MOL:
A csütörtöki kanócban van immár 2. napja egy tweezers formával(23870) ami bizonytalanságot mutat. A holnapi gyertya megadja az irányt, partvonalról figyelem. Támasz a 23600, 21MA, illetve 23.2K, míg ellenállás 24K.
Az hogy 16 évesen engedték, egy 16 évesnek nem ott van a helye. Ha jól tudom édesapja ellenezte is, és én sem tettem volna másként. Arról nem beszélve, hogy ezek nem arról szólnak hogy a lány életét szebbé gazdagabbá tegyék. Aki ezt hiszi az szimplán gyerek és naiv. Nagyon helytállónak érzem amit mondtak, tárgyként, "cikkként" kezelték a lányokat. Azért egy idős vén pedó f*nak nem kellett sok idő hogy levonja egy "kislány" viselkedéséből hogy mennyire vezethető meg. És szerintem többség mind az volt. 16..éves?..ugyan már.
A lányok még önként jelentkeztek, még toborozni sem kellett őket.
Abban biztos vagyok hogy jópáran ha nem is Csillán, de végig mentek, mondván ha nem dőlsz be, mehetsz, vagy zsarolták..(ez ma is megvan szerintem), a másik hogy vastagon kerestek ezeken a lányokon, az egész iparágon. És erről szól az egész a pénzről, nem a szépségről meg a lányokról. K* lesz*ák ők hogy melyik lány milyen szép. Na ná majd pont oda fognak figyelni a lányokra, ez kőkemény pénz biznisz, ahol úgy beszéltek a lányokkal mint a kutyákkal (szerintem). Bujtatott reklámokkal. Kell egy máz amin eladják a népnek, a médiának, a köret amit látnak az emberek, de ami a köreten belül van azt csak azok tudják akik ott vannak.
Manapság sem hiszem hogy másról szólna a szépség verseny, na még hozzá jön a prostitució. Nagy port kavart anno, mikor kiderült hogy katalógusban küldték ki a lányokat dusgazdag pöffeszkedő arab f*nak, és akire rámutatott repült ki hozzá sok lány bevállalta.
A Gazdálkodj okosan! azért nem volt annyira rossz :) Biztosan az is a propagandagépezet része volt, de én anno kedveltem. Persze a Monopoly jobb móka, noha az igazi kis "vérkapitalistákat" nevelt a "hanyatló Nyugaton" :)
Az ember lélektanilag nem sokat változott az évezredek során. Tudunk fas..búkozni meg behozzuk a legújabb YT videókat, ha kell, de az eszközeinktől eltekintve nem sokat változtunk (pedig lassan ideje lesz).
Persze, de én nem is csak a hazai gyakorlatot ekéztem, ezért is tértem át Japánra később meg a homo sapiens stb.-re. No meg elég nagy elkúrás ez az egész hazai média-ipar, attól függetlenül is, hogy most már esetleg profin szervezik a szépségversenyeket. (Nem tudom, mert nem nézek ilyet. Megértem azokat a ffiakat, akik igen, de ez az egész egy ku...va nagy átverés a-tól z-ig akkor is...) Sztem nem csodálkozhatunk azon mi sem férfiként, hogy annyi depressziós nő van - a legtöbb ilyennek az az oka, hogy nem bánunk jól és/vagy okosan a nőkkel. Hagyjuk, hogy belehajszolják magukat a "szépségipar" (kozmetikai cégek, stb.) "hálójába", aztán nézünk nagy bamba szemekkel, hogy mennyi nőből lesz k..va. De egy kb. biztos: mi, férfiak nem vagyunk elég empatikusak, a nők meg túlságosan is azok :)
Én sem mondtam, hogy nem szépek ill. nem sexy-k, de azért van egy erkölcsi határ is. Ha vega vagy, megnézheted az étlapon a húsokat, de enni már nem ehetsz belőlük :) - nem ez lesz a legjobb hasonlat, amit fel lehetett volna hozni, de ez jutott elsőnek szembe :)
Ismerem, sokat megnéztem már belőlük. Melóban ezt (is) szoktam háttérbe betenni zeneként.Kár hogy ez az egész egyébként kemény playback. Totál az. Pedig az Ottawan csaj énekesébe szerelmes vagyok :D és ha az az Ő hangja akkor meg el is venném :D Hands'up
RICHT:
"Jelenleg a bolifej a kihívás 6700 környéken, majd az 50MA(6785), ami nagy valószínűséggel a végállomás ebben a körben"
A bolifej felnyitásával próbálkozik , ha áttöri az 50MA(6764) ellenállást, akkor tévedtem...
:D
Putyin elvtársat sokan nem szeretik... van ilyen ... és Putyin elvtárs telibe szarja az aktivistákat beleértve a haza hatalmi elitet is... megnéz egy jó kis sportot, lefixálja újra a Paks 2 finanszírozást, van már mérhető orosz befektetés is, ok köszönöm szépen ennyi ! Ellenben a derék impotens aktvisták mit értek el ? Leragasztottak pár utcatáblát és majomkodtak a stadionban... hát kibaszottul nem ezek pártjaira húzom az X-et, ennyit még egy vagányabb 10 éves kölyökhad is képes megcsinálni !!! Kibaszott szégyen, hogy az "ellenzék" ennyire képes... sírva röhögök a faszságaikon !
:D:D:D
Még erősen hozzátenném a 90-es évek közepéig tartó zenei irányzatot képviselő kiváló együtteseket, úgymint Haddaway, 2 Unlimited, La Bouche, E-rotic, Scatman, Aqua, Ace of Base, ésatöbbi ésatöbbi. :)))
Mostanában sokat hallgatok amúgy P. Mobilt is. :))
Hogyan tanítsuk gyermekeinket befektetni? 3. rész
Már az elsőnél is fogtam a fejem, a másodiknál már aggódtam és most itt a harmadik felvonás...no comment !:D:D
Utólag nyilván okos az ember egy adott témában, de akkor indult újra az "szépségipar", tele amatőr/félamatőr szervezőkkel és teljesen amatőr lányokkal. Senki sem foglalkozott a lelkükkel... innen nézve abszolút dilettáns banda volt az egész. Így történt, megtörtént, ma már több-kevésbé profi keretek között mennek az ilyesmik...
Igazad van a hivatkozásodban: Puccini Pillangókisasszony operája nagyon sok esetben hűen tükröt állíthat napjainkban is ezen túlságosan fiatal leánykáknak…….
BLUE topick