Topiknyitó: Törölt felhasználó 2005. 09. 26. 15:13

Bobolcsai bácsi szalonja  

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.21



Bobolcsai bácsi azt mondta:

"Tévedni emberi, de veszíteni embertelen - inkább tévedj háromszor mint bukj egyszer"



Hála az égnek tartom magam az öreg útmutatásaihoz. Az amcsi piacok a pénteki nagy fals felfutás után, már hétfő reggel megmuatták az igazi erejüket - ami nincs. Hétfő reggel a határidők mutatták nem lesz follow up. Így a DIA 10600 fölötti zárása semmit nem jelentett, (egyébként is csak 10720 fölött lettem volna rá igazi bull - ügylet szinten.)

A japcsi piacon teljesenszétterjedt a bull - de gyanusan elkezdték venni gőzerővel a lemaradókat - ez nem jó jel rövidtávra. Ilyen környezetben a Daxtól sem várom, hogy most nekiszaladjon egy lendülettel az 5000-nek - le kell egy kicsit ülnie (ami többszáz pont minusz is lehet 2 körben lefele.) Különben is a Daxra nem vonzó, hogy 2 -3 hete hajtogatják milyen olcsók a papírok P/E alapon, 2003-ban 2600-as indexnél ezt nem mondogatták!!!



A magyar piacon a nagy vezető trióból a MOL tűnik a leggyengébbnek, az mtcom tipikus lemaradó felfutásban van, még hiszik az osztalékot vonzónak. Mihelyst kicsit gyengül a forint máris nem lesz olyan vonzó az osztalék az eur és usd-ben gondolkodó befektetőknek. A magyar piacon anblock most kezdtem el először látni a gyengeség valami jelét - de ez még nem terjedt teljesen szét - még hisznek a defenzívekben (mtcom, richter, a Molban már nem annyira).

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.17



A guruk egy része temeti az amcsi piacot, Mark Boucher bácsi a BKX (bank index) beszakadásával riogat.



Legutóbb a DIA, NAS100, és DAXI-it is lebötéztem – „ilyen böte mozgással nem lehet kulcsszinteket áttörni s azok fölött tartósan maradni”. A Daxi szépen le is tört az 5000-ről, short tudásomat is profitábilisan csiszoltam az amcsi tech piacon. Nézzük mi várható:



Boucher bácsi szerint a BKX egy fej-váll alakzatot rajzolgat, amiből szépen lefordul majd, ha a BKX lemegy 93ra és alá. Nos minden szépen megtörtént, a BKX elindult – ahogy Bucher bácsi várta – csakhogy felfelé (99 fölött zárt). Ezzel a képzeletbeli fej-váll alakzattal az a bajom, hogy:

1 hiányzik a jobb válla – és ne képzeljük oda.

2. 2004 vége óta épül, ami túl hosszú idő . Sztem egy igazi fej-váll rövidebb időtávon épül ki.



A BKX mellett figyelem a techet – a félvezetőket. A történelmileg leggyengébb szeptember hónapban sem tudtak komolyan esni, sőt inkább egy felfelé tapadás kezd kirajzolódni. Összességében a DIA és NAS piacokon felékelődések és tapadások vannak, amiből sztem megindulás lesz felfelé.



Két dolog zavar: az arany rally – ami inflációt jelez, és a kilapított amcsi hozamgörbe. Ez utóbbival magyarázzák a BKX várható gyors beesését. Itt valami ellentmondás van, aminek valahogy fel kell oldódni. A magyarázatot lehet, hogy maga az arany rally adja meg, az inflációs előrejelzésével. Ez előrevetíti a FED várható retorikáját is, hogy nem kell szünet a kamatemelésekben „mert a gazdaság nagyon pörög, a Katrina is semmi, sőt jó, mert jobban pörgeti azt az újjáépítés által”. Az arany rally nem hazudik – tudjuk, hogy infláció kezd kialakulni (főleg ktsgoldali)– csak a FED nem nevezi nevén a gyermeket. Az infláció kifejezést a gazdasági pörgéssel helyettesíti. A kötvények lassan megindulnának egy trendszerű csökkenésbe a hosszúoldaliakkal együtt (hozamemelkedés). Logikusan várható, hogy a növekvő infláció hatására a kötvénybefektetők nagyobb hozamot fognak elvárni az amcsi kötvényektől.



A sötét ló számomra, egyenlőre a dolcsi sorsa, ellentétes hatások feszítik:

1 kamatemelési sorozat – dolcsira+

2 infláció növekedés – dolcsira –

Előbb utóbb eldől a sorsa – persze figyelni fogjuk.

arp



Bobolcsai bácsi a remegőkezűekről Elözmény válasz erre 09.16



Bobolcsai bácsi szerint remegő kezű spekuláns az -



1akinek nincsenek koncepciói - csak vágyai,

2aki mindent elhisz - és nem gondolkodik,

3aki vitatkozik a piaccal - és nem figyeli azt

4és nem tud számolni.

arp



Re: Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.14



Igen tomka én is ilyesmit gondolok minden drága.

De, hogy ne legyen túl egyszerű az élet:



átnéztünk jó néhány instrumentumban jó néhány tetőépítést Bobolcsai bácsival és amiket mutatott azok szerint a végső nagy felfutások nem a realitásokat tükrözik - ezeket a felfutásokat lehet bekötött szemmel is bullra játszani. Nem tom meddig tart ez 1 hónap? 3 hónap? De lesz benne egy nagyszabású korrekció, ami után megint fel fog állni a piac.



Az tuti, hogy itt kivéreztetés folyik - mivel nem a realitások talaján mozgunk (magyarul semmi kockázat nincs beárazva a piacba)ezért nehéz reális eszközökkel dolgozni.

arp



Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.10



(a cím nem volt jó - ezért újra bemásoltam a szöveget - elnézést! ) Közel három hetes szabadságom után beugrottam Bobolcsai bácsihoz, beszélgettünk és nyomtunk egy sakk partit. Szóba került a Mol árfolyama, meg az, hogy annyira szétterjedt az optimizmus a piacon, hogy 30 K Buxról és 28.000-30.000 Ft-os Molról beszélnek. " Bobolcsai bácsi a 30.000 Ft-os (123 EUR) Molra tömören csak ennyit mondott: "Paradoxon". " Nem értettem, meg amúgyis a sakkra koncentráltam - (így is kikaptam). Este gondolkoztam azon, hogy "paradoxon" , nem hagyott nyugodni. Aztán elkezdtem továbbgondolni, mit is akart mondani az öreg. " A meglévő finomítói kapacitások felértékelődésének oka - mint a MOLé is - a túlzott kereslet növekedése miatt kialakult szűkkeretsztmetszet. Azt üzemanyagok dinamikus árnövekedése mögött a piac a finomítói árrések és tevékenység fedezetének növekedését látja - ez repíti az árfolyamot. Ez az!!!! : a paradoxonhoz a kulcs: az ÜZEMANYAG. Leesett a tantusz mire gondol az öreg. Ha tovább drágul az üzemanyag, az iszonyatos erővel szívja el a vásárlóerőt a piacról és más termékektől- hiszen felmérések szerint kiadásaink visszafogása során az üzemanyag az utolsó termékek egyike, amiről lemondunk. Hát ez az kedves arp - egy bizonyos ü.anyag árszint felett csökkeni fog az össz fogyasztói szabad cash - ami kem,ényen fogja érinteni a hiteltörlesztéseket, megtakarításokat és BEFEKTETÉSEKET egyaránt. " Ez a paradoxon lényege: a MOL irreális bedrágulását okozó tényezők egyuttal kiváltják a befektetések csökkentését/megszün tetését - tőkekivonást a nélkülözhető befektetésekből (alapok). Ha meg nem lesz finomítói hiání - akkor meg mitől lenne a MOL 30.000? Bobolcsai bácsinak igaza van. A mai MOl nem tud 30.000 lenni: ha üzemanyag árrobbanás lesz - azért, ha nem lesz - meg azért. " Ez természetesen a jelenlegi MOL-ra vonatkozik, újabb finomítói kapacitások akvizíciója árnyalhatja a képet - és hozzásegíthet egy végső vételi pánik kialakulásához. Hát ez a Bobolcsai bácsi... - hm ez nagy spiller!

Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.19



Beugrottam délután Bobolcsai bácsihoz és elmondtam neki, hogy valami nagy igazságtalan manipulációt látok a graphi körül. Mi a teendő, hogy álljak hozzá mert dühös vagyok.

"

Az öreg az orrára tolta a szemüvegét és és álmatag kék szemeivel a szemembe nézett fölötte. Aszondja:

"dühös vagy? helytelen - a dolgukat végzik, pénzt akarnak csinálni. Örülj, hogy ismered őket, és a szándékukat. Előttük jársz egy lépéssel - ezt lovagold meg. Semmi indulat, semmi érzelem - ez fejjáték"

"

Átgond oltam, megint igaza van. Akkor lássuk:

1. Fel akarják görcsölni a papírt (ez látszik)

2. Minek? - na ez a hülye kérdés, nem mindegy?

"

Akkor essünk neki kereskedő fejjel: aszondja, a chartja ronda mint az anyósom, de az látszik belőle, hogy van egy vízszintes ellenállás 1660-on, 2001 12. 13. óta szalad az árfolyam fölött mint a Damoklész kardja, ez erős. Aztán szintezzünk tovább 1850 a következő kőkemény ellenállás.

Állj hova szaladunk maradjunk a mai nap 1610 körül meg az 1660 ellenállásnál. Ezeket a tényeket plusz a nagy manipulációs veszélyt fordítsuk le trade-re: Mondjuk megveszem most piacin - az 1550 az már ki van próbálva az jó lenne stopnak. Aztán figyeljük, mivel pozor, pozor van ezért ha emelkedne 1580- ra húznám a stoppot. Ha megy tovább 1660-nál kap egy szoros fojtó stoppot - dögöljön meg ha nem megy tovább. Ha áttörné az 1660-at akkor vesszük és követjük 1850-ig.

"

Na ennyi - de én akkor is utálom a mohó más farkával csalánt verő manipulátorokat.

Re: Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.20



Az 1660-as ellenállásról:

"

Je llegét az határozza meg, hogy

1.régen húzódik az árfolyam fölött,

2.hiába ütötte meg az 1700-at nem tudott szignifikánsan efölött az ellenállás fölött maradni.

3. ez megerősíti a kemény ellenállás jellegét.

Bobolcsai bácsi az OTP-ről Elözmény válasz erre 08.17



"8650 ftos célárfolyam, mikorra? 2006, 2008, 2010. Nagyon nem mindegy. Ma bekúrták az 50 naposig.

"

Amcsiban a szelek mostanában nem a bankok vitorláját dagasztják, különösen nem a jelzáloghitelezőkét. Persze ki fognak állni ebből a helyzetből, mert most az amcsi alapkezelők "rotálnak" a tech lett a feketebárány és keresik a szektorokat ahová a techből kimentett pénzeiket be lehet menteni.

"

Ha már ők kiszállnak, akkor én is kaszálgattam egy kicsit a qqq-n, lefele. (na ez off volt) A mai napra trade over van időm.

"

Na a lényeg az Otp és társainak, az 50 naposra kúrással nagy pofont kapott, megfigyelhető, hogy a külföldiek előbb a perifériákon kezdik az elektronikus biteket kp-re cserélni (Bét) otthon meg még rotálnak. Nagyon nagy talpraállást nehéz elképzelni az otpben - inkább a rally játszma - beverés kifárasztásos kombinációja jöhet számításba.

"

Aki ezen az Otp-n itt pénzt fog csinálni (úgy, hogy meg is marad) az megérdemli.

arp

Buxihoz.. Elözmény válasz erre 08.16



beszéltem Bobolcsai bácsival, csak csóválta a fejét...

"

Azt mondta: "ez mán közüzemi részvény"

"

Szerin tem meg jól mozgott ma! Igaz, hogy odakint megy a méretes korrekció, nyugat-európa rés ugrásból ment át minuszba - ami sosem egy jó jel, de a telekomot kint is dícsérik. (???)

"

Amúgyis az mtcom leszúrt 900 környékéig a minap, doji-zott és megindult felfele. Sztem semmi más dolgunk sincs, mint betenni 930-ra a stoppot és követni, 980 meg egy szép kis ellenállás. Ott frankót realizálni, tuti pénz, hamár ott van. Ha tovább megy akkor meg szűk stoppal venni.

arp

Bobolcsi bácsi az Émászról Elözmény válasz erre 08.12



Nagyon örülök, hogy megint az öregre hallgattam és nem hagytam magam a mások által gerjesztett mohóság csaliján fennakadni. A feltételezett 5000 darabos 10800-as entryvel, ma garantált ipraikasza a minuszban. Igaza volt az öregnek a sentiment dumával - (mert ezt tőle hallottam)

"

Minden esetre gratulálok Márkinak az ő entry pontjához ez több mint 10%, és ha jól látom a forgalmakat, akkor már kiszállt.

"

Ez most nem lett 12.000 - de kérem itt biztosat mondani előre? Rajtunk kívül álló faktorokra kezességet vállalni? Ez csak azt a személyt minősíti, aki az ilyet elhiszi. Aki viszont tőzsdén ilyet mond, az csak dolgát végzi és a saját jólfelfogott érdekét képviseli.

"

Ennyi a tanúlság.

Re: Fibóhoz. Émász Elözmény válasz erre 08.13



Meg ezt is közölte az öreg:

"Re: már csak fél óra és 4 kereskedési nap Elözmény válasz erre 08.08

Ha mesterségesen sikerülne feltornázni az árfolyamot 11.500-ig akkor profitrobbanáskor viszont több mint 50%-os esélyűvé válna egy árfolyam elmozdulás - tapasztalatom szerint lefele. Ezt is Bobolcsai bácsitól tanultam.:o)

arp

Re: GRID ugyek. Econet Elözmény válasz erre 08.11



Bobolcsai bácsival már erről is beszélgettünk korábban:

"

Azt mondta: "soha ne vegyél részvényt gyorsan"

"

Ezt sem értettem - mondom ez már öreg és lassú ezért cseszeget engem, aki friss és harap mint gyémántvágó. Aztán az ebpp hírnél jöttem rá már megint igaza van - aznap kivártam délutánig, akkorra már látszott, hogy ez az egész storyegy nagy nulla. Áldottam magamban Bobolcsai bácsit, a saját ökörségemtől mentett meg.

arp

Re: Beleadtak az OTP-be - Mi állhat a háttérben? Elözmény válasz erre 08.11



Beugrottam Bobolcsai bácsi szalonjába és ugyanerről faggattam az öreget. Azt mondta, hogy az ő idejében akkor voltak ilyen érthetetlen ráncigálások,amikor kifáradt egy rally.

"

Azt is mondta, manapság töméntelen mennyiségű pénz van a felnőtteknél és azzal mostanában ésszerűtlen befektetéseket is hajlandók hosszú ideig finanszírozni, a mohóságuk kielégítése érdekében.

"

Azt is mondta, hogy a sok pénz miatt a rally játszmák meghosszabbodnak

"

De a végén csak kevesen nyernek! Én csak hümmögtem - fura pók ez a Bobolcsai bácsi

arp

Re: Rába up??? Elözmény válasz erre 08.08



buxi apo, ebbe van valami. De kérem a technika! - Bobolcsai bácsi raccsoló akcentusát hallom a fejben zúgni. "Ilyen tetűvári papír kérem szépen nem tud elindulni - hacsak ...(mondta jelentőség teljesen, szemüvege fölött rámpillantva), hacsak nem vesz egy jó nagy lendületet alúlról - tudod kedves arp - úgy mint a parittya. Azt is ki kell feszíteni hátra, hogy megröptessük előre. Világos kisfiam. Mint a vakablak Bobolcsai apó!

arp


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bobojsza 2008. 10. 22. 19:34
Előzmény: #819  prfecó
#820
Tisztelt prfecó!

Nem szertném a sikert bezsebelni inkább Bobolcsai bácsi az illetékes ebben. De a többivel én is egyetértek.

bobolcsaibacsi.blog:
link
prfecó 2008. 10. 18. 08:09
Előzmény: #818  Törölt felhasználó
#819
Igen Tisztelt Bobojsza Bácsi !

Tőlem akár grófként , báróként , de akár befektetési bankárként írott szavait is ínnám szavait Bobojsza bácsi.

Bullshitjai különösen értelmesnek tünhetnek az elemzők baromságaihoz képest.

sajnos a ML , S&P, Fitch mínősítőit indokait nem ismerem. Ez itt ugy megy sokat fizet a cég , jó a hitelminősítés , lásd freddy és fannie AAA minősítésű és csődbejelentés rá egy héttel.
Törölt felhasználó 2008. 10. 17. 22:29
Előzmény: #817  Törölt felhasználó
#818
A fene meg emlekszik mar pontosan azokra a bullshitekre, grof ur .....iden olyanok buktak a tozsden es akkorakat , akiknek "elvileg" nem szabadhatott volna. Megis megtortentek. Most ilyen idoket elunk.

Gyere meg maskor is !
Jo ejt !
Törölt felhasználó 2008. 10. 17. 22:12
Előzmény: #816  Törölt felhasználó
#817
Üdv fiúk,

A MOL-ról egyszer született egy bullshit, pont az irracionáls célárfolyamatól ihletve levezettem, hogy miért nem lehet 30K sem - kivéve egy egyszeri vételi pánikot. Ez kb így is történt,
de ezek a mostani napok kicsit azért véresebbek, itt most nem elmaradt haszonról van szó, hanem egy hosszú előttünk álló pangásról.
Várhatóan törvényszerűen az előttünk álló időszak arra lesz jó, hogy minden nem oda való befektetőt - jellemzően kis spekulánst - végleg elfordítson az értéktőzsdétől. Ez a dolgok rendje.
Törölt felhasználó 2008. 10. 17. 22:04
Előzmény: #814  Törölt felhasználó
#816
Udv grof ur ,

eloszoris, csak epp beleolvastam az elozmenybe.

Azert annyira ne hibaztassa magat - felteve , hogy jol veszem ki szavaibol -, ugyanis anno mas volt a piac , egy teljesen mas global gazdasagi iranyzatban, de amennyit olvastam az elozmenybol , ezt ott szepen le is peldazta. Ahhoz , hogy valaki ugyeskedjen, kozepesen hossszabb tavra is , nem feltelnul volt szuksege nagyon hosszu tavu jovobe latashoz. Vagyis, amint Te is pedzed az elozmenyben, bizonyos jelen korulmenyek kozott/szerint gondolkodunk bizonyos jovobeli korulmenyeken. A 40K-s MOL nekem sem jott be ! :-)

udv
Törölt felhasználó 2008. 10. 17. 21:58
Előzmény: #814  Törölt felhasználó
#815
Köszi ARP, hogy már másodszor is előtűnsz unszolásunkra! Ez a TA valóban érdekes, mindig meglepődöm, mikor működik...

Esetleg nem írnál egy bullshit-et a mostani helyzetről? Vagy Bobi bácsi talán nem mondott valami érdekeset?
Törölt felhasználó 2008. 10. 17. 21:49
Előzmény: #567  Törölt felhasználó
#814
Katt előzmény. (kattints az előzményre az eredeti olvasmányhoz)

Atya világ! Hát a valóság aztán minden képzeletet felülmúl. Kettő és fél évvel ezelőtt az árfolyamgörbén keletkező résekről és kitöltésükről vitáztunk. Sokan hittek abban, hogy az árfolyamok csak emelkednek és nem térhenek vissza kiinduló pontjukhoz.

Gentlemanus nicken írogató ember vetette fel, hogy lehetséges-e az OTP 3500 forint körüli árfolyamnál hagyott grafikonrés kitöltése a későbbiekben. Válaszként született a "rések között bullshit" című elmélkedés. Hát, a valóság bizony ilyen, legyen ez tanúlság mindenkinek, meg nekem is.

A "ések között bullshit"megszületése után két -három hónappal már én is hajlottam arra,hogy ez az írás akár nagy tévedés is lehet részemről,
Csak most kellett szembesülnöm azzal - alig több mint egy hete, hogy 5000 forint árszint alatt zártunk - a rések között mégiscsak az igazság rejlik és semmiképpen sem bullshit.
kissherceg 2008. 10. 17. 17:50
Törölt hozzászólás
#813
kissherceg 2008. 10. 10. 14:08
Törölt hozzászólás
#812
Törölt felhasználó 2008. 10. 10. 14:05
Előzmény: #801  Törölt felhasználó
#811
Kedves ARP! ha esetleg errefelé jársz, nagyon kíváncsi lennék most a véleményedre a világot és hát az OTP-t illetően. Tekintetbe véve előzményben szereplő beírásodat is. Előre is köszönöm.
kissherceg 2008. 03. 16. 19:02
Törölt hozzászólás
#810
Törölt felhasználó 2008. 03. 16. 19:00
Előzmény: #796  Törölt felhasználó
#809
Knight Tyris 2008. 03. 12. 00:22
Előzmény: #796  Törölt felhasználó
#808
Szia Arp!

Tetszik ez az örökérvényű mondás. Talán az a trükkös általában ebben az időszakban, hogy bár érezzük a tavaszi zsongást, de sokszor talán mégsem tudatosul. Így viszont a természeten keresztül ráirányítja a figyelmünket erre az időszakra. :o)

Az idei évet nézve az említett -emelkedéssel kapcsolatos- szkepticizmusoddal könnyen azonosulni tudok, mert nem igazán tudok szabadulni a következő gondolataimtól:

- Attól, hogy azok a hiányok, veszteségek, melyeket leírtak a társaságok jórészt talán leginkább a cégeknél, illetve a bedőlt termékek egyéb befektetőinél érződtek közvetlenül és azonnal, közvetve azonban igencsak szerteágazó hatásuk lett, melyek negatív hatása gondolom hosszabban fog érződni, megnyilvánulni a pénz és tőkepiacokon is.

- A leírások következményeiként látható és sokat hallható bizalmi-, hitelválságtól, a likviditáscsökkenéstől melyek komoly problémát jelentenek. A tőkepiacokon mozogva érezzük is az előbbiek hatását, ahogy látható nyomot hagytak az árfolyamokon.
Lehet, hogy bennem van a hiba, de valahogy kétséget ébreszt bennem a FED és a többi szereplő így „egymagukban” végrehajtott lépéseinek a sikeressége. Időleges stabilizáló szerepük fontos, de amíg a problémát kiváltó, okozó szektoroknál nincs jelentősebb javulás addig nem tudok hinni egy trendfordulóban. –a csökkenést megszakító időleges emelkedésekben ettől függetlenül persze igen-

Az kérdéses számomra, hogy a bizalomhiányból és a hitelválság, illetve az ezekből adódó komoly problémákból mennyi épült már idáig be a gazdaságba.

Az USA gazdasági növekedésére már alaposan rányomta a bélyegét a gyenge lakáspiaci helyzet és a romló foglalkoztatottság az utolsó negyedévben.
Már szigorodtak a hitelezési feltételek, de a fogyasztás még csak szolidabb visszaesést mutat, legalábbis a gazdasági adatok alapján (a hangulatindexekben viszont jelentősebb romlást láthatunk).
Hajlok arra, hogy a negatívumok egy nagy része valószínűleg még csak most fog majd érződni a fogyasztás-visszaesésen keresztül.
Abból még lehet „haddelhadd”, ha a fogyasztás visszaesés a jelenleg tapasztaltnál nagyobb mértékben megjelenik a vállalati eredményekben.
Gyorsjelentések előtt szerintem számíthatunk negatív hangulatra, félelemre még egy darabig, persze a közbeeső időszakokban némi fellélegzéssel körítve…

Az előbbiek miatt, a makromutatók további romlása előtt is van még tér szerintem. Pláne, ha megjelennek az infla problémák. A szárnyaló energia és nyersanyagárak elég rémisztően néznek ki. –igaz én azt hittem, hogy már „mostanában” is magasabb infla adatok jönnek majd az USÁ-ból, mint amennyit a tényadatok jeleztek-
A régi grafikonokat szemlélve, az általuk mutatottak alapján számítok fellángolásokra, de hozzám azok a vélemények állnak közelebb hogy ez a mostani válság még jócskán el fog húzódni.

Persze nem lehet mindig csak az esést és az esést várni -csak, hogy ellent mondjak magamnak-. :o)
Úgyhogy én is gyűjtögettem már némi Oti-t, kicsit korábban és a napokban is, meg pénteken és tegnap Richtert, és a „Távközlésit” sem hagytam le az elmúlt időszakban a listáról. :o) :o) Úgyhogy jöjjön csak némi fellángolás. :o)
Törölt felhasználó 2008. 03. 11. 21:34
Előzmény: #803  Törölt felhasználó
#807
naja, a jen jele jelen esetben azért "fortácská", mert jönnek a ruszkik, és bekebelezik :)
mekkora lehet amúgy a volája, ha napon belül képes elmászkálni 155,63-67 ről 156,91-95 ig, az ECB-nél még tovább 158,37-ig?
Törölt felhasználó 2008. 03. 11. 21:18
Előzmény: törölt hozzászólás
#806
Recesszióban már venni kell, ha meg csak pánik keltés volt a recesszió akkor meg pláne. Félével elötte már beárazzák az ilyen piaci szitukat Arp.
spade 2008. 03. 11. 20:35
Előzmény: #803  Törölt felhasználó
#805
Szia Arp :)

Jó ujra látni szalonod tágra nyílt ajtaját :), ami különösen jó h friss levegővel szellőztetsz a maradandó műkincsek között.
Remélem Babolcsai bácsi is jól van a tél most könnyen átvészelhető volt.
Nem lenne semmi különös a 163-ban
kissherceg 2008. 03. 11. 20:24
Törölt hozzászólás
#804
Törölt felhasználó 2008. 03. 11. 20:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#803
Oké Herceg!

Nagyon hülyén hangzana egy euro/yen kereszt árfolyam 163 1-2 hónapon belül?
kissherceg 2008. 03. 11. 20:00
Törölt hozzászólás
#802
Törölt felhasználó 2008. 03. 11. 19:55
Előzmény: törölt hozzászólás
#801
Van még egy atavisztikus támasz szint: 5120 Forinton.

Ha szerencséd van...... ( drukkolok neked, nekem mindegy, hogy 24,2 vagy 20 euró a bekeráram, ha egyszer 60-at várok).

Topik gazda

arp
5 5 3

aktív fórumozók


friss hírek További hírek