Topiknyitó: szivacs 2017. 04. 10. 17:41

Keresztényüldözés  

"Keresztények elleni támadássorozat történt Egyiptomban

Robbantásos merényletsorozat történt
vasárnap Egyiptomban. Először egy pokolgép robbant egy kopt templomban,
majd robbanás történt a rendőrség közelében és egy másik egyiptomi
keresztény templomnál is Alexandriában. A legfrissebb értesülések
szerint legalább negyvenöten meghaltak, további 100 ember pedig
megsebesült. A hatóság ezek után átvizsgálta az ország keresztény
templomait és több bombát is hatástalanítottak.

Egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap
az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz
kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. Az egyházfő jól van, még a
merénylet előtt távozott a katedrálisból.
A merénylő nem jutott be a templomba, mivel a bejáratot védő rendőrök
feltartóztatták. Ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet, legalább
három rendőrt is megölve.
Néhány órával korábban, nem sokkal tíz óra előtt a tantai Szent
György-templomban történt robbantás, itt legalább 26 ember halt meg és
hetvenegyen megsebesültek.
Mindkét merénylet elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

Merénylet egy egyiptomi kopt keresztény templomban

Az MTVA kairói tudósítója szerint Alexandriától Asszuánig, szinte
Egyiptom teljes lakóterületét behálózták ezek a merénylet-kísérletek. Az
egyiptomi kormány a veszteségek ellenére uralja a helyzetet. Sokkal
nagyobb vérfürdő is lehetett volna Egyiptomban, ha nem sikerül ezeket a
merényleteket meghiúsítani – tette hozzá.

A hatástalanított pokolgépek többnyire kereszténycélpontok
közelében voltak. A virágvasárnapi mise időpontját a szélsőségesek is
jól ismerték, és támadásukkal nemcsak a keresztény közösséget célozták,
hanem azokat, akik a keresztények melletti gesztusból részt vesznek
ezeken a rendezvényeken.
Több vezető is elítélte a merényleteket
Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió
értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe
vettek.
Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai
robbantást. “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal
virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu
Szaid vasárnap Twitter-üzenetében.
“Mély részvétemet fejezem ki testvéremnek, II. Tavadrosz kopt
pápának, a kopt egyháznak és az egész drága egyiptomi népnek” –
jelentette ki Ferenc pápa a merénylet áldozataiért mondott imájában. A
robbantást akkor követték el, amikor a vatikáni Szent Péter téren a
virágvasárnapi szertartások folytak.
Ahmad et-Tajjeb, az al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja “ártatlanok
élete ellen elkövetett aljas terrorista robbantásnak” nevezte a
merényletet.

Közleményben ítélte el a merényletet Francois Hollande francia elnök,
aki aláhúzta: Franciaország “az egyiptomi hatóságokkal vállvetve
mozgósítja minden erejét a terrorizmus elleni harchoz”.
A Kreml által kiadott közlemény szerint cinikusnak nevezte és
elítélte a tantai merényletet Vlagyimir Putyin orosz elnök, és
hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek egységesen kell fellépnie a
terrorizmus legyőzése érdekében.
A palesztin elnök részvétéről biztosította az egyiptomi kopt
egyházat, és a palesztin nép szolidaritását tolmácsolta az egyiptomi
vezetésnek.
Részvétéről biztosította az egyiptomi merényletek áldozatainak
hozzátartozóit Alexander van der Bellen osztrák államfő és Sebastian
Kurz külügyminiszter, Sigmar Gabriel német külügy- és Thomas de Maiziere
belügyminiszter, valamint a spanyol külügyminisztérium is.
Magyarország kész orvosi segítséget nyújtani
Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök is Abdel-Fatah
esz-Szíszinek és II. Tavadrosznak az áldozatok miatt, hozzátéve, hogy
Magyarország szükség esetén kész orvosi segítséget nyújtani a
rászorulóknak.
Emmi: A kormány részvétét fejezi ki az egyiptomi templomi merénylet áldozatainak
A magyar kormány mélységesen elítéli az ártatlan és védtelen emberek
elleni szélsőséges támadásokat, amelyeket az első elemzések az Iszlám
Állam nevű terrorszervezet önkénteseinek tulajdonítanak. Részvétét
fejezi ki és együttérzéséről biztosítja az áldozatok családját és
hozzátartozóit, közvetlen segítségét ajánl a kopt közösségnek – közölte
vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Magyarország mély megrendüléssel értesült az egyiptomi kopt közösség
ellen elkövetett újabb terrortámadásokról, amelyek a Kairótól északra
lévő Tanta városában a virágvasárnapi szentmisén, a Szent György
székesegyházban, valamint néhány órával ezelőtt Alexandriában történtek –
olvasható a közleményben. A híradások szerint máris 30 fölé emelkedett a
halottak száma, és több mint 50-en sebesültek meg – tették hozzá.
Felidézték továbbá, hogy a tavaly december 11-én a kairói Szent Péter
templomban elkövetett robbantásban 29-en haltak meg, és az akkori
felajánlás eredményeként a sérültek közül két kopt nő utókezelése
jelenleg is tart Magyarországon.
Szakértő: Az egyiptomi merényletek elsődleges üzenete a keresztények elleni támadás
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint az egyiptomi
összehangolt merényletek elsődleges üzenete a keresztények elleni
támadás, és Egyiptom destabilizálása a következő cél, amely kitűzhető a
magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet számára.
Horváth Józsefet az M1 aktuális csatornán vasárnap arról kérdezték,
hogy robbantásos merényletet követtek el vasárnap Egyiptomban két
keresztény templomnál, legalább 43 ember meghalt, és a sebesültek száma a
százat is meghaladja. A támadások elkövetését az Iszlám Állam nevű
terrorszervezet vállalta magára. Úgy fogalmazott: “nem lehet nem
észrevenni” annak szimbolikáját, hogy az Iszlám Állam a kereszténység
ünnepére, a nagyhét kezdetére, virágvasárnapra időzítette a támadásokat.
A szakértő hangsúlyozta, az egyiptomi hatóságok komolyan veszik a
keresztények védelmét, ha az öngyilkos merénylő bejutott volna
Alexandriában a templomba, sokkal nagyobb tragédia történik.
Medvegyev: bűncselekmény történt
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő barbár bűncselekménynek nevezte a
robbantást, hangsúlyozva, hogy a bűnösöket felelősségre kell vonni.

Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb
keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták
megtorlásainak célpontjai.

Az egyiptomi állami média egy másik támadásról is beszámolt:
Alexandriában a Szent Márk ortodox katedrális előtt robbantotta fel
magát egy öngyilkos merénylő. Sérültekről és halálos áldozatokról
egyelőre nem tudni.
Robbanás történt egy rendőrség közelében is, az M1-en megszólalt szakértő szerint ez arra utal, hogy az Iszlám Állam robbanthatott.
Virágvasárnap robbantottak
A Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György
templomában a virágvasárnapi mise idején elkövetett merénylet, amely a
legutóbbi az egyiptomi keresztény közösség elleni támadások sorában,
néhány héttel Ferenc pápa tervezett egyiptomi látogatása előtt történt.
A robbantás idején mintegy kétezren tartózkodtak a templomban.
A CBC televízió felvételein látni lehetett a templomban fekvő, élettelennek látszó, papírral letakart véres testeket.
Két embert őrizetbe vettek
Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió
értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe
vettek.
Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai
robbantást. “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal
virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu
Szaid vasárnap Twitter-üzenetében.
A merénylet elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára." link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pitcairn2 2017. 04. 11. 12:20
Előzmény: #38  upgrayeddAKS
#40
"Azért hagyták ott a hazájukat, mert nem érezték magukat biztonságban. Ennyi" azok után amit ott csináltak ez talán nem meglepő... ne említsük ezeket a Steve Jobs féle milliárdosokkal egy napon ezek kb. mindent lenyúltak ami az útjukba került:)
pitcairn2 2017. 04. 11. 12:19
Előzmény: #36  upgrayeddAKS
#39
bocs de hodorkovszkijt áldozatként beállítani kb. a vicc kategóriában van... ő vállalta ezt az életet... járhatott volna rosszabbul is... populáris feldolgozásként ajánlom a kiskirály című filmet, igaz az inkább Berezovszkij életén alapul Олигарх (A kiskirály; 2002) link
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 04. 11. 12:17
Előzmény: #35  pitcairn2
#38
Ja, meg a UK-be emigrált orosz oligarchák is mind politikai hatalmat akartak :) Ha már ennyire fikázod a multi-milliárdosokat, legalább próbálj meg az ő fejükkel gondolkodni! Azért hagyták ott a hazájukat, mert nem érezték magukat biztonságban. Ennyi. Ebből viszont következik, hogy a gazdagok nem kedvelik a diktatúrákat. Nehezedre esik kimondani: van olyan, amikor a gazdagok, a középosztály és a szegények egy csónakban eveznek :)
pitcairn2 2017. 04. 11. 12:16
Előzmény: #29  szivacs
#37
"Mára 4,2 millióan maradtak." és gazdagabbak mint valaha:) Egypt's Coptic Christians a Powerful Forcelink
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 04. 11. 12:14
Előzmény: #26  pitcairn2
#36
Ha szemét akarnék lenni, azt mondanám: szimplán gyűlölöd a gazdagokat, ezért minden, amit tesznek, az gyanús, manipulatív, áskálódó, stb. Ha rendes akarok lenni, azt mondom: az igazságot keresed. De az igazság valahol e kettő között van :)
pitcairn2 2017. 04. 11. 12:13
Előzmény: #28  upgrayeddAKS
#35
ő akart politikai hatalmat miután összelopott magának több mint 10 milliárd dollárt megsértette a játékszabályokat különben is nyilvánvaló, hogy nem tisztességes úton jutott a vagyonához néhány év alatt nem lehet tisztességesen a semmiből a világ leggazdagabb emberei közé törni
pitcairn2 2017. 04. 11. 12:11
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#34
abszolút nem zavar, gyakran kommentelek arról, hogy a szultán-kalifa birodalmában felettébb jól ment a keresztényeknek 1914-ben valószínűleg az oszmán birodalom gazdasági irányítása is leginkább görög és örmény családok kezében volt a keresztények üldözése/háttérbe szorítása inkább csak a modern időkben gyütt divatba...
pitcairn2 2017. 04. 11. 12:08
Előzmény: #27  _Bekre_Pal_
#33
per definitionem azok... még Mekkát is ledózerolták, hogy megmentsék az iszlámot a "bálványimádástól"... Saudis "turning Mecca into Las Vegas" link írmagja se maradt ott már Mohamed emlékének... Destruction of early Islamic heritage sites in Saudi Arabialink és persze Osama bin Laden-től kezdve az összes a szélsőséges puppet master hozzájuk kötődik...
Törölt felhasználó 2017. 04. 11. 12:07
Előzmény: #21  pitcairn2
#32
miért zavar ez téged ilyen veszettül?számodra ez úgyis csak alantas gój vircsaft.
Phylaxa 2017. 04. 11. 11:52
Előzmény: #25  pitcairn2
#31
Julius Caesar : oszd meg és uralkodj! Zseniális. Azóta is ez megy. :)
Phylaxa 2017. 04. 11. 11:45
Előzmény: #17  pitcairn2
#30
A keresztény templomban robbantottak, hogy minél több keresztényt megöljenek. Nincs itt semmi propaganda szöveg. Ez történt? Ez. Van aki tudomásul veszi, van aki magyarázza.
szivacs
szivacs 2017. 04. 11. 11:37
Előzmény: #21  pitcairn2
#29
Mára 4,2 millióan maradtak. Az iszlám nagyrészt kiszorította a kereszténységet Egyiptomból (is) és a szélsőségesek az "egyetlen és kizárólagos igaz hit" és a totális intolerancia jegyében azon vannak, hogy egyetlenegy élő keresztény se maradjon ott. "Az egyiptomi keresztényüldözés adatai2010. december 31. - 2011. január 1. éjféli mise után 25 kg bombát robbantott öngyilkos merénylő egy kopt templom előtt. 22 halott.2011. március 6-9. Felgyújtották, kalapácsokkal verték szét a kairói Helva negyedben a Szent-György templomot. 13-an meghaltak.2011. május 7. Felgyújtottak[3] egy templomot Imbaba negyedben 500 szalafistákból - akik szerint a koptoknak nincs joguk templomot építeni -, álló szélsőséges csoport. 10-en meghaltak.2007 óta mintegy 800 panasz gyűlt össze (2011-re) kopt keresztény nők megerőszakolása ügyében. Az erőszakolók kényszerítették a nőket, hogy térjenek át az iszlámra. Az egyiptomi keresztény nők könnyű célpontok, mert nem viselnek fátylat, így könnyen felismerik őket. Az üggyel az Egyesült Államok Helsinki Bizottsága foglalkozik.[4]2011. október 9. A Manináb helységben felégetett és lerombolt templom ellen tüntetők közé hajtottak páncélozott járművekkel[5] és éles lövedékekkel lőtték a tömeget. 27 kopt meghalt, 5000-en megsebesültek. A katonaság tagad, a videofelvételek bizonyítanak. Az európai püspökök felszólaltak.2011 év végére a zaklatások miatt több mint százezer kopt kivándorolt az országból.2013. augusztus 14. A Murszi elnököt támogatók megrongáltak 22 keresztény templomot.[6][7] A Muszlim Testvériséget gyanúsítják.Ahmed Ragái Attija nyugalmazott tábornok keresetet adott be a Szent Katalin Unesco védelem alatt álló monostor lerombolására.2017 március 10. Feltehetően Szíriából és Irakból kiszorult dzsihadisták hét keresztényt gyilkoltak meg a Sinai-félszigeten, ahol teret szeretnének nyerni[8]."
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 04. 11. 11:37
Előzmény: #26  pitcairn2
#28
Hodorkovszkijnak is magyarázd ezt el :) Hátha megértő lesz :)
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 04. 11. 11:20
Előzmény: #25  pitcairn2
#27
a szaudiak számodra a szélsőséges iszlámot képviselik?
pitcairn2 2017. 04. 11. 11:12
Előzmény: #24  upgrayeddAKS
#26
a politikai-gazdasági elit támogatása a diktátor számára is nélkülözhetetlen... a diktátor is csak egy "koalíció" élén áll
pitcairn2 2017. 04. 11. 11:09
Előzmény: #23  _Bekre_Pal_
#25
amikor szétverték az Oszmán Birodalmat:) How Zionism helped create the Kingdom of Saudi Arabialink PS. a fenti cikk a hangzatos cím ellenére a brit imperialista politikáról szól, amelyben természetesen a zsidó állam megalapítása is benne volt (de az itt csak mellékszál) Divide et impera! Oszd meg és uralkodj! a londoni Foreign Office egyszerűen ZSENIÁLIS!
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2017. 04. 11. 10:50
Előzmény: #15  pitcairn2
#24
Ha én is sarkítani akarnék, akkor azt mondanám: az ilyen gazdag famíliák azért akarnak az "országukban" demokráciát, mert abban a pénz (=nagy vagyon) jól tud érvényesülni: megvesznek kilóra sokmindent. Egy diktatúrában viszont a diktátor szeszélyein múlik akár az életük is... (Ezzel a sarkítással azt bizonyítanám, hogy a "plebs" és a gazdagok érdekei egybeesnek...) :)
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 04. 11. 10:40
Előzmény: #16  pitcairn2
#23
mikor karolták fel a britek a szélsőséges iszlámot?
pitcairn2 2017. 04. 11. 10:34
Előzmény: #20  szivacs
#22
az a britek által életre segített vahabita államokhoz kötődik...
pitcairn2 2017. 04. 11. 10:33
Előzmény: #19  szivacs
#21
a kopt keresztények a lakosság néhány százalékát teszik ki ehhez képest ők irányítják az egyiptomi gazdaságot...

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek