Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
SeldonKuper 2020. 01. 13. 12:13
Előzmény: #43099  euler
#43100
Nekem például tökéletesen elég, amit  megindokoltál! Felesleges azt már ragozni!
Nem vagy jobb a kormánymédiánál.
Neked már a kapitalizmus sem kapitalizmus!
Csak a kettős mérce az megy!
euler 2020. 01. 13. 11:54
Előzmény: #43098  Törölt felhasználó
#43099

"Összességében tehát továbbra sem sikerült megindokolni, hogy miért kell átvenni az ország leggazdagabb emberétől egy olyan erőművet, amiből a rövid tulajdonlás alatt súlyos milliárdokat vettek ki, és amely mostantól évente tízmilliárdos nagyságrendben termelheti a veszteséget – ráadásul a kormány hosszútávú terveiben a jelenlegi formájában egész biztosan nem is szerepel."
.
Ez a lényeg. Szuper a cikk még laikusoknak is.
.
De nincs kétségem, hogy Orbánék a stabil és olcsó energia mint nemzetgazdasági érdek, és a foglalkoztatás hamis kettősére fogják alapozni a magyarázatukat, megfűszerezve némi unió-ellenességgel.
Törölt felhasználó 2020. 01. 13. 11:38
Előzmény: #43097  Törölt felhasználó
#43098
Törölt felhasználó 2020. 01. 13. 11:31
Előzmény: #43087  signal2
#43097
Ha a csődeljárás alatt tette volna, de lehetne vizsgálgatni a szabályosságot. Adott el co2 kvótát is. 
Törölt felhasználó 2020. 01. 13. 11:25
Előzmény: #43091  euler
#43096
A kártalanítás nélküli államosítás mellett azért foglaltam állást mert közpénzkímélőbb mint a kivásárlás. Ha az értékbecslésnél figyelembe veszik a több évtizedees működés után még hátralévő/megörökölt/ környezet-helyreállítással kapcsolatos költségeket akkor az mégjobb. Erre semmi esély, a két főszereplő egy kennelből származik. 
Bizonyára lennének még megoldások:
A MAL zrt. nél / ha jól emlékszem  1forint + 10 milliárd ft környezetrendezési ktg. átvállalásával privatizáltak/ a katasztrófa után az állam átvette a felügyeleti jogot a tulajdonjog nélkül és úgy üzemelteti. A hitelintézetek megmentésére megalkottak a szanálási törvényt /szolidaritási alap/, azt is közpénzkímélés végett. Munkácsy:Golgota festmény esete:)) jajjistenem.
Találtam 200 oldalas háttértanulmányt, abban csodásan össze van szedve az orbán kormányok államosítási gyakorlata. Kivásárlás/einstand minden...
Mihályi Péter
A 2. és 3. Orbán-kormány visszaálla-mosításai
A KTRK-ban 2018. április 26-án sorre kerülő előadás háttéranyaga.
euler 2020. 01. 13. 09:45
Előzmény: #43087  signal2
#43094

Egyszerűen felélték az előző tulajdonos által korszerűsítésre/bezárásra képzett céltartalék közel felét, úgy, hogy a vásárlás előtti évre már ők vettek fel 8 milliárd osztalékot, eladták a napelemparkot, újra felvettek 11,2 milliárd osztalékot, az erőműben pedig érdemi fejlesztést nem csináltak. Mindezt 26,15 %-os állami (MVM) tulajdon mellett.
Nem tudom ennek mi a pontos "besorolása", nem valószínű, hogy csődbűntett.
SeldonKuper 2020. 01. 13. 09:41
Előzmény: törölt hozzászólás
#43093
Hiányzanak az érdekes emberek, aki nélkül az ész nélküli rombolásra maradt lehetőségetek!
Keveritek , mert nem értetek a politikához, csak a személyeskedéshez!
Már azt sem tudjátok ki kicsoda, csak találgattok!Nickekben utaztok, nem tudásban!
SeldonKuper 2020. 01. 13. 09:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#43092
Mintha az úgynevezett ellenzék darálná a jobbikot! 
Már a az UNIOs Néppártba gyömöszölnék, hogy ott is bomlasztásra használják!
euler 2020. 01. 13. 09:15
Előzmény: #43084  Törölt felhasználó
#43091

Amit Orbán a sajtótájékoztatón mondott abból az látszik, hogy Mészáros érdekében beszélt, szemben az állam érdekével. A bezárással lehet fenyegetőzni, de a 25+ százalék tulajdonrésszel rendelkező államnak ezt nem szabadna komolyan venni. (Vajon mi lenne a helyzet ha még a németek lennének a tulajdonosok?)
Egy romhalmazt veszünk meg, amit 2030-ig vagy be kell zárni, vagy korszerűsíteni kell, addig is halmozza a veszteséget, mert nem tud a piaci ár alatt termelni.  Tudták ezt Mészárosék is, de valószínűleg abban bíztak, hogy ha az unió 70 %-kal beszáll, akkor nem lesz gond. Itt eshetett valami kútba. A CO2 kvóta árának elszabadulására sem számítottak, ill. kb mostanáig olcsón kapták a volt német tulaj keretéből.
Lehet, hogy kényszerhelyzetben van a kormány, de jó lenne látni, hogy hogyan lenne pótolható az erőmű kiesése. Pl. részben átépítik gázosra, bővítik a meglévő gázosok kapacitását, alternatívok növelése, import növelése..., ezekről is kellene hallani, de ha nincs stratégia akkor csak sodródunk, akár a ner rövidtávú gazdasági érdekei szerint is.
(Tehát az államosítás - örülök, hogy később újraértelmezted - nem megoldás. Mészárosnak kellene fizetnie azért, hogy megszabadítják az erőműtől).
badsector1
badsector1 2020. 01. 13. 08:11
Előzmény: #43089  Dehogynincs
#43090
Gyurcsány még egy öszödi beszédet sem tud úgy elmondani, hogy ki ne derüljön. Szerintem nem gyurcsány felé kell keresni a megoldást.
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 01. 13. 08:00
Előzmény: #43074  euler
#43089
Tettlegesség. Emlékszel a Gyurcsány-kormány idején valóban tettlegességig fajuló cigánygyilkosságok sorozatára, aminek titkosszolgálati háttere máig nem tisztázott?
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 01. 13. 07:52
Előzmény: #43072  euler
#43088
A szegregáció egyre fontosabb lesz a menthetetlenül elcigányosodó országunkban. Vannak térségek, ahol az újszülöttek között már többségben vannak a cigányok..
A (nem is olyan) lassan kisebbségbe szoruló magyaroknak szerintem ugyanúgy joguk van ahhoz, hogy szegregáltan tanuljanak, mint ahogy megvolt és megvan ez a joguk a nemzetiségeknek: német, román, szerb, horvát, szlovák, bolgár, ruszin, szlovén.
Nem tudom elítélni azokat a magyar szülőket, akik magyarok között akarják iskoláztatni a magyar gyerekeiket.
signal2
signal2 2020. 01. 13. 06:48
Előzmény: #43085  Törölt felhasználó
#43087
Akkor viszont a tavaly áprilisi, 11 mrd-os osztalékfelvétel effektíve csődbűntett.
Törölt felhasználó 2020. 01. 13. 01:26
Előzmény: #43085  Törölt felhasználó
#43086
Utána néztem a kártalanítás nélküli államosításnak.Joszabályt sért, de van rá példa:Pécsi Vizmű, Pécsi Kö zlekedési zrt, Welt kft. ,BÁVot Leisztingertől, egy kinai piac , Simicska Mahiros hirdetőoszlopait a főváros és a Pál utcaiak golyoit a vörös ingesek.
Törölt felhasználó 2020. 01. 12. 23:14
Előzmény: #43084  Törölt felhasználó
#43085
Tehát 0 forint és nem azért mert annyit ér, hanem mert az üzem kvázi csődöt jelentett de közérdek/nemzeti érdek a  további működtetése.
Törölt felhasználó 2020. 01. 12. 23:07
Előzmény: #43083  euler
#43084
Úgy néz ki, hogy az állam nemzetközi értékbecslővel felméreti az erőművet és fair értéken kivásárolja ML-t. Holott ha ML kijelentette, hogy bezárja az erőművet /Orbán sajtótájékoztatója 1h:50m / akkor egyszerűen államosítani kellene és nem fizetni érte.
euler 2020. 01. 12. 19:06
Előzmény: #43077  Törölt felhasználó
#43083

Az állam csak közpénzből tud üzletelni, legyen az inkább minden esetben átlátható.
Nem egészen értem a párhuzamot a két eset között, szerintem mindkettő vásárlás (az egyik visszaállamosítás, a másik államosítás) elhibázott. Nem kell megvenni a tehenet ha tejet akarok inni.
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 01. 12. 18:19
Előzmény: #43080  goapsy1
#43082
Több nickváltási bakija volt már amiből ez tényként kijelenthető.
trollbamondo 2020. 01. 12. 18:13
Törölt hozzászólás
#43081
goapsy1
goapsy1 2020. 01. 12. 15:40
Előzmény: #43079  gombócból_is_sok
#43080
Úgy nézek ki, mint aki félti?  :)))
    
Bár szerintem nem ugyanaz a kettő, sungir egy szokványos hazudozó propagandista, de  vazsmegye seldonja elmekórtani eset :DDD
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 01. 12. 15:14
Előzmény: #43078  goapsy1
#43079
Sungirmegyei kúperborzt ne féltsd, túl fogja tenni magát azon ha az anyapárt praktikus okból felfalja saját kreálmányát.
goapsy1
goapsy1 2020. 01. 12. 12:52
Előzmény: #43072  euler
#43078
Szegregált oktatás, meg kártérítés, ugyan már... :))))))
       
Megtanulhatná már lassan 30 éves fidesz-lét után a jónép, hogy Vitya soha nem témák alapján politizál, egyes-egyedül szavazószám alapján: mindig, mindenkor azt mondja, amivel a lehető legtöbb szavazatot lehet szerezni. 
Most, hogy zuhanórepülésben a fidesz, körbenéztek, mivel (és persze kitől) lehet szavazókat szerezni. Ellenzéktől nem nagyon, de próbáljuk meg, erre van a 22 éves államtitkár, meg Orbán újsütetű, klímáért való aggódása.
Hol vannak még szavazók? Hát a haveroknál. Nem kell hozzá politológusnak lenni, hogy valaki lássa, hogy a mihasznák meg a fidesz jobbszélének a szavazótábora tökugyanaz. (Elég itt megnézni sungir baromságait, kb megkülönböztethetetlenek a fideszétől.)
      
Semmi más nem történt, csak az, hogy Orbán be akarta magának biztosítani a rasszista jobbszél támogatását. 
Ehhez - nagyon ügyesen amúgy - keresett egy olyan témát, amivel úgy szerzi meg a széljobb szavazót, hogy az ellenzéki szavazótábort nem aktivizálja. Erre valók a cigányok. Ha rajtuk üt egyet, az tetszik a széljobbnak, mást meg nem igazán érdekel, a szoci-dk szavazók még tán egyet is értenek vele. Maximum pár turbóliberális csattan föl, de ez nem probléma, ők eddig se Orbánra szavaztak, ezután se rá fognak.
        
Szóval nem történt semmi különös, kis szavazatmaximalizálást leszámítva. Ehhez most épp a gy.patai bírósági ítélet volt kéznél, de tökmindegy, ha nem ez, lett volna más.
Egy dolog állandó itt: hogy Orbán, bármiféle elv nélkül, mindig azt mondja, amit (szerinte) a lehető legtöbben hallani akarnak.
Mondjuk szegény sungir ajnározott gittegyletére nézve ez a fordulat nem túl sok jót sejtet :))))
Törölt felhasználó 2020. 01. 12. 12:23
Előzmény: #43060  lancaster
#43077

Nem az itt a gond, hogy transzparens v. nem transzparens módon vásárolja meg az állam, hanem 
az hogy ha ML kijelentette, hogy bezárja a gyárat, akkor az államnak közérdekre hivatkozva államosítania kellene azt, úgy mint pl. a meddőségi centrumokat. 
euler 2020. 01. 12. 00:35
Előzmény: törölt hozzászólás
#43076
Így van. A magyar gárdás időszak volt a megfelelő, aztán a néppártosodás már nem volt ínyükre. Amit Simicska ide vagy oda komolyan gondolt a jobbik, kérdés túlélik-e a fidesz korábbi megrendítő ütéseit. Szerintem van rá esélyük.
trollbamondo 2020. 01. 12. 00:26
Törölt hozzászólás
#43075
euler 2020. 01. 12. 00:21
Előzmény: törölt hozzászólás
#43074

Persze, voltak jelek korábban is, amit pl.Orbán Miskolcon mondott az asszimilálódási képességükről, vagy Lázár "addig sem lopnak" kijelentése, de a mostani már a tettlegesség kategóriája ezekhez képest.
Gyöngyöspatán már érződik a feszültség. (Szerencsétlenek, korábban a magyar gárda masírozgatott náluk).
.
Mindig meg fognak tartani egy tőlük még jobbra sorolható bandát, ők a nyíltan vállalhatatlan verőlegények. (Jelenleg a mihamó).
trollbamondo 2020. 01. 12. 00:12
Törölt hozzászólás
#43073
euler 2020. 01. 12. 00:01
Előzmény: #43071  euler
#43072

A gyöngyöspatai ügyet már nem engedik ilyen könnyen.
Eldőlt: teljes erővel beleáll a keresztény Fidesz-KDNP a gyöngyöspatai romákba



Nem hiszem, hogy a szegregált oktatás miatt megítélt kártérítés kifizetését meg tudják vagy merik akadályozni, de a kifizetés talán még erősíti is a gyűlöletbombát.
Megtörtént az új ellenség, a cigányság végleges kijelölése.
(Soros-migráns-brüsszel nem igazán működik már csak a debileknél).
euler 2020. 01. 11. 22:54
Előzmény: törölt hozzászólás
#43071

Ha már az apparátus mentegeti a főnököt, az több mint szomorú.
Tudják, hogy ilyen direkt módon nem mehet neki a végrehajtó hatalom az igazságszolgáltatásnak, mert egyrészt ez a demokrácia alapjainak támadása, másrészt a jogállamiság vizsgálatánál sem jelent jó pontot, azzal pedig uniós pénzvesztés is járhat.
Természetesen minden autokratát zavar ha korlátozzák a hatalmát. Orbánnál a kormány és a parlament már statisztaszerepre van kényszerítve, a fékek és egyensúlyok rendszerében már jórészt csak a bíróságok tartják magukat.
Völner máris pontosította Orbán szavait
beléndek. 2020. 01. 11. 19:27
Törölt hozzászólás
#43070
lancaster
lancaster 2020. 01. 11. 15:18
Előzmény: #43067  Phylaxa
#43069
Kőolaj bányászata jelentős az Északi-tengeren, a kitermelt kőolaj szinte egészét exportálják, ezáltal óriási jövedelemre tesznek szert. Norvégia halászata Európában vezető helyen áll. Az állandó, bő vízhozamú, nagy esésű folyókra telepített vízerőműveknek köszönhetően – első az egy főre jutó villamosenergia termelésben a világon. Az ország rendelkezik bérfuvarozásra is alkalmas kereskedelmi flottával.
trollbamondo 2020. 01. 11. 14:32
Törölt hozzászólás
#43068
Phylaxa 2020. 01. 11. 13:47
Előzmény: #43066  rockmaster
#43067
Mindenkinek minden csatornában. Ez nem fog menni magunktól. Ehhez meg kell várnunk, azt ami mindenképpen bekövetkezett volna, hogy a természet beszabályoz minket.
    
A kérdésem az lenne, hogyha mégis sikerülne egyáltalán nem tovább növelnünk,tehát csak szinten tartanunk,  akkor mi történne? Mert szerintem erre a korrekt válasz az, hogy "Fingom sincs."  :)
    
Mindenesetre nagy business, lehet szidni mindenkit és jó nagy közpénzeket lenyúlni, valamint tönkretenni az emberek mindennapjait. :)
    
A "Zöld" Norvégia miből is él? Mert nem halászatból az biztos. :)
rockmaster 2020. 01. 11. 13:14
Előzmény: #43065  Phylaxa
#43066

Mindenkinek csökkenteni kell, mert ez egy közös felelősség.
Teljesen mindegy, hogy emberi tevékenység, vagy természetes jelenség a klímaváltozás, ettől függetlenül az ember által a légkörbe és egyáltalán a természetbe juttatott, az ott lévő mennyiségnél nagyobb mennyiséget eredményező természetes / mesterség anyagokat le kell csökkenteni.
Phylaxa 2020. 01. 11. 12:44
Előzmény: #43062  rockmaster
#43065
A Föld mágneses pólusai 24 óra alatt felcserélődhetnek. Tudásunk az okokról nulla.
     
A jelenlegi általunk klímaváltozásnak hívott jelenségről szintén nulla a tudásunk. Kimértük a légkör CO2 tartalmát és ebből levontunk egy következtetést, miszerint ezt mi műveltük és a kibocsátást csökkentenünk kell. Erről beszél mindenki 20 éve. A különböző kibocsátási csatornákban kellene csökkenteni, de csak átcsoportosítjuk más csatornákra és az össz kibocsátás növekszik.
      
Ha az egyes országok szerint csoportosítunk, akkor tévúton járunk szerintem és csak a semmittevésre jó. A helyes megoldás, persze azoknak, akik azt várják, hogyha mi nem növeljük, akkor helyre áll a "rend", hogy bizonyos kibocsátási csatornák csökkentésére minden egyes ország aláír és valóban csökkent. Amíg ez nem történik meg, addig nem fogunk rájönni, hogy egy kicsit bonyolultabb a természet ennél és jó lenne inkább tanulni. :)
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 01. 11. 11:21
Előzmény: #43062  rockmaster
#43064
az is jó, de most konkrétan sápadtarcú frissenregisztrált fideszharcos speciálisan elbaszott jogállamfelfogására értettem
trollbamondo 2020. 01. 11. 11:16
Törölt hozzászólás
#43063
rockmaster 2020. 01. 11. 11:07
Előzmény: #43061  gombócból_is_sok
#43062

Pláne ez:
A klímaváltozás egy liberális ármánykodás :)))))))
gombócból_is_sok
gombócból_is_sok 2020. 01. 11. 11:03
Előzmény: #43056  Sapadtarcuharcos
#43061
elképesztő gondolatmenet
lancaster
lancaster 2020. 01. 11. 10:56
#43060
Vagy Orbán, vagy Mészáros vezércége, de valaki nagyot hazudik...
      "Egyre jobban belekavarodik a kommunikáció a Mátrai Erőmű állami visszavásárlásának magyarázásába.
      Csak emlékeztetőül: Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. közvetett irányítása alatt álló Status Power Invest Kft. 2018 áprilisában szerzett 61,76 százalékos mértékű közvetett befolyást a Mátrai Erőmű Zrt-ben mintegy 11 milliárd forintért.
       Az új irányítás alatt gyorsan veszteségesre fordult az erőmű üzemeltetése, ennek ellenére a tulajdonosok 11 milliárd forintot vettek ki az eredménytartalékból, amit a korábbi években halmoztak fel a működési eredményből.
Mindezek után pedig közölték, hogy az állam visszavásárolja a sokmilliárdos felújításra, korszerűsítésre szoruló erőművet.....
       "A polgári jog értelmében a felek megnevezése, a tárgy, és az ellenszolgáltatás megjelölése hiányában nem tud érvényes szerződés létrejönni, ezért az OPUS tőzsdei nyilatkozata arra utal, hogy a felek a vételárban már megegyeztek- írja Tóth Bertalan."  
L: Persze Orbán erről mit sem tud, mert nem foglalkozik üzlettel :))) 
https://nepszava.hu/3063171_vagy-orban-vagy-meszaros-vezercege-de-valaki-nagyot-hazudik
rockmaster 2020. 01. 11. 10:46
Előzmény: #43057  lancaster
#43059

Már a szóhasználata is vérlázító:
"Mi elfogadjuk" -> ki az a mi? Vagy a min. elnök hatökör? :))))
Ha a maga nevében nyilatkozik, akkor egyes szám első személyben nyilatkozzon. Ha a kormány nevében nyilatkozik, miért állítja be a romákat kívülállónak, hogy velük szemben fogalmazza meg az állítasait. Akár tetszik, akár nem, az ő min. elnökük is! Büdös bunkó!
trollbamondo 2020. 01. 11. 10:20
Törölt hozzászólás
#43058
lancaster
lancaster 2020. 01. 11. 10:00
Előzmény: #43056  Sapadtarcuharcos
#43057
L: Mindegy, hogy ki hogy értékeli a bíróság döntését, de egy államvezető, ha van egy kis felelősség tudata nem így, a nagy publikum előtt reagál rá, hanem a színfalak mögött. Mert ez csak olaj a tűzre az egyébként sem felhőtlen kapcsolatra a népcsoportok között.
"De ezt érezhette Orbán is mert egy Facebook-posztban kérte a gyöngyöspatai cigányokat és a többségi társadalom tagjait arra, hogy nyugodtan és felelősen álljanak a kérdéshez: 
   "Az életben való érvényesülés az iskolapadban kezdődik, ezt a lehetőséget vették el ezektől a gyerekektől, és ez az az okozott kár, amiért a bíróság szerint kártérítés jár. Mi elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a független bíróságok döntéseit, és bízunk benne, hogy az eddigi, évtizeden át tartó jogszerűtlen magatartás után végre jogkövetően állnak a felelősök is a gyöngyöspatai romákhoz. Nem kérünk se többet, se kevesebbet. Azt viszont mindenkitől elvárjuk, hogy az eddigi folyamatos jogsértések után úgy tudjuk lezárni a kártérítés kifizetésével a múltat, hogy újabb jogsértés, újabb megaláztatás már ne érje a patai romákat." - fogalmazott a posztban. 
https://hvg.hu/itthon/20200111_gyongyospata_szegregacio_orban
Sapadtarcuharcos
Sapadtarcuharcos 2020. 01. 11. 00:52
Előzmény: #43055  euler
#43056
Ez nagyon szépen hangzik, hogy a bíróságokat ne bírálja a kormány, de ennek van azért néhány nem elhanyagolható előfeltétele:
1) A bíróság szakmailag többé kevésbé jól végezze a munkáját. 
2) A bíró személyében független, nincs elköteleződve valamelyik globális szervezetnek, szabadkőműves páholynak, vagy hatalmi csoportnak.
3) A bírósági ítéletek nem szakadnak el tartósan a társadalom értékítéletétől, igazságérzetétől. (Lásd pl. deviza hitelesek elleni bírósági visszaélések kérdése stb.)
4) A bíróknak ítéleteikért való egyéni felelőssége. Magyarországon ilyen nincs 1945 óta. Azelőtt volt. Pl. A bíró elfogult rossz ítéletével valakit megkárosított, a századfordulón az egyéni vagyonából kártérítést kellett fizetnie!
euler 2020. 01. 11. 00:26
Előzmény: #43052  euler
#43055

Ugyanebben a kategóriában volt még két súlyos megállapítása:
- kifogásolta a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének feltételes szabadlábra helyezését
- nekiment annak is, hogy kártérítést kapnak egyes fogvatartottak akkor, ha nem voltak megfelelőek a fogvatartás körülményei.
Sokkal megengedhetetlenebb dolog ez mint amilyennek első hallásra tűnik.
Schiffer András viszonylag keményen elmondja róla a véleményét:
Vége a világnak, ha a miniszterelnök a bíróságok ellen uszít
trollbamondo 2020. 01. 10. 21:30
Törölt hozzászólás
#43054
lancaster
lancaster 2020. 01. 10. 19:09
Előzmény: #43052  euler
#43053
Igen egyetértek, de elfelejtettem idézőjelbe tenni a beszólás szót! Nyilván előre meg volt "koreografálva"!
euler 2020. 01. 10. 19:02
Előzmény: #43046  lancaster
#43052

Ez nem beszólás, hanem kifejezett felhívás a miniszterelnök részéről a rasszista uszításra. TGM (kivételesen) érthetően leírta:
"A gyöngyöspatai roma gyerekekkel szembeni faji elkülönítés bűntette miatt kirótt kártérítésről többek között ezt mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök:
„...ha ott élne, akkor ő is megkérdezné, hogyan lehet, hogy a vele egy faluban élő, etnikailag meghatározó csoport tagjai nagy összeget kapnak mindenféle munka nélkül”.
Úgy, hogy jogsérelmük miatt a független magyar bíróság pénzbeni kárpótlást ítélt meg nekik, amit a végrehajtó hatalom képviselőjének (a kormány vezetőjének) nem illik kommentálnia. Pláne így, hiszen ez fölhívás a rasszista uszításra."
Nincs kétségem, hogy Gyöngyöspatán ez termékeny talajra hullik.
SeldonKuper 2020. 01. 10. 17:34
Előzmény: #43050  sanka
#43051
Engem is a te céged fizet!
sanka 2020. 01. 10. 17:28
Előzmény: #43049  SeldonKuper
#43050
Te  soha nem pihensz, nincs munkaidőd?
SeldonKuper 2020. 01. 10. 17:20
Előzmény: #43047  sanka
#43049
Szembe mész az autópályán?
lancaster
lancaster 2020. 01. 10. 17:18
Előzmény: #43047  sanka
#43048
A 22-es csapdája vele is végezni fog :))) Mily véletlen, 20"22"-ben!!!! 
sanka 2020. 01. 10. 17:06
Előzmény: #43045  lancaster
#43047
Meg kellene már állítani ezt az őrültet!
lancaster
lancaster 2020. 01. 10. 16:49
#43046
A tegnapi beszólása Orbánnak mindenesetre kényelmetlen helyzetbe hozza a Gyöngyöspatai cigány családokat. El tudom képzelni mit fognak azok kapni a többi lakostól.
lancaster
lancaster 2020. 01. 10. 16:30
#43045
Újabb fociakadémiát épít a magyar kormány.... 
A romániai létesítmény 2,7 milliárd forintból jön létre, majd évente még komoly támogatásokra számíthat.
L: bravó! 
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ujabb-fociakademiat-epit-a-magyar-kormany.698219.html
SeldonKuper 2020. 01. 09. 22:47
Előzmény: #43043  signal2
#43044
Jól kiszúrt veled a fórummotor!
Most aztán helyreigazíthatod.
signal2
signal2 2020. 01. 09. 22:40
Előzmény: #43040  SeldonKuper
#43043
Hogy lik a félnyúzgyártók, azt tökéletesenutatjál a helyreigazítási perek ítéletei...
pitcairn2 2020. 01. 09. 22:36
Előzmény: #43032  badsector1
#43042
demokratikus "progresszió" = progresszívan elmélyülő területi szegregáció
https://www.ingatlannet.hu/statisztika/Magyarország
pitcairn2 2020. 01. 09. 22:35
Előzmény: #43032  badsector1
#43041
az un. "szegregációellenesség" anno asszimiláció fedőnéven futott... 
nem is beszélve arról, hogy ma a valódi szegregáció inkább TERÜLETI  alapon valósul meg
elég ránézni mondjuk egy lakásártérképre
ez + az un. "övezeti besorolások" olyan durva területi szegregációhoz vezettek, hogy ahhoz képest még a Horthy rendszer is kismiska volt...
SeldonKuper 2020. 01. 09. 22:34
Előzmény: #43039  euler
#43040
Na így kell hazugságot generálni azoknak, akik nem figyelnek a hírekre!
Valami baj lehet azokkal a pökhendi be nem jutott hírharsonákkal.
Milyen érdekes, hogy féknyúzgyártók nem jutottak szóhoz!
Majd hazudnak egy jót a kormányinfóról.
euler 2020. 01. 09. 22:25
Előzmény: #43032  badsector1
#43039

És az un. kormánykritikus sajtó még mindig asszisztál ehhez a diktátori bohózathoz.(Ennél még Putyin is jobban csinálja).
Összetörik magukat, hogy ott lehessenek, aztán vagy be sem engedik őket, vagy ha beengedik akkor meg nem kérdezhetnek. Mondjuk sajtótörténeti érdekesség az biztos, de a net úgyis megőrzi az utókornak.
Idén bővült a lista:
  • A 24.hu meghívót sem kapott, és a lap hiába érdeklődött, hiába regisztrált, újságírói nem vehettek részt az eseményen.
  • Szintén nem jutottak be két oknyomozó portál, a Direkt36 és az Átlátszó munkatársai, hiába szerettek volna részt venni.
  • Nem lehetett ott a Mérce, a Klubrádió, a Magyar Hang és az Alfahír.
  • A 168 Óra sem lehetett jelen a rendezvényen, meghívót sem kaptunk – írják.
  • A Népszava tudósítója – csakúgy, mint az AP, a BBC, a HVG, a 444 és az Inforádió – nem kapott lehetőséget a sajtótájékoztatón, hogy feltegye kérdéseit

SeldonKuper 2020. 01. 09. 22:02
Előzmény: törölt hozzászólás
#43038
Floodolni szeretnéd?
tessék!
Trollba is mondhatod! 
badsector1
badsector1 2020. 01. 09. 21:59
Előzmény: #43036  pitcairn2
#43037
Helyes, csak így tovább.
pitcairn2 2020. 01. 09. 21:53
Előzmény: #43033  badsector1
#43036
későn indultam, így csak 6,5 km lett:)
________
________ 2020. 01. 09. 21:52
Előzmény: #43034  Törölt felhasználó
#43035
Migráns Viktor és Orbán Jenő sportszerű harca
Törölt felhasználó 2020. 01. 09. 21:46
Előzmény: #43032  badsector1
#43034
badsector1
badsector1 2020. 01. 09. 21:33
Előzmény: #43031  pitcairn2
#43033
Megvolt a mai séta?
badsector1
badsector1 2020. 01. 09. 21:32
#43032
"Orbán Viktor a mai sajtótájékoztatóján zavarba ejtően mellébeszélt a gyöngyöspatai cigány gyerekek szegregált oktatása miatt megítélt kártérítésről, egyértelműen elítélve azt, hogy az "etnikailag meghatározó népcsoport tagjai nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül".Amit mond, az nettó cigányellenes uszítás, amire miniszterelnök szájából az utóbbi évtizedekben Magyarországon nemigen volt példa.De legyünk jóindulatúak, és tételezzük fel, hogy Orbán nem jól kalkulált számításból beszélt, hanem pusztán súlyos tudatlanságból, ezért egy gondolatkísérlet erejéig megpróbálok segíteni megérteni, miről van szó.Tegyük fel, hogy Orbán Viktor a 2000-es években az amúgy teljesen egészséges és megfelelő képességű gyerekeit a körzeti általános iskolában évről évre valamiért mindig olyan osztályba írathatta csak be, ahol a párhuzamos osztályokénál gyengébb képesítésű tanárok tanítottak, rosszabb feltételek között, alacsonyabb óraszámban, a tanulókra kevesebb figyelmet fordítva.Az osztályteremben töredezett volt a tábla, sokszor kréta sem volt, a gyerekeknek kevés tankönyv jutott, gyakran a fűtés sem működött, a folyosón nem találkozhattak a többi gyerekkel, a tornatermet és az uszodát nem használhatták, nem mehettek az iskolai bulikba, osztálykirándulásokra.Orbán gyerekei többször megbuktak, nem mind tanultak meg rendesen írni-olvasni. Továbbtanulni, szakmát szerezni, öngondoskodóvá válni esélyük sem volt, és azóta is segélyen meg közmunkán tengődnek. Időnként a törvénnyel is meggyűlik a bajuk.Orbánék hiába próbáltak fellépni az igazságtalanság ellen, csak hitegették, kinevették és elhajtották őket, ahogy a többi érintett szülőt is. Aztán a gyerekek sorsára felfigyelve segítő szándékú emberek és szervezetek megpróbáltak közbeavatkozni. Szóltak az iskolának, a fenntartónak, a fenntartó törvényes működését felügyelő hivataloknak és a minisztériumnak, hogy ez így igazságtalan és törvénytelen.Ám továbbra sem történt semmi.Végül kénytelenek voltak bíróságra menni. Az igazságtalan iskolai elkülönítés kezdete után 15 évvel a bíróság az időközben felnőtt Orbán-gyerekeknek és társaiknak, összesen több mint 60 embernek fejenként és tanévenként 500 illetve 300 ezer forintos kártérítést ítélt meg jogerősen. Csakhogy az iskola fenntartói és az állami hivatalok máig vitatják, hogy a gyerekeknek kártérítés jár, és még 2020-ban sem tettek le róla, hogy valahogy megfordítsák a per kimenetelét.Azt hiszem, Orbán Viktor ebben a helyzetben joggal sérelmezné, ha Magyarország miniszterelnöke nem az ő családja és a többi érintett pártját fogná, hanem ország-világ előtt felvetné, hogy mivel nem dolgoztak meg érte, a gyerekeinek ez a pénz nem jár, és igaza van a környezetükben élőknek, akik kifogásolják, hogy míg nekik éveket kell dolgozni ennyi pénzért, Orbánéknak az az ölébe hullik. Pusztán azért, mert ők Orbánék."
  
Orbán már megint nem a jó oldalra állt.
pitcairn2 2020. 01. 09. 21:17
Előzmény: #43014  euler
#43031
a legideálisabb esetben meg mindenki egészségtudatos életet folytatna és 80 évesen is ideális testsúly mellett fantasztikus fizikai kondícióban élné sportos életét:)
az ideális társadalombiztosított következik:)))
Why bodybuilding at age 93 is a great idea: Charles Eugster at TEDxZurich
https://www.youtube.com/watch?v=rGgoCm1hofM
pitcairn2 2020. 01. 09. 21:08
Előzmény: #43017  gambadoro
#43030
azért odáig el is kell jutni...
lábtöréssel indult...
19 December 2019 at 9:17am
Mum died after waiting six hours on pavement for ambulance
https://www.itv.com/news/wales/2019-12-19/mum-died-after-waiting-six-hours-on-pavement-for-ambulance/
trollbamondo 2020. 01. 09. 20:40
Törölt hozzászólás
#43029
SeldonKuper 2020. 01. 09. 19:47
Előzmény: #43027  SeldonKuper
#43028
-nyelvvel!
SeldonKuper 2020. 01. 09. 19:46
Előzmény: #43026  euler
#43027
Tudod akit kitilthatnak a véleménye miatt itt a PFen annak meg kell válogatni a szavait!
Ha meg nem "értesz" a magyar nyelven és a szavak értelmezésével, meg a nyelvtani helyességekkel foglalkozol, mások dorgálásával, nem is fogod megérteni!
Ha kimondhatnám azt amit kimondható már rég nem tudnál vitatkozni velem!
Éppen eleget kaptam a nácizásból, rasszistázásból, fasiszta ideológia megvádolásával.
Vannak itt akiknek az a feladata, hogy ezekkel riogasson.
Egy szó mint száz, nekem nincs gondom a magyar nyelvel.Üdv!
euler 2020. 01. 09. 18:27
Előzmény: #43025  SeldonKuper
#43026

De legalább érthető.
Úgy gondolom, hogy aki ennyire zavarosan tudja csak kifejezni a gondolatait mint Te, ott már nem (vagy nem csak) a magyar nyelv helyes használatának a képessége hiányzik.
A nyelv a gondolatok kifejezője ugyanis.
SeldonKuper 2020. 01. 09. 18:22
Előzmény: #43024  euler
#43025
A váalszod enyhén szólva "gátlásos"!
euler 2020. 01. 09. 18:21
Előzmény: #43023  SeldonKuper
#43024
Már megint bevetted a fogalmazásgátlót. :)
SeldonKuper 2020. 01. 09. 18:03
Előzmény: #43022  euler
#43023
Idézett nem idézett nem valós érvekkel tette! 
A 444! kilép a valóságos folyamatok értelmezéséből a sajátságos félremagyarázásával.
Ha nem tudod értelmezni akkor tapsolj  a hazugságaikhoz!
A világodba te is annyit tehetsz amennyit a véleményed tartalmaz.
Kifogásolhatod az én véleményemet, de nem írhatja felül a te véleményed!
euler 2020. 01. 09. 17:56
Előzmény: #43021  SeldonKuper
#43022

és a ksh sem oké, tudjuk.
Ne is zavarjon, hogy a 444 is és a Népszava is csak egy kormányprogramból idézett.
Persze tudom, pusztuljon a rossz hír hozója, belerondít az álomvilágodba, ahogy a kórházban fényképezők is, ugye.
SeldonKuper 2020. 01. 09. 17:44
Előzmény: #43020  lancaster
#43021
Az alátámasztás ok!
De a 444 az nem ok!
lancaster
lancaster 2020. 01. 09. 17:33
Előzmény: #43018  SeldonKuper
#43020

a #43006 hsz-mat kívántam alátámasztani, vagyis, hogy a 444 nem írt hülyeségeket.
SeldonKuper 2020. 01. 09. 17:12
Előzmény: #43017  gambadoro
#43019
Támogatni való a mai napi véleményed és javaslataid!
Ritkán lehet logikusan megközelíteni az egészségügy problémáit!
Ezt ma hiánytalanul megoldottad!
Én megköszönöm, hogy megosztottad velünk!
SeldonKuper 2020. 01. 09. 17:09
Előzmény: #43015  lancaster
#43018
Légy szíves valami értelmezést is adni a linkednek, ha vitatkozni szeretnél a linkeléseddel.
Minek kellett végigolvasni amikor ez egy UNIOs javaslat a tagországok részére adatokkal, adatcsere javaslatokkal.
Mit vársz ennek a linknek értelmezésétől?
gambadoro 2020. 01. 09. 16:33
Előzmény: #43015  lancaster
#43017

ilyen irományokat az eu országok 2/3-áról olvashatsz
mondjuk nézz meg egy olasz közkórházat
vagy egy angolt :))))))) az még jobb
de most írhatnám, hogy a bécsi gigakórházban bezárták a gyerekosztályt mert nem volt gyerekorvos
az egészségügy kulcsa a prevenció, ehhez nem orvos kell elsősorban hanem oktatás
gambadoro 2020. 01. 09. 16:31
Előzmény: #43014  euler
#43016

én arra próbálok rávilágítani, hogy nincs olyan, hogy időben történő beavatkozás
a dolog természetéből fakadóan
mert, ha valóban "időben" lenne, akkor szinte senki nem halna meg betegség miatt - mert nem lenne beteg
ezért álságos ezzel jönni
amit az emmi ír, népegészségügyi kérdés, és éppen azt mondja, hogy prevencióra van szükség
prevencióra
szűrésekre
és arra, hogy ne szívjon napi egy doboz cigarettát a zember, aki aztán bekerül a rendszerbe, mint legjobb időben történt beavatkozással megmenthető lett volna...
lancaster
lancaster 2020. 01. 09. 15:10
Előzmény: #43011  gambadoro
#43015
euler 2020. 01. 09. 15:06
Előzmény: #43011  gambadoro
#43014

Nem a 444 védelmében csak a korrektség miatt: ezt a cikket a Népszava írása alapján kivonatolták, ami konkrétan idéz az EMMI Nemzeti Népegészségügyi Szakpolitikai Program-jából. Többek között azt is, hogy " becslések szerint 2017-ben „a legjobb időben történő beavatkozással” 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna". (Akinek van kedve keresse meg az eredetit, gondolom nem az ujjukból szopták az idézetet).
Magyarán nem, vagy nem csak a rezisztens kórokozókról van szó. A kórházi fertőzésekről külön statisztika van, de úgy rémlik, hogy pár éve nem publikus.
(a többi oké amit írtál).
gambadoro 2020. 01. 09. 14:44
Előzmény: #43004  Dehogynincs
#43012

nem a fidesz ápolja, hanem az orvoskaszt, akik istennek képzelik magukat
amikor azt mondja kasler, hogy az orvos keressen 1,5 milliót mert neki olyan életre van igénye
neked meg mondjuk ezek szerint nem
ez mutatja a mérhetetlen pökhendiséget
holott ezek egyszerű számok: mennyi a gdp, mennyi a jövedelem ezt arányosítani lehet
nem lesz jobb orvos dupla pénzért és az sem igaz, hogy majd okosabb, tehetségesebb emberek mennek orvosnak akkor, ha többet keresnek
a rendszert kell megváltoztatni, mert az viszont teljesen igaz, hogy napi 10 órát dolgozik egy kórházi orvos totálisan leterhelve
na ezt sürgősen meg kell változtatni - intézményöszevonás, kisegítő személyzet stb.
gambadoro 2020. 01. 09. 14:40
Előzmény: #43006  lancaster
#43011

a 444 fszságokat ír rengetegszer
egyrészt tolja őket az orvoslobby másrészt nem értenek hozzá
mint említettem, kórházi fertőzést a hiperszuper usa kórházakban is van, méghozzá nem kevesebb, mint magyarországon
rezisztens kórokozókkal nem lehet mit kezdeni a 444 sem tud, ezért is kár ezen lovagloni
persze lehet javítani a fertőtlenítést stb. de ettől számszakilag óriási eredményt felesleges várni (ok egy megmentett ember is óriási dolog nyilván)
az, pedig, hogy jókor kezdik kezelni egy orbitális csúsztatás: nincs olyan, hogy jókor, egyszerűen lehetetlen egy adott pillanatban elkapni bármilyen betegséget.
ehhez heti/havi szintű diagnosztika kellene kb.
miközben a magyar még az evidens szűrésekre sem megy el
gambadoro 2020. 01. 09. 14:37
Előzmény: #42993  euler
#43010

a magánszektor tb finanszírozását hamarosan bejelentik
ugyanakkor ez azért veszélyes dolog, mert jelenleg a magánorvos azért van állami státuszban is mert másképp nem tud egy halom beutalást vizsgálatot intézni
ha tb finanszírozást kap kiszáll az állami kórházakból
éppen ezért kell kvótázni a magánpraxist mint pl a patikanyitást számos országban
gambadoro 2020. 01. 09. 14:35
Előzmény: #42989  sanka
#43009

én nem egyszer
de mondjuk ennek nincs jelentősége
lancaster
lancaster 2020. 01. 09. 13:47
#43008
"A Kubatov-lista után újabb, még nagyobb adatkezelési botrányban lehet érintett Orbán Viktor és a Fidesz. Részt vehettek ugyanis a Facebook-felhasználók adatainak tisztességtelen felhasználásában szavazatszerzés céljából.
Amennyiben tényleg összedolgozott az Orbán-rezsim a Cambridge Analytica-val, úgy újabb tiltott adatkezelési botrány robbanhat ki a Fidesz körül.
Mint ismert, nem a Facebook az egyetlen hely, ahol Orbánék személyes adatainkat elítélendő módon használták fel. A hírhedt Kubatov-lista segítségével Orbán és csicskái hosszú évek óta élhetnek vissza személyes adatainkkal."... 
https://ezalenyeg.hu/kozugy/ugy-tunik-orbanek-erintettek-a-vilag-legnagyobb-adatlopasi-botranyaban-1397
SeldonKuper 2020. 01. 08. 14:00
Előzmény: #43006  lancaster
#43007
Kásler bevallotta? Volt bírósági tárgyalás?
Hogyan tudnád ezt másképp tálalni? Na nem a 444-en!
lancaster
lancaster 2020. 01. 08. 13:57
Előzmény: #43005  SeldonKuper
#43006
"Kásler bevallotta: egy év alatt 24 ezren haltak meg csak amiatt, mert nem kezdték el jókor kezelni őket...Kásler jelentősen csökkentené azok számát, akik csak azért haltak meg, mert nem az ideális időben látták el őket. A munkaanyag becslése szerint 2017-ben 24 ezer haláleset lett volna így megelőzhető."
L: Bocsi, nem csak fertőzés, de ez a lényegen nem változtat :))
https://444.hu/2019/02/28/kasler-bevallotta-egy-ev-alatt-24-ezren-haltak-meg-csak-amiatt-mert-nem-kezdtek-el-jokor-kezelni-oket
SeldonKuper 2020. 01. 08. 13:42
Előzmény: #43001  lancaster
#43005
Okoskember hol a bizonyítás?
Nem elég ám kijelenteni!
Ha meg biztosan tudod, akkor jelentsed fel a kórházakat, különben bűnrészességgel leszel vádolható!
Pofátlanságig azért nem kellene elmenned!
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 01. 08. 11:41
Előzmény: #42987  gambadoro
#43004
Ettől nem változik a hálapénz szocialista vívmánya. Ezt a rákfenét a fidesz a harmadik kétharmadával is rendíthetítlenül ápolja.
sanka 2020. 01. 08. 11:01
Előzmény: #42999  SeldonKuper
#43003
Ne a tartozást, hanem a működési költségeket fizesse  meg!
lancaster
lancaster 2020. 01. 08. 11:00
#43002
"Bíróság mondta ki, hogy ki kell adni az Elios közbeszerzési ajánlatát Gyálon...
Jogszerűtlenül tagadta meg a gyáli önkormányzat, hogy nyilvánosságra hozza az Elios-szal kötött szerződését– írja az Index.
A Transparency International nyert pert az önkormányzattal szemben.
A bíróság szerint az Elios által adott közbeszerzési ajánlat minden lényeges eleme közérdekű adat. Gyál 2014-ben pályázott közvilágításának korszerűsítésére, az Elios-szal 2015-ben kötött kivitelezési szerződést.
A cég úgy kapta meg a megbízást, hogy drágább ajánlatot adott, mint a közbeszerzésen elinduló másik ajánlattevő, utóbbit azonban kizárták az eljárásból.
Az Európai Unió csalás elleni hivatala szerint Gyál uniós pályázata felülről irányított volt, és személyi összefonódásokat is találtak a pályázók, valamint a közbeszerzés elbírálói között."
lancaster
lancaster 2020. 01. 08. 10:24
Előzmény: #42996  SeldonKuper
#43001
"A kórházak feladata az is, hogy gyógyítsanak!"
Ezért hal meg évi 25000 ember a kórházi fertőzések miatt?
Az a baj, hogy valamennyi kórház fideszes vezetésű és valóban csak a markukat tartják!

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek