Topiknyitó: PImre 2007. 02. 02. 11:48

Árfolyamnyereségadó kiszámítása  

Most számoltam ki az adóbevalláshoz szükséges adataimat. Mit mondjak, az Equitas nem könnyítette meg a helyzetemet. Igaz, hogy a törvény is valami olyasmit ír elõ, hogy nekik csak a vételeket és az eladásokat kell igazolniuk (ezt elküldték), a számolás az én dolgom.



Ennek ellenére segített a PETI Webbroker rendszere, ugyanis a Nyereség/Veszteség gomb alatt kezdõ idõpontnak 2006. szeptember 1-ét, befejezõnek pedig 2006. december 31-ét választva szépen sorolja és összegzi a nyereséges ügyleteket és azok jutalékát, illetve a veszteséges ügyleteket és azok jutalékát.



Ez aztán kimásolható Excel táblázatba, ha az ember meg akarja õrizni. Számolgatni nem könnyû vele, mert a számformátummal adódnak kisebb gondok, de ez is megoldható.



Ami még lényeges, és helytelenítem, hogy nem hívta fel rá a figyelmemet a cég az igazolásnál, hogy az adóbevallás 0653-04 számú lapján a 151. sorba kell írni a nettó nyereséget, és annak a 20%-a az adó. És ezzel a számmal kell megemelni a 0653-B lapnak a 30. sorát. Aki letöltött programmal csinálja, annak ez utóbbi automatikus.



Azért írom le, mert magam sem könnyen találtam meg, hátha segít ez nektek.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2007. 07. 30. 19:40
Előzmény: #379  mazda626
#380
és megnézted az október 1-ével hatálybalépő módosítást is????
mazda626 2007. 07. 30. 19:13
#379
1995. évi CXVII. törvény
a személyi jövedelemadóról
Tőzsdei ügyletből származó jövedelem 67/A. §
mazda626 2007. 07. 30. 19:08
#378
/A. § (1) Tőzsdei ügyletből származó jövedelem a tőkepiacról szóló törvény szerinti tőzsdén, valamint az Európai Unió bármely más tagállamában, továbbá a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamában működő tőzsdén a magánszemély által 2006. augusztus 31. napját követően kötött ügyletben az adóévben

a) átruházott értékpapír árfolyamnyeresége, ha az nem minősül kamatnak;

b) összetett ügylet vagy származtatott ügylet elszámolt nyeresége.
(4) A tőzsdei ügyletből származó adóalap után az adó mértéke 20 százalék.
Törölt felhasználó 2007. 07. 30. 18:34
Előzmény: #376  Törölt felhasználó
#377
márminthogy, nem úgy, ahogy az előttem hozzászóló írta, hogy "csak" 20%....

én a jogszabályt nézem, nem a cégek közléseit...
Törölt felhasználó 2007. 07. 30. 18:33
Előzmény: #375  Törölt felhasználó
#376
az adótükör (hivatalos adó jogszabályok) nem így gondolja....
Törölt felhasználó 2007. 07. 30. 18:31
Előzmény: #374  Törölt felhasználó
#375
*

Az egyéni vállalkozók 4%-os különadót fizetnek 2006.09.01-től kezdődően, vagy a 2006-os adatok harmadolásával, vagy a tényleges 2006.08.31-ig realizált adatok alapján. Az adóelőleget 2007-ig nem kell fizetni.
*

A kamatadó bevezetése az EU részéről érezhető nyomás részeként valósult meg 2006.09.01-től, mértéke 20%. Adómentes még a 2006.08.31-ig elindult kamatperiódusú megtakarítási forma (vagy pl. a 10 éves megtakarítási idejű életbiztosítás). Mentességet csak a gyámügyi betét, a lakástakarék-pénztári számlán, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számlán jóváírt kamat élvez.
*

Árfolyamnyereség-adó (25%) terheli a többi megtakarítási formát, de itt lehet szerzési és járulékos költséget levonni a bevételből, (a kamatadónál erre nincs mód). Nem az árfolyamnyereség szerint adózik például egy befektetési jegy, vagy egy kötvény még akkor sem, ha a vásárlás vagy az értékesítés a tőzsdén történik. Ez utóbbi esetben ugyanis a kamatadót kell alkalmazni. A cégek és egyéni vállalkozások jövedelmük részeként adóznak a hozamok alapján.
*

A természetbeni juttatás SZJA mértéke 44%-ról 54% emelkedett. A teljes adóterhelés munkavállaló esetében így 101,66%-ra nőtt.
*

Bővült az adóköteles természetbeni juttatás köre a telefon esetével (+ autópálya díj). Mindkettőnél vélelmezett juttatási-mérték került megállapításra, telefon esetében a hívások 20%-a, az útdíjnál 50%-a. Mindkettőnél van lehetőség bizonyítani az üzleti jelleget annak elkülönítésével. (Az autópálya-matrica esetében ez szinte kizárt, a telefon esetében számla-részletező lekérdezésével megoldható).

link
Törölt felhasználó 2007. 07. 30. 17:55
Előzmény: #373  Törölt felhasználó
#374
Utánanéztem: link
Ezek szerint a tőzsdei nyereség "csak" 20%.
Törölt felhasználó 2007. 07. 30. 17:25
Előzmény: #372  Törölt felhasználó
#373
Én úgy tudtam, hogy a nyereség (100 ért vettet 200 eladtad= 100 a nyerség) után kell 20%-ot (tahát a pl 20ft)befizetni és kész. De a alábbi linkben az áll hogy még +14% eu. hozzájárulást is kell fizetni. Tehát a 100 pénzemet 34% adó terheli? Jól értem?
Törölt felhasználó 2007. 07. 30. 16:35
Előzmény: #371  Törölt felhasználó
#372
Törölt felhasználó 2007. 06. 22. 16:26
Előzmény: #370  Törölt felhasználó
#371
hello!
szerintem mindenképp a mostani arfolyamról fogsz adózni!tehát a 25800 ról,de nem biztos.
az agustus 31 i záró.dec 31 el.lejárt.
de mindenképp kérdezz meg egy brókert!
Törölt felhasználó 2007. 06. 22. 16:17
#370
Talán valaki biztosan tudja.
Van még ősidőkből / 5700Ft/részvény / néhány MOL-m. Ha most eladogatom őket, akkor az árfolyamnyereségadót az 5700ft-s bekerülési ár alapján számítom vagy a 2006 aug 31.-i záró alapján?
Ez a 2006 aug 31.-i záró érvényes marad örökre, mint lehetőség vagy csak 2006-ra lehetett választani,
Törölt felhasználó 2007. 05. 22. 14:33
Előzmény: #362  Törölt felhasználó
#369
Najó, válaszolok magamnak :-)
Az elkülönülten adózó jövedelmeket (pl a tőzsdén szerzett jövedelmek) nem lehet csökkenteni semmilyen kedvezménnyel.
Az tévesztett meg, hogy az adóelőleget előre levonták pedig jogosult lettem volna hogy ne voják le (csak egy papírt ki kellett volna tölteni) de sebaj , mert az visszajárt, levonódott a tőzsdei nyereségből. Csakhogy az ígyis-úgyis visszajárt volna, tehát a tőzsdén szerzett jövedelm után az adót valójában nem csökkenti semmi.
hetman84 2007. 05. 22. 13:54
Előzmény: #361  Törölt felhasználó
#368
KÖSZI. Én is így hülyéskedtem magamban.
Törölt felhasználó 2007. 05. 21. 17:12
Előzmény: #366  Törölt felhasználó
#367
www.bet.hu
historikus adatok
Törölt felhasználó 2007. 05. 21. 17:04
#366
...valaki tudna segíteni egy 2006.augusztus.31-ei Csepel /Garex/ záróárral...
kissherceg 2007. 05. 19. 20:52
Törölt hozzászólás
#365
Törölt felhasználó 2007. 05. 19. 19:14
Előzmény: törölt hozzászólás
#364
EHO-t csak árfolyamnyereségután kell fizetni, tehát a tőzsdén kívüli kereskedésből származó nyereség után! Legalábbis én így tudom!
kissherceg 2007. 05. 19. 17:40
Törölt hozzászólás
#363
Törölt felhasználó 2007. 05. 18. 21:20
#362
Ahoj mindenkinek. Nem tudom tudnátok-e segíteni. Most csinálom a bevallást. (Mikor máskor?) Eddig úgy tudtam hogy az elkülönülten adózó jjövedelmek adóját nem tudom csökkenteni kedvezményekkel. Erre most, értelemszerüen (ami elég relatív) töltöm ki a bevallást és azt látom, hogy a családi adókedvezményemmel eltüntethetem az árfolyamnyereség adó tételemet.
(persze senki nem tudott korábban semmit biztosan, de mindegy)
Szóval ha valaki tudja hogy elcsesztem akkor szóljon rám, ha másnak is így működik, akkor azt is jó lenne tudni.
Szerintem ez elég fontos kérdés, mert nagyon nem mindegy hogy a nyereségadót tudom-e csökkenteni vagy sem más adókedvezménnyel.
Köszi előre is!
Törölt felhasználó 2007. 05. 17. 08:51
Előzmény: #360  hetman84
#361
nézd, levonod, aztán ha mégse, akkor legfeljebb lesz 2000 ft adóhiányod.
csak más hiba akkor már ne legyen a bevallásban! :)

real time-ra nekem az ügyintéző, miután közösen átvettük a törvényt, azt mondta, hogy szerinte az levonható, minden más, úgy mint internet, laptop, telefon stb nem vonható le.

Csak az vonható le AZ ADÓALAPBÓL (!) persze, ami szorosan és kizárólag kapcsolódik a tőzsdézéshez. Ami máshoz is, az még százalékosan se.

Topik gazda

PImre
4 3 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek