erste:Ezek a tervek messze túlmutatnak a hétfőn publikált elemzésünkben figyelembe vett beruházásokon, s mintegy EBITDA hatszorozást vetítenek előre az elkövetkező hat évben, ami éves szinten 35 százalék körüli növekedést jelent átlagosan. Valószínűnek tartjuk, hogy a tőkeemelés egyes, nagyobb projektekhez vagy akvizíciókhoz kötődhet, így akár több lépésben is megvalósulhat. Ha a 2004 év végére várható 37 milliárd saját tőkével és 12 milliárd nettó adóssággal és a modellben számított 27 milliárd forint szabad pénzárammal számolunk, a 41 milliárd nettó (49 milliárd bruttó a 8 milliárd állami támogatás miatt a 70 MW-os akkumulátor tároló esetében) már eldöntött beruházás / akvizíció mellett, s feltesszük, hogy 2 milliárd euró beruházás valósul meg 70 százalékos eladósodottsággal, akkor mintegy 206 milliárd forint (500 millió euró) tőkeemelésre lenne most szükség számításaink szerint. Ez valamivel több mint kétszerese a jelenlegi (91 milliárd forint) saját tőkének, azaz a jelenlegi részvényárfolyam mellett nagyjából háromszorozódna a kibocsátott részvényállomány. Ez is azt sugallja, hogy a tőkebevonás nagy valószínűséggel több lépésben valósul meg, s nagy valószínűséggel kisebb hígulással kell majd a végén számolnunk. Ez persze azt is jelenti, hogy a jelenlegi részvényekre vetített EBITDA valamivel több lehet mint 100 millió euró az évtized végére, míg a modellben kicsivel több, mint 50 millió eurót becsültünk (24,8 milliárd forint) 2029-re. Ennek alapján a tegnap közzétett stratégia egyértelműen pozitív.
Sikerült átnéznem az új stratégiát. Úgy néz ki a cég komolyabb növekedési pályára állt az alteo, mint azt eddig gondoltam. 2030-ra a jelenlegi cca 45M EUR ebitda értéket 300M EUR-ra szeretnék növelni, ami önmagában is elég merész célkitűzés, de ami szerintem igazán érdekes az a stratégia, amivel ezt el kívánják érni. A nemzetközi terjeszkedés teljesen más dimenzióba helyezi a céget, egy hazai nagyvállalatból egy regionális nagyvállalatot szeretnének csinálni, ami merőben más szituba helyezi a cég értékeltségét is. Ami a növekedés finanszírozását illeti, nem paráznék ezen nagyon, eddig sem az volt a cégre jellemző, hogy jelentős hígításokkal vonjon be tőkét (nem tartana itt az árfolyam és a cég reputációja sem ha így lett volna). Mixben gondolkodnak, azaz: saját eredmény, banki hitel, kötvény és végül (időrendben is így szerepel) a részvénykibocsátás. Ez utóbbi persze nagyon nem mindegy pontosan mikor, milyen árfolyam mellett, mekkora arányban megy végbe. Mivel a részvényesi értékteremtés eddig is fókuszban volt a cégnél, a stratégiában és a most megjelent interjúban is ez megerősítésre került miszerint ez a jövőben is így lesz, meg vagyok győződve arról, hogy ésszerű és részvényesi szempontból hosszú távon értékteremtő forrásbevonási mixben gondolkodnak. Nagyon izgalmas időszak elé nézünk, ha tudják tartani az eddigi tempót és jönni fognak a tervek, az egyik legnagyobb durranás lesz a köv időszakban az alteo a BÉTen.
Öö, gyors számolás, most van nekik ~ 15m darab, ha emelnek +12-őt, és mind a konzorciumé, akkor 27/32=84%-uk lenne, min. 90% kell. Ha jól számolom, akkor +30-at kellene emelni, és akkor 45/50 =90%. Eleve látnánk közgyűlési előterjesztésből, ha +12 limitet módosítanának “veszélyes” szintre. Zárt körben csak ők emelnek, cash emelés és mindenki mást kizárnak? Meg egy ekkora emelés mennyibe kerülne nekik? :) Akkor nem lenne egyszerűbb tenni egy gáláns ajánlatot premiummal a kint lévő ~5 m darabra, aztán utána emelgetni akárhogyan? Miért nem alacsonyabb áron tették? De nem hiszem, hogy erre sor kerülne, ma nyilatkozta a Chikán, hogy nem csak energetikai, hanem tőzsdei sztorit is építenek, és ez nem fog változni. Szélesítik a befektetői kört és befektetőket (nemzetközit is) akarnak bevonzani. Ha régiós terjeszkedés a cél és hatalmas finanszírozási igény lesz, akkor tőzsdei cégként ez sokkal könnyebb. Ha baromságot írtam, légyszi javítsátok! :)
Abszolút lehetséges! Ugyanakkor nem tartom valószínűnek, legalábbis a MOLnak szerintem nem érné meg. Az ALTEO-ban levő eszközöket 2.7x-es áron kezeli a piac: minden forint CAPEX amit az ALTEO elkölt, 2.7 forint árfolyamemelkedést jelent. Ha a MOL eltünteti a piacról az ALTEOt és saját neve alatt csinálja meg az a 2000m EUR CAPEX-et, az 0.5-ös árazáson történik. . És ha támogatásokra is számítunk, a PR-ja sokkal jobb az ALTEOnak, politikailag sokkal védhetőbb ha a zöldmezős beruházásokat egy "megújuló energia" vállalatnak adják mint ha egy "integrált olajvállalatnak". . Nyilván sokunknak van kellemetlen szájíze a TVK kiszorítás miatt, de az egy egészen más sztori volt, szerintem az ALTEO esetében érdekelt a MOL abban hogy önálló maradjon.
Rákerestem, hogy most mekkora tőkeemelésre van lehetőség a 2024-es közgyűlési határozatban (17/2024.) Ha jól értem, akkor névértéken max. 150 m forinttal emelheti fel az igazgatóság, 2029 áprilisig szól, több adagban is emelhet. 12,5 Ft a névérték, akkor ez max. 12 millió darab lehet. (Most van összesen kb. 20 m db) De ha bármilyen döntés lesz, úgyis látjuk majd a híreket. Ha ezen a kereten változtatni akarnak, ahhoz pedig kell majd közgyűlés, előterjesztés stb.
Biztosan kiszámolják majd. Illetve amikor lesz majd tőkebevonás, a MOL-nak és a tőkealapoknak is be kell még szállni valamennyivel, ha nem akarják nagyon kihígítani magukat, mert enélkül eléggé lecsökkenne a mostani 74% arányuk, befolyásuk. Egy erős többséget nyilván meg akarnak majd tartani.
Na így már más nem? Hallottál a RRF és ERFA alapról? De én nem tudok semmit, mert itt sokan régóta vannak… Life program, CEF alap… és persze a Greend Deal van egy REPowerEU ezekről tudnátok mesélni? Köszönöm!
erre most még nem lehet felelni. alapvetően az a lényeg hogy az új részvény db számmal arányosan vagy többszörösen nőjön a netto eredmény. magyarán ne csökkenjen az eps.
Szerintem meg lusta :), az lenne az oka, hogy ez a cég már nem u.az a cég, mint amiről a Q1-es elemzése készült, elég sok minden történt azóta. Igazából megvagyok nélküle is, én inkább az Erste és a Scope anyagaira szoktam támaszkodni (MBH szerintem sokat nem tesz hozzá).
Chikán interjút hiányoltam már, régen volt az előző. :-) . Még csak annyit, hogy ha a tőzsdei sztorit tovább építik és tőkebevonásra készülnek a következő években, ez egyben azt is jelenti, hogy szerintem pár évig nem lesz itt újabb vételi ajánlat és kiszorítási kísérlet. :-D . Az ERSTE mellett jöhetne majd egy kis szöveges update a Scope-tól is (régen volt, amikor ERSTE még 70 Mrd körüli beruházási potenciállal számolt, a Scope kb. 120-szal). Herr Kalliwoda pedig elaludt egy kicsit, mert sem a Q2, sem a Q3-ról nem adtak ki update-et, nem baj, akkor most mindent gyúrjon bele egybe.
Alteo Nyrt.
egész magas színvonalú, és meglehetősen informatív (Wallis jelenlét ellenére).
a menedzsment is jónak tűnik.
ez az év már komolyabb EBIDTA-t és eredményt sejtet.
A METÁR életbelépése mérföldkő lehet a cég életében.
ugyan még illikvid, de 3 befektető kapott kb. 160 ezer db-ot a Wallistól, lasssan kezdenek forgalmat és közkézt csinálni.
Ez persze kell is, hiszen tőkeemelést terveznek. (Magyarországon kívül szeretnének terjeszkedni, ami a jelenlegi helyzetben inkább pozitívum)
Tevékenységileg E-Starhoz hasonlítanak (másban nem), de alternatív energiák felé mennek, kevesebb önkori és lakossági, több ipari ügyféllel.
A kötvényekből befolyó pénzből jelentős Ebidtát tereme4lő cégeket vettek eddig.
A Wallis miatt nem valószínűsíthető az E-Starhoz hasonló végkimenet.
Kérdés, mennyire akarnak kisbefektetőket is beengedni.