Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 10. 13. 10:09

Duna House  

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House

2015. október 13. 10:00





Eredményes első félévet zárt a tőzsdére készülő Duna House csoport. Az előző év azonos időszakához képest a cégcsoport konszolidált értékesítésből származó nettó árbevétele közel harmadával növekedve elérte a 1,34 milliárd forintot. A működési eredmény mintegy 50 százalékkal, 485 millió forintra, míg az adózott eredmény 422 millió forintra emelkedett. A Duna House csoport hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán kíván regionális szereplővé válni, amelyhez a magyar tőkepiacról forrás bevonását is tervezi. A társaság a tőzsdén keresztüli forrásbevonás érdekében benyújtotta engedélyezésre a tervezett részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre vonatkozó tájékoztatóját a felügyelethez.



A Duna House csoport lendülete töretlen volt 2015 első fél évében, ahogy ezt az a társaság konszolidált pénzügyi adatai is mutatják. Az értékesítésből származó nettó árbevétel 2015 első fél évében 1,34 milliárd forintot ért el, amely mintegy 34 százalékkal haladja meg a 2014. első félévi mintegy 1 milliárd forintos értéket. A hazai lakóingatlan-értékesítés növekvő tranzakciószámai a DH csoporton belül is tetten érhetők az ügyletszámok alakulásában, amelyek 2015. első félévében hónapról-hónapra meghaladták az előző év adatait.

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House



A cégcsoport két ingatlanközvetítői franchise hálózatában (Duna House, SMART Ingatlan) egyfelől jelentősen bővült az ingatlanközvetítési tranzakciókból származó díjbevétel, másfelől a tranzakciókhoz kapcsolódó pénzügyi termékek (hitelek és biztosítások) közvetítéséből származó jutalékbevétel is emelkedett. Mindez félév/félév viszonylatban az árbevétel közel 340 millió forintos növekedését eredményezte.



"Az árbevétel növekedését a hatékonyabb működés mellett a javuló gazdasági helyzet, az ingatlan- és hitelpiac élénkülése is támogatta. A DH csoport részvételével lebonyolított lakóingatlan piaci tranzakciók száma 2009 óta töretlenül emelkedett, és ez a tendencia 2015 első felében is megmaradt." - mondta el Doron Dymschiz, aki testvérével, Guy Dymschiz-cel együtt az ingatlanpiaci csoport tulajdonosa és vezetője.



A konszolidált féléves jelentés szerint a cégcsoport adózott eredménye 44,5 százalékkal emelkedett: a 2014. első félévben elért 292 millió forinthoz képest 2015 első félévére 422 millió forintra nőtt. Az eredményesség növekedését az is segítette, hogy a működési költségek az árbevétel növekedésénél kisebb arányban emelkedtek. A cégcsoport mérlegfőösszege 2,2 milliárd forintot ért el 2015 első félévében. A Duna House csoport, tevékenységének folyamatos bővülése révén, az ingatlanközvetítéshez kapcsolódó franchise rendszerek és saját irodák üzemeltetésén túl a jelzáloghitel-közvetítési piac jelentős szereplője, valamint az ingatlan tranzakciókhoz kapcsolódó további szolgáltatásokat - ingatlankezelés, biztosításközvetítés, ingatlan értékbecslés és energetikai tanúsítványok készítése - biztosít ügyfelei számára.



Az eredménytermelő képesség fenntartása a cégcsoport számára kiemelt fontosságú, hiszen ez hazai és külpiaci terjeszkedésének egyik meghatározó pillérje is. "Célunk, hogy tovább bővüljünk a hazai piacon az ingatlanpiachoz szervesen kapcsolódó szolgáltatásokkal, illetve hosszabb távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk" - emelte ki Guy Dymschiz, a Duna House csoport társtulajdonosa. "Terveink megvalósításában a magyar tőkepiaci forrásbevonás is fontos szerepet játszik. Ezt a folyamatot elindítottuk, a napokban benyújtottuk a részvényeink tőzsdei bevezetésére és a részvényértékesítésre vonatkozó összevont tájékoztatónkat a pénzügyi felügyelet felé."



Külföldi terjeszkedés

"A nemzetközi terjeszkedés már 2007 óta szerepelt a céljaink között. 2008-ban majdnem megtettük az első lépést, a romániai piacra akartunk belépni egy viszonylag nagy horderejű lépéssel, de pont akkor jött a gazdasági válság, úgyhogy ezt azonnal leállítottuk. 2011-ben már más koncepcióval, visszafogottabban indultunk el, Prágában nyitottunk saját irodákat, a korábban tervezettnél sokkal kisebb befektetéssel. Ott az volt a főcélunk, hogy inkubátort hozzunk létre, ahol meg tudjuk tanulni a nemzetközi működés sajátosságait. A lokalizációs folyamat egy nagyon fontos tanulság volt a cseh iroda megnyitásánál, láttuk azt, hogy a Magyarországon már jól működő rendszert külföldön nem lehet egy az egyben implementálni. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy a következő sebességbe kapcsoljunk Prágában, emellett folyamatosan nézzük a régiós országokat, keressük a megfelelő belépési pontokat" - mondták a cég társtulajdonosai egy a Portfolio-nak adott, júniusi interjúban.



"Célunk továbbfejleszteni a multibrand stratégiára épülő tevékenységeinket, illetve felvásárlásokat is tervezünk. Mindemellett szerepel a tervek között egy már működő külföldi hálózat megvásárlása is. Célunk, hogy több országban is jelen legyünk és hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk"- nyilatkozta augusztusban Guy Dymschiz.

link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 17:01
Előzmény: #338  Törölt felhasználó
#340
Nem fér bele, mert a tulaj szól,hogy nem kapok jutit, mert eladta Ő, vag ymásik ingatlanos.
Aztán szól, hogy becsöngettek hozzá, hogy ingatlanosnál látták, de hagyjuk ki az ingatlanost, mert akkor olcsóbban meg tudja venni. Elvárás az van, tudom.
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 16:58
Előzmény: #337  exmnbs1
#339
az igaz:)
de ebbe belefutottam és épp nem voltam itthon, de jónak tűnt
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 16:58
Előzmény: #336  Hathor
#338
mi az hogy ki fizeti?
az iroda nyilván
1,6 millióba nem fér bele???
exmnbs1 2016. 11. 21. 16:57
Előzmény: #335  Törölt felhasználó
#337
eszük ágában sincs adni
Mivel ismered a környéket egybol látnád melyik ingatlan))))
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 16:57
Előzmény: #335  Törölt felhasználó
#336
És ki fizeti a benzint?
Mert ha hív a tulaj, hogy bocsi de eladta a lakást a másikingatlanközvetítői iroda, akkor egy ruppot nem kapsz, és Te hiába furikáztál, meg nyomtattál, meg hívtad, meg kisérted, meg hirdetted 100kredittel naponta
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 16:51
Előzmény: #329  Hathor
#335
tudod ezt úgy kellene csinálni ennyi pénzért, hogy az érdeklőd kap egy órán belül egy komplett részletes leírást REÁLIS fotókkal
ha érdekli és igényli, felveszed a kocsiddal és odaviszed
nem hazudsz
stb.
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 16:49
Előzmény: #329  Hathor
#334
ki az elborult?

aki beírja egy erkélyes lakás alapterületére az egész erkélyt???? ember
ezt művelitek

így lesz a végén az 58 nm-ből valójában 53 mint legutóbb tapasztaltam

CSODÁS PANORÁMA - kihajoltam az ablakon és láttam egy csíkot

kocsibeálló - ja, csak nem ehhez a lakáshoz

így hirtelen
és emiatt utaztam 240 kilométert
mikor közöltem vonogatta a vállát

mindezt 4 százalékért, ami ebben az esetben 1.6 MILLIÓ ember MILLIÓ érted????

Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 16:41
Előzmény: #332  exmnbs1
#333
Írtam hosszabbat, de rájöttem neked felesleges..
Borzasztó vagy, nem is folytatom milyen..
exmnbs1 2016. 11. 21. 16:32
Előzmény: #331  Hathor
#332
Szépen elszoltad magad hogy a bérlői piac olyan állapotban van szerinted hogy egy kiadás szerinted több hónapba telik a tulajnak.
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 16:29
Előzmény: #330  sacis49
#331
Ennél bonyább az ügy.
Jogos a felvetésetek.
Azt azért tudni kell, hogy minden szakmában lehet kritizálni.Orbánt is mindenki kritizálja, Matolcsyt is. De akárkit, mindenkit. Azt azért tudni kell, hogy a tulajdonos valószínűleg nem ad kizárólagos megbízást az irodáknak. Ahol nincs kizárólagos megbízás, ott a figyelem is lankadhat, főleg ha túlárazott az ingatlan, nem közreműködő a tulajdonos, nincs tisztában a saját lakásával.
Az emeberek azt sem tudják hány nm a lakásuk, nem tduják hány lakásos házban laknak, nem tudják a helyrajzi számot, miből épült, még a közös költséget sem tudják fejből. Az hogy hányban épült az ingatlan, pláne nem, hacsak nem Ők építették véletlen (mert családi ház). Kihívnak fotózni, és mamabugyik lógnak a fürdőszobában, harisnyák a szárítón, ágyak nincsenek beágyazva, főznek éppen amikor megyek. Lehet mesélni..
Nyílván ez sem mindenhol van, ahogy a kollégák semegyformák, csak kiemeltek eseteket.
Én is tudok bármilyen szakmában szidni melósokat, tulajokat, vállalkozókat.
Folytathatnám. Elvárása mindenkinek van, ahogy a legjobb autót is szeretné magának,vagy legszebb házat.
Kritizálni könnyű.
sacis49 2016. 11. 21. 16:19
Előzmény: #328  Törölt felhasználó
#330
Teljesen igazad van, van "némi" tapasztalatom az utóbbi hónapokból. Magam is javítottam ki őket számtalan esetben pl. tájolást illetően, alaprajz adatok m2 manipulálást, aztán kénytelen volt elnézést kérni, majd kijavítjuk, persze azóta is úgyanúgy maradt, a DNY maradt az ÉK helyett
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 15:28
Előzmény: #328  Törölt felhasználó
#329
Inkább nhagyjuk.
Elborult elmékkel nem lehet mit kezdeni.
Nektek van igazatok. A mai világban az a csoda,akit nem fikáznak.
Törölt felhasználó 2016. 11. 21. 15:19
Előzmény: #298  Hathor
#328
tehát tavaly nem fogytak ki?
tavaly nem adták el a harácsoló ingatlanosok nélkül?
tavaly nem volt karácsony?
ugyanmár

egyébként kulturált országban a közvetítő FELEL azért, amit közvetít
képes NORMÁLIS fotót készíteni
TUDJA, hogy a Törökvész NEM Rózsadomb, illetve NEM hazudja máshová a lakást

én a magam részéről több tucat ilyen kamuba futottam bele az utóbbi években, a sok kretén, hazug "ingatlanos" miatt mindezt 4-5 százalékért

szégyen
exmnbs1 2016. 11. 21. 13:17
Előzmény: törölt hozzászólás
#327
Lengyel it tag lemondott az van benne
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 13:17
Előzmény: #323  exmnbs1
#326
Na persze, én védem ezt a fajta eljárást.
Uyganazt csinálod mint a részvényeknél.
Mi vagyunk részvényesek a szemetek, amiért a cégek értéke csökken.
Itt is én vagyok a hibás.
Mindenhol.
Idióta
BadSanta 2016. 11. 21. 13:16
Törölt hozzászólás
#325
exmnbs1 2016. 11. 21. 13:15
Előzmény: #322  Hathor
#324
Gondolod nem kalkulálják bele a bérlő díjába?))))
Vicc vagy
exmnbs1 2016. 11. 21. 13:14
Előzmény: #321  Hathor
#323
Gaz hogy azaz efele eljárást véded.
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 13:13
Előzmény: #320  exmnbs1
#322
Na persze. A Te félédnek biztos.
Mit fizet ebből a bérlő? Semmit.
Mondom nem érted. Látszik. Tök sötét vagy
Hathor
Hathor 2016. 11. 21. 13:12
Előzmény: #319  exmnbs1
#321
Én nem vagyok kamuci.
Biztos nem dolgom ingyen, képeket másolva, hirdetve, munkadíj nélkül másoknak. Abszurd a dolog.
De Te magad is abszurd vagy, így nem csoda.
Szerintem, jobb ha nem szólunk egymáshoz

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek