Tadzso csak saját magatokat járatjátok le mindketten.Végig gondoltad már higadtan hogy miről vitatkoztok?Mutassatok nekem 1 olyan embert aki még soha ne fülentett volna.Ki a f@szt érdekli, hogy ki mivel foglalkozik.Szerinted ki a f@szt érdekli hogy kisvuk a VIII-kerben utcát söpröget, éjjeli őr vagy 1 bankban befektetésekkel foglalkozik?Megjelent 2 éve és elég bicskanyitógató stilusban felhivta magára a figyelmet.Viszont 2014, 2015 és 2016-ban is irt a különböző toppikokba olyan cégekről amelyek hónapokkal késöbb komoly árfolyam emelkedés elé néztek.Persze nyilván próbálja beállitani magáról, hogy mekkora zseni,de ne feledjük már 2 éve arany ill. ezüst kereskedésre buzditja a népet.Úgy nézz ki idén bejött neki.Én még emlékszem rá amikor megjelentél itt.Arra is hogy milyen fejlődésen mentél keresztül és arra is amikor te is információ megosztással foglalkoztál.Jelenleg szinte semmi mással nem foglalkozol mint kisvuk rágalmazásával.Jó néhány ember egyébként korrában megjegyezte, hogy amiket irsz azért mások már pert inditottak volna ellened. Amig nem tudod bizonyitani, hogy kisvuk nem rendelkezik befektetési alappal vagy nem igaz az az állitása, hogy mások pénzét kezeli, addig rágalmazod és éppen te állitasz róla hazugságot.Lulo például az egyik legjobban elismert fórumozó volt a Dax toppikban mindaddig amig valahonnan a derült égből küldetés tudatott nem kapott arra hogy folyamatosan pompi-t és a kisrókát basszogassa.Mindketten beszéltetek félre és fogalmazzunk úgy hogy mindketten probáltátok már úgy beállitani az igazságot, hogy jobb szinben tünjetek föl.Neked, lulonak, kisvuknak, pompinak is voltak már értékes hozzászólásai, szeretném ha ez újból igy lenne és nem egymás baszogatásával foglalkoznátok.Ha máshogy nem megy ne reagálj rá legyél te az okosabb.Esetleg csak olvass, ha úgy érzed, hogy a csend megtörésével nem tudsz értéket teremteni.
Szivesen olvasnék töled az opciós kereskedésekről.
"Az igazsag hogy belefaradtam a rosszindulatu hsz-ba, ragalmazasokba...
nem sok ertelmet latom egymas szapulasanak, ha a forum ill. a hsz-ok visszaternek a forum temajahoz, gazdsagi adatok ertekelesere, kereskedesi lehetosegek megvitatasara akkor visszaterek,de nem latom ertelmet szemelyes csatarozasoknak ahol a rombolason kivul semmi mas cel nincs... "
Mindig ez a vége. Füled , farkad behúzva elkullogsz. Erre semmi szükség. Bennem nincs harag. Pont azt kellene csinálnod, amiről fent írsz. Ne kötekedj, ne személyeskedj, ne állíts valótlant másokról, mert ez visszaüthet.
Témát lezártam.
"(korabban en is es Tazso is tett fel osszehasonlitas keppen a pf-re hogy milyen eredmenyt ert el milyen kockazattal)...
en ezt azota is megteszem, o mar nem... "
ezért nincs értelme téged olvasni, mert azonnal hazugságon kaplak.
továbbra is megteszem. link fél éves eredmények a #17-ben júli 1-én.
Az ilyen beköpéseid csak megerősítenek abban, hogy hazug vagy.
Azt állítottad, hogy valótlan adatokkal nyitottam számlát és ezt itt le is írom a fórumon.
Még mindig várom a linket erről te hazug disznó.
Ha találtál ilyet, miért nem linkeled ide?
Szoval amikor arrol irsz hogy az autoiparban dolgozol..
autogyarak letrehozasaval foglalkozol akkor kerkedsz???
vagy csak tenyeket kozolosz???
Te is en is tudom hogy nem csipjuk egymast...
az hogy te mit olvasol ki egy hsz-bol az a magan ugyed,de nem biztos hogy amiben te hiszel ill. amilyen kovetkeztetest levonsz az a helyes, ez egyebkent ram is igaz...
nem beszelek melle, mert soha nem allitottam hogy kozolni fogom a forumon a cegem, az alapom adatait, ill. a ceges ill. sajt kereskedesi szamlak adatait.....sot ezt jogi okok miatt meg ha akarnam se tehetnem meg....
nincs jelentosege, aminek van, hogy erre a forumra mar lassan csak trollok jarnak akik nem hozzatenni jonnek ide, mert mindenki rendelkezhet tudassal ami masok szamara hasznos lehet, hanem a hsz-ok resze nem a topikrol ill. kereskedesrol szol hanem, mindenfele meddo vitakrol...
meg arrol hogy egyesek ragalmaznak masokat ill. rossz szinbe tuntetnek fel.....ROMBOLNAK es masokat fosztanak meg attol hogy segitseget, informaciot kapjanak azoktol akik piciket elobb jarnak az osvenyen mint ok ( a kereskedesben)....
En nem vagyoni helyzet szerint osztalyzom az embereket, es nem vallas vagy szexualis orientsag szerint, hanem segitokesz, joindulatu embereket latok, meg olyanokat akik meg nem jottek ra hogy mindenki sajat magaval kuzd es nem a masikkal....
Senki sem szuletik azonos csaladba, azonos tulajdonsagokkal es adottsagokkal es vagyoni helyzettel...szoval abban hinni hogy egymassal versengunk a legnagyobb felreertesek egyike....
Elmeletileg a pf foruman van 1 jol kialakult "barati kozosseg"...
majd ha ebben a kozossegben valakinek segitsegre nehany jo szora van szuksege, akkor az ugynevezett kozosseg nem kepes azt megtenni amit a barati kozosseg egyik tagja korabban tobbszor megtett....
Elarulom neked neken nincs sok baratom, de a barataim az elott megoldjak a problemaim 1 reszet mielott en szembesulnek vele, mert tudjak hogy ezt en is ugyan-ugy megtennem a szamukra es tudjak hogyan ereznenek akkor...
Szoval megmutathatod mekkora ember vagy (es a velem szemben levo negativ energiadat atalakithatod poziva), azzal hogy segitesz a barati kozosseg azon tagjanak aki erre eppen raszorul....
Az igazsag hogy belefaradtam a rosszindulatu hsz-ba, ragalmazasokba...
nem sok ertelmet latom egymas szapulasanak, ha a forum ill. a hsz-ok visszaternek a forum temajahoz, gazdsagi adatok ertekelesere, kereskedesi lehetosegek megvitatasara akkor visszaterek,de nem latom ertelmet szemelyes csatarozasoknak ahol a rombolason kivul semmi mas cel nincs...
Mindenkinek sok sikert!
u.i.: reszemrol nincs harag, de velemeny kulonbseg az van...
azt pedig tobbfelekeppen meg lehet tenni....
Raszantam 10 percet...
ha erdekel olvasgasd vissza mit irtal offshortnak IB szamlanyitassal kapcsolatban...
;)
az S&P500 topikban 2014. majusaban.....
(ha esetleg nem emlekszel kinek mit loditasz)
sot nem csak valotlan adatokat kozolsz, hanem masokat is erre buzditasz...
(nem szep dolog ez)
nem szoktam brokercegeket vedeni,de nem veletlenul vannak a kerdesek megjelolve eppen azert hogy amikor a kevesbe tapasztalt spekik, kereskedok olyan termekkekkel akarnak jatszadozni (tokeatteteles termekek) akkor a brokerceg ne kerulhessen olyan helyzetbe hogy az egyik kereskedo vesztesege veszelybe sodorhassa a brokerceget ill. a masik ugyfelet...
ha pedig tomegesen teszik ezt az rendszer szintu kockazatot jelenthet...
Egyebkent nem szerencses bloffolni ha tudod, hogy a masik kezeben valoszinuleg nagyobb lap van mint a tiedbe..., foleg nem ha tudod, hogy az illeto nem fogja bedobni a kartyajat...
Jossz minimum 1 nyilvanos bocsanatkeressel, es szepen befejezed a ragalmazasom es az alatomos sunyi dolgaidat velem szemben....
Az ugy reszemrol lezarva...en nem haragszom,de nem kedvelem a rosszindulatu emberkeket akik rombolni jarnak ide...
1. nem kerkedtem hogy mennyit kerestem....
(korabban en is es Tazso is tett fel osszehasonlitas keppen a pf-re hogy milyen eredmenyt ert el milyen kockazattal)...
en ezt azota is megteszem, o mar nem...
majd megkerdojelezi hogy igazat irok...
Nem a birosagon vagyunk, hogy bizonyitanom kellene barkinek is barmit.....
mindenkinek szive jogaban all abban hinni amiben akar...,de arra nincs joga hogy hazugnak nevezen ill. valotlansagot allitson rolam...
(egyebkent amikor ezt teszi nem csag ragalmaz hanem hazudik is!!!)
Kerdtem en toled hogy bizonyitsd be hogy Paks-on elsz, ill. hogy mivel foglalkozol....???
Allitottam rolad rosszhiszemuen hogy semmi kozod az autogyartashoz ill. amikor errol irsz akkor hazudsz???
Ugye nem, Tazso pedig folyamatosan ezt teszi, valotlansagot allit rolam es rossz szinben probal feltuntetni....
de lehet ezt folytatni a sort egyebkent en 1 darabig viccnek fogtam fel mert nem felteteleztem Tazso-rol hogy amit rolam allit: sunyi, alatomos es hazug az o maga....
honnan is indult ez az egesz...???
ceg,rvt es az alap penzugyi jelentesenek kezdo oldalat pedig meg kozze is tettem...
amit illetek gagyi mappa jelzovel es vakacios buvarkartya jelzovel is, stingy szerint pedig reklam buvarkartya...
most arrol en tehetek hogy valaki nem tudja hogy nez ki a vilagon legjobban ismert es elfogadott buvar engedely...
stingy hsz-ra nem is reagaltam, tgyuszi hsz-ra pedig igen...
szepen be is egett a vakacios buvarkartya elmeletevel...
majd leallt vitatkozni 1 temaban amihez szinte semmi koze, csak eppen a forumot olvasva belebotlott egy masik buvarba...
;)
Ha gondolod es van kedved bizonyitsd hogy Pakson elsz es kozod van az auto iparhoz???
(ugye gyerekes az elvaras 1 virtualis forumon, majd ha belinkelned a lakcim kartyadat ahol is a legtobb adatot nem szeretned megosztani massal igy letakarnad azt alitanak rolad hogy az nem is 1 lakcim kartya hanem 1 ecserin vett gagyi valami)....
Szoval ha ugy gondolod, hogy jogos igeny hogy valaki bizonyitson ezen a forumon barmit is...
kezdheted azzal....
;))))
(bennem fel sem merult, hogy valotlansagot allitanal, mi elonyod szarmazna belole, ha jobban belegondolunk)...
Mindenesetre a befektetési alapodból már céges számla lett. :DDDD alakul...
nem lett, hanem az (...... nevu zartkoru reszvenytarsasagon belul van a .... nevu alap)
Mint ahogy peldaul a Concordenal is elerhetok kulonbozo alapok....(nyilvan a ceg rvt merete es az alap merete is kulonbozo)...
;)
mondtam ne erolkodj, mert csak egyre melyebb godorbe asod magad...
amikor pedig azt allitod rolam hogy hazug diszno...
(akkor is valotlansagot allitasz ill. hazudsz)...
szoval en ezt ritkabban tennem a helyedben...
Olvasgasd a Bruce Lee idezetet, mielott sajat magaddal bansz el!!!
ez is es az ezt megelozo hozzaszolasod is valotlansag allitasa, hazugsag...ill. ragalmazas a stilust pedig hagyjuk...
es nem eloszor,de nem is masodszor hanem sokadszor...
es ez is visszakeresheto a forumon....
;)
Jól felhúztad magad. Azt hittem, csak lulót tudja ennyire kiakasztani.
Én hagyom a fenébe ezt is meg a barátját is..úgy kapsz linket az alapjáról, ahogy pompitól mensa eredményt:)
Egy darab linket nem látok, tehát egyelőre egy hazug szarházi vagy.
Mindenesetre a befektetési alapodból már céges számla lett. :DDDD alakul...
Ha neked ez hiányzik, elismerem, hogy 240% felett hozott az a számla aminek az eredményeit belinkelted. Nem értem ez mit bizonyít? Semmit nem változtat azon , hogy egy hazug disznó vagy.
Szeretném ha találnál fél órát, ha mégsem sikerül akkor hagyj engem békén és tudd hol a helyed!
Azert halkan megjegyzem hogy rajtad kivul senki mas sem kerkedik azzal mennyit keres a tozsden, nalad visszatero a motivum, azt gondolnam valahol jogos igeny az hogy bizonyitsd az allitasaid
IB szamlanyitassal kapcsolatban, hogy ugyse ellenorzik....
nem fogom kikeresni mert engem nem tesz boldogga ha kiderul, hogy amit rolam allitasz az te vagy eppenseggel...
Te szoktal engem ragalmazni, mert nagyon nem tudsz vesziteni...
majd jossz azzal hogy en vagyok sunyi, hazug, alatomos stb.stb...
Te jossz nekem nem 1-2 bocsanat keressel...
hidd el rossz iranyba mesz azal hogy engem probalsz lejaratni
es ha icinke-picinke tudassal rendelkezel akkor tudhatnad, hogy minden hatasra van 1 ellenhatas, ill. erore fellep egy hasonlo merteku ellenallas...
Nem hulyitem a jo nepet, ezt csak te kepzeled....
Gondolom azert nem ismered el hogy 240% folott hozott a ceges szamla...(mar csak a linked miatt gondolom)
;)
Nem rohognek rajtam befektetok, mert nem hazalok senkinel, sot akik megkeresnek azok tobbseget szepen meggyozom hogy menjenek mashoz, van nehany makacs ill. kitarto ember akit nem lehet csak ugy eltantoritani...(es nincsenek irrealis elkepzeleseik)....
Rosszindulatu embereket az esetek tobbsegeben kerulom, de aki folyamatosan ragalmaz es nem kepes sunyi alatomos vadaskodasait befejezni, az elobb utobb megerti, hogy nem erdemes jatszadozni velem....
En ha tevedek kepes vagyok beismerni, es kepes vagyok bocsanatot is kerni....
talan erre is volt pelda...
abban viszont nem vagyok biztos hogy erre te is kepes vagy amibol csak annyi kovetkezik, hogy nem kellene hogy rv+kotvenyekkel ill. ertekpapirokkal foglalkozz, mert nagyon draga kis mulatsag lehet a vege...
(szemelyes velemeny es tudod en nagyon gyakran tevedek, de en ezzel tisztaban vagyok)...nem vagyok biztos benne hogy ezzel te is igy vagy...
Szerintem szep csondben fuledet farkadat behuzva kullogj el, es ha tobbet nem teszel rolam, cegemrol, alapomrol sunyi, alatomos megjegyzeseket es nem ragalmazol akkor en tul teszem ezen magamat es kepes vagyok elfelejteni ezt az egeszet...
ha nem, lehet hogy talalok fel orat arra hogy bemutassam ki is aki hazudozik es ki is valojaban az alattomos kis sunyi emberke ezen a forumon....
(bar ettol en nem leszek tobb es te se)
Legyen szep heted es minden jot kivanok neked!
Addig pedig olvasgasd Bruce Lee idezetet, talan megtalalod benne a mondanivalom lenyeget...
;)
Tomi, itt a lehetőség, hogy tisztázd a helyzetet.
Mutass rá hol írtam, hogy valótlan adatokkal nyitottam számlát és hol kiváncsiskodtam a céged adatairól.
Amíg ezt nem teszed, addig csak egy szarházi kis hazug maradsz.
Kb. az lesz mint múltkoriban. Bocsánatot kérsz és elkullogsz.
De még olyat sem állítottam, hogy demón kereskedsz. Ez is csak a te sunyi hazugságod. link
Engem nem érdekel, hogy mivel hülyíted a jónépet itt a fórumon, de ne velem játszadozz, hanem a kis pöcsöddel! Én átlátok rajtad.
;)
Gyuszika te azt se hinned el amit a sajat szemeddel latnal...
Megsugok neked 1 titkot, neha olyan embereket "hulyezel le" ill. becsmerled szakmai hozzaerteset akik a magyar befektetesi szakmaban nagyon komoly pozikat toltottek be...
Ha tudnad hogy kiket nagyon csunyan belepirulnal ill. elszegyelned magad, szerencsere nem tudod....
(nem rolam van, szo; csak hogy felre ertess ne essek)...
piciket ovatosabban kellene tolni a butasagokat...
Törölt felhasználó2016. 07. 18. 12:31
Előzmény:
törölt hozzászólás
#8846
Hu most meg kellene ijednem ugye...
Kideriti az igazsagot...
;)
nem kell nekem semmit eltuntetnem, mert en nem irok mindenfele troll tilusu emaileket, bocs blokoltam az utolso cimedet is szoval ujat kell gyartanod, ha tovabb akarsz zaklatni...
Gyuszika ird be a nevedet es cimedet a pf-re es elkuldom neked az utolso penzugyi jelentes masolatat....
csak neked, mert te vagy a legnagyobb szelhamos ezen a forumon...
Arany-Ezüst