Topiknyitó: user01 2019. 06. 17. 09:40

2019., Magyarország, a közigazgatás széthullása  

Voltam oly balszerencsés, hogy el kellett menjek egy kormányhivatalba.

Reggel 7 órai nyitásra mentem, így még épp kaptam sorszámot, akik 1-2 perccel utánam jöttek, már nem kaptak. Próbálkozzanak délután.

A porta mellett ültem le várakozni, így végighallgattam, ahogy sorra jöttek be az állampolgárok, ügyeiket intézni, és kapták azt az információt, hogy bocsika, itt ügyet ők intézni nem fognak.
Sokszor, sokaknak kellett a portán elmesélniük azt a történetet, hogy a dolgozók nagy része felmondott, alig van ember a kormányhivatalban. A felmondás tömeges volt, mégpedig azért, mert a dolgozók nem fogadták el magukra nézve a túlóratörvény túlórázást "lehetővé" tévő változását. Igen, azt a változást, amit a FIDESZ-KDNP állammaffia úgy ad elő, mint lehetőség, ami csak akkor kerül képbe, ha a dolgozó kifejezetten túlórázni szeretne. Meg a FIDESZ-KDNP állammaffia olyan hazugságokkal traktálja a népet, hogy ez a változás nagyon jó a munkavállalóknak, mert szuper tárgyalási alapot ad nekik a munkáltatóval szemben.

Ehhez képest mutatják a valóságot a kormányhivatalok. A dolgozók többsége kénytelen felmondani, mert nem akarják, hogy teljesen kifacsarják őket, tönkretegyék a családi életüket. Teszi ezt az állammaffia.

A választópolgárok meg értetlenül állnak az előtt, hogy ugyan bemennek a kormányhivatalba a lejáró jogosítványuk, személyiük, stb. miatt, de nem tudják az ügyeiket intézni, mert írd és mond, a több mint 20 ügyfélpultból 5, azaz öt db üzemelt, a többibe nem tudnak embert ültetni, mert nincs, gyakorlatilag mindenki felmondott.
Szitkozódó, döbbent emberek sora járt ma így a kormányhivatalban. Választópolgárok, akikre magasról tesz az FIDESZ-KDNP állammaffia.
A Ripost, Lokál, stb. kormányzati szennylapok terjesztésére persze van pénz, rendszeresen huszasával kell kidobni a postaládából. Azon nem spórolnak a maffiózók.

A legszebb az egészben, hogy miután sorra kerültem az ügyintéző hölgy sajnálattal közölte, hogy az elektronikus aláíró rendszer karbantartás alatt áll, így nem tud nekem segíteni, jöjjek vissza egy későbbi időpontban. Mert hát az embernek baromi sok ideje van arra, hogy egy kormányhivatalban üldögéljen.

Talán az önkormányzati választások előtt kicsit elgondolkodnak az emberek, hogy minek is köszönhetik ezt az áldatlan állapotot.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
user01
user01 2019. 06. 30. 22:11
Előzmény: #36  pitcairn2
#40
Te neten muvelodott epiteszre biznad a gyereked házának tervezését?
Orvosa hol szerezze a tapasztalat?
Az ügyvéded hány o-val írja a google szót?
pitcairn2 2019. 06. 30. 22:07
Előzmény: #37  user01
#39
és a legtöbb országban olyan őskáosz uralkodik, hogy gazdasági élet java lazán feketén vagy szürkén megy...
pitcairn2 2019. 06. 30. 22:06
Előzmény: #35  user01
#38
ha valóban tartasz az "állampárttól" akkor örülnöd kéne a hatékonyságromlásnak:)
user01
user01 2019. 06. 30. 22:04
Előzmény: #34  pitcairn2
#37
Ezeket az adatokat Magyarországon is rögzítik. Meg kb. majd minden országban.
pitcairn2 2019. 06. 30. 22:04
Előzmény: #31  Shut-up
#36
speciel már néhány gombnyomással pöpec online programokat lehet találni a témában...
https://www.khanacademy.org/math/algebra
kifejezetten élvezetes...
https://www.khanacademy.org/math/algebra/introduction-to-algebra/alg1-substitution/a/evaluating-expressions-with-two-variables?modal=1
user01
user01 2019. 06. 30. 22:02
Előzmény: #33  pitcairn2
#35
A statisztikát az állampárt kellene megáldja.
A hazug propaganda művelője.
 
Nincsenek ügyintézők, az ügyfélpultok többsége nem működik, mégis hazudozik az állampárt. 
Ilyen körülmények között mit vársz?
pitcairn2 2019. 06. 30. 22:00
Előzmény: #30  totoro
#34
ezekre a rendszerekre hihetetlenül hatékony diktatúrákat lehetne építeni:)
pitcairn2 2019. 06. 30. 21:57
Előzmény: #26  user01
#33
én vmi konkrét statisztikára gondoltam, a márciusi felmondókról volt ilyen, azóta mennyien dobták be a törülközőt?
pitcairn2 2019. 06. 30. 21:55
Előzmény: #25  Törölt felhasználó
#32
ha sehol sem kell azonosítanod magadat az kb. annyit jelent, hogy arra jogosultak jóformán mindent tudnak rólad...
és ez vhol ijesztő...
Shut-up
Shut-up 2019. 06. 30. 21:42
#31
Felkészül az oktatás. Aztán amikor a takarító tartja majd a matekórát,akkor a családos szavazók is vakarhatják a fejüket,hogy mi folyik itt.
totoro
totoro 2019. 06. 30. 21:28
Előzmény: #19  SeldonKuper
#30
Olvass utána. Észtországban amint megszületsz felveszik az adataid, és utána soha a büdös életben nem. Van egy központi adatbázis, ahonnan a cégek hozzáférnek a publikus adataidhoz, tehát ha telefonra fizetsz elő, még akkor se kell megadnod semmit, csak az azonosítódat, és hogy engedélyezed nekik, hogy lekérjék az adataidat. Azt mondod ez nem biztonságod? Az észtek ezt úgy oldották meg, hogy te bármikor meg tudod nézni, ki kérte le az adataidat, mert azt persze csak digitális azonosítóval érhetik el, és ha illetéktelent látsz, simán feljelentheted.
És basszus 2002 óta van digitális személyijük, a gyerekek digitálisan kapják meg a tankönyveket, ezer éve van valódi -e recept, ezer éve van online, minden orvos számár elérhető kortörténet (kíváncsi vagyok, hogy ma rosszul leszel,a mentőben pl. bárki meg tudja-e nézni a kortörténeted, hogy kiderítse mi bajod), és az észt közügyek 99%-a online is elintézhető, 2005 óta pl. online szavaznak. Hol vagyunk mi ettől???
Törölt felhasználó 2019. 06. 30. 20:09
Előzmény: #28  user01
#29
Kiváló ötlet. Sok felesleges munka, utánjárás és költség helyett. 
user01
user01 2019. 06. 30. 19:53
Előzmény: #25  Törölt felhasználó
#28

Központi (pl. kormányhivatali) azonosítás kellene, ott kellene az állampolgároknak azonosítani magukat. Majd a kormányhivatalhoz bármelyik szolgáltató fordulhatna azzal, hogy a vele szerződésben lévő személy azonosította-e ott magát, ha igen, akkor azt magára nézve is el kell fogadja.
De nem. Ahány szolgáltató, annyi felé menjen az állampolgár. A kormány meg a szolgáltatókra mutogat, a helyett, hogy átgondoltan leegyszerűsítené a folyamatot.
user01
user01 2019. 06. 30. 19:48
Előzmény: #23  pitcairn2
#26

Arról, hogy felmondtak? Vagy hogy miért mondtak fel?
 
Két nap is be kellett mennem a kormányhivatalba, elégszer hallottam az ott dolgozóktól a történetet. Nem nekem mesélték, hanem a háborgó újabb és újabb ügyfeleknek, akik reggel 7:10-kor, a nyitás után 10 perccel már nem kaptak délelőttre sorszámot, és azzal küldték el őket, hogy valamikor később próbálkozzanak. Talán akkor lesz sorszám.
 
Amikor bent voltam, akkor a több, mint 20 ügyfélpultból 5 üzemelt. Ezt is többen szóvá tették, miért nem ültetnek be több ügyintézőt, a válasz az, hogy nincs több ember, felmondtak a túlóratörvény miatt.
 
Anekdota? Ugye nem most van lejáróban az útleveled, jogosítványod, stb.? Mert ha igen, akkor szembetalálkozhatsz a valósággal.
https://index.hu/belfold/2019/06/27/kormanyablak_kozigazgatas_egyszerusodes_munkaerohiany/A hazug kormánypropaganda ezen nem segít.
 
Több cikk is született erről az elmúlt 1-2 hétben. Mindenhol ez a helyzet.
Törölt felhasználó 2019. 06. 30. 17:12
Előzmény: #17  user01
#25
Teljesen igazad van. Én az önkéntes pénztári szférát ismerem. Minden pénztártagot azonosítani kell, holott kizárólag érvényes bankszámlára fizetsz ki neki, azaz a bank már beazonosította. Embertelen sok munka és költség, teljesen feleslegesen. És még szerencsétlen pénztártagot is vegzálod,  nem elég hogy a munkaszervezet extrém módon leterhelt ettől. 
SeldonKuper 2019. 06. 30. 13:18
Előzmény: #22  pitcairn2
#24
Formabontó ez a formálódó világunk!
Csak tudnánk, hogy mi a megfelelője az "nkvd" mai demokratikus formájának.
Megnyugtatnak mindenütt, hogy az én adataim -nyugodt legyek- biztonságban vannak.
De mindenkié miért nincsenek akkor biztonságban? És miért csak a kínaiak kémkedhetnek az 5G-ben?
Ezt gondolom a bemásolt tájékoztatódból.
Köszönet a kis kiegészítésed.
pitcairn2 2019. 06. 30. 13:09
Előzmény: #14  user01
#23
erről van vmi konkrét forrás is vagy csak anekdotikus információ?
pitcairn2 2019. 06. 30. 13:07
Előzmény: #17  user01
#22
a formálódó szép új világ azért nem feltétlenül lesz az a "fenékig tejfel" kategória...
https://www.corbettreport.com/5g/
pitcairn2 2019. 06. 30. 13:04
Előzmény: #18  Peterbond
#21
ez egy picit bonyolultabb ennél, mert egészen más "szagértőként" okoskodni egy hivatalban, mint de facto segédmunkát végezni három műszakban
valószínűleg nem véletlen, hogy először a hivatali "napszámosok" lépnek meg (ők sokat úgysem vesztenek/kockáztatnak ezzel) 
a szabadságkeret lecsökkentése meg egybeesett a home office lehetőségek kiszélesítésével
persze az egyik nem feltétlenül váltja ki a másikat de azért ez jelentősen bonyolítja az összképet

Topik gazda

user01
user01
2 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek