"Ha beteszi a lábikójának egy ujjacskáját is 21975 alá, akkor lefele is lesz. Hiába megy újra fölé, ha betette egy újacskáját, utána jönni fog a láb, comb, felsőtest, nyak és végül a fej.
Be patient and have faith. "
később (azt már nem idézem):
...egy lábújj legaláb 30 pont, nos, az megvolt...
Na ezért írtam, hogy 2,4%-nak kellen lenni a vártnak:
A délutáni izgalmakat fokozza, hogy fél háromkor napvilágot látnak a kereskedelmi tárca felülvizsgált második negyedéves GDP számai. A jelentéstől sok jót nem várhatunk, hiszen a készletek és az építőipari kiadások csökkennek, a nettó import pedig magasabb volt a korábban vártnál. Elemzők szerint nem kizárt, hogy az előzetes statisztikában szereplő évesített negyedéves értéket (2.4%) több mint egy százalékponttal lefelé módosítják. A konszenzus 1.0 százalék.
A GDP adat fogalmazzunk úgy, hogy rugalmasan alakítható és nem a fogyasztási adatok alapján készül, egy, az 1930-as évekből származó, kissé megváltozott tempójú világunkhoz mérten koros metodikával. Érdekes módon rendre felül is bírálják utólag (a 2008-ast pl. 18 hónappal később is, ld. lent), a gazdasági teljesítmény 70%-át kiadó fogyasztás viszont hiteles és pontos képet ad (naponta), én ezt nézném inkább. Két idézet:
1.
Last month the BEA revised their GDP readings for the 4th quarter of 2008, now over 18 months old. In so doing, they have reported for the first time (at least in their data) that the Great Recession's annualized "growth" rate bottomed in the 4th quarter of 2008, not the 1st quarter of 2009 as they had been telling us for over a year. Although it is always disconcerting to have history revised, this particular revision was hardly news to us, since our daily data has always recorded the Great Recession's absolute bottom occurring on November 5th, 2008
2.
The current 2010 contraction is now over 215 days old. At the same point during the duration of the 2008 Great Recession, consumer demand was contracting at less than a 1% year-over-year rate. Additionally, during the 2008 Great Recession our Daily Growth Index had returned to net growth after 223 days. From the above chart we can see that the profile of the 2008 contraction and the 2010 contraction are substantially different. The 2008 event was a classic "V" shaped recession. So far this one is not. We have previously suggested that this contraction might be mild but prolonged. We are no longer confident about "mild".
További kommentár és fogyasztási grafikonok itt (az erősen lejtős kék görbe a lényeg, a régebbi keltezésű kommentárokat is érdemes visszanézni):
Tisztelt olvasgatok és nagyon ritkán beiragatók!
A komoly elemzést/alapot nélkülöző beirásaikat, a komolyan napi szinten veterán topiclakóként jelen lévők rendre utasítgatásaikat, kéretik az OTP topikban elhelyezni!
Ne üssétek szét ezekkel ezt a topikot is!
1012 határidő
ELSŐ!!!!