történt vele, amióta megszületett, hogyan űzték el hazulról, miként próbálkozott meg a városban mindenféle munkával, mesterséggel, de sehogyan sem akart neki sikerülni. Most már harmincéves, mindent megpróbált, amit tudott, de a végére jutott. A titkár hallgatta, hallgatta, csóválta a fejét, végül azt kérdezte:
– És miért nem találtad meg helyedet a földön?
– Hát ha tudnám, nem jöttem volna ide, de éppen, hogy nem tudom.
A titkár alaposan szemügyre vette Joachimot, felállt és azt mondta, hogy menjen vele. A folyosó sarkáig mentek, ott liftbe szálltak, fölmentek a tizedik emeletre. Ismét végigmentek vagy nyolc folyosón, és beléptek egy szobába, amelyre ezt írták: FELÜLVIZSGÁLÓ. A titkár néhány szót mondott egy fehérköpenyes embernek, aztán így szólt Joachimhoz:
– Vetkőzz csak le.
Joachim engedelmeskedett, mire a fehérköpenyes belenézett a köldökébe. Jó hosszú ideig vizsgálódott, nagyítót is vett elő, a titkárnak is szólt, suttogtak, végül a fehérköpenyes kijelentette: érthetetlen, de nincs.
– Hogyan lehet? – kérdezte a titkár.
– Nem tudom, felelt a másik és vállat vont. Rendes gyártmánynak látszik, de tény, hogy száma nincs.
Megtapogatta Joachimot, szemhéját lehúzta, belenézett a torkába, hóna alá nyúlt, kitépett egy szál szőrt, a világosság felé tartotta.
Joachim azt kérdezte: – Mi történik itt velem?
– Úgy áll a dolog, hogy minden ember itt készül ebben a házban. Mi csináljuk őket, és mindegyiknek van száma. A számot a köldökébe írjuk. Nálad ezt a számot nem találjuk. Olyan dolog ez, amit nem tudok mivel magyarázni.
Joachim eltűnődött a dolog fölött, és még kérdezősködni akart, de a titkár karon ragadta és kivitte. Újra liftbe szálltak és leutaztak a tizedik emeletre a föld alá, benyitottak egy ajtón, amelyen a felírás azt mondta: IKTATÓ.
– Mi a neved, és mikor születtél?
Joachim megmondta. Az ott levő ember telefont vett fel, az adatokat bemondta, nem is egy perc múlva egy másik ember tolókocsin papírokkal telt acélszekrényt hozott. A titkár kinyitotta, kivett egy térképet, névsort, egy köteg papírt. Keresett, és egy idő múlva így szólt: nincs.
– Mire mondod, hogy nincs? – kérdezte Joachim.
– Mielőtt az ember földi útjára indul, ilyen acélszekrénybe kerül a név, a szám, a születési hely, az idő és a recept. Ez a térkép azt mutatja, hogy születésedkor hol születtek emberek. Itt a térkép. A te falud nincs bejegyezve. Recepted sincs itt. Nincs iktatva! Nincs száma! Példátlan, hogy itt mi történik! – Ezt kiáltozta a titkár. – Ha a főkormányzó úr megtudja, az egész bandát el fogja csapni.
Joachimot újra karon ragadta, és kilépett vele. Végig a folyosón, be a liftbe, fel a föld fölött a négyszázhetvennegyedik emeletre. Itt a folyosón beszálltak egy kicsiny villamoskocsiba, kanyarogtak a kivilágított folyosón, végül elértek egy nagyobb térségre. Ott a kocsi megállt, és beléptek az ajtón, amelyen ez a jelzés volt: Y 1333.
A teremről azonnal látszott, hogy műhely, éspedig a legeslegnagyobb műhely, amit Olbrin Joachim életében látott. Lehetett ott vagy tízezer munkás. A falak mellett polcok állottak, olyanok, mint a patikában, fiókokkal és üvegekkel, benne színes porokkal, folyadékokkal, felírásokkal. A munkások előtt kicsinyke mérleg volt, kémlőcső, próbacső, kenőcsésze, lombik, retorta, hajszálcső, arany és ezüst kanálkák, kések, csipeszek, mindenféle ezernyi műszer. A munkások úgy dolgoztak, hogy előttük valami papírdarab feküdt, lenézték róla, hogy mit kell csinálniok. Aztán a polchoz léptek, levettek egy üveget, kinyitottak egy fiókot, méricskéltek, kevertek, megnézték a próbacsőben, megint kevertek, forraltak és kavartak.
Joachim ezt a munkát csodálkozva nézte, aztán odaállt az egyik asztalhoz és nézte, hogy a munkás mit csinál. Akkor látta, hogy a papírdarab tulajdonképpen recept, éspedig történetesen ilyen volt:
Hit 0,3331.419.880
Istenfélelem 0,0019.235.988
Komolyság 0,0000.001.368
Pénzéhség 0,4412.688.342
Szeretet 12,3562.955.113
Önzés 0,0000.345.721
Részvét 33,0987.455.692
Szerelem 0,3452.674.116
Irigység 0,3567.922.137
A munkás tiszta próbacsövet szedett elő, az egyik polchoz lépett, leemelte az üveget, amire az volt írva: HIT. Vízszerű folyadék volt, amikor a munkás kinyitotta, nagyon jó tiszta illat áradt belőle. A kellő mennyiséget kitöltötte, aztán egy másik fiókba nyúlt, és az ISTENFÉLELMET vette elő. Ezt kristályalakban tartották. A kristály a folyadékban azonnal feloldódott és a folyadék forrni kezdett. Még jobban forrt, amikor a munkás a KOMOLYSÁGOT tette bele. A komolyság mély sötétbarna, olajszerű folyadék volt. Az üvegben levő anyag gőzölgött és főtt.
– Miért forr ennyire? – kérdezte Joachim.
– Mert ez mind éltető alkatrész – felelt a munkás. Azzal új anyagot vett elő. Dobozba nyúlt, ahol sárgászöld, takonyszerű nyálka úszott.
– Az ostobaság – felelt a munkás. – Nézd csak, mi lesz ebből a jóillatú, forró anyagból, ha beleteszem.
Az ostobaságot lemérte és beletette. Egyszerre átható büdösség kezdett terjengeni, a lombik pattogott, mert az anyag hirtelen lehűlt, és az üveg falán köd csapódott le. A massza most fortyogni kezdett és nagy hólyagok pattantak belőle fel. A munkás ekkor bíborvörös port vett elő, amit a tégelyben először megtört. Ez volt a PÉNZÉHSÉG. Mikor apróra és simára megtörte, az üvegbe szórta. Egyszerre megszűnt mozogni. Kemény lett, mint a szikla.
– Megfagyott – szólt a munkás –, mert ez a vörös por mindent megfagyaszt. Ha egy tonna hitbe egy grammot teszek belőle, tüstént jéggé válik.
Most egy kis üveget vett elő, amelyben világoskék folyadék volt, és ez a felírás állott rajta: SZERETET. Lemérte, beletette, az rögtön feloldódott és párologni kezdett. A gőz minden színben játszott. Most jött az ÖNZÉS. Ez kemény homokkőhöz hasonlított. A munkás ezt is megtörte, és a lombikba szórta. Az anyag megint fagyni kezdett, de nem keményedett meg egészen. A RÉSZVÉT olyan anyag volt, mint a foszfor, valamilyen vegyület alatt tartották, hogy a levegőn ne oxidálódjék. A munkás a jelzett mennyiséget lemérte és elkeverte. Most a massza elkezdett vonaglani.
– Ez azért van – magyarázta a munkás –, mert a részvét küzd a pénzéhséggel és az önzéssel.
A SZERELEM jelzésű üveget vette le. Aranyszínű folyadék volt, és úgy ragyogott, mint a nap. Illata kábító és erős volt, úgyhogy Joachim egészen megszédült. A folyadék a masszát arannyal vonta be. Illatából és fényéből ugyan sokat veszített, az egész mégis fénylett. Aztán a citromsárga, nehéz kenőcsöt húzta elő. Ez volt az IRIGYSÉG. Ez is azonnal beleszívódott az anyagba, és a szerelemtől alig lehetett megkülönböztetni.
A recept be volt fejezve. A munkás a bunzenlámpa fölé tartotta és felforralta. Joachim külön érezte mindegyik tulajdonság szagát, amíg végül az egész áttüzesedett, s akkor az egész szag egybeolvadt. Mikor így az anyag áttüzesedett, a munkás az üvegcse száját megolvasztotta és leforrasztotta. Ezután már csak az következett, hogy belegöngyölte a recept papírjába, egy kis bádogdobozba tette és félrerakta.
– Kész – mondta.
– Micsoda kész? – kérdezte Joachim.
– Az ember – felelte a munkás, és már vette is a következő receptet.
Joachim ezen nagyon elcsodálkozott. Nem tudta mire vélni a dolgot, s ezért azt kérdezte:
– Hogyan, hát ebből ember lesz?
– Ebből még nem. Hanem majd ha keresztülmegy az összes műhelyen.
Ekkor odajött a vegyészmérnök, és azt mondta a titkárnak:
– Ma reggel kértünk tíz mázsa ostobaságot, mikor kapjuk meg?
– Már azóta hozzák – felelte a titkár –, de mondja csak, mire kérték? Kísérletre? Tegnap harminc tonna pénzéhséget küldtem. Feltűnt nekem. Rendkívüli mennyiség.
– Egyáltalán nem kísérletre – szólt a mérnök. – Mi most itt új beosztást kaptunk. Az európai városokba szállítunk. Holnap megint tíz tonna pénzéhségre lesz szükségünk. A receptek így vannak elkészítve. Nézze kérem, ilyen egy ilyen újszülött receptje:
Komolyság 0,000.000,001
Léhaság 0,000.119.776
Kéjvágy 6,456.233.888
Ostobaság 5.349.222.592
Intelligencia 0.000.114.293
Kötelességtudás 0,010.566.574
Önzés 9,009.344.283
Hiúság 10,273.934.855
Pénzéhség 9888,438.945.665
A titkár megnézte a receptet és köpött.
– Nem szívesen vállaltam ezt a munkát – folytatta a mérnök –, de mit tegyek? Ez a recept itt miniszter, akadémiai tag, elnök, és más mindenféle lesz. El lehet képzelni, hogy a többi milyen színvonalon áll. Az előbb a tűzföldieknél voltam. Az szép és komoly munka volt. De ez? Nagy masszák, kevés és alacsonyrendű tulajdonság. Semmi finomság és bonyodalom. Higgye el, uram, utálni kezdem foglalkozásomat, ha arra gondolok, hogy ilyen lelkeket kell gyártanom. Ha nagy szívességet akar nekem tenni, kedves titkár úr, szóljon az igazgatóságnál érdekemben néhány jó szót. Elvégre már a negyedik millió évet töltöm itt a vállalatnál, és sohasem volt panasz ellenem. Valami nemesebb és magasabb munkát szeretnék végezni.
– Szívesen – felelt a titkár. – Magam is azt hiszem, hogy sok fiatal gyakorlómérnök van itt, akik az ilyesfajta alacsonyabb rendű munkát egészen jól ellátják. Úgy látszik, a főkormányzó úr ezeknek a városoknak elzüllesztését elhatározta.
– Nekem is az a benyomásom. Az ilyen embereknek az egész föld fejlődése szempontjából már nincs jelentősége.
Kezet fogtak, és a titkár a munkafelügyelőhöz lépett. Elmagyarázta neki Joachim helyzetét, átnyújtotta a segédhivatali számot, és felszólította, hogy nevezze meg azt a munkást, aki Joachim lelkét készítette. Minderre a munkafelügyelő csak csóválta a fejét. Alaposan végigmérte Olbrin Joachimot, aztán azt mondta:
– A mi műhelyünkben ez az ember nem készült. Különben is, mi abban az időben Patagóniába szállítottunk. Itt valami hiba lesz.
A titkár újra káromkodott, leszidta a felügyelőt, aztán indultak tovább.
Újra felültek a villamoskocsira, elnyargaltak a liftig, ott fölmentek a nyolcszázhatvanadik emeletre, és benyitottak a TUW 480011/678 – XXIV. számú műhelybe.
A belépőket itt megint egészen más látvány fogadta. Sok száz munkás dolgozott itt is, de a tégelyeknek, fiókoknak, fioláknak már nyomuk sem volt. Mindegyik munkás kicsiny asztalka mellett ült, és valami ötszáz különböző színű lámpácska volt előtte. A lámpák közül néha csak egy égett, néha több, néha valamennyi. A munkások az asztal szélén valamit igazítottak, aztán meggyújtották a lámpákat és az üvegfiolákat nézték. Joachim azonnal az egyik munkás asztala mellé lépett.
– Mi történik itt, ezzel a fiolával?
A munkás az üvegcsét fölvette. Szakasztott olyan volt, mint amilyet az Y 1333 számú műhelyben látott, de amint a receptből kiderült, a K 471 számú műhelyben készítették és egy hottentotta lelke volt.
– Itt a recept – mondta a munkás –, itt van, hogy ennyi és ennyi HÓBORTOSSÁG. Most itt van az asztalon ez a mérőléc. A jelzett mennyiségre beállítom a hóbortosság lámpáját. Ez a sötétszürke itt. Most meggyújtom, és keresztülnézek az üvegcsén. Ha nem látok semmit, akkor rendben van. Ha túl sok, vagy túl kevés lenne a mennyiség, akkor szürke folt jelentkezne. Akkor a fiolát visszaküldöm a K 471 számú műhelybe, hogy készítsék el még egyszer, mert rossz.
– Előfordul gyakran? – kérdezte Joachim.
– Nagyon ritkán – felelte a munkás. – Én már tízezer éve vagyok itt, de még egyetlen rosszat se találtam. Nem is hallottam, hogy valaha is találtak volna rosszat. A főkormányzó úr állítólag ilyenkor nagyon megharagudna, mert a végletekig pedáns ember.
– És aztán mi történik? – kérdezte Joachim.
A munkás megnézte a következő számot. 00.318 volt, és a hiúságot jelentette. A mérőlécet beállította, aztán a sötét ibolyaszínű lámpát gyújtotta meg.
– Ez a hiúság? – kérdezte Joachim.
– Úgy van – felelte a munkás. – Nézz keresztül az üvegen, ugye nem látsz semmit?
– Semmit.
– Akkor pontos. Most jön az istenfélelem. Ez 138,941.566. Beállítom a lécet, meggyújtom a fehér lámpát. Nem látok semmit. Ez is jó.
– S ez az egész?
– Nem – válaszolta a munkás. – Most az öszszes mennyiséget beállítom, és itt, felül, tetszés szerinti számot. Mire vagy kíváncsi, ennek az embernek gyerekkorára, férfikorára, vagy aggkorára? Mondjuk, legyen harmincéves, hat hónapos és öt napos. Helyes? Itt van harminc, itt van hat, itt van öt. Most meggyújtom a lámpát, és nézz ide.
Joachim az üvegbe nézett, és nagy csodálkozására erőteljes fokföldi hottentottát látott, amint a szikkadt talajon ment valamilyen irányba. Ez volt a felülvizsgálat. A munkás eloltotta a lámpákat, és elővette a következő fiolát.A titkár ezalatt megtalálta a munkafelvigyázót, elmagyarázta neki Olbrin Joachim esetét.
– Itt kell lenni a hibának – szólt mérgesen –, mert a felülvizsgáló felel minden hibáért.
– Kérem – szólt a felvigyázó –, ez ki van zárva. Szabálytalanságról nem tudok, és ez nem is lehetséges.
– Mindenki azt mondja – kiáltotta a titkár –, hogy nem nála történt. Mégiscsak példátlan dolog, hogy ilyesmi előfordul, és akkor még le is tagadják.
Nem is köszönt, csak úgy intett Joachimnak, hogy jöjjön, és máris rohant ki. Újra villamos, fel a liftre, ott beszálltak, és meg sem álltak a föld alatti nyolcszázharminchatodik emeletig. Megint be a villamosba, dübörögtek a villanyfényes folyosókon, alagutakon keresztül, amíg megálltak a VIII. - D IX - CV/43 számú műhely előtt.
Amint beléptek, nem láttak mást, mint rengeteg nagy kerekeket, villanyhuzalokat, hajtókarokat, amint szuszogtak, morogtak, sípoltak, eszeveszett sebességgel. Ott kanyarogtak a gépek között, amíg elértek egy tágasabb helyre, ahol számos kicsiny ezüstcsövecske futott valamilyen tálszerű porcelánedénybe. A munkás, aki ott állt, a már felülvizsgált üvegcsét az ezüstcsőbe tette, a cső felkapta és beledobta valamilyen katlanba. A katlanban nagy nyomás alatt az anyag teljesen megolvadt, és mint alaktalan csepp a másik oldalon lehullott. Innen a gép újra felkapta, és a cseppet átalakította először légneművé, aztán elektromossággá, végül pedig lélekké. Mikor lélekszerűségét elérte, a gép automatikusan sztaniolba csavarta és egy dobozba tette. A másik oldalon álló munkás a sztaniolcsomagokat összeszedte és kazettákba helyezte el.
A titkár néhány szót szólt a felügyelőhöz, de itt sem tudott meg semmit. Azonnal sarkon is perdült, kifutott, újra a villamosba, a liftbe, és máris rohantak visszafelé a föld felé, ezúttal az ezredik emeletre a föld fölé. Itt a 2. F. R. /817 CD VII. számú műhelybe nyitottak be.
Tulajdonképpen ez nem is volt műhely. Csupa kicsiny arasznyi platina ágyúcska állott, csővel az ablak felé. Minden ágyúcska mellett munkás. A dobozból kivette a sztaniolcsomagot és beletette a csőbe. Alája valami töltetet dugott. A terem közepén óriási asztalon térkép terült el, és legalább ezer munkás vette körül. Mindegyik előtt papír, számmal sűrűn teleírva, és precíziós óra. A munkás leolvasta a papíron levő számot, és odaszólt az ágyúnál szolgálatot teljesítő emberhez:
– Északi szélesség 22 fok, 58 perc, 39 másodperc, keleti hosszúság 114 fok, 41 perc, 26 másodperc. Kész. Tizennégy óra hat perc nulla egész hattized másodperc.
Csengőt nyomott meg, s az ágyú abban a pillanatban elsült. Sziszegő hang hallatszott, és kicsiny füstfelhő jelentkezett a cső nyílásán. Mikor a füst eloszlott, sor került a következő sztaniolcsomagra. Így folyt ez teljesen egyhangúan és csendben, ahogy csend és egyhangúság volt az egész épületben.
A titkár odaszólt a munkafelügyelőhöz, itt is kimérgelődte magát.
– Magam állottam az Alfa Udt. 147/639.541 számú ágyúnál – szólt a felügyelő –, és emlékezem minden egyes lélekre. Ez itt nem volt közöttük.
A titkár káromkodott, és már újra a villamoson ültek. A liftbe szálltak és lerohantak a föld alatti ezredik emeletig. Itt voltak azok, akik a recepteket készítették. Receptcsináló csak az lehet, aki az egész lélekgyártást végigcsinálta és a legalaposabban megtanulta. Akkor ide a föld alá kerül, de itt is százezer évig csak gyakorolhat.
A receptkészítők együtt vannak egyetlen teremben, nem úgy, mint a többi munkások. Tevékenységük három részből áll: először megtanulják az összes receptet, amit valaha is csináltak, aztán elkészítik a megfelelő variánsokat. Ez az egyszerűbb munka, amihez nem kell ellenőrzés. Van aztán kényesebb is, amihez az igazgatóság tanácsát is igénybe vehették, és az igazgatóság révén kapcsolatban állottak magával a főkormányzóval. Egyesek a lelkek fejlődését és visszafejlődését tanulmányozták. Az erre vonatkozó megfigyeléseket is felterjesztették az igazgatósághoz. Végül itt volt még a tulajdonságok feltalálása. Ilyesmi az eddigi tapasztalat szerint még nem történt meg. A főkormányzó, amikor a gyárat megalapította, a tulajdonságokat meghatározta. Ennek már több százmillió éve. Új tulajdonságokban a receptkészítők nem hittek, de nem hitt az igazgatóság sem. Hogy a főkormányzó véleménye mi volt, azt persze nem tudta senki.
A titkár parancsára egy munkás elkezdte keresni Joachim receptjét. Persze nem találták, mire újra kirohantak, villamosra, liftre, újra villamosra, a 407. emeleten az analizálóba.
A munkás kicsiny kést vett elő, egy csepp vért vett Joachim karjából, üveglapra tette, azt belenyomta egy készülékbe, megforgatta és belenézett. Vállat vont és azt mondta a titkárnak:
– Nincs reakció.
A titkár is belenézett és olyan dühös lett, hogy már káromkodni sem tudott. Elrohant a föld alatti 102. emeletre, majd a föld fölötti hatszáznegyvenegyedikre, megint le a háromszázhuszadikra, megint fel, és így tovább, míg egy óra múlva viszszatértek a földszintre, és a titkár szobájában kimerülten leültek.
– Várj egy kicsit – szólt egy idő múlva a titkár, mikor kifújta magát –, én majd elintézem a dolgodat.
Csengetett, a belépő szolgának parancsot adott, hogy azonnal hívja össze az igazgatóságot, aztán kiment.
Joachim sokáig ült a szobában kimerülten a nagy hercehurcától, megszédülve a rengeteg emelettől, de attól is, hogy íme most belepillanthatott az embergyártás nagy titkába. Végül eszébe jutott, hogy a titkár nagyon meg van akadva vele. A legjobban szerette volna, úgy tűnik, ha egyáltalán nem is lett volna. Látnivaló, hogy létezésében itt a házban senki sem hibás. Ezek után Olbrin Joachim meg mert volna esküdni rá, hogy nem is ebben a házban készült.
Egy idő múlva aztán elunta magát. Benyitott az egyik ajtón, azt gondolva, hogy mégis legjobb lesz, ha magával a főkormányzóval beszél, és azt hitte, hogy errefelé lehet. Nagy terembe ért, ahol sok műszer hevert, de nem volt senki. Aztán ismét másik terembe, ahol magas támlás székek álltak sorban az asztal körül. Kiért a folyosóra, belépett a szemben levő ajtón, de az lakószoba volt, ággyal, szekrénnyel, mosdóval. Most sorra ilyen lakószobák következtek, volt legalább háromszáz, egyik éppen olyan, mint a másik. A folyosó kanyarodott s a szobák folytatódtak. A folyosó végén nagy előtér volt. A tér félhomályos terembe vezetett, s itt hangokat hallott kiszűrődni. Benyitott az ajtón és hatalmas kupolás teremben találta magát. A középen emelvény, itt állott egy ismeretlen ember, mellette a titkár. Körös-körül vagy ötszáz feketeruhás ember hallgatott. Joachim eleinte egy kukkot sem értett, de aztán közelebb húzódott a homályban, és hallotta, amint a titkár a következőket mondja:
– Amint látják, uraim, mindent elkövettem, hogy a dolog végére járjak és megfejtsem ezt a rejtvényt, amelynél nehezebbel még egyáltalán nem volt dolgom. Képzeljék el, egyszerre beállít egy pofa, hogy a főkormányzóval akar beszélni, mert nem találja helyét a világban. Ostobaság, gondoltam. Most már tudom, hogy miért nem találja helyét. Hogyan bírhatja ki a földön olyan ember, akit nem mi készítettünk? Most van szerencsém az ügyet az igazgatóság elé terjeszteni. Vizsgálatot indítani fölösleges. Magam ejtettem meg, és megállapítottam, hogy a házban senkit sem terhel felelősség. Figyelmeztetem önöket, hogy azonnal kell intézkedni, nehogy a dolog a főkormányzó úr fülébe jusson.
A titkár szavait csend követte, aztán egy hang szólalt meg:
– Elhallgatni a főkormányzó úr előtt?
– Erre szükség van. Olyan baj származhat belőle, amit drágán fizetnénk meg. Ezzel tisztában vannak. Vagy nem?
Újra csend lett. Egy harmadik hang szólalt meg:
– Nekem az a benyomásom, hogy ez az ember misztifikáció.
A titkár dühbe gurult: – Ha ön kíváncsi arra a fickóra, fáradjon el a szobámba és nézze meg. Nincs iktatva, nincs receptje, nincs reakciója. A legjobban szeretném magam is, ha misztifikáció lenne.
Erre az egész teremben nyugtalanság támadt. Sokan felálltak és egyszerre beszélni kezdtek.
– Csend legyen – szólt a középen álló ember, nyilván az elnök –, ne zajongjunk. Van szerencsém a titkár úr előterjesztésére a következő indítványt tenni: szíveskedjenek figyelni. A módszer rendkívüli. De a helyzet is rendkívüli. Úgy áll a dolog, hogy az élet befejezését rendes körülmények között az emberre magára szoktuk bízni. Most azonban kivételt kell tennünk. Már csak azért is, mert ez az ember nem a mi készítményünk.
– Ön azt gondolja – kiáltott egy hang –, hogy el kell pusztítanunk?
– Azt gondolom – felelt a titkár –, éspedig a lehető leggyorsabban.
E szavakra olyan csend lett, hogy Joachim saját szívdobbanását is meghallotta.
– Bizottságot küldenénk ki – szólt az elnök folytatólag –, amely végrehajtó hatalommal bírna. Tíz tag elég lenne.
Joachim azt gondolta, hogy ebből éppen elég, óvatosan kicsúszott az ajtón és megindult a főkapu felé, hogy ha lehet, megszökjön. Alig ért a folyosó közepére, szembe találta magát tíz fekete emberrel. Tudta, hogy ez a tíz hóhér, aki őt ki akarja végezni. Futásra vette a dolgot, az egyik oldalfolyosóba ugrott. Elloholt a liftig, ott beszállt, és találomra megnyomta a gombot. De amint kinézett az ablakon, látta, hogy a tíz ember a másik liften követi. Meg akart állni, hogy kiugorjon. Észrevették. A liftajtóknál már fegyveresek állottak.
Éppen a kilencvenedik emeleten volt, amikor észrevette, hogy a liften van egy gomb ULTRA EXPRESS jelzéssel. Megnyomta, és akkor mint a kő, elkezdett repülni lefelé. A szomszéd lift egyszerre lemaradt. A föld alatti négyszáznyolcvankettedik emeleten nem látott fegyverest. Megállt, kiugrott, de a liftet tovább küldte, hadd üldözzék. Felült a villamosra és robogni kezdett a folyosókon. Hidakon, alagutakon száguldott által. Egyszerre csak látta, hogy szemben is jön a villamos. Megáll, kiugrik és be az ajtón. Omega XZH-836/VII számú ajtó volt. Csupa zacskó és zsák, láda és üveg volt. Egyetlenegyet se bírt fölemelni. Pedig szerette volna eltorlaszolni az ajtót. A csomagokon ilyen felírások voltak: BUJASÁG, ERŐSZAK, TÉKOZLÁS. Tulajdonságok voltak por és folyadék alakban.
Joachim látta, hogy itt nem maradhat sokáig. Keresztülnyargalt vagy ötven termen. Mindenütt ládák, csomagok, zsákok, üvegek, hordók. Végül egy nagy terembe ért, ahol a tetőről zuhogott a víz és kerekeket forgatott. Turbinakészülék volt. Innen kell hogy kijárat legyen valamerre. Egyelőre azonban csak villamossíneket látott, mellettük inalt tovább. Alig futott száz lépést, mögötte felhallatszott a villamoskocsi dübörgése. El akarták gázolni. Szerencsére azonban ott volt a lift. Beugrott és megnyomta a gombot. Ezen azonban nem volt ultra express jelzés.
Meddig bírom? – tűnődött Joachim. Az üldözők liftje már közeledett. Felrohant a föld fölötti nyolcszázadik emeletre, aztán ismét vissza. Az lenne jó, ha a földszinten tudna kiszállni. Ha állna ott néhány gazfickó, azt leütné, s kiugrana valamelyik ablakon. Meg is állt a földszinten, de éppen a titkár volt az ajtónál. Újra vissza, felfelé. A háromszázötvenedik emeleten nem volt senki. Ki akart lépni, de éppen akkor állt meg mellette a tíz feketeruhás liftje. Gyorsan be megint. Felfelé. Most jól figyelt, hogy hol van ember, hol nincs. Az ötszázadikon nem volt senki. Gyorsan kiugrott, a liftet tovább eresztette. Vörös szőnyegek vezettek valamilyen nagy és széles előcsarnokba. Az egész tér fényben úszott. Hatalmas, szépen faragott fakapu vezetett tovább. Vörös-arany terembe lépett. Padlója csillogó fával volt kirakva, gyönyörű bútorok álltak a fal mellett, képek a falakon. Joachimnak azonban nem nagyon volt ideje körülnézni, futott tovább. A másik terem talán még szebb volt. Kék színekben ragyogott a fal és a sok nemes bútor szövete. A harmadik terem zöld volt. Onnan hatalmas ajtó nyílt tovább. Ide is benyitott, és akkor meghökkenve állott meg.
Ilyen nagy termet még sohasem látott. Déli irányban szörnyű nagy, egy darabból készült csiszolt ablaküveg volt. A szoba többi része két emelet magasságban megrakva könyvekkel. A középen dobogón fekete íróasztal, tele papírral és könyvvel. Az egész szoba képekkel és szobrokkal volt díszítve, éspedig olyan gyönyörűséges szépen, hogy Joachim meg se tudott mozdulni.
Az íróasztal mellett férfi állott, s amikor a belépő zaját meghallotta, lejött. Magas, erős férfi volt, negyvenhat-negyvennyolc éves lehetett, sűrű fekete hajjal, de már sok fehér szállal a fején. A legfeltűnőbb a férfin a keze volt, a csontos, iszonyatos akaratra és öntudatra valló keze, aztán a kékesszürke, villamosszikra-fényű szeme. Ez a szem, mintha állandóan áramot szikrázott volna, nem is szem volt, hanem hidegfényű hatalmas csillag.
– Mi kell, ember? – kérdezte.
Még nem tudott felelni, amikor az ajtó újra kinyílt, és belépett a titkár vezetésével a tíz feketeruhás.
– Uram! – kiáltott a titkár, és mélyen meghajolt. Nagy csend lett.
– Beszéljen, titkár úr – szólt a férfi csendesen, hangjában egy kis érdeklődéssel.
A titkár elmondta Joachim érkezését és esetét. Elbeszélte, miképpen kereste a hibát műhelyről műhelyre, s hogyan vallott kudarcot mindenütt. Végül elmondta, hogy az igazgatóságnak mit kellett határoznia.
– A rend érdekében – tette hozzá alázatosan.
– Határozott tilalmam ellenére – szólt halkan és ellentmondást nem tűrő hangon a férfi –, persze azzal a szándékkal, hogy előttem elhallgatják.
A titkár erre lehajtotta a fejét.
A férfi egy pillanatig gondolkozott, aztán így szólt: – A dolgot magam fogom megvizsgálni. Önöket majd kéretni fogom, ha véleményükre szükségem lesz.
– Igenis főkormányzó úr – szólt a titkár. Mire mindannyian meghajoltak és elmentek.
Olbrin Joachim csodálkozva nézett a férfira. Ez az ember volt a világ főkormányzója.
Mikor azok elmentek, a főkormányzó az emelvényre lépett, széket tett az asztal mellé és azt mondta: – Gyere és ülj le. Mi a neved?
Joachim leült és megmondta.
– Most mondd el, mi bajod.
Joachim elkezdte mondani. Elbeszélte egész élete történetét, nem takarékoskodott a szavakkal, mert látta, hogy a főkormányzó figyelmesen hallgatja. Végigmondta, hogyan került el hazulról, mi mindent próbált meg életében, s hogy érlelődött meg benne az elhatározás, hogy eljön ide. Aztán elbeszélte kalandjait ebben a házban.
– És mit akarsz tőlem tulajdonképpen?
– Elmondtam életem történetét – válaszolta Joachim –, és abból kitűnt, hogy bizony mindent megpróbáltam, amit csak lehetett. Most már nem tehettem mást, mint hogy eljövök ide és eligazítást kérek attól, aki az emberiség sorsát igazgatja.
A főkormányzó egy kicsit hallgatott. Aztán felállt, a terem másik oldalán levő szekrényhez indult, a közepén kinyitott egy fiókot, kivett belőle valamit, visszatért az asztalhoz és leült.
Jó sokáig meredt maga elé, aztán kezét hirtelen megrázta és valamit az asztalra dobott. Joachim akkor látta, hogy kezében arany csésze van, s amit az asztalra dobott, az nem egyéb, mint két gyémántkocka. Szabályos játékkocka. Olyan, amilyennel a babilóniaiak, a rómaiak, a pápai zsoldosok, az angol tengerészek játszanak. Meg is volt számozva, fekete pontokkal, mind a hat oldalán. Csak éppen gyémántból volt.
– Mi ez? – kérdezte Joachim.
A főkormányzó komolyan ránézett és azt mondta: – Az emberiség sorsát intézem.
Joachim újra kérdezni akart, de a főkormányzó nem várta meg:
– Azt, hogy az ember miből, hogyan készül, azt láttad ebben a házban. Recept, tulajdonság, összetétel, ellenőrzés, transzformáció, ágyú. Ugye? Mindent láttál, csak azt nem, hogy az emberiséget ki vezeti. Jobbra, vagy balra. Háborúra, vagy békére. Jóra, vagy rosszra. Szóval fel, vagy le. Most ezt is láttad.
– Ez a sors? – kérdezte Joachim, és a kockára nézett.
– Én vagyok – felelt a főkormányzó –, és ez a kocka az én tudásom.
A két kockán levő számok összege tizenkettő volt. A főkormányzó a kockákat visszatette a csészébe.
– Nyertél – mondta –, így hát hallgasd meg, amit mondok. Van itt a földön, a déli sarkon, éppen a föld ellenkező felén egy másik épület. Nem olyan fényes és nagy ház, mint ez itt, az enyém. Nyomorult viskó, és egy öregember lakik benne. Ez az öreg is készít embereket éppen úgy, mint én. Ebben a házban azonban senki se tud róla. Titokban tartom. Az öreg lelkeit cseréptálakban kevergeti, a gyártás minden munkáját egymaga végzi, vegyületeit fakanállal kavarja, konyhamérleggel dolgozik, sokáig vizsgálgat, mégse tudja soha pontosan, hogy mit csinált. Vannak egészen hibás alkotásai, de vannak néha tökéletesek is, amiket nem tudok utolérni. Embereit nem pontos kiszámítható tulajdonságokból készíti, nem állandó mennyiségekkel dolgozik. Minden alkotásában van valami, ami még nem volt. Az öreg már nagyon lassan dolgozik. Embereit nem is a pontos ágyúval küldi a földre, hanem parittyával lövi. Régebben, amikor még fiatalabb volt, többet dolgozott, de akkor megépítettem gyáraimat és legyűrtem őt. Most már elmondhatom, hogy a föld az én embereimmel van benépesítve, mert az a néhány lélek, akit ő csinál, nem is számít. Ezerötszázmillió között ötven, vagy száz. Csepp az óceánban. A földön a különbséget észre se veszik, és ezeknek a lelkeknek, ha nincs bennük valami különös erő, el kell pusztulniok.
Joachim, amikor ezt hallotta, felkiáltott: – Engem is az öregember készített?
– Az készített – felelte a főkormányzó –, és amikor megláttalak, azonnal tudtam. Rendesen figyelemmel szoktam kísérni az öreg gyártmányainak sorsát. Te valahogy elkerülted a figyelmemet. De nem avatkozom a világ dolgaiba. Ha az ember kész, éljen, ahogy akar és ahogy tud. A te dolgodba sem avatkozom. Menj vissza a földre.
A főkormányzó felállt, lement a dobogóról, a széles nagy ablakhoz lépett, és intett Joachimnak, hogy jöjjön oda. Az ablak alatt terült el az egész föld. Ott látszott New York, London, Madrid, Párizs, az összes ország, sivatagok, hegységek, tavak, folyók és tengerek. Lehetett látni, amint a sok millió ember ott nyüzsög, él a maga módján. Joachim lába a földbe gyökerezett, amikor ezt a csodát meglátta, és szótlanul bámulta a világot, minden népével.
– Ez az egész föld – szólt a főkormányzó –, és ott a déli sarkon áll ellenségem kicsiny háza. Nézz körül, és mutass arra a helyre, ahol élni akarsz. Neked adom és élj vidáman.
Olbrin Joachim erre gondolkodóba esett, aztán azt felelte: – Emberséges dolog, amit ajánlasz, meg is köszönöm jóságodat. De bizony azt találom, ha nem te teremtettél engem, nem helyes, hogy elfogadok tőled valamit. Majd elmegyek az én öregemhez és annál fogom keresni igazságomat.
A főkormányzó megráncolta homlokát, szeme szikrát vetett, és ebben a pillanatban nagyon hasonlított arra a képre, ahol Joachim a sátánt látta ábrázolva, amint az Urat kísérti. Az egész csak egy pillanatig tartott, aztán újra nyugodtan így szólt:
– Tégy, ahogy akarod.
Azzal csengetett, és a belépő titkárnak azt mondta: – Olbrin Joachim számára nyitva kell tartani az utat a földre, és oda, ahová menni akar.
Azzal kezet fogott Joachimmal.
Csakhamar leért a lifthez, a földszintre, és ki a kapun. Alig vette észre magát, megint a földön járt. Megindult egyenest délnek, mindig csak délnek, kietlen síkságon, sötét sűrű erdőn, hegyeken, völgyeken, sok napig, hétig ment éjjel és nappal. Tengerre szállt, evezett, evezett, amíg belefáradt, pihent, aludt, aztán megint csak evezett. Egyszer pirkadatkor, meleg nyári időben, távoli szigetet vett észre. Nem nagy sziget volt a rengeteg kék óceánon. Néhány kis halom emelkedett rajta, sűrűn benőtte mindenféle szebbnél szebb növény, cserje és fa. Kicsiny tisztásokon ezernyi virág. Amerre tartott, az öböl kedvesen nyílott feléje. A parton egyszerű, szalmafedeles házikó, mellette kút, körös-körül jól megmunkált földön konyhakert és virágok, megint csak virágok. Kicsit hátrább istálló, talán tehénnek. Az udvaron tyúkok, libák, kacsák sétáltak, s még malac is röfögött. Joachim ki se szállt, máris megkedvelte a kis házat, a kertet és az egész szigetet.
Rövidesen partot ért. Éppen, amikor a csónak orra a fövenybe szaladt, a házból ember lépett ki. Öreg volt, de jól mozgott. Haja sűrűn nőtt a fején, szeme nyíltan és tüzesen égett. Jó volt belenézni ebbe a szembe, amikor az ember pillantásával találkozott, önkéntelenül elmosolyodott. Kedves, meleg, hamiskás arcán látszott, hogy a tréfát nem veti meg. Egészséges szája jó étvágyról beszélt, s arról, hogy szereti meginni délben, este a maga kis borát. Amikor beszélt, az ember még rengeteg ráncát is elfelejtette. Hangja pedig mélyen és huncutul csengett.
– Isten hozott Olbrin Joachim – szólt az ember és kezét nyújtotta.
Joachim kezet fogott vele aztán azt kérdezte:
– Ugyan kit tisztelhetek benned, aki nevemen szólítasz?
– Én vagyok az öreg, akiről a főkormányzó beszélt neked. Mert ez a sziget itt pont a déli sarkon áll.
– Úgy, hát akkor elérkeztem ahhoz, aki lelkemet csinálta.
– Eltaláltad. Gyere Joachim fiam, üljünk le, biztos megéheztél a nagy úton. Én magam úgy vagyok, hogy gondolkozni se tudok, amíg reggel nincs a gyomromban valami. Magdaléna!
A kiáltásra fiatal leány jött ki a házból. Joachim illedelmesen köszöntötte. A leány frissen fejt tejet hozott, jó barna kenyeret tett az asztalra, vajjal és mézzel. Nekiültek reggelizni.
– Aztán – szólt Joachim –, kinek szólítsalak, aki ilyen jószívvel látsz engem házadban?
– Szólíts csak János kertésznek – mondta az öreg –, mert az a nevem.
– És csakugyan kertész vagy?
– Amint látod. Állatokat is nevelek, de csak úgy a háznak. A legszívesebben növényeket. Azokból készítem az emberi lelkeket. Azt mondom teneked Olbrin Joachim, derekasan viselkedtél. Különösen a főkormányzó palotájában. Becsületedre válik. Szerencséd, hogy jó adag szőlőnedvet tettem beléd. Anélkül már régen elpusztultál volna.
– Tudod – folytatta az öreg –, én nem úgy csinálom a lelkeket, mint az a gyáros. Nem haragszom rá, sokat tudó ember. De. Majd beszélünk még róla. Mikor a lélek összetételével készen vagyok, egy csepp vért eresztek magamból, a lelket abba olvasztom, és úgy küldöm a földre. A gyáros azt hiszi, hogy anélkül is lehet. Hát igaz, lehet. De az ő lelkei!
A kertész jót nevetett és ivott a tejből. Felálltak és körülnéztek a kertben. Volt ott mindenféle virág, kék, sárga, piros, fehér, halovány, erős, illatos, harangos, árnyékot és napot kedvelő. János kertész elmagyarázta a nevüket és tulajdonságaikat. Aztán a házba mentek. Belül is olyan egyszerű volt, mint kívül. Az előszobától jobbra épült a konyha, mellette a kamra és Magdaléna kicsiny hálófülkéje. Csak éppen aludni, mert itt a déli sarkon egész évben nyár volt, és a napot a szabadban töltötték. Balra volt a kertész szobája és a műhely.
A középen simára gyalult asztal állott. A fal mellett a polcokon és kicsiny szekrényekben a tégelyek, forralók, mozsarak, mérlegek, különböző színű folyadékokkal telt üvegek voltak. Tiszta és csinos volt minden, és Joachim ezt a helyet is megszerette.
A kertész szépen faragott szekrénykéhez lépett, kinyitotta és nagy könyvet emelt ki.
– Látod – szólt –, itt vannak az én embereim. Nincsenek sokan. A főkormányzó azt hiszi, hogy a sok több, mint a kevés. Nézz ide, jelenleg csak hatvannyolc emberem él, a napokban küldöm el a hatvankilencediket. Már csaknem kész. Ott van.
Az egyik polcról kis cseréptégelyt vett le. A tégely fenekén alig nagyobb, mint egy babszem, piros, kicsit még nedves golyócska feküdt.
– Azért piros, mert a vért már belekevertem. Most száradnia kell.
Az ablakba tette.
– Jó a napra tenni, mert a sugarak valamilyen rejtélyes, de nagyon kedvező hatást gyakorolnak rá. A főkormányzó itt is téved. Láttál ott a házban napfényt? Villany és villany. A szegény lélek egyetlen természetes fénysugarat se kap.
– És aztán? – kérdezte Joachim.
– Aztán a babszemet beleteszem a parittyába és kihajítom a földre. Az utóbbi időben ez már nehezemre esik. Majd segítesz nekem.
Joachim ott maradt az öreg kertésznél és segített neki. A kerti ágyakat gyomlálta, kapálta, magot vetett, virágot szedett, szárított, Magdalénának vizet húzott a kútból, füvet kaszált a tehénnek, moslékot készített a malacnak. Aztán, mikor az öreg elkészült egy-egy lélekkel, ketten együtt fölmentek a kis dombra. Erről a dombról, éppen úgy, mint a főkormányzó szobájának ablakából, az egész földet be lehetett látni. Még az északi sarkon álló rengeteg palotát is látták fekete cédrusfáival és százezer lépcsőjével. A dombon leültek, az öreg elővette könyvecskéjét, a térképen megmutatta Joachimnak, hogy a babszemet hová hajítsa.
– Látod ott, az ázsiai pusztaságon azt a sátortábort? No jó, amott balról az ötödik sátor. Ott alszik az a tatár. Én csináltam. Oda hajítsd.
Joachim a babszemet a parittyába tette, jól megcélozta a tatárt, lendületet vett és elhajította. A kis babszem felrepült a levegőbe és abban a pillanatban füstölni kezdett, aztán meggyulladt és kicsiny lángocskával égve repült át a hatalmas téren.
– Ez a próba – szólt az öreg kertész. – A jól készített lélek úgy száll a földre, mint az égő láng. Jól van Joachim fiam, jó dobás volt.
A kis láng éppen eltalálta a tatárt.
Alkonyatkor gyakran felsétáltak ide kettesben, leültek a dombon a kőre és nézték a világ forgatagát, nagy városok sürgését, háborút, szerencsétlenséget, lakomákat, szerelmes lényeket, tűzvészt, ünnepeket. Joachim egyáltalán nem tudott jobbat, mint napi munka után ide jönni és nézni a világot, amíg csak besötétedik. Mikor az esti csillag feltűnt, újra felállt és lement a házhoz, ahol a nagy platán alatt Magdaléna már megterített. Ott állt a párolgó leves, a kupa bor és a kenyér.
Ez a sorsom? – kérdezte önmagától. Ez az a hely, ahol végre megnyugodhatok? Ide kellett jönnöm végül, és itt fogok meghalni, mikor éveim beteltek?
Volt ok arra, hogy ilyen kérdéseket intézzen önmagához. János kertész ugyan beavatta minden munkájába. Megérkezése után nem sokkal már ismerte a virágokat, és azt is sejtette, hogy az öregnek mi a titka. Talán nem is valódi virágok ezek itt, hanem – de csend! Ki tudja? Hátha minden virág lélek? Tudta, hogyan kell bánni ezzel, meg amazzal. Mikor kell öntözni, mikor kapálni, mikor szedni virágát, meddig szárítani, megaszalni, vagy csak fonnyasztani s megerjeszteni. Tudott volna már ő maga is lelkeket készíteni, és munka közben gyakran jutott eszébe olyasmi, hogy milyen szép lenne ilyen virágból és olyan virágból embert készíteni.
Meg is mondta az öregnek, s az így felelt:
– Látszik, hogy én csináltalak. A lelkek nekem is úgy jutnak eszembe. Nem pedig úgy, mint a receptek. Amint kapálgatok, egyszerre csak megnyílik bennem valami, és mintha képet látnék. Olyankor nagyon odafigyelek, a képet jól megnézem, mert tudom, hogy az a lélek képe. Rögtön találgatni kezdem, ugyan milyen növényből tudnám megcsinálni. Előveszem ezt a piros csengetytyűt, aztán azt a kesernyés magot, méregzöld levelet is teszek hozzá, jó illatosat, babért vagy mentát. Néha sokáig készül el. Van úgy, hogy egyszerre hármon, négyen is dolgozom. Bizony Joachim fiam, olyan ez, mint a művészet, nem pedig olyan, mint a főkormányzó hiszi: tudomány. Sose fogok tudni annyit, mint ő. Sokkal, sokkal okosabb nálam. De szíve nincs neki. S hová jut az ő nagy okosságával? A kockához. Nekem ilyesmire nincs szükségem. Így beszélgettek sokszor, a délelőtti napon, mialatt a kerti ágyak között dolgoztak. De arról, hogy mi lesz Joachimmal, nem esett szó. Pedig szegény Olbrin Joachim szerette volna tudni már, hogy megy, vagy marad. Már csak azért is, mert nagyon szeretett volna maradni. Nemcsak a kert, a munka, a kertész, a hely miatt. Úgy állt a dolog, hogy Magdaléna kezdett nagyon is a szívébe fészkelődni. S akkor egy este, mikor fent ültek a dombon, Joachim megkérte az öreget, határozzon sorsa felől.
– Megmondtam neked, fiam – szólt János kertész –, hogy nem csinálok senkinek sorsot. Nincs nekem kockám, és nem is lesz. Ha maradni akarsz, maradj, ha menni, menj. Tudom, szívesen vagy itt. Én is szívesen látlak. Sokat segítesz nekem, meg aztán kedveljük is egymást. Ami pedig a nyugtalanságot illeti? Miért nem beszélsz róla? Ne vágj közbe. Nem vagyok vak, te Joachim. Látom, hogy Magdalénával majd elnyelitek egymást. Keljetek egybe, építsetek házat az öböl túlsó oldalán, szép hely van elég. Én majd gondoskodom arról, hogy a házasságból derék, szép lelkek szülessenek, talán olyan lélek is megszületik majd, aki engem, ha kivénülök, helyettesíteni fog, és utódom lesz. Csak beszélj Magdalénával, hiszen máris egy kicsit maflának tart, amiért körülötte ólálkodsz és még csak a kezét se fogod meg. Kívánatos leány az. Sima, mint az olaj, illatos, mint a jázmin, és édes, mint az akác. Tavaszleány ez a Magdaléna, egészen neked való.
Mikor az öreg kertész így beszélt, Olbrin Joachim szeméből bizony kipottyant az öröm könnye. Megfogta János kertész kezét és rátette az arcát. Így maradt sokáig, fejét az öreg kezében nyugtatta, mialatt a föld lassan az esti homályba süllyedt és a vacsoracsillag a nyugati égbolton kigyúlt.
Törölt felhasználó2014. 03. 26. 11:29
#227
Zur Bepreisung von Zins-Futures auf Kapitalmarktpapiere Preise von Zins-Futures auf festverzinsliche Wertpapiere ("Bond-Futures", "Note-Futures") leiten sich infolge mangelnder Markt- und Lieferfähigkeit synthetischer Anleihen, von welchen der weit überwiegende Teil jener Finanzmarktderivate sich bekanntlich herschreibt, nicht unmittelbar von diesen, sondern mittelbar ab vom herrschenden Marktpreis der ihnen gegenwärtig zugeordneten billigst lieferbaren, real existierenden Anleihe: der sogenannten CTD-Anleihe (CTD = Cheapest to Deliver). Darüber hinaus stehen an den Marktplätzen die Notierungsusancen für die Bond-Preise der Kassatitel mit jenen der Bond-Futures ordentlicherweise in Harmonie, was die Kalkulation eines theoretisch richtigen Preises ("fair value") von Rentenmarkt-Futures erheblich erleichtert. Die Notierungsart für die am Terminmarkt zur Wahl gestellten "fixed-income"-Futures stellt sich insofern gleich zu jener am zugehörigen Kassamarkt, als sie in ihrer äußeren Schlussform übereinstimmend in Prozenten vom Nominalwert ("face value"), i.d.R gerechnet je 100 Geldeinheiten davon, erscheint.* Eine beispielhaft aufgestellte Kursnotiz von, sagen wir, 116,40% könnte sonach für einen Euro-Bund-Futures der Terminbörse Eurex (Produktkürzel: FGBL) ebenso gut in Geltung stehen wie für irgendeinen effektiv umlaufenden Rentenmarkttitel des bezüglichen Kassamarktes (Prozentnotierung).
[* Dies gibt zu erkennen, welche in absoluten Geldeinheiten je 100 Geldeinheiten des Nominalbetrages ausgedrückte Summe im Beschaffungsfall auszulegen ist. An US-amerikanischen Futuresbörsen dagegen erscheint die Kursnotiz von Zins-Futures auf Kapitalmarkttitel traditionell in Gestalt von Prozenten und Bruchzahlen, und zwar regelmäßig in vollen Prozentpunkten plus zweiunddreißigstel eines Prozentpunktes je 100 US-Dollar nominal. Vgl. beispielsweise die Notierungsusancen für 30 Year U.S. Treasury Bonds Futures resp. für 10 Year U.S. Treasury Notes Futures des CBOT der CME Group.]
Unter rechtlichem Blickwinkel übernimmt der Käufer eines Bond-Futures (= Inhaber eines Terminkaufvertrages, "Long") mit Öffnung einer Position dieser Kategorie die Verpflichtung, das im Standardvertrag festgesetzte Nominalvolumen (Nennwert, "face value", "principal") an der jeweiligen in den Futures gelieferten Anleihe zu dem an der Terminbörse ausgehandelten Kurs (verrechneter Abschlusspreis, hochgerechnet auf das Gesamtvolumen) "auf Termin" zu erwerben. Der Verkäufer eines Bond-Futures (= Inhaber eines Terminverkaufsvertrages, "Short") dagegen verpflichtet sich mit jenem Geschäft, das verhandelte Nominalvolumen zum gleichen Preis zum gleichen Termin zu verkaufen. Dabei hat in aller Regel nur er allein das Recht und die Pflicht, am Ende unter den verschiedenen liefermöglichen Anleihen zu wählen. Ein Börsentermingeschäft in einem Euro-BUND-Futures z.B., das zum oben genannten Kurs von 116,40 abgeschlossen wurde, sieht also vereinfacht gesagt vor, zu einem späteren Termin (dem Erfüllungstermin) ein Lieferungsgeschäft über ganz bestimmte Bundesanleihen im Kurswert von 100000€ x 116,40/100 = 116400€ zu vollziehen. Dieses hat der Verkäufer des Futures (Short), falls er seinen Kontrakt bis zum Termin durchhält, innerhalb der vorgeschriebenen Frist durch regelrechte Ankündigung einzuleiten.
Die Festsetzung der Notierungsweise von Zins-Futures in der oben benannten Spielart geht ganz naturgemäß konform mit der gewohnten inversen Beziehung zwischen Zinsniveau und Marktwert eines zinstragenden Finanzierungstitels: Ein Anstieg der mittel- resp. langfristigen Zinsen des Kapitalmarktes schlägt sich, von Zufälligkeiten einmal abgesehen, über den Marktprozess nieder in fallenden Kursnotierungen; ein Rückgang des Zinsniveaus führt hingegen zu steigenden Futureskursen von Rentenmarkt-Futures. Börsenkurse von Zins-Futures auf Rentenpapiere werden demnach ebenso wie die Rentenpapiere, von denen sie sich herschreiben, bewegt von Verschiebungen in der Zinsstruktur und den darauf gründenden Erwartungen, zumal vom Stand der gegenwärtigen Inflationserwartungen und anderen belangreichen makroökonomischen Größen.
Die Kurse von Zins-Futures auf festverzinsliche Wertpapiere kommen – ebenso wie die weitaus überwiegende Mehrzahl anderer Marktpreise – an den Börsenplätzen unmittelbar zustande durch Zusammenführung von Angebot und Nachfrage. Ihr Zusammenwirken nimmt seinen Ausgang von den Entscheidungen einzelner unabhängig voneinander planender und agierender Futures-Händler. Diese durch die freien Entscheidungen Einzelner vermittelten Marktkräfte bewirken aus sich heraus, dass Kassa- und Futureskurse im fortlaufenden Handel unter regelmäßigen Verhältnissen analogen Verlaufsmustern folgen, d.h., steigt der Preis der korrespondierenden CTD-Anleihe im Kassamarkt, so steigt parallel mit Letzteren auch ihr Futures-Preis, und umgekehrt. Dies bedeutet jedoch keineswegs, dass die Kurse in beiden Marktsegmenten immerzu in die gleiche Richtung laufen oder gar mit innerer Notwendigkeit in jedem Augenblick von identischer Höhe sein müssen. Der Marktmechanismus stellt nichtsdestoweniger sicher, dass die korrespondierenden Kursgrößen fortwährend in einem ökonomisch sinnvollen Verhältnis miteinander Fühlung halten.
Bei der rechnerischen Ausmittlung eines richtigen und als fair zu betrachtenden Preises kommt im Falle von Zins-Futures erschwerend hinzu, dass der Marktpreis der herangezogenen CTD-Anleihe zunächst mittels eines zweckerfüllenden (oft Investor-individuellen) Berechnungsmodells umzurechnen ist in einen entsprechenden Börsenterminkurs. Dieser Vorgang wird sich dabei anzulehnen müssen an die dem zu bepreisenden Zins-Futures zugrunde liegende synthetische Anleihe, die trotz Verschiebungen des Marktzinsfußes und wechselnder CTD-Anleihen in ihren einzelnen Merkmalen den vonseiten der Börse vordefinierten Spezifikationen konform bleibt. Schließlich orientiert sich der Futureskurs eines Zins-Futures stets auch dann ausschließlich an den Kontraktparametern seiner synthetischen Anleihe, wenn eine real lieferbare Anleihe hiervon in ihren Merkmalen abweicht, indem sie etwa einen anderen Kupon trägt oder in ihrer Restlaufzeit differiert. Die aus dem Ergebnis der Berechnung erhaltene numerische Differenz zwischen Kassakurs und Futures-Preis heißt Basis. Mit abnehmender Restlaufzeit des Zins-Futures verringert sich die Basis in empirischer Regelmäßigkeit, jedoch praktisch durchweg in unstetiger Weise – und bisweilen unter mächtigen Schwankungen. Darüber hinaus wird die Basis in Abhängigkeit von den jeweils herrschenden Zinserwartungen über die verschiedenen Laufzeiten (Zinsstruktur, "term-spread") in den ihnen zugeordneten Terminen sich im Allgemeinen unterschiedlich entwickeln.
Aufzählung
"Fair value" von Bond-Futures
Dreh- und Angelpunkt der Überlegungen, die geradewegs zu einem aus theoretischer Sicht korrekten Preis von Zins-Futures hinüberleiten, bildet wiederum der "cost of carry"-Ansatz zur Preisbildung. Der auf diesen Zweck gewendete Ausdruck für den berechneten, theoretischen Futureskurs ("fair value"), der für alle auf Investitionsobjekte, also auch für auf festverzinslichen Wertpapieren basierende Futures-Kontrakte (unter Berücksichtigung der Notierungsweise und des Zeitwerts des Geldes) Geltung beansprucht, lautet allgemein:
F0 = K0 × (1 + c)t,
Die in der Formel untergebrachten Größen tragen folgende Bezeichnungen: F0 = kalkulierter Futureskurs, K0 = Kassakurs der unterliegenden Anleihe (d.i. bei synthetischen Instrumenten die aktuelle CTD-Anleihe, korrigiert um den Konvertierungsfaktor) im gleichen Betrachtungszeitpunkt t0, c = Nettofinanzierungskostensatz ("cost of carry") und t = Kalenderzeitraum, entsprechend der Restlaufzeit des Zins-Futures ("time to delivery"), ausgedrückt in Jahren (beispielsweise t = 0,25 für drei Monate, t = 2 für zwei Jahre usw.).
Wie man leicht sieht, steht ein "fair value"-Futurespreis einer Anleihe formell in einem ebenso bestimmten als einfachen Verhältnis zu ihrem Kassakurs und den während der Laufzeit auflaufenden Haltekosten "cost of carry". Vom Belauf der vorstehenden Größen empfängt dieser also seine eindeutige Bestimmung. In Worten vereinfacht ausgesprochen: Preis eines Zins-Futures F0 gleich Kassapreis K0 der äquivalenten Anleihe, ggf. um ihren Konvertierungsfaktor berichtigt, plus Absolutbetrag der "cost of carry" C ( wobei C, wie üblich, berechnet ist auf den Endfälligkeits- bzw. Lieferungszeitpunkt des betrachteten Zins-Futures).*
[* Die Gültigkeit dieses formallogischen Zusammenhangs zwischen Futureskurs und Kassapreis von Zinstiteln beruht – gleichwie für andere Investitionsobjekte auch – auf folgenden Prämissen: Märkte sind frei von Friktionen, so dass keine Transaktionskosten (wie z.B. Margin-Zahlungen, Maklergebühren etc.) oder Steuern anfallen. Des Weiteren sei unterstellt, es herrsche ein ungehemmter, vollwirksamer Wettbewerb, wobei es in keines Handelnden Macht stehe, von sich aus einen spürbaren Einfluss auf die Marktpreisentwicklung auszuüben (atomisierte Konkurrenz). Marktbeteiligte können Leerverkäufe unumschränkt durchführen und können überdies zu einem risikolosen, einheitlichen und im Zeitablauf konstanten Zinssatz nach Belieben Geld aufnehmen und veranlagen. Weiterhin stehen sämtliche relevanten Informationen allen Marktteilnehmer gleichzeitig und kostenlos zur Verfügung. Alle Akteure sind somit gleich gut über die gegenwärtige wirtschaftliche Sachlage informiert und handeln zielentsprechend in dem Sinne, dass sie ihren erwarteten Konsumnutzen zu maximieren trachten, wobei eine entsprechend große Zahl unter ihnen bereit und imstande ist, bei ungehinderter Arbitrage jede lohnende Arbitragegelegenheit auf dem Fuße folgend wahrzunehmen. ("Annahme vollkommener Märkte"). – Anmerkung: Streng genommen gilt der vorliegende formale Ansatz lediglich für Termingeschäfte in Gestalt von "financial forwards", da die börsentäglichen Ausgleichszahlungen ("variation margin") hier außer Acht bleiben. Allerdings lässt sich nachweisen, dass bei konstanter und über alle Laufzeiten gleicher ("deterministischer") Zinsstruktur der theoretische Futureskurs mit dem ihm gegenüberstehenden (Gleichgewichts-) Terminkurs von "financial forwards" exakt zur Übereinstimmung kommt. Wird hierbei die periodische Anpassung der Verrechnungskonten an veränderte Schlusskurse von Zins-Futures durch das Clearinghaus ("marking to market") mit in die Analyse einbezogen, so lässt sich argumentieren, dass der reell festgestellte Börsenkurs eines Zins-Futures entsprechend unter dem nach dem obigen Ansatz berechneten Kurs liegen muss. Der Unterschiedsbetrag ist jedoch gerade bei kurzen Restlaufzeiten im Futures vernachlässigbar gering und bleibt deshalb der Einfachheit halber im Weiteren aus der Untersuchung ausgeklammert.]
An dieser Stelle sei noch einmal der Sachverhalt ausdrücklich ausgesprochen, dass es sich bei F0 gemäß dem vorstehenden mathematischen Ansatz um einen berechneten, unter einem gesetzten Bedingungsrahmen theoretisch richtigen (idealen) Preis eines Zins-Futures handelt. Ihm steht sein empirisches Gegenstück gegenüber, der in Wahrheit beobachtete Futureskurs, wie er parallel dazu an der Terminbörse ausgehandelt und festgestellt wird, und von dem er mithin streng auseinandergehalten werden muss. Bei dieser Gelegenheit soll nicht versäumt werden, darauf hinzuweisen, dass eine mathematisch zwingende, präzise Berechnung des "fair value" eines Bond-Futures niemals ganz unproblematisch ist. Neben mannigfaltigen Marktunvollkommenheiten wird seine Kalkulation vor allem durch den Umstand erschwert, dass jedes Ergebnis einer Preisberechnung letztendlich abhängig ist vom konkreten persönlichen finanziellen wie steuerlichen Umfeld des Disponierenden – welches, wie jedermann weiß, von Person zu Person auf das Stärkste variieren kann, und damit aus verständlichen Gründen einer Quantifizierung in allgemeingültiger Weise auch nicht fähig sein kann – und dem darauf aufbauenden konkreten Bewertungsmodell.*
[* Ein weiterer Unsicherheitsfaktor folgt aus dem effektiven Andienungsprozess von Anleihen, und zwar im Besonderen aus den verschiedensten Wahlmöglichkeiten aufseiten des Inhabers der Short-Position ("seller's option"). Ist ein positiver Wert aus derlei Optionen unverkennbar, so wird sich dies geradewegs in einem Abschlag des Börsenterminkurses eines Zins-Futures niederschlagen.]
Hinzu tritt, dass ein empirisch festgestellter Futureskurs mit Rücksicht auf sich fallweise überlagernde, gegenseitig verstärkende und teils sich durchkreuzende Markteinflussgrößen, die nicht am wenigsten aus den eben erwähnten Umständen resultieren mögen, sich während der Laufzeit des Futures i.d.R. über eine bald mehr bald minder schmale Bandbreite um den nach dem jeweiligen Modell ermittelten theoretisch richtigen Futureskurs herum zerstreuen wird, wobei offen bleibt, wie verlässlich oder "fair" ein beobachteter Futureskurs im vorliegenden Betrachtungsfall nun tatsächlich ist. Aber auch dann, wenn ein "fair value" selten oder nie für eine längere Dauer strenge behauptet werden kann, so kennzeichnet er doch im Groben den Gleichgewichtszustand, um den herum die laufenden Börsenterminkurse einer exemplarisch zugrunde gelegten Anleihe sich bis zu einem gewissen Grade elastisch bewegen werden.
Sonach ist nichts gewöhnlicher als das Auftreten vom – wenn auch nicht himmelweit – Gleichgewichtspreis abstehender Börsenterminkurse, ohne dass es sich der Mühe verlohnen mag, jene registrierten Ungleichmäßigkeiten sogleich anzugehen, um sie handelsstrategisch auszunützen. Allerdings sollte der Terminkurs auf den Finanzmärkten der Wirklichkeit sich von seinem theoretischen Preis über Gebühr entfernen, so wird abermals sehr rasch evident werden, dass Konstellationen von Preisunregelmäßigkeiten allenfalls von kurzer Dauer sein können. Denn die Zone "fairer" Terminkurse ist klar beschränkt durch nie rastende Arbitragehandlungen. Ein Ausscheren aus derselben hätte nämlich unfehlbar eine sofortige Umsetzung von Futures/Forward-Arbitragen im Gefolge, welche jede lohnenswerte Arbitragegelegenheit aus sich heraus postwendend zum Versiegen bringen würden. Der Schlusserfolg davon ist mit einem Wort, dass eine Ungleichgewichtssituation solcher Art auf effizienten Märkten sich praktisch sofort von selbst wieder aufhebt. – Zusammengefasst und anders formuliert: Als Folgeerscheinung von natürlichen Marktunvollkommenheiten und vor dem Hintergrund unterschiedlicher persönlicher Umstände und finanzieller Ausgangslagen (Steuern, Transaktionskosten etc.), unter denen die einzelnen Marktteilnehmer agieren, kann man nicht erwarten, dass der theoretisch korrekte Börsenpreis eines Zins-Futures sich für jedermann durch irgendeinen aus einer zusagenden algebraischen Abkürzungsformel gewonnenen Berechnungsschlüssel immerzu zweifelsfrei bestimmen lässt. Bestenfalls ist ein "fairer" Terminkontraktpreis für zinstragende Kapitalmarkttitel in einem mehr oder weniger großen Intervall abschätzbar ("fair range", "range of no aribtrage opportunity").
Gelten aber die dahinterstehenden modelltheoretischen Voraussetzungen zum oben skizzierten Verbund zwischen Kassakurs der CTD-Anleihe und Futureskurs, und stimmt damit im fraglichen Fall der theoretische mit dem in der Wirklichkeit registrierten Futureskurs überein, so folgt aus alledem logisch zwingend, dass zu diesem Zeitpunkt in jenem Markt keinerlei Möglichkeit einer gewinnorientierten Arbitrage mehr aufrecht bleiben kann, womit gleichzeitig und umgehend sämtliche Arbitrage-Aktivitäten erlischen werden. Durch Bestand der formalen Wechselbeziehung "fairer" Preise ist Arbitragefreiheit erzwungen, der Markt mithin ausbalanciert.
Schlüsselt man den formalisierten Ausdruck F0 = K0 × (1 + c)t nach seinen einzelnen absoluten Größen weiter auf, wird verständlich, dass der (um den entsprechenden Konversionsfaktor bereinigte) Futureskurs eines Zins-Futures in einem arbitragefreien Markt gleichzusetzen ist mit dem wahrgenommenen Kassakurs der CTD-Anleihe ("clean price") plus den gesamten Nettofinanzierungskosten C, die für das Halten des betreffenden Anleiheportfolios in Anschlag zu bringen sind. Im Einzelnen besteht hierbei folgender Zusammenhang:
Für alle Zins-Futures auf mittel- oder langfristige Anleihen gilt mithin:
Kurs eines Zins-Futures auf festverzinsliche Wertpapiere ("fair value") =
tatsächlich festgestellter (empirischer) Kassakurs der zugrunde liegenden festverzinslichen Anleihe (bei synthetischen Bonds dient als Referenz immer die am billigsten zu liefernde reale Anleihe: die sogenannte CTD-Anleihe, korrigiert um den entsprechenden Konvertierungsfaktor)
+ Zins- und Depotkosten für das Halten des Anleiheportfolios (mit dem Geldmarktsatz als maßgeblicher Satz, "spot rate", "kurze Ende" der Zinsstrukturkurve; praktisch gilt zumeist "repo-rate") für eine Haltedauer, die der Restlaufzeit des zu bewertenden Zins-Futures entspricht)
− empfangene Kuponerträge der CTD-Anleihe
− sonstige Erträge, die bis zum Erfüllungstermin des Futures aus dem Anleiheportfolio gezogen werden.
Ganz ohne Zweifel sind im Bewertungszeitpunkt der Kassakurs der CTD-Anleihe und zudem auch die mutmaßlich zufließenden Erträge aus dem Besitz der Anleihe bekannt. Komplizierter gestaltet sich die Ermittlung der Finanzierungskosten (impliziter Refinanzierungssatz).
Es sei nochmals darauf hingewiesen, dass der beobachtete Futureskurs c.p. niedriger notieren wird als es das Ergebnis vorstehender modelltheoretischer Berechnung widerspiegelt, sofern die oben benannten Lieferoptionen des Verkäufers ("seller's options") einen positiven Wert haben. Des Weiteren ist nicht zu verkennen, dass unter diesem Modell solche Kräfte, wie die Erwartungen des Marktpublikums, die insbesondere auch denkbare Zins- bzw. Kassapreisentwicklungen oder Änderungen in der Volatilität im fraglichen Rentenmarktpapier einkalkulieren, keinen unmittelbaren Einfluss auf die für den Futureskurs dieser Anleihe maßgebenden Marktlage nehmen. Vielmehr schlagen sich derartige Erwartungen idealtypischerweise als Erstes in den Preisen der Basistitel nieder, wovon sich wiederum der Preis eines Zins-Futures ableitet. Diese Eigenschaft bei der Preisbildung von Futures nach dem "cost-of-carry"-Ansatz markiert den charakteristischen Unterschied der Bepreisung von Futures-Kontrakten in Gegenüberstellung zu Preisbildungsmodellen von Optionen.
Sieht man sich nun den oben dargestellten Zusammenhang zwischen Kassa- und Terminkurs von Rentenmarkttiteln bei Lichte an, begreift sich wohl, dass bei der Preisbestimmung von Zins-Futures im Hinblick auf das vorliegende Zinsgefüge zu differenzieren ist. Die beiden folgenden Fälle sind dabei zu unterscheiden:
a.) Besteht ein "normales Zinsgefüge", d. h. mit zunehmender Bindungsdauer steigende Sätze, abgebildet durch eine "normale Zinsstrukturkurve", so resultiert aus dem Halten des bezüglichen Anleiheportefeuilles bis zur Terminfälligkeit ein Nettoertrag (= "positive carry"); denn die Stückzinserträge (welche ja ihren Maßstab vom "langen Ende" der Zinsstrukturkurve hernehmen) übersteigen den Zinsaufwand, den die kurzfristige Finanzierung des Anleiheportfolios bis zur Terminfälligkeit erfordert. Folglich wird der Futureskurs mit einem Abschlag ("discount") zum Kassapreis der (um den Konvertierungsfaktor korrigierten) CTD-Anleihe notieren.
b.) Liegt hingegen eine "inverse Zinsstrukturkurve" vor − die Zinsen am "kurzen Ende" übersteigen dabei in ihrer Höhe die Zinsen am "langen Ende" −, so werden die Zinserträge in ihrer Höhe hinter den Finanzierungskosten zurückbleiben. Die effektiven Nettofinanzierungskosten (= "negative carry") sind somit positiv im Sinne eines Zahlungsmittelabstroms. Dieser Fall ist als Bestimmungsgrund anzuführen für einen Futureskurs, der einen Aufpreis (Prämie, "premium") zum (bereinigten) Kassakurs der zugrunde liegenden lieferoptimalen Anleihe (CTD-Anleihe) erfährt.
Letztlich verdient der Umstand hervorgehoben zu werden, dass der Börsenpreis eines Zins-Futures organisch an den Preis der gerade waltenden CTD-Anleihe gebunden ist. Namentlich vom Kurswert dieser erhält er mit innerer Notwendigkeit seine unmittelbar wirkenden Impulse, deren Regulativ wiederum auf Arbitrageprozessen ruht. Sollte etwa unverhofft eine andere als die jetzige die Stellung der CTD-Anleihe einnehmen, beispielsweise ausgelöst durch eine Anpassung der Zinsstruktur an Veränderungen des Zinsumfeldes, oder Prätendenten durch eine anstehende Neuemission von Anleihen bereits absehbar sein, so kann es sich erweisen, dass bedingt durch derlei Verhältnisse der Zins-Futureskurs der sich darauf stützenden Anleihe schlagartig − und bisweilen unter intensiven Preisschwankungen − sprunghaft in diese oder jene Richtung wechselt.
Sajnos nem érteni bantu nyelv.
Ezt érteni napokkal ezelőtt "először megvárom, míg valamerre momentummal kilép ebből a háromszögből"
Mondani neked magyar nyelven, kilépett a Májsztró háromszögéből a bund.Várjuk Májsztrót, hogy megvalósítsa tátott szájunk előtt, amit fentebb ígért.Reméljük ígérete nem a krumplihaj között keresendő, mert ottan büdösség van.
Kérjük Májsztrót magyarul írja ide a bund kereskedése indítását, hogy tanulhassunk.
Törölt felhasználó2014. 03. 26. 07:50
#224
25.03.14 11:57
WGZ BANK
Düsseldorf (www.anleihencheck.de) - Der Bund-Future (ISIN DE0009652644 / WKN 965264) musste in der letzten Woche Verluste hinnehmen, konnte gestern aber eindrucksvoll zulegen, so die Analysten der WGZ BANK.
Möglicherweise sei das Rentenbarometer dabei von dem schwächelnden Aktienmarkt angetrieben worden. Da markante Anschlussverluste des DAX heute aber ausgeblieben seien, bestimme nun wieder die aktuelle Konsolidierung des Rentenmarkts das weitere Geschehen.
Unter charttechnischen Aspekten würden die Notierungen damit in einer Bandbreite zwischen 143,97% und 141,21% gefangen bleiben. Zwischenzeitlich hätten sich zwar auch im Bereich von etwa 142,00% Unterstützungen erkennen lassen, doch sollten diese im Rahmen einer vermutlich noch anstehenden zweiten Welle nach unten gebrochen werden.
Lediglich ein erneut schwacher Aktienmarkt würde die Bewegung abmildern und für stagnierende Kurse sorgen. Wie dem auch sei: Anzeichen für einen zeitnah anstehenden Ausbruch nach oben könnten die Analysten momentan noch nicht erkennen.
Ähnlich präsentiere sich das übergeordnete Bild, denn der langfristige Chart des Bund-Future zeige momentan eine Seitwärtsbewegung. Die gleichen Anzeichen seien zudem im Bild der zehnjährigen Bund-Rendite zu erkennen, denn Sätze unter 1,50% seien momentan unwahrscheinlich. Auf der Oberseite scheine ein Widerstandsband, das bei etwa 1,70% rangiere, einen Ausbruch zu verhindern.
Etwas skeptischer würden die Analysten allerdings bei einem Blick auf die zehnjährige US-Rendite: Sie sei zwar ebenfalls in eine Bandbreite gefangen und schwanke momentan zwischen knapp 2,60% und gut 2,80%, doch würden ihre zyklischen Tiefpunkte einen leicht ansteigenden Charakter annehmen.
Sollte die obere Begrenzung der Seitwärtsbewegung überwunden werden, würden die Analysten einen schnellen Anstieg bis in den Bereich von gut 3,00% befürchten. Eine solche Bewegung würde dann auch den heimischen Bund-Future nachhaltig negativ beeinflussen.
Die hiesigen Indikatoren würden aber gegen eine negatives Szenario sprechen, denn sie würden aktuell lediglich eine momentane - und kurzfristig begrenzte - Konsolidierungsphase andeuten.
Der Bund-Future rangiere momentan in einer Seitwärtsbewegung. Da ansonsten eindeutige Signale fehlen würden, bestehe aktuell kein Handlungsbedarf. Unter diesen Vorzeichen würden die Analysten zu einer neutralen Positionierung raten. (25.03.2014/alc/a/a)
Ez tényleg hasznos és színvonalas topik.
Nem is gondoltam, hogy a krumplihaj ennyire fontos a bund kereskedéséhez.Nagy tapasztalatod lehet, hogy kukából is meg tudod mondani merre kell kötni az instrumentumot.Elismerésem!
"A háromszög jellege miatt a lefele kilépés is minimum 50%-ig valószínű... vagy inkább 55%." Köszönöm, ez a meglátás biztosan hasznos lesz másoknak is.Különösen, hogy ilyen pontosan meg tudod adni a kilépés irányát.Remélem penge útmutatásaid alapján sok pénzt kereshetnek veled a többiek is. Kecskék, birkák, jakkok etc.
"DAX ha megkapaszkodik és nem roskad össze, akkor jöhet a 10k++, az pedig szinte biztos lefelé kilépést jelent majd a Bund számára " Fantasztikus!Nem találok szavakat.Májsztró!Erre nem is gondoltam, hogy a dax jelez a bunddal való kereskedéshez.Állati!Remélem szólsz majd, hogy mikor kell shortot nyitnunk bundban és longot daxban.Szénné keressük itt magunkat!
Írjad tovább, ne törődj a hülyékkel!Király vagy!
Ma este megint rosszalkodtál dilis, nem kapsz csak almacsutkát meg krumplihajat. De ahhoz már pitizned is kell... ilyen finomságokat még te sem kapsz ingyen.
"legalább mindig elöl leszünk a főtáblán"
Te kis frusztrált hírnév vágyó.Szóval ezért nyitogatsz topikokat te szerencsétlen.Az igaz, amióta idelátogattam baromira felpörgött ez a rizshántoló.
már hiányoltalak retardált, legalább mindig elöl leszünk a főtáblán. :D látom nem tanulsz, csak felejtesz, de hát a te korodban ez természetes. Ebből csak egyre nagyobb bukó lesz kiskakas, még a múltkorinál is sokkal nagyobb, pedig akkor is jobb lett volna, ha rám hallgatsz. Ne rajtam kérd számon a saját örökös (örökölt?) balfaszságodat :-)
Engem ugyan meg nem etetsz.
"először megvárom, míg valamerre momentummal kilép ebből a háromszögből"
Várjuk meg, szépen írd be mikor nyitsz, milyen pozíciót és hol fogod zárni.
A többi csak rizsamatyiság.
Miféle "korábban béna helyen nyitott longról" beszélsz, ki látta? Itt aki eszi a papikádat, az a hiszékeny gold66, és még gratulál is hozzá a szerencsétlen.
Persze hogy van létjogosultsága a topiknak. :) Szerintem rajtunk kívül van az országban még legalább 100-150 további személy, aki tisztában van azzal, hogy milyen klassz kis instrumentum ez az FGBL... csak a java része valszeg nem a BÉT-en köt rá.
Várható szintekkel kapcsolatban először megvárom, míg valamerre momentummal kilép ebből a háromszögből: link
A háromszög jellege miatt a lefele kilépés is minimum 50%-ig valószínű... vagy inkább 55%.
A Dax is nagyon küzd az életéért... ha megkapaszkodik és nem roskad össze, akkor jöhet a 10k++, az pedig szinte biztos lefelé kilépést jelent majd a Bund számára a 140% felé.
Jelenleg ennyit látok, remélem ennyi rizsával a HÉTnótás is beéri... :-)
Gratula ! megy ez, csak figyelni kell, és néha egy váratlan nagyobb elmozdulásnál kitalálni a stratégiát, hogy hogyan tovább .......
Én a múlt héten, mikor újból 1000 alá nézett a long certi, agyaltam, hogy hol, és mekkora pozival induljak . Nem jött le az elgondolt szintig, így kimaradtam ebből a fel körből, amit nagyon sajnálok, mert igen gyorsan, 2-3 nap alatt meg lett volna a 20% feletti nyerő :)
De láttam az akkori, és a mai kötéslistában, hogy van érdeklődés, és kötések is vannak, úgyhogy van az instrumentumra érdeklődő, ami azt jelenti, hogy van ennek a topiknak létjogosultsága, és kell lenni folytatásnak is !!!!!
A következő napok nagy kérdése, hogy innen hogyan tovább, mert én továbbra sem látom a határozott irányt , de ahogy elnézem, rajtam kívül még sokan nem , mert ha tudnám, és érezném, hogy a mai emelkedést visszaadja, nyitnám is a short irányt, de ahogy elnézem, mindenki csak a long certit használja >>> , ami arra enged következtetni, hogy másnak sem egyértelmű az irány .... még .
Mit vársz az elkövetkező pár napban, mely szinteket érdemes majd figyelni ?
Egész tűrhetően sikerült ma kikeverednem a korábban béna helyen nyitott longból... kicsit kockáztatnom kellett ugyan előtte, de minden jó ha jó a vége... persze csak addig, míg a félnótás újra ide nem üget kaját kunyerálni. :-)
Hát megjegyzem ......., sok minden !!!
És kár, hogy valakinek, ha nincs egyéb dolga, idejön, és szétver(ni) próbál valamit, amihez lehet az életben ( szinte biztos ) hogy köze nincs !
Szedd a rizsádat, van itt elég """ okos + """ topik , tele még okosabb , csak full sikeres tréderekkel, és ott nekik lehet beírogatni, lehet a tanácsaikat, és a trédjeiket lekövetni, biztos a siker nagyobb lesz, mint itt kötözködni a semmin !
Törölt felhasználó2014. 03. 18. 07:51
#207
Eredetileg úgy saccoltam, hogy kb. 100 bejegyzést fog megélni ez a topik. 200 fölött vagyunk, így messze túlteljesítette az elvárásaimat. Célja csupán annyi volt, hogy bemutassam az Euro Bund Future nevű instrumentum főbb jellemzőit.
Lett volna még mondanivalóm, de azt már megtartom magamnak. Jó szelet mindenkinek a tőzsde óceánján! :)
Ugyan ember, mi sikerült itt eddig?
"és azt is írd be, hogy honnan > hová kereskedhető le, és milyen hozam / kockázat aránnyal !" Ezt miért nem kérted a rizsázótól? Tőled sem olvastam ilyeneket.
Csináld jobban, ha nem tetszik az itteni gondolatmenet ! ( kétlem hogy sikerülne, de megpróbálhatod -:) )
Vagy, ha van egy jobb ötleted erre a hétre erre az instrumentumra : írd be, és azt is írd be, hogy honnan > hová kereskedhető le, és milyen hozam / kockázat aránnyal !
Sok a rizsa, rengeteg a találgatások pufogtatása, viszont kevés a meggyőző kereskedés. Talán ha egyet olvastam tőled. Az is a shortod pánik zárása volt. A jó kilépőt rendesen kihagytad.
Mire jó ez?
Szia, nem, nem mindig. Inkább csak akkor, ha valami miatt az éppen kifutó határidő árfolyama nagyon eldivergált a későbbi kifutásútól. Ez viszonylag nehezen emészthető téma, bővebb infót a "contango" ill. "backwardation" fogalmakra keresve találhatsz a neten.
A két konti közöttt adódó esetleges rést nincs mód profitra váltani, mivel két vagy több határidő nem járható át egymásba, hiába szólnak ugyanarra az instrumentumra.
Bund új határidő kezdetekor mindig gappel szokott nyitni? Lehet, hogy érdemes a záródást lekereskedni. Ráépítéssel lenne az igazi, ma kimaradtam belőle. link FXCM-nél tizedelték a pozikat, gyakorlásra ideális.
A mai napos DAX-gyertya alapján az utóbbi négy és fél hónap összes Dax-longosa víz alá került ma... egyelőre még csak a "háziasszonyszakasz". Ők meg tudvalevő, hogy úgyis tudnak még várni, majd a legmélyebb ponton eladják, ha már nagyon fájni fog nekik.
Viszont a komolyabb alapoknál lehet, hogy már ma éjjel is válságmeetingekre öltözködnek a menedzserek... ld. a "Margin Call" c. filmet Jeremy Irons-al. :)
Kicsit már több is, mint egyszerű kikandikálás: link
Ettől függetlenül - hosszú évek óta figyelve a DAX "logikáját" -, meglehetősen biztos vagyok abban, hogy legalább egyszer vissza fog még settenkedni az alsó ékvonalig és egy kicsit majd elmolyolgat ott a további esés előtt.
Dax közben kikandikált a bazi nagy több éves medveék alsó határoló vonalánál: link
Sejtéseim szerint (még) nem fogja magát könnyen megadni, hiszen csaknem az ék csúcsáig bírta a küzdelmet, egy impozáns (fals) kitöréssel is megpróbálkozott ... innentől kicsit feltapad majd az alsó vonalra, majd egy óvatlan pillanatban dob egy hátast a mélybe... valamikor április-május környékére saccolom.
Réz csaknem 4 éves aljon, éppen törni készül egy újabb nyakvonalat lefelé... hmmm... lehet hogy éppen mostanában fordulunk be egy hosszabb medvetrendbe??
Araszolgat felfelé. A korábbi kontiváltási rést előbb-utóbb betöltheti 144 fölött sztem. Onnan újratervezés... vagy akár már előbb, ha végül mégis lefordulna.
... főleg ha viszonylag gyorsan ismét az 50/MA fölé tudna kerülni.
Az indikátorok állása szerint simán elmehetne innen 146-ig is, vagy akár még tovább. CCI és RSI már "irányban" állnak. Az MACD esési szöge is kezd már tompulni a 0 vonal felé közeledve; hasonló esetben viszonylag gyakran megfigyelhető hirtelen irányváltoztatás a 0 vonalról vagy kicsit az alól.
Természetesen jelenleg még az is benne van a pakliban, hogy végül lefordul az 50 napos mozgó környékéről.
"...A topik elején már említettem, hogy a Bund olyan fiktív instrumentum, melyet egy 6%-os éves kuponnal rendelkező képzeletbeli német államkötvényre hoztak létre abból a célból, hogy a német kötvénypiaci folyamatokat egységes tőzsdei termék keretében lehessen kereskedni."
Fontos kiegészítés: A Bund 10 éves futamidőre szól, ezért az elméleti 160%-os felső árfolyamkorlát (azaz 0 hozam) a 10x6=60%-os elméleti névleges hozam feltételezése mellett értendő. Megfordítva a dolgot ez azt jelenti, hogy a Bund 100%-os (fiktív névleges) árfolyama mellett évi 6%-os hozamot fizetne.
Jelen pillanatban - vagyis jobban mondva már kb. 3 éve - a kötvényes befektetők jelentős felárat fizetnek a német kötvények által nyújtott biztonságért, felverve ezzel a Bund árfolyamát, leszorítva ugyanakkor a német állam által fizetendő 10 éves hozamot.
10 éves német (átlag)hozam és a Bund árfolyamának közelítő grafikus összefüggése: link
Látható, hogy a pénteki 1.65%-os hozamhoz és 142,27%-es árfolyamhoz tartozó metszéspont a görbe közelében helyezkedik el.
A topik elején már említettem, hogy a Bund olyan fiktív instrumentum, melyet egy 6%-os éves kuponnal rendelkező képzeletbeli német államkötvényre hoztak létre abból a célból, hogy a német kötvénypiaci folyamatokat egységes tőzsdei termék keretében lehessen kereskedni. 160%-os elméleti Bund árfolyam esetén az éves nettó hozam zéró közelében volna, tehát a 160%-os árfolyam a befektetői racionalitás és irracionalitás közötti elméleti választóvonalnak tekinthető.
Elméletben 160% fölötti Bund árfolyam is elképzelhető volna, de ilyen szinteken már a kötés pillanatában is valamekkora realizált veszteség tudatában folyna a kereskedés. Véleményem szerint ilyen szituáció csak akkor léphetne fel, ha pld. a dollár világpénz szerepe rendezetlen folyamatok keretében megkérdőjeleződne, tehát hogyha az Egyesült Államokon kívüli erős gazdaságú országok tömegesen akarnának megszabadulni az amerikai államkötvényeiktől... ugyanakkor a hagyományosan betonbiztosnak tartott német kötvényekbe menekítenék az USA-kötvényekből kihozott eszközeik jelentős részét.
Fontos hozzátennem, hogy ebben az összefüggésben teljesen lényegtelen, hogy a német kötvényekbe való beáramlás kezdetben euróban történt, majd később teszem azt az euró is megszűnne fizetőeszközként létezni, hiszen egy ilyen eseménysor bekövetkeztekor a német államnak az eurót követő új német fizetőeszközben kellene teljesítenie esedékes korábbi kötelezettségeit, mely - ismerve a németeket -, ismét egy erős bázisú nemzeti valutában történne. Ez a folyamat megfelelő garanciát nyújtana a kötvényes befektetőknek arra, hogy a korábbi euró alapú német államkötvényekbe menekített eszközeik ellenértékét a lehető legkevesebb veszteséggel kapják vissza az új német fizetőeszközbe konvertálva.
Izgis nap volt jó kis hullámvasutazással Bundnál is, Daxnál is...
2011 ősze óta ez az első komolyabb tetőépítésre utaló időszak a Dax chartján. Akár hetekig, hónapokig is eltarthat még a sávozás, de akár már jövő héten is ledobhat 500-600 pontot... nem lehet tudni.
Bundnál lassacskán, nagyon óvatosan talán meg lehet kínálgatni longos pakkocskákkal a közeljövőben, de nagyon kell figyelni, nehogy a Dax csináljon közben egy hirtelen 200-300 pontos felszúrást, mert azért ilyen esetben elég közel tud lenni a 140-es longos K.O. szint, főleg ha rá is pánikolnak a bundos nagybüfik... láttuk ma is, fél százalékot 1 perc alatt is be tud esni ha megfelelő alkalom adódik rá.
Az új bund longcerti most kellően jóárasított 1000 Ft alatt ezzel a kiütési szinttel, a tőkeáttétre sem lehet panasz. Ésszel történő trédelés mellett lehet benne tenni néhány profitos kört... sőt, ha minden a tervek szerint alakul, akár jóval 2000 Ft fölé is felnézhet néhány héten belül. :) <ez kizárólag a saját véleményemet tükrözi, trédelni pedig csak saját felelősségre és saját döntés alapján szabad!>
Érdekes , én is csak nézek ....... Dax le >>> Bund ugyancsak le ! Kérdés, innen hogyan tovább ?
Egyébként, vannak már kötések az új long certiben , tegnap is pörögtek kisebb tételek, és ma is ! Lehet hogy van olyan valaki , aki már sejti az irányt, és nem csak mozizik ? De jó neki, mert én még mindig tanácstalan vagyok :)
A Bund felkört fundásan is esélyesebbnek tartom a zuhénál. Az amcsik ekkora államadósság és államháztartási anomáliák miatt nem engedhetik meg a hozamok vad emelkedését. 3% körül van szerintem még éveken keresztül a 10 éves hozamplafon.
A németeknek nagyjából egál a hozam, ők így is úgy is mindig jól járnak... persze ha választani lehet, akkor ők is sokkal jobban szeretik az alacsony hozamot (magas Bund árfolyamot), mivel így rém olcsó lesz nekik a közfinanszírozás... gyakorlatilag fű alatt óriási infrastrukturális beruházásokat tudnak finanszírozni nulla közeli reálhozamon (az államkötvényeik ellenértékeként) ölükbe pottyantott gigantikus pénzekből. 2% fölé ezért ők sem nagyon akarnának menni a 10 éves hozamokkal, ha csak nem muszáj.
Ebben a makrokörnyezetben egy 10-15%-os részvénypiaci esés mellett simán 147-148-ig ugorhatna a Bund... mindez szigorúan feltételes módban fogalmazva.
Esetleges további masszív részvénypiaci emelkedés esetén sem számítanék viharos Bund esésre, mivel a benchmarkok PE alapon lassan elérik az átlagos szintjüket, ahonnan már csak kiugróan jó céges jelentések esetén mehetnének tovább változatlan intenzitással.
Köszönöm a mindenre kiterjedő választ !
Egyelőre figyelek, és csak figyelek .
Erre a nagy várható fel kőrre azért kíváncsi leszek ...... , mert ez esetben a DAX-ban indulni kell a nagy le kőrnek , nem ? Indulna is, de az S&P 500 nem engedi ( eddig még ), ma is vitézkedik, és minden szar adatra újabb csúcsra húzzák .
Tényleg érdekes..., most nézem h. 1 évre hozták ki őket, pedig korábban 6 hónapra szokták csak.
150-es korlát 142,50-142,70-es prompt állásnál... hmmm, az szép! :) <valamit valakik már sejthetnek...>
A megmaradt 1 db márciusi kifutású longcertit (EBEURBUNDL16) már nem piszkálnám innentől.
Az újaknál is alighanem várok még néhány napot, erőteljes sunyítás tapasztalható ugyanis a részvényindexeknél... 50/50% most nálam, hogy esni akarnak-e vagy menni tovább fel... ezt most ki kell várni, aztán onnantól kezdve lehet Bundot nézni.
Az indikátorok is falsot mutatnak a kontiváltás miatt... minimum a teljes jövő hét kelleni fog hozzá, hogy helyesen lehessen értelmezni őket.
150-es shortkorlátot tekintve több mint valószínű, hogy a közeljövőben indulni fog egy nagy felkör; remélhetőleg még nem ezen a héten.
Ha kontiváltáskor nagyobb mértékű árfolyamváltozás adódik - mint pld. most is - akkor a chart ill. az indikátorok kb. 2 hétre összekuszálónak. Ilyenkor tanácsos erre a 2 hétre nem bolygatni a Bund-ot, hanem kivárni, hogy merre méltóztatik majd továbbmozdulni.
Ma reggeltől kezdve a go.guidants is átállt a júniusi konti jelzésére: link
Tudni kell, hogy ilyenkor a márciusi konti a háttérben továbbra is "él", csak mivel március 21-ével kifut, ezért a szolgáltatók már jóval előtte átallnak az újabb konti kijelzésére.
Ezekben a napokban az éles határidős számlákkal rendelkező kötvényes (nagy)befektetők fokozatosan kiáramlanak a márciusi kontiból és ezzel párhuzamosan beáramlanak a júniusiba. Csak azokat a pozikat hagyják bent a márciusiban, melyeket a márc. 21-én esedékes elszámoláskor tényleges német államkötvényekre akarnak majd váltani.
Today we will look at German Bunds and help with this market to figure out the next possible move for the EURUSD. On the 4h chart of German Bund (Mar 2014) I see a triangle in progress that suggests higher prices once the pattern is complete. Triangle is a continuation, a five wave pattern labeled with A-B-C-D-E subwaves, where each leg is made by three legs. So far this looks nice so we can assume that market will turn up after wave E pullback down to 143.40-143.80 ideal support area. The big question is how will this impact the EURUSD?! Well, on the overlay chart we see a negative correlation between EURUSD and BUNDS, so if BUNDS will continue higher, then EURUSD should find resistance and turn bearish. We see technical resistance on EURUSD coming in around 1.3800.
Épp néztem az investing.com -on ....., mondom is magamban, hogy már 143 alatt ...
Ha így lett volna 2 héttel korábban, akkor a legolcsóbb vételek már dupláztak volna ........
Ha néhány chartszolgáltatónál azt látod, hogy majdnem 200 bp-vel lejjebb nyitott, akkor az csak annyit jelent, hogy ők mától már a júniusi kontit mutatják... A BÉT-es longos L16 certi még a márciusi konti áraival megy márc. 21-ig... az pedig réssel felll nyitott. :) majd teszek fel különböző chartot a különbségről, ha gépnél leszek. Go.guidants-on még a márciusi konti látható.
Elvileg az erstének rövidesen ki kell majd hoznia két új certit a júniusi kontihoz. Azok árfolyama néhány Ft különbséggel meg fog egyezni a márciusi kifutású certi vagy certik áraival. Egy ideig párhuzamosan fognak futni, aztán a márciusiak 21-én megszűnnek.
- A szürke oválisban lévő nagy dupla W-alakzat emlékeztet egy ún. "bearish Gartley" mintára, de csak távolról, mivel a Gartley minta alapvető követelménye hiányzik hozzá... ez pedig az volna, hogy a W-alakzat második felső csúcsa fibó szintosztás szerint értelmezhető módon alacsonyabban legyen az elsőnél. Ez itt nem így történt, hanem a kettő között a kék vízszintes vonal húzható 144,300-nál, ami az alakzat bearish jellegét semlegesíti, sőt inkább bullish-ba fordítja, pld. akár egy hatalmas dupla alj vagy óriás méretű inverz fej-váll képében.
- A "régi" fibónkat felhúzva a napos chartra, lassan képbe kerülnek a kiterjesztések 138,2 ill. 161,8 %-nál. Ha a W-alakzatot inverz fej-vállnak tekintjük, akkor annak célára minimum 148,132-re mutat... döbbenet, de így van.
- Ekkora újabb longos impulzust már valamilyen fundás eseménynek is támogatnia kellene a szokásos jegybanki mutyikon kívül, azaz pánikszerűen felfutó másodpiaci keresletnövekedést a biztonságosnak tartott német államkötvények iránt...
- A zöld vonal a korábban nyitva maradt napos rés bezárási szintjét jelzi 145,775-nél. Itt várható volna némi totojázás, esetleg valamekkora visszahúzás is.
- Amennyiben holnap kitörne a világbéke és a nagy rv-benchmarkok újabb csúcsokra futnának, akkor a piros pontvonallal jelzett irány jöhet(ne) lefelé. Erre jelenleg kevés esélyt látok, bár a tőzsdei hozam/kockázat szabályok szerint 20-25-30% esély mindig van a legváratlanabb irányra is...
Eszerint 144,20 környékén meg lehetne kínálni egy óvatos longgal viszonylag szűk stop mellett (143,927 alá zárás óráson pld. aktiválhatná a stoppot).
Ha csak a kitörést tesztelte vissza, nem akarhat nagyon lemenni 144 alá, mivel akkor már másféle szándékai is lehetnének... azt meg ugye nem szeretnénk megvárni shortcerti nélkül. :)
Hát ez komoly derbi volt. Megúsztam pár százalék plusszal még valahol 143,5 környékén. Pedig viszketett a tenyerem a nagy áttét miatt, de aztán hagytam... Idén HUF shorttal sokat fogtam, de most asszem pihire fogom. Kevés ezekben a magasságokban már az oxigén. Marad juró short oszt annyi.
Kiütötték !
Nem sokat bírta ma, az esti késői kereskedésben annyira felhúzták, hogy biztos voltam, hogy ez lesz belőle !
Múlt héten még úgy tűnt, hogy 500 - 550 Ft közötti certi áron kiráztak, és talán-talán fordulhat le a fibóig , hát nem így lett .( Itt köszönném meg a csártokat, és a tanácsaidat, fontos szempont volt számomra, hogy időben mérsékeljem a kitettséget, és elkerüljem a kiütést !!! ) Viszont, azt az érzést nem kellett átélni, hogy kiütöttek :) Ezt a luxust továbbra sem fogom megadni az árjegyzőnek !
Bund