Topiknyitó: Törölt felhasználó 2005. 09. 26. 15:13

Bobolcsai bácsi szalonja  

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.21



Bobolcsai bácsi azt mondta:

"Tévedni emberi, de veszíteni embertelen - inkább tévedj háromszor mint bukj egyszer"



Hála az égnek tartom magam az öreg útmutatásaihoz. Az amcsi piacok a pénteki nagy fals felfutás után, már hétfő reggel megmuatták az igazi erejüket - ami nincs. Hétfő reggel a határidők mutatták nem lesz follow up. Így a DIA 10600 fölötti zárása semmit nem jelentett, (egyébként is csak 10720 fölött lettem volna rá igazi bull - ügylet szinten.)

A japcsi piacon teljesenszétterjedt a bull - de gyanusan elkezdték venni gőzerővel a lemaradókat - ez nem jó jel rövidtávra. Ilyen környezetben a Daxtól sem várom, hogy most nekiszaladjon egy lendülettel az 5000-nek - le kell egy kicsit ülnie (ami többszáz pont minusz is lehet 2 körben lefele.) Különben is a Daxra nem vonzó, hogy 2 -3 hete hajtogatják milyen olcsók a papírok P/E alapon, 2003-ban 2600-as indexnél ezt nem mondogatták!!!



A magyar piacon a nagy vezető trióból a MOL tűnik a leggyengébbnek, az mtcom tipikus lemaradó felfutásban van, még hiszik az osztalékot vonzónak. Mihelyst kicsit gyengül a forint máris nem lesz olyan vonzó az osztalék az eur és usd-ben gondolkodó befektetőknek. A magyar piacon anblock most kezdtem el először látni a gyengeség valami jelét - de ez még nem terjedt teljesen szét - még hisznek a defenzívekben (mtcom, richter, a Molban már nem annyira).

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.17



A guruk egy része temeti az amcsi piacot, Mark Boucher bácsi a BKX (bank index) beszakadásával riogat.



Legutóbb a DIA, NAS100, és DAXI-it is lebötéztem – „ilyen böte mozgással nem lehet kulcsszinteket áttörni s azok fölött tartósan maradni”. A Daxi szépen le is tört az 5000-ről, short tudásomat is profitábilisan csiszoltam az amcsi tech piacon. Nézzük mi várható:



Boucher bácsi szerint a BKX egy fej-váll alakzatot rajzolgat, amiből szépen lefordul majd, ha a BKX lemegy 93ra és alá. Nos minden szépen megtörtént, a BKX elindult – ahogy Bucher bácsi várta – csakhogy felfelé (99 fölött zárt). Ezzel a képzeletbeli fej-váll alakzattal az a bajom, hogy:

1 hiányzik a jobb válla – és ne képzeljük oda.

2. 2004 vége óta épül, ami túl hosszú idő . Sztem egy igazi fej-váll rövidebb időtávon épül ki.



A BKX mellett figyelem a techet – a félvezetőket. A történelmileg leggyengébb szeptember hónapban sem tudtak komolyan esni, sőt inkább egy felfelé tapadás kezd kirajzolódni. Összességében a DIA és NAS piacokon felékelődések és tapadások vannak, amiből sztem megindulás lesz felfelé.



Két dolog zavar: az arany rally – ami inflációt jelez, és a kilapított amcsi hozamgörbe. Ez utóbbival magyarázzák a BKX várható gyors beesését. Itt valami ellentmondás van, aminek valahogy fel kell oldódni. A magyarázatot lehet, hogy maga az arany rally adja meg, az inflációs előrejelzésével. Ez előrevetíti a FED várható retorikáját is, hogy nem kell szünet a kamatemelésekben „mert a gazdaság nagyon pörög, a Katrina is semmi, sőt jó, mert jobban pörgeti azt az újjáépítés által”. Az arany rally nem hazudik – tudjuk, hogy infláció kezd kialakulni (főleg ktsgoldali)– csak a FED nem nevezi nevén a gyermeket. Az infláció kifejezést a gazdasági pörgéssel helyettesíti. A kötvények lassan megindulnának egy trendszerű csökkenésbe a hosszúoldaliakkal együtt (hozamemelkedés). Logikusan várható, hogy a növekvő infláció hatására a kötvénybefektetők nagyobb hozamot fognak elvárni az amcsi kötvényektől.



A sötét ló számomra, egyenlőre a dolcsi sorsa, ellentétes hatások feszítik:

1 kamatemelési sorozat – dolcsira+

2 infláció növekedés – dolcsira –

Előbb utóbb eldől a sorsa – persze figyelni fogjuk.

arp



Bobolcsai bácsi a remegőkezűekről Elözmény válasz erre 09.16



Bobolcsai bácsi szerint remegő kezű spekuláns az -



1akinek nincsenek koncepciói - csak vágyai,

2aki mindent elhisz - és nem gondolkodik,

3aki vitatkozik a piaccal - és nem figyeli azt

4és nem tud számolni.

arp



Re: Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.14



Igen tomka én is ilyesmit gondolok minden drága.

De, hogy ne legyen túl egyszerű az élet:



átnéztünk jó néhány instrumentumban jó néhány tetőépítést Bobolcsai bácsival és amiket mutatott azok szerint a végső nagy felfutások nem a realitásokat tükrözik - ezeket a felfutásokat lehet bekötött szemmel is bullra játszani. Nem tom meddig tart ez 1 hónap? 3 hónap? De lesz benne egy nagyszabású korrekció, ami után megint fel fog állni a piac.



Az tuti, hogy itt kivéreztetés folyik - mivel nem a realitások talaján mozgunk (magyarul semmi kockázat nincs beárazva a piacba)ezért nehéz reális eszközökkel dolgozni.

arp



Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.10



(a cím nem volt jó - ezért újra bemásoltam a szöveget - elnézést! ) Közel három hetes szabadságom után beugrottam Bobolcsai bácsihoz, beszélgettünk és nyomtunk egy sakk partit. Szóba került a Mol árfolyama, meg az, hogy annyira szétterjedt az optimizmus a piacon, hogy 30 K Buxról és 28.000-30.000 Ft-os Molról beszélnek. " Bobolcsai bácsi a 30.000 Ft-os (123 EUR) Molra tömören csak ennyit mondott: "Paradoxon". " Nem értettem, meg amúgyis a sakkra koncentráltam - (így is kikaptam). Este gondolkoztam azon, hogy "paradoxon" , nem hagyott nyugodni. Aztán elkezdtem továbbgondolni, mit is akart mondani az öreg. " A meglévő finomítói kapacitások felértékelődésének oka - mint a MOLé is - a túlzott kereslet növekedése miatt kialakult szűkkeretsztmetszet. Azt üzemanyagok dinamikus árnövekedése mögött a piac a finomítói árrések és tevékenység fedezetének növekedését látja - ez repíti az árfolyamot. Ez az!!!! : a paradoxonhoz a kulcs: az ÜZEMANYAG. Leesett a tantusz mire gondol az öreg. Ha tovább drágul az üzemanyag, az iszonyatos erővel szívja el a vásárlóerőt a piacról és más termékektől- hiszen felmérések szerint kiadásaink visszafogása során az üzemanyag az utolsó termékek egyike, amiről lemondunk. Hát ez az kedves arp - egy bizonyos ü.anyag árszint felett csökkeni fog az össz fogyasztói szabad cash - ami kem,ényen fogja érinteni a hiteltörlesztéseket, megtakarításokat és BEFEKTETÉSEKET egyaránt. " Ez a paradoxon lényege: a MOL irreális bedrágulását okozó tényezők egyuttal kiváltják a befektetések csökkentését/megszün tetését - tőkekivonást a nélkülözhető befektetésekből (alapok). Ha meg nem lesz finomítói hiání - akkor meg mitől lenne a MOL 30.000? Bobolcsai bácsinak igaza van. A mai MOl nem tud 30.000 lenni: ha üzemanyag árrobbanás lesz - azért, ha nem lesz - meg azért. " Ez természetesen a jelenlegi MOL-ra vonatkozik, újabb finomítói kapacitások akvizíciója árnyalhatja a képet - és hozzásegíthet egy végső vételi pánik kialakulásához. Hát ez a Bobolcsai bácsi... - hm ez nagy spiller!

Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.19



Beugrottam délután Bobolcsai bácsihoz és elmondtam neki, hogy valami nagy igazságtalan manipulációt látok a graphi körül. Mi a teendő, hogy álljak hozzá mert dühös vagyok.

"

Az öreg az orrára tolta a szemüvegét és és álmatag kék szemeivel a szemembe nézett fölötte. Aszondja:

"dühös vagy? helytelen - a dolgukat végzik, pénzt akarnak csinálni. Örülj, hogy ismered őket, és a szándékukat. Előttük jársz egy lépéssel - ezt lovagold meg. Semmi indulat, semmi érzelem - ez fejjáték"

"

Átgond oltam, megint igaza van. Akkor lássuk:

1. Fel akarják görcsölni a papírt (ez látszik)

2. Minek? - na ez a hülye kérdés, nem mindegy?

"

Akkor essünk neki kereskedő fejjel: aszondja, a chartja ronda mint az anyósom, de az látszik belőle, hogy van egy vízszintes ellenállás 1660-on, 2001 12. 13. óta szalad az árfolyam fölött mint a Damoklész kardja, ez erős. Aztán szintezzünk tovább 1850 a következő kőkemény ellenállás.

Állj hova szaladunk maradjunk a mai nap 1610 körül meg az 1660 ellenállásnál. Ezeket a tényeket plusz a nagy manipulációs veszélyt fordítsuk le trade-re: Mondjuk megveszem most piacin - az 1550 az már ki van próbálva az jó lenne stopnak. Aztán figyeljük, mivel pozor, pozor van ezért ha emelkedne 1580- ra húznám a stoppot. Ha megy tovább 1660-nál kap egy szoros fojtó stoppot - dögöljön meg ha nem megy tovább. Ha áttörné az 1660-at akkor vesszük és követjük 1850-ig.

"

Na ennyi - de én akkor is utálom a mohó más farkával csalánt verő manipulátorokat.

Re: Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.20



Az 1660-as ellenállásról:

"

Je llegét az határozza meg, hogy

1.régen húzódik az árfolyam fölött,

2.hiába ütötte meg az 1700-at nem tudott szignifikánsan efölött az ellenállás fölött maradni.

3. ez megerősíti a kemény ellenállás jellegét.

Bobolcsai bácsi az OTP-ről Elözmény válasz erre 08.17



"8650 ftos célárfolyam, mikorra? 2006, 2008, 2010. Nagyon nem mindegy. Ma bekúrták az 50 naposig.

"

Amcsiban a szelek mostanában nem a bankok vitorláját dagasztják, különösen nem a jelzáloghitelezőkét. Persze ki fognak állni ebből a helyzetből, mert most az amcsi alapkezelők "rotálnak" a tech lett a feketebárány és keresik a szektorokat ahová a techből kimentett pénzeiket be lehet menteni.

"

Ha már ők kiszállnak, akkor én is kaszálgattam egy kicsit a qqq-n, lefele. (na ez off volt) A mai napra trade over van időm.

"

Na a lényeg az Otp és társainak, az 50 naposra kúrással nagy pofont kapott, megfigyelhető, hogy a külföldiek előbb a perifériákon kezdik az elektronikus biteket kp-re cserélni (Bét) otthon meg még rotálnak. Nagyon nagy talpraállást nehéz elképzelni az otpben - inkább a rally játszma - beverés kifárasztásos kombinációja jöhet számításba.

"

Aki ezen az Otp-n itt pénzt fog csinálni (úgy, hogy meg is marad) az megérdemli.

arp

Buxihoz.. Elözmény válasz erre 08.16



beszéltem Bobolcsai bácsival, csak csóválta a fejét...

"

Azt mondta: "ez mán közüzemi részvény"

"

Szerin tem meg jól mozgott ma! Igaz, hogy odakint megy a méretes korrekció, nyugat-európa rés ugrásból ment át minuszba - ami sosem egy jó jel, de a telekomot kint is dícsérik. (???)

"

Amúgyis az mtcom leszúrt 900 környékéig a minap, doji-zott és megindult felfele. Sztem semmi más dolgunk sincs, mint betenni 930-ra a stoppot és követni, 980 meg egy szép kis ellenállás. Ott frankót realizálni, tuti pénz, hamár ott van. Ha tovább megy akkor meg szűk stoppal venni.

arp

Bobolcsi bácsi az Émászról Elözmény válasz erre 08.12



Nagyon örülök, hogy megint az öregre hallgattam és nem hagytam magam a mások által gerjesztett mohóság csaliján fennakadni. A feltételezett 5000 darabos 10800-as entryvel, ma garantált ipraikasza a minuszban. Igaza volt az öregnek a sentiment dumával - (mert ezt tőle hallottam)

"

Minden esetre gratulálok Márkinak az ő entry pontjához ez több mint 10%, és ha jól látom a forgalmakat, akkor már kiszállt.

"

Ez most nem lett 12.000 - de kérem itt biztosat mondani előre? Rajtunk kívül álló faktorokra kezességet vállalni? Ez csak azt a személyt minősíti, aki az ilyet elhiszi. Aki viszont tőzsdén ilyet mond, az csak dolgát végzi és a saját jólfelfogott érdekét képviseli.

"

Ennyi a tanúlság.

Re: Fibóhoz. Émász Elözmény válasz erre 08.13



Meg ezt is közölte az öreg:

"Re: már csak fél óra és 4 kereskedési nap Elözmény válasz erre 08.08

Ha mesterségesen sikerülne feltornázni az árfolyamot 11.500-ig akkor profitrobbanáskor viszont több mint 50%-os esélyűvé válna egy árfolyam elmozdulás - tapasztalatom szerint lefele. Ezt is Bobolcsai bácsitól tanultam.:o)

arp

Re: GRID ugyek. Econet Elözmény válasz erre 08.11



Bobolcsai bácsival már erről is beszélgettünk korábban:

"

Azt mondta: "soha ne vegyél részvényt gyorsan"

"

Ezt sem értettem - mondom ez már öreg és lassú ezért cseszeget engem, aki friss és harap mint gyémántvágó. Aztán az ebpp hírnél jöttem rá már megint igaza van - aznap kivártam délutánig, akkorra már látszott, hogy ez az egész storyegy nagy nulla. Áldottam magamban Bobolcsai bácsit, a saját ökörségemtől mentett meg.

arp

Re: Beleadtak az OTP-be - Mi állhat a háttérben? Elözmény válasz erre 08.11



Beugrottam Bobolcsai bácsi szalonjába és ugyanerről faggattam az öreget. Azt mondta, hogy az ő idejében akkor voltak ilyen érthetetlen ráncigálások,amikor kifáradt egy rally.

"

Azt is mondta, manapság töméntelen mennyiségű pénz van a felnőtteknél és azzal mostanában ésszerűtlen befektetéseket is hajlandók hosszú ideig finanszírozni, a mohóságuk kielégítése érdekében.

"

Azt is mondta, hogy a sok pénz miatt a rally játszmák meghosszabbodnak

"

De a végén csak kevesen nyernek! Én csak hümmögtem - fura pók ez a Bobolcsai bácsi

arp

Re: Rába up??? Elözmény válasz erre 08.08



buxi apo, ebbe van valami. De kérem a technika! - Bobolcsai bácsi raccsoló akcentusát hallom a fejben zúgni. "Ilyen tetűvári papír kérem szépen nem tud elindulni - hacsak ...(mondta jelentőség teljesen, szemüvege fölött rámpillantva), hacsak nem vesz egy jó nagy lendületet alúlról - tudod kedves arp - úgy mint a parittya. Azt is ki kell feszíteni hátra, hogy megröptessük előre. Világos kisfiam. Mint a vakablak Bobolcsai apó!

arp


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2008. 03. 08. 09:16
Előzmény: #751  Törölt felhasználó
#780
Éppen egy évvel ezelőtt búcsúzott el tőlünk ARP. Ezt a hozzászólást az ő bölcs hozzáállásának emlékére hoztam fel.

Kedves tőzsdés Hölgyeim! Itt kívánok egyben boldog nőnapot! Olvasgassátok Bobolcsi bácsi törvényeit, főként az ilyen vérzivataros időkben nagy hasznát venni azoknak. Csak a B. bácsi szerinti legnagyobb vétekre: a kereskedési kényszerre utalnék...

Üdvözlettel
Törölt felhasználó 2008. 02. 05. 23:21
Előzmény: #778  neomodel
#779
Na igen.. az alapgondolatok.
Baj csak ott van, hogy sokan elolvassák. azt nem tartják be.. sőt
neomodel 2008. 02. 05. 23:07
Előzmény: #777  Bobojsza
#778
Fölhozok Minden Kedves Fórumtársamnak egy réges-régi topikot, szíves olvasgatásra, hogy megtudják néhányan, mit nem tudnak. Érdekes a diskurzusok hangneme is, nem?
Lehet utánnanézni néhány fogalomnak, hogy érthető is legyen. Jobb foglalatosság mint dühöngőkkel telerondítani a pf oldalakat.
Bobojsza 2007. 09. 05. 10:13
Előzmény: #776  neomodel
#777
Szia neomodel!

Szerintem Örökérvényűek az írásai!

Szeretném ha minél többen el tudnák olvasni.
link

neomodel 2007. 09. 05. 08:37
Előzmény: #775  Bobojsza
#776
Kár, hogy Bobolcsai bácsira csak most találtam rá. De jobb későn mint soha. Fantasztikus.
Bobojsza 2007. 09. 05. 07:16
Előzmény: #774  Törölt felhasználó
#775
Sziaszok!

Örülök, hogy tetszett! Mindenképpen szerettem volna kigyűjteni magamnak de ha már csinálom akkor inkább blogot csináltam, hogy más is tudja olvasgatni.
Kis hátsó szándékkal mert itt meg tudna valósulni, amit ARP írt az elején míg egy nyilvános fórumon nem. Hátha kedvet kapna újra az íráshoz!

"Bobolcsai bácsival soha nem vitatkozom – elmondok valamit, ő mond rá valamit. Ha nem értem, akkor nem hagy nyugodni és töröm a fejem otthon. Nem vitázok vele – ez a játék lényege. Ha vitatkoznék vele, oda lenne a barátságunk – kiderülne, hogy hülye vagyok. A topik Bobolcsai bácsit adja tovább neked – ha nem tetszik, nem indítja be a gondolataid, ne fogadd el, ne olvasd : ÍRJ JOBBAT, MÁSKOR, MÁSHOL! Ha beindítja a gondolataid ne fintorogj, örülj és használd ha akarod.
ARP"

link
Törölt felhasználó 2007. 09. 04. 20:46
Előzmény: #773  Törölt felhasználó
#774
nagyon szépen köszönöm a fáradozásodat.
jól el is szégyelltem magam :O)
és sokat tanultam, igyekszem megszívlelni az útmutatásokat.
Törölt felhasználó 2007. 09. 04. 20:07
Előzmény: #770  Bobojsza
#773
Szia Bobojsza!

Szeretnék köszönetet mondani igen hasznos munkádért, nem volt semmi kigyűjteni a rengeteg hozzászólás közül a legértékesebb " örök érvényű " Bobolcsai bácsi útmutatásokat.

Őszintén remélem, hogy ARP is előbb vagy utóbb visszatér ide, vagy a blogodba. Manapság azt hiszem még jobban elkelnek a tapasztalt tőzsdések tanácsai.

Szia, minden jót
kissat 2007. 09. 04. 19:56
Előzmény: #770  Bobojsza
#772
Gratulálok!
Törölt felhasználó 2007. 09. 04. 19:08
Előzmény: #770  Bobojsza
#771
Kedves Bobolcsai,
nagyon jó kis gyűjtemény, köszönjük!
Bobojsza 2007. 09. 04. 18:37
#770
Sziasztok!

Volt egy kis időm és rég össze szerettem volna gyűjteni a Bobolcsai bácsiról szóló történeteket.
Most megtettem összeszedtem és itt a linken olvasható.
link

"Korábban céloztam rá, hogy egyszer majd megírom Bobolcsai bácsi történetét.

Bobi bácsi - az általam nagyra tisztelt ember, aki sokáig a mentorom volt , sokat tanultam tőle, nyilván nem Bobolcsai néven él. Nem akarom megnevezni, hiszen ő is diszkréciót kérne. Sok vele kapcsolatos esemény úgy van ahogy írom, mások meg átszabva."
ARP
Köszönöm ARP!
Törölt felhasználó 2007. 03. 11. 10:06
#769
Minden jót, ARP!
TBarna ki is fejtette meglátásomat :)
Örök reménykedő maradok, hogy még új bullshiteket fogok olvasni Tőled :)
A stop feleslegességéről írtakkal nagyon is egyetértek, azaz hogy bizonyos szitukban értelmetlen. Valahogy azért szükség van szvsz. a befektetői mentalitásra is ezen a piacon, nem csak a spekiére. Persze, hogy az ember kiszórja a pakkját, ha "túl sokat emelkedett", még ha fundára van is tér az emelkedésnek... de jó fundájú papírban stop nélkül is lehet lé, ha jó volt a beszálló pont, sőt sztem érdemes óvatosan ráhigítani esésben. (az én fogalmaim szerint az otp pl. nem olyan jó fundájú :)
swingelni viszont 2 éve jól lehet vele :)
imádom :)

Bízom azért benne, hogy még olvasunk Tőled!
Hasta luego
Törölt felhasználó 2007. 03. 10. 23:11
Előzmény: #767  Törölt felhasználó
#768
sok sikert ARP!
(nagy szerencsém hogy amikor kezdtem Bobolcsai bácsi aktív volt) :-)
törvényei örök érvényűek.

gazember
Törölt felhasználó 2007. 03. 10. 19:26
Előzmény: #766  Tbarna
#767
sok sikert az uj kihivasokhoz

es azert meg remelem, hogy neha olvashatom irasaida

minden jot
Tbarna 2007. 03. 09. 12:21
Előzmény: #751  Törölt felhasználó
#766
Kedves Arp!

Mit is mondjak? Megértelek, de azért sajnálom nagyon.

Jó volt Veled beszélgetni. Talán megtörténik még ...
Sok sikert jó kereskedést!

Üdvözlettel

milac 2007. 03. 09. 11:50
Előzmény: #751  Törölt felhasználó
#765
Kedves ARP!

Köszi a sok segítséget!! Én is 600-800 környékén kezdtem gyűjtögetni a Rábát, aztán
1000-nél egy kicsit meginogtam, de olvasva írásaidat, megerősítettél abban, hogy tartsam még, több is van ebben a papírban, egyébként azóta sem adtam még el. Most csak kiragadtam egy konkrét esetet a sok közül, amikor segítettél, támogattál az elképzeléseimben.
Nagyon sajnálom, hogy innen most elmész, de nagyon bízom benne, hogy máshol majd felbukkansz, kérlek, majd értesíts, hogy hol lehet a későbbiekben a gondolataiddal találkozni. ( ildiko@development.hu)

Neked nagyon sok sikert kívánok az élet minden területén!
Köszi mégegyszer!
Törölt felhasználó 2007. 03. 09. 07:42
Előzmény: #763  Törölt felhasználó
#764
kösz Gepida a törvényeket....

van egy könyv, aminek az a címe: Óvakodj a koldustól, aki kölcsön akarja adni a kabátját. ez lehetne az 1. pont kiegészítése:)))
Törölt felhasználó 2007. 03. 09. 02:33
#763
Köszönjük. Legjobbakat:
Knight Tyris 2007. 03. 09. 01:26
Előzmény: #751  Törölt felhasználó
#762
Arp,

Én is nagyon-nagyon köszönöm azt a temérdek időt, amit rám, ránk fordítottál és azt a rengeteg hasznos dolgot amit tőled tanulhattam, és melyek jelenleg is rengeteget segítenek, hogy sikeres tudjak lenni a tőzsde világában.
A szememben a legnagyobb erényed másokkal szemben, hogy Te a legfontosabbat, gondolkodásmódot tanítottál nekünk. Még egy-egy részvény, vagy piac elemzésekor is erre törekedtél.
Nekem, Te voltál/vagy az én Bobolcsai bácsim.

Köszönöm

.
ui: amennyiben a bizalmadra méltónak tartasz megköszönném, ha küldenél a következő címre egy mailt: tyris@citromail.hu

És még egy utolsó kérés. :o)
Körülbelül 2 éve, talán decemberben, itt a topicban szóba került Bobolcsai bácsi és említettél róla pár dolgot és mondtad, hogy majd egyszer elmeséled a teljes történetét, hogy hogyan került Sátolaljaújhelyről Budapestre, majd onnan 48-ban ki Amerikába, ott idővel Chicagóba és végül a Wall Streetre.
Két éve furdal a kíváncsiság. :o) Tedd meg kérlek, hogy mintegy a topic utóirataként elmeséled ezt nekünk.

Üdvözlettel:

Tyris Lovag
tko_ 2007. 03. 08. 23:28
Előzmény: #760  Törölt felhasználó
#761
Kevés topicot olvasok rendszeresen ezen a portálon, de ARP-ot mindig elolvastam.

Minden jót Neked és az öreg uncle Bob-nak is.

Topik gazda

arp
5 5 3

aktív fórumozók


friss hírek További hírek