A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Szerintem nincs dikatúra, és a korrupció biztosan nem nagyobb, mint Spanyolországban. Ezentúl nem hiszek a "piac a piac a piac" neoliberális 50 éves dogmáiban, amik ezerszer megbuktak már.
a többkulcsos adóval kapcsolatban szeretnek az emberek "igazságossági" vitákba révedni, pedig azért életképtelen az ötlet, mert magyarországon nincsenek "gazdagok", akiknek az adójából a "szegények" mindenféle ellátását fizetni lehetne 2010 előtt a 150 nettó fölötti rész már progresszíven volt adóztatva 150 nettó az már gazdag? és akkor nézzük meg, hogy ebből a progresszív adóból ugyan mit sikerült megfinanszírozni
„... így most azt próbálod elmagyarázni, hogy attól aki többet tanult, így többet keres.... el kell venni a jövedelme egy részét.... és odaadni azoknak akik nem tanultak eleget és ezért keveset keresnek....” Igen ez is egy lehetőség, azok számára, akik tehetségesek, de nem volt lehetőségük tanulni, például, mert a szüleiknek nem volt pénzük. És a tehetséges, de hátrányos helyzetű egyének felemelése az országnak is lehetőség.
„a többség pedig MINDENKI számára BIZTOSÍTJA a tanulás lehetőségét. . így most azt próbálod elmagyarázni, hogy attól aki többet tanult, így többet keres.... el kell venni a jövedelme egy részét.... és odaadni azoknak akik nem tanultak eleget és ezért keveset keresnek....” Nem sok igazságérzet és szolidarítás szorult beléd. Az élet nem mindenki számára osztja egyformán a lehetőségeket. Nagyon nem mindegy, hogy ki, milyen családba született, a Rózsdomb tetején és Balmazújváros külsőn nem ugyanazok a lehetőségek. A fejlett demokrációkban többnyire nem alkalmazzák az egykulcsos adórendszert. Ez az adórendszer tökéletesen alkalmas a társadalom kettészakítására, a szegények kifosztására és a gazdagok további gyarapítására.
- jó, akkor szeretném feljelenteni tiborcz istvánt, mert ő orbán viktor veje - ez nem törvénysértés uram ______ : (a háttérből) BÁÁÁÁÁÁ feljelenteni csak azt tudod, aki ellen bizonyítékod van, ha nincs bizonyítékod csak a törvénysértés létére, akkor tehetsz feljelentést ismeretlen tettes ellen
badsector1 bemegy feljelentés tenni : - jónapot, fel akarom jelenteni mészáros lőrincet, mer lop! - mit lopott el? - hát vak maga meg hülye maga FIDEESSSSSS drodid őrült?!!!
"akkor az EU fogja "irányítani" az ügyészeket....." Csak az EU-pénzekkel és határon átnyúló adócsalásokkal kapcsolatos ügyekben, ami teljesen logikus felvetés.
akkor az EU fogja "irányítani" az ügyészeket..... . amennyiben olvasod rendszeresen a tipikokat , olvashattad, hogy nyugaton is él és virágzik a "korrupció"... de ugye nálunk már "nagy mértékben" a mérték meg relatív........ . tehát nem lehet "kiirtani" csak "felhasználni" ezt a helyzetet olyan tagállamok ellen akik nem akarnak beállni a sorba..... . nincsen még "elfogadható" mértékű korrupció! . így a tervezett EU ügyészség sem tudná felszámolni! Akkor mi értelme a testületnek?
A Fidesz rendbeteszi az országot
link