Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
malt71 2021. 08. 02. 10:11
#1616
"Mit kell (másképp) tudni a „klímaváltozás”-ról? 1. Nem nincs, hanem van. Persze eddig is volt, de ez most más. 2. Nem „globális felmelegedés”, hanem a szélsőségek növekedése. 3. Nem „klímaváltozás”, hanem komplex környezeti összeomlás. 4. Nem csak környezeti összeomlás, hanem gazdasági-társadalmi rendszereink összeomlása is. 5. Nem környezet- és/v. természetvédelmi probléma, hanem értékrendi alapú gazdasági probléma, népjóléti és nemzetbiztonsági kérdés. 6. Nem „majd” baj lesz, ha így haladunk tovább, hanem a baj elkezdődött. 7. Nem a CO2 növekedése a baj, hanem az a rendszer, ami létrehozza a CO2 arányának növekedését – és a többi válságjelenséget. 8. Nem a gázokon múlik, hanem a vizeken, tehát a felszínborításon, tehát a tájhasználaton, tehát az ember-Természet viszony értékrendi szintjén. A klímaszabályozás eszköze a víz. A vízszabályozás eszköze a tájhasználat. 9. Nem lehet a bajt megoldani a tünetek /jelenségek kezelésével, hanem a teljes rendszer átlátásával és átalakításával, az értékrend – struktúra – működés szintjein. 10. Nem számít kezelésnek a tünetekről való beszélgetés, akkor sem, ha az nemzetközi konferenciák sorozata, hanem a másképp gondolkodás és cselekvés (tájhasználat) járna gyógyulással. 11. Nem lehet rendszeren belül megoldást találni, mert a baj rendszerszerű, hanem egy másik rendszer felépítése a megoldás. Rendszeren belül hamis helyzetértékelés van és tehetetlenség, rossz és félmegoldásokkal, aminek tünete a klímaszorongás. 12. Nem igaz, hogy nincs megoldás, hanem van: a megoldás egy új rendszer. A katarzis (szembesülés) majd az értékrend (struktúrák, működés) visszatermészetesítése.Balogh Péter, gazdálkodó geográfus, a SZÖVETség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke"
szieszta 2021. 08. 01. 23:37
Előzmény: #1612  Tazsomaru
#1615

Jó film, de vannak benne féligazságok. Végig olvastam a kommenteket is, de ott látszik, hogy a nem szakemberek tapsolnak, de aki tényleg gazdálkodik, nem mindennel ért egyet.
Talán a legfontosabb, hogy trágyáznak, ami tényleg jó dolog, de mennyi állat kellene, ha mindenki ezt csinálná?
A két kiásott gödör összehasonlítása meg nevetséges, hiszen a talaj összetétele szinte méterenként változik.
Forgatás nélkül a gyommagok fennmaradnak, így sokkal több vegyszerre van szükség.
A sok trágya sem jó, mivel a nitráttartalom sem jó az egészségnek.
Törölt felhasználó 2021. 08. 01. 20:01
Törölt hozzászólás
#1613
Tazsomaru
Tazsomaru 2021. 08. 01. 12:10
#1612
2010-ig a föld termőtalajának 80%-át tettük tönkre. Ez így elég ijesztően hangzik. Ott a klímaváltozás és még ez is? Tegnap akadtam rá erre a 2019-es dokumentumfilmre.
https://youtu.be/i61OHaVRhiw
Érdekes dolgokról beszélnek benne. A szántás hogy teszi tönkre a talajt, hova tünnek a méhek, meg ilyenek. 
_Macika_
_Macika_ 2021. 07. 30. 13:33
#1610
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2021. 07. 27. 19:59
Előzmény: #1607  Phylaxa
#1608
jahh, most azt vették észre hogy regenerálódott a nagy korallzátony, remélem sikerül majd valahogy az emberiség környezetpusztító életmódjával megmagyarázni
Phylaxa 2021. 07. 27. 19:53
Előzmény: #1594  _Macika_
#1607
Idén már nem sír remélem, ha jól hallottam, akkor változás történt.
Phylaxa 2021. 07. 27. 19:52
Előzmény: #1597  _Macika_
#1606
Pár éve nem ugyanez volt? :)
Phylaxa 2021. 07. 27. 19:51
Előzmény: #1603  _Macika_
#1605
A déli sark-kör körül is deformálódik a szél?Az északinál tudjuk.
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2021. 07. 27. 19:39
Előzmény: #1603  _Macika_
#1604
Nem ütötték le a ziccert hogy ez a lehűlés is a felmelegedés miatt van, de mi akkor is tudjuk!
Törölt felhasználó 2021. 07. 21. 21:31
Előzmény: #1601  _Macika_
#1602
állitolag rásegitettek,gátak felrobbantásával

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek