"A hajléktalanok két hete egy karácsonyi dallal üzentek az alkotmánybíróknak az őket diszkrimináló törvény miatt. Azóta már egy karácsonyi üdvözlőlapokat is írtak a testület tagjainak, közölte az atv.hu. „Tisztelt Elnök úr! Megjártam a hajléktalanság minden fokát, nekem elhiheti, hogy az emberek nem azért élnek az utcán, mert nem akarnak együttműködni – üzentek Sulyok Tamásnak, a testület elnökének, de képeslapot kapott Balsai István is, Szabó Marcel alkotmánybírót pedig karácsonyozni hívták meg egy fedél nélkül élő az egyik hajléktalanszállóra. Választ egyikük sem kapott. A képeslapokat – néhány kivétellel - azoknak a bíróknak címezték, akik a törvény nyári felülvizsgálatakor a jogszabály mellett szavaztak, kimondva, hogy az utcán élés büntethető. Az akcióban a TASZ és a Helsinki Bizottság mellett az Utcajogász Egyesület segítette a hajléktalanokat. „Ebben a határozatban többek között azt is mondta az AB, hogy a nincstelenségre nincsen senkinek joga, nyilván ez egy teljesen abszurd érvelés, mert ezzel azt mondja, hogy valakik választják a szegénységet, mintha az nekik jó lenne. Nagyon sok képeslap reflektált erre, hogy ez egyáltalán nem választott állapot" - mondta a csatorna Híradójának Kalota Ágnes, az Utcajogász Egyesület ügyvédje."
A hab a tortán az lesz, ha a felújítást többszörösen túlárazva az ML cégek fogják csinálni, majd ha elkészül, visszaveszi lölö, persze a mostani áron és az államtól kapott hitelből. Ja és a felújítás alatti kiesést szintén kompenzáljuk szegénynek, mivel az állam erőszakkal vette vissza, mondhatnánk államosította a magántulajdonát.
Ez volt a terv. Kilopják belőle a vagyont, mi megvesszük és sok tízmilliárdot ráköltünk. De sebaj, seldi majd jön és megmagyarázza, miért is jó ez nekünk, adófizetőknek.
Kíváncsi vagyok, mennyiért vette meg az állam lölötől a mátrai erőművet. Az a pióca pojáca elszámolta magát és egy veszteséget termelő céget vett meg, ami csak süllyed a mocsárba. Gyorsan kikapták belőle, amit lehetett, aztán vegye meg az állam. Szerintem fizethetnénk érte 500 milliárdot, nehogy´nem lesz miből támogatni tiborcot. Bánk bán meg forog a sírjában, tiborc???? az nem panaszkodhat!
Az átlag ember oktatási szintje sokat emelkedett a fejlett világban, ezért sincs már akkor igény a vallásosságra. Nem véletlen, hogy a fidesz vallásra is az alulképzettek között van igény.
pro és kontra bizonyíték meg persze valószínűleg sohasem lesz, csak annyi biztos, hogy a felsőbb hatalom iránti igény nagyon mélyen benne van az emberi pszichében és ezt érdemes kordába szorítani a való világon kívülre helyezéssel a monoteista vallások egészen jók voltak ebben az ateisták pedig - társadalomformáló erőként - látványos kudarcot vallottak
Én inkább arra irányítanám rá a figyelmedet, hogy Aquinói Szent Tamás nem egy szakállas öregúrról fantáziált, aki egy felhő tetejéről dirigálja az embereket, hanem olyan szintű "Isten absztrakciót" prezentált a XIII. században ami még ma is megállja a helyét... Tamás öt érve Isten létezése mellett
"Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, " Te egyetértesz Einstennel? Látom Einstein szavai nem férnek bele, az Einsteinről felállított képedbe. :))
A fidesz elcseszte az országot.