Topiknyitó: saru 2007. 05. 02. 16:07

Felbontották Kádár János sírját !  

Meggyalázták Kádár János sírját

2007. május 2. 14:15



Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben szerdán - közölte a rendőrség az MTI-vel. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: ismeretlenek leszedték Kádár János és felesége síremlékének márvány fedlapját, a földet pedig kidobálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte. A VIII. kerületi kapitányság rongálás miatt rendelt el nyomozást, a helyszíni szemle jelenleg is tart - tette hozzá. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a temetőben a munkásmozgalomi panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat". Ez az idézet a Kárpátia együttes "Neveket akarok hallani" című dalából származik.



A 2003-ban alakult magyar zenekar a Wikipedia nevű internetes lexikon szócikke szerint "magyar nemzeti-rock stílusú", "erős nemzeti identitású és revizionista" zenét játszik. A BRFK vizsgálja, hogy van-e köze a feliratnak a sírrongáláshoz.



A Magyar Kommunista Munkáspárt minden parlamenti és parlamenten kívüli párttól azt kéri: függetlenül attól, hogy mit gondolnak Kádár János történelmi szerepéről, ítéljék el a sírrongálást.



A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége közleményben tudatta: a párt "mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt", és elítélik mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A párt azt követeli, hogy a kormány "azonnal és a leghatározottabban ítélje el az eseményt", a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség pedig találja meg a tetteseket.

(MTI)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2021. 08. 08. 21:25
Előzmény: #958  _Macika_
#959
náci lenin
_Macika_
_Macika_ 2021. 08. 08. 11:44
#958
https://index.hu/kultur/2021/08/08/drmarias-orban-az-uj-lenin/
,
Kiszolgáltatottjai vagyunk a (globális tőkének) pénzvilágnak, a (karvalytőkének) az uniós bürokratáknak és politikusoknak, a mohó (burzsujoknak) multinacionális vállalatoknak és bankoknak, amelyek hol rossz hitelekkel, hol politikai nyomással, hol telhetetlen profit-elvárásokkal akarják (rabszolgasorban tartani a magyar munkásosztályt)  zsarolni a magyar családokat. Mi ennek a (elnyomásnak) kiszolgáltatott helyzetnek véget vetünk! Előre a (barikádra proletárok) népszavazásra honfitársak!(A globális kapitalizmus) Brüsszel megtámadta Magyarországot, de mi megvédjük (a szocializmust) a demokráciánkat és győzni fogunk!Mert a (kommunizmus) magyar demokrácia győzelme elkerülhetetlen!”
stolz
stolz 2021. 07. 02. 09:45
Előzmény: #956  Dehogynincs
#957
Nekem a kedvencem a bizonyos árszint feletti 90%-os adó...ennek az lesz a vége, hogy amire ezt az adót kivetik, annak a forgalmazása egyszerűen leáll...várom a jegyrendszer bevezetését...
Dehogynincs
Dehogynincs 2021. 07. 02. 08:17
#956
A mai, soros rádióinterjú után a királyi rádió  jónak látta, hogy Orbán szózata után egyből fájdalomcsillapítót reklámozzon. A Kádár-rezsimben is bevett módszer volt, hogy lement ugyan a pártpropaganda, de azért a mondatok között is hallhattak a vájtfülűek és a sorok között is olvashattak a vájtszeműek.
sztanil 2021. 06. 24. 13:42
Előzmény: #954  Törölt felhasználó
#955
Mit csinálhattak vele a piaristáknál, hogy inkább az iszlám felé fordult?
Törölt felhasználó 2021. 06. 24. 13:21
Előzmény: #951  Dehogynincs
#954
Törölt felhasználó 2021. 06. 24. 12:49
Előzmény: #952  _Macika_
#953
Kádár hazaáruló volt ez tény.Gazember.
Dehogynincs
Dehogynincs 2021. 06. 03. 07:29
#951
"Megakadályozta a Terrorelhárítási Központ, hogy robbantásokat hajtson végre a labdarúgó-Eb magyar helyszínén az a 21 éves magyar férfi, aki magát iszlamistának vallja. A TEK felszámoló egységei kedden Kecskeméten ütöttek rajta a terroristán."
Háááát. A diktatúrában is bevett módszer volt, hogy a sziklaszilárdnak vélt hatalom fölkutatta, fölmutatta vagy éppen kiizzadta a rendszer belső ellenségeit.
Ha terrorelhárító lennék, akkor én is bizonygatnám a főnökeimnek a fontosságomat és hasznosságomat.
Ha terrorelhárító lennék, akkor nem népszerűsíteném a terrort, a robbantásokat, a tömegbe hajtást, hanem szép csendben lekapcsolnám a veszélyes alakokat. Óvakodnék attól, hogy bekerüljek a hírekbe.
Dehogynincs
Dehogynincs 2021. 02. 25. 12:39
#950
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját ma tartják. Az elkövetőket viszont mindegyik kormányzat foggal-körömmel védi. A közember nem ismerheti meg a titkosszolgálati dossziékat és nem nézegetheti a hamisítatlanul és hiánytalanul megmaradt mágnesszalagok tartalmát. A hatalom úgy rejtegeti a kommunizmus bűneit, ahogy csak tudja. Érdekes ország vagyunk, tele vagyunk áldozatokkal, elkövető meg sehol.
pFModi-1fsz-bsszakrvaanyjat2 2021. 01. 29. 05:28
Törölt hozzászólás
#949
_Macika_
_Macika_ 2021. 01. 12. 21:52
#948
Nem csak a szöveges híreknél, a fényképeknél is érvényesül a cenzúra az MTI-nél. Politikai alapon születő döntésekről, torzított valóságábrázolásról számoltak be a hírügynökségnek dolgozó fotósok.Az ellenzék szinte alig létezik, Orbán Viktor csupa fontos emberekkel tárgyal, a koronavírussal kapcsolatos védekezés pedig tökéletesen zajlik. Ilyen kép rajzolódik ki az MTI által közzétett fotókból, azonban egy elhagyott gumikesztyűből is komoly probléma lehet a szerkesztőségben. A cikkünkben közölt fényképeket kivétel nélkül a Magyar Távirati Iroda (MTI) kínálatából válogattuk, eredeti képaláírásokkal.A Szabad Európa decemberben mutatta be, hogyan érvényesül a politikai cenzúra az MTI hírszerkesztőségénél. Most két, korábban a hírügynökségnek dolgozó fotós mesélte el, miként zajlott le a váltás a fotószerkesztőségnél, és hogyan butították le a korábban komoly szakmai presztízst jelentő munkát.
,
https://www.szabadeuropa.hu/a/mti-foto-fenykep-cenzura-mtva/31042333.html
pFmodi-1fsz-bsszakrvaanyjat1 2020. 12. 27. 05:13
Törölt hozzászólás
#947
Törölt felhasználó 2020. 11. 15. 18:50
Előzmény: #944  Dehogynincs
#946
valójában az internetelérésnek alanyi jogon elérhetőnek kéne lennie minden állampolgár számára és a hátrányos térségeknek az ingyenességet biztosítani ehhez. a hozzáféréshez az eszközöket is biztosítani kellene szintén ingyen ezeken a helyeken (  nagyon olcsón beszerezhető használt számítógép is alkalmas már erre), vagy az egész országban azoknak,akik rászorulnak.
így minden gyereknek lehetősége lenne otthonról tanulni és az állampolgároknak szintén lehetősége a legtöbb hivatalos ügyintézést online intézni és maximálisan tájékozott lehetne az ország dolgairól,akármilyen eldugott helyen élnek.
Törölt felhasználó 2020. 11. 15. 11:05
Előzmény: #1  saru
#945
ki vitte el a kedves vezetö cserélte le a sajátját
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 11. 15. 09:48
Előzmény: #943  Törölt felhasználó
#944
Nem tudom, ki lopta el Kádár koponyáját, de egy sírból kiásott koponyával úgysem lehet gondolkodni. Orbán a saját fejével gondolkodik és hatalomtechnikai szemszögből még igaza is van. Kádár népe kitolásnak érezné, ha nem alattvalóként bánnának vele, hanem polgárként.
Törölt felhasználó 2020. 11. 15. 08:58
Előzmény: #942  Dehogynincs
#943
Hm. Érdekes amit írsz és mivel ebbe a topicba tetted be, kinyitottál egy másik témát. 
Ha orbán ennyire kádár fejével gondolkodik, akkor ki is lopta el a koponyáját?
Dehogynincs
Dehogynincs 2020. 11. 14. 20:35
#942
Orbán Viktor ma jelentette be, hogy azoknak a középiskolásoknak, akik a digitális oktatás miatt nem tantermi oktatásban vesznek részt, ingyenes lesz az internetszolgáltatás 30 napra, az erről szóló kormányrendeletet már alá is írta.
_____________
Kádár népének hívószó az ingyenesség és erre Orbán doktor tudatosan játszik rá.
Gazdasági fórumon vagyunk. Ingyenebéd nincs. Valaki kifizeti az árát vagy megfizet érte.
Törölt felhasználó 2020. 09. 14. 12:21
Törölt hozzászólás
#941

Topik gazda

saru
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek